Népszava, 1897 (25. évfolyam, 1–13. sz.)

1897-01-08 / 1. szám

10. szám. a Kossuthpártban sántikáló demokratákon, hogy csak most fedezik föl népszabadságért és alkotmányos jogokért rajongó szívüket, a­mikor egy külföldi érzi a magyar „szabadság aczélfürdő"-jének kellemeit. Azt a brutális önkényt és jogtiprást, melyet a mun­kásokkal naponként elkövetnek, a demokrata urak mindenkor hallgatólag jóváhagyták. Ha már anynyira buzgólkodnak abban, hogy egy idegen számára sze­rezzék meg Magyarországon a menedékjogot, teremtsék meg a menedékjogot a belföldieknek is. Miért nem jutott az uraknak akkor eszükbe tüntetni, amikor Cián Jánost czipelték bilincsekbe verve, a fővárosba csupán a czélból, hogy innen örök időre kiutasítsák a közigazgatási úton, a­mint a Szibériába szám­űzöttekkel szokás? E kérdésre nem várunk feleletet, mert igen jól tudjuk, hogy ezen tüntetésnél csak azon szellem vezérli a demokrata urakat, mely ama amerikai kereskedőt arra birta, hogy Munkácsy­nak képét („Krisztus Pilátus előtt") megvásárolja és nyilt üzletében kiállítsa: jámbor vevőket akarnak a boltba csalni. Par nobile fratrum — nemes pár fráter ez a Kossuth Ferencz és otthon Olaszhonban maradt öcscse Kossuth Lajos Tivadar. Ferencz úr ideköl­tözött hozzánk Magyarországba, hogy átvegye nagy atyja szellemi örökségét és „megváltsa" a népet. A megváltás nagy művét azzal kezdte, hogy eladta apjától örökölt jó hangzású nevét a tönk szélén álló és kétes hitű kizsákmányoló vállalatoknak. Lett vezérigazgató egy külföldi biztosító társulatnál, fő­munkatársa egy lepedő nagyságú lapnak és igazgató egy bukófélben levő fecskendőgyárban. Ez utóbbi gyár munkásai — mintegy 300 jó magyar, nagyobb­részt családos ember — csakhamar érezték a Fe­rencz ur áldásos működését. Hogy fizetése csorbítást ne szenvedjen, a munkások bérét egy harmadával le­szállította, így csinált a nép reménye a szegény em­berek száraz kenyeréből — kalácsot és pecsenyét, de saját magának. Hasonló kaliberű úriember lehet Ferencz úr öcscse, Lajos Tivadar is. Nápolyból a következőt írják: „Nemrégiben történt, hogy az olasz földközi tengeri vasutak hivatalnokai beperölték a társaság vezérigazgatóját, Kossuth Lajos Tivadart, mert önha­talmúlag s jogtalanul leszállította a fizetésüket. A bíró­ság fölmentette Kossuthot, a hivatalnokokat kerese­tükkel elutasította s elmarasztalta a perköltségek kifizetésében." A nápolyi bíróság természetesen magyarul ítélt. " Valaha áldották a Kossuth nevet széles e világon. Most a nagy név törpe örökösei szeren­csésen elérték azt, hogy sok szegény nyomorgó em­ber azt sóhajtja: „Kossuth! Kossuth! úgy áldjon meg az Isten, a­mint velünk bántál!" A gyilkos kizsákmányolás. Kedden reggel rémes szerencsétlenség történt, a Kőbányai-úton levő Ganz­gyárban. Szakemberek és munkások egy új kazánt próbáltak ki reggel 9 órakor. A kazán azonban óriási robbanással megrepedt és a szétrepülő aczél szilánkok hat munkást sebesítettek meg. Egyik rög­tön meghalt, a többi öt eszméletlen állapotban vívó­dott a halállal. A sebesültek közül alig van remény, hogy egyik vagy másik felépüljön.­­ A tőke egyre szedi áldozatait, a kizsákmányolás emberi testeken gázol végig és a profit minden egyes forintjához munkások vére tapad. Meddig fog még e gyilkos rendszer fennállani ?! Szoczialista községtanács. A Temerinben lefolyt községi választások kivétel­képen nem a szolgabíró erőszakoskodásaival végződtek, hanem a lakosság akarata jutott érvényre, a­mi csakugyan páratlanul áll a községi választások történetében. A szolgabiró­tól értesültünk, hogy kik lesznek kandidálva, a régi birón kívül két oly ember, ki hivatásának nem felelt volna meg. Mi azonnal sürgönyileg kértük a fő­szolgabírót, hogy a nép jelöltjét is jelölje, de nem vártuk be az eredményt, hanem felkerestük a régi birót és leköszönésre birtuk, de ő nem akart lekö­szönni az utolsó pillanatig, midőn vádakkal illettük, melyek be is bizonyultak, midőn azzal illettük, hogy ő erőszakkal akar biró lenni és a nép zsírján élni. Végre használt a beigazolt vád és megköszönte az eddigi bizalmat. Erre Varga János belekerült a jelöl­tek közé. Ivanics Pál kikiáltotta, Varga János lesz a birónk, a tömeg rázúdította az „éljen a világot megváltó szocziáldemokrata párt!" A lelkesülés per­czekig tartott. Biróhelyettes lett Vigi István, községi gazda Bujdosó Pál, közgyám Tóth József, pénztár­nok Nagy István. Ezek egyhangúlag lettek megvá­lasztva. Esküdteknek pedig a következő elvtársak: Gr­­or András, Gábor Pál, Zséli János, Barna Ist-Balla Mátyás. Egyet átengedtünk a németaj­in­ára. Elég sajnos, hogy a németek még erméinket nem igen ismerik, pedig a nyomor, szöttük is éppen úgy el van terjedve, mint ,k. társaink az egész országban, szervezkedj­e­étek, ezt a nagy győzelmet mi azért arat­egy kissé szervezve vagyunk. Ha szerve­igyobb lesz az egész országban, akkor­unk minden téren, rajta tehát elvtársak, hogy igy maradjon, a tudatlanság egyre hogy egy szebb hajnal fakadjon, hiszen­­ is győz az ész. T. szolgáltatás Hódmezővásárhelyen. A szo­t jó talaja van Hódmezővásárhelyen, k, melyeket „lelketlen izgatók" ültettek gyár munkásnép szívébe, gyönyörűen nyílnak és a jövő számára egészséges bimbókat fakasztanak. Hanem az illat, mely kiárad belőlük, valami különös erőt tartalmazhat, mert elkábulnak tőle a nagy urak és összefacsarja finoman érző orrukat. .... Kapkodva keresik az eszközöket, melyekkel megsemmisíthetnék a mérges virágokat, meghaló sze­retettel gyógyítgatják a haldokló, megsebbzett haza­szeretetet. És nagyon csalódnak, akik azt hiszik, hogy­­ Hódmezővásárhelyen csak a szoczialisták munkája­­ hajt gyümölcsöket ! Ennek a sok keresésnek, gyógyitgatásnak, rossz vége lehet, félünk, nagyon félünk, hogy az urak leleményessége még kitalálja azt a módot, miképen lehet a szoczializmust egy félóra alatt­­ kiirtani. Máris nagyon közel járnak hozzá, bizonyítja­­ ezt az alábbi eset. Csengeri Imre mint kocsis szolgált Hódmező­vásárhelyen Demján József urnál. A napokban — pontosan betartva a fölmondási időt — kilépett szolgálatából és visszamaradt tíz forintnyi bérét kikérte. Hanem Dómján az okos ember, őt nem lehet becsapni! . . . Hiszen a szolgálati idő alatt egy ócska megromlott húzó szij elszakadt, ezért két forintot okvetlen vissza kell fogni! Vissza is fogta! Csengeri tiltakozott ez ellen, mondván, hogy a szijat ki lehet javítani, majd meg­csináltatja, és nem volt hajlandó beleegyezni a két forint jogtalan levonásába. Erre Demján úr megmutatta, hogy ő nemcsak okos ember, hanem, ha kell a férfi is! Megmutatta, hogyan kell a munkással „elbánni" a mikor a pénzét kéri és hogyan lehet a szocziálizmust kiirtani! Rávetette magát Csengerire, elkezdte ütni, amire az természetesen védelmezte magát. A dula­kodás hevében azonban egyszerre csak váratlanul, mint napsugáros égből a villám, hirtelen lecsapódott — a Dómján ur pipája! És ott menten össze is tört sok ezer darabra! Könnyes szemekkel nézte Dómján ur megbol­dogult pipájának földi maradványait és nemes harag­jában visszafogta volt kocsisának, Csengeri Imrének az egész bérét! Bravó, Demján úr! Szinte el tudjuk képzelni ezt az urat, amint annyi szemekkel, ravasz ábrázattal eszelte ki ennek az épületes pipaölésnek a tervét .... Csengeri ezután Póka László alkapitányhoz ment és feljelentette az esetet. Másnap az alkapitány beidéztette Csengorit és tudomására adta, hogy a törvény (?) Csengerit kártérítés czímén 12 forint pénz­büntetésre ítélte! Följegyzésre méltó az is, hogy az alkapitány úr hivatalos elfoglaltsága közt teljesen megfeledkezett a két fél szembesítéséről, s csak úgy a saját becses véleménye szerint ítélte el a­­ panaszost! . . . Nem fűzünk több kommentárt hozzá, fölösleges is volna, mert az átok már benne rejlik magában az ilyen s eféle esetekben. Csak rajta uraim! Ezek a Póka-Domján-féle parolázások és igazságszolgáltatások éppen alkal­massak arra, hogy a szoczializmust kiirtsák, a hal­dokló hazaszeretetet felüdítsék. Egyelőre fölhívjuk az igazságügyminiszter figyelmét Póka alkapitányra, Demján urat pedig a legmelegebben ajánljuk az elvtársaknak. K. N. Visszautasítás. Várkonyi István, ez a „proletár" háziúr,­lapjában nem a földművelők érdekeivel és bajaival foglalkozik, hanem csupán azt a czélt tűzte maga elé, hogy az eddigelé példásan összetartó föld­művelő elvtársak között a békét megbontsa, a párt­ban viszályt teremtsen és a legjobb elvtársakat rágal­mazza, hasonlóan a burzsoák és anarkisták lapjaihoz, így cselekedett Szemenyei orosházi elvtárssal is Egy gőgös és vagyonára dölyfös tőkepénzes modorában szemére veti a szegény földművelő embernek azt a pohár bort és falat kenyeret, a­mivel egyszer házában megkínálta. Elmondja koldusnak, a­ki — szerinte — házába betolakodott. Szemenyei elvtársunk egy hosz­szabb és jogos fölháborodásában nem épen udvarias visszautasítást küldött be pártlapunknak, hogy a piszkos támadásra megadja a megillető választ. A beküldöttet kivonatosan közöljük, hogy mindenki, még a félrevezetettek is lássák, milyen csúnya esz­közökkel küzd az az Aréna-úti háziúr, azonban az élesebb jelzőket töröltük. Szemenyei elvtárs ezeket h­ja: »A Várkonyi István dirigátorsága alatt megjelenő »Föld­művelő« czim­ü revolver deczember 25-iki számában egy czikk jelent meg »förmedvény« czimmel, mely czikk személyemmel foglalkozik. — Szánalom azoknak, kik kutyától báránykölyket várnak , de még azoknak jobbak, kik Várkonyitól förmedvénynél egyebet is képzelhetnek. — Azt irja, hogy én czikkemben mindent, csak jót nem irtam. Hát meg az is várhat valakitől jó szót, a­ki azt az országos kongresszus által megválasztott párt­vezetséget szünet nélkül gyalázza. Hiszen ön is ott volt munk­a pártvezetősé­gnek a megválasztásán é­s agitált a megválasztatásuk érdekében. Igaz, hogy oda is úgy jutott be, mint tilos helyre szoktak, t. i. Czeglédről a kongresszusra egy Várkonyi István nevű földművelő elvtársat küldtek és ettől — miután neveik egyeztek — elezigánykodta a megb­zó­levelet é­s igy ő képviselte a Czeglédieket a nélkül, hogy azt Czegléden tudták volna. Hát Várkor­yi ur ! Ki volt akkor ott már a kongresszuson is . . . ember? — Nézzük tovább, mit ír a fölmedező Várkonyi úr. írja, hogy én, küldöttségem alkalmával, hivása és akarata ellenére elég szem­telen voltam hozzá szállni minden pereputyostul. — Hát igen tisztelt Várkonyi úr ! Ön vagy igen feledékeny, vagy nagyon gonosz lelkű ember, ha förmedvényei közepette annyit hazudik, a­hány szót ír. Kérem ! Emlékezzen csak vissza, mikor nőm és barátnője reggel 6 órakor Budapestre érkeztek, meg sem mele­gedtek Önnél, elmentünk a városba és este 4 órakor jöttünk vissza Önhöz, és már fél 5 órakor ott volt Feldmann elvtárs nejével és nejének nővérével, hogy elvisznek magukkal, mint vendégjeiket. Ön mit tett? Engem behítt a mellékszobába és­­ azt mondotta, hogy kitakarítsam azt a büdös zsidót a házból, a­hogy mert az ide jönni ! Ön nem engedi kedves vendégeit senki által elvezetni, hanem, hogy a dolog feltűnő ne legyen, ön azon az ajtón megy vissza, a­melyiken jöttünk, én pedig a másikon és hívjam el őket valamerre és szökjek el tőlü­k. Ezzel ma­gamra hagyott, hogy egy Budapesten soha nem járt ember majd elvezet tévútra egy budapesti vendégszeretetét fölajánló elvtársát. — Most kérdem, Várkonyi úr ! Nem őrült ember az, a­­ki ilyen eljárást követ egy, az életben először látott elvtársával? És nem szemtelen ember-e az, a ki ilyen eljárása mellett is szo­czialistának meri magát nevezni ? — Most pedig vegye tudomásul hogy többet nem piszkítom be magam azzal, hogy Önnel fog­lalkozom. Támadásait ezentúl tudomásul sem veszem és rájuk, válaszolni nem fogok. — Orosháza, 1896. deczember hó 30-án. Szemenyei Imre.* Ezen levélből megítélhetik elvtársaink, hogy az igazságért és a szegény nép nemes eszméje mellett küzdhet-e az az erőszakos ember, a­kinek egyedüli fegyvere a piszkos rágalom és alávaló hazugság? NÉPSZAVA 3. oldal. Irodalom. Anarchizmus és szoczializmus. A „Népolvasótár" ezentúl két részből fog állani: szórakoztató és tudo­mányos részből. Több oldalról felhangzott kívánság­nak megfelelően ugyanis a Népolvasótár" czímű iro­dalmi vállalat kiadói és szerkesztői elhatározták, hogy a „Tőke nyomorultjai" czimű regény füzeteihez min­den alkalommal tudományos jellegű munkát mellékel­nek. Az első melléklet már most az e hó 10-én meg­jelenő második számú regényfüzethez adva lesz. És­pedig Plechanownak, a kitűnő orosz szoczialista író­nak „Anarchizmus és szoczializmus" czímű nagybecsű mű­ve, kitűnő magyar fordításban fog mellékeltetni. Most, a­mikor nálunk is megpróbálkozik egy hold­kóros csoport anarchista párt teremtésével, kétszeresen fontos ez a mű, a­melyben elvtársaink kimeríthetetlen, sújtó érveket találnak az anarchia badarságai ellen. Az „Anarchizmus és szoczializmus", a­mely szintén foly­tatásokban jelenik meg, úgy lesz mellékelve a regény­hez, hogy a megrendelők kivehetik, összegyűjthetik, és ha befejeződik a mű, éppen úgy mint a regényt, beköthetik, a­mely czélra a „Népolvasótár" díszes be­kötési táblákkal fog szolgálni. A regényfüzet terjedelme változatlan marad. Mint az első füzet, a továbbiak is egy és fél ivesek lesznek. A melléklet pedig egy fél ivre, szükség esetén egész évre fog terjedni. Tehát az egész füzet 2—2'/s ives lesz. A „Tőke nyomorult­jai" -nak megrendelői a melléklettel együtt továbbra is tiz krajczárért kapják a füzeteket. Újonnan jelent­kező megrendelők a regény első füzetét úgy a fő­városban, mint a vidéken megkapják, a fővárosban házhoz szállítva és vidékre­­legalább tíz megrendelő­nek egy községben, postán küldve. — Elvtársaink ebből is láthatják, hogy a „Népolvasótár" szerkesz­tőiben komoly az igyekezet arra, hogy tisztességes magyar munkásirodalmat teremtsenek és a munkás­olvasóközönség igényeinek eleget tegyenek. De a vállalat, a­mely nagy anyagi áldozatokat hoz, csak úgy állhat fenn, ha önzetlenül támogatják, ha kiad­ványait minden ek­társ megrendeli és ha a lehető legszélesebb rétegekben, különösen az indifferensek­nél terjesztik. Megrendelések ugy a fővárosból, mint a vidékről a „Népolvasótár" kiadóhivatalába (VII., Garay­ utcza 32, I. era. 9) egyszerű levelező­lapon intézendők. A tudományos rész munkatársai: Abel Ádám, Bokányi Dezső, Csebrenyák József, Goldner Adolf dr., Guttenberg Pál, Forgó Gyula dr., Pfeifer Sándor, Palágyi Lajos, Radó Géza dr., Szirányi László dr., Schwartz József dr., Suhogó. Gyűlési tudósítások, Budapest Az elmúlt hetekben több fontos gyűlés tarta­tott a fővárosban. Az egyik a munkanélküliek gyűlése volt karácsony előtti napon, melyen vagy 2000 ember vett részt. Az összes helyiségek zsúfolásig megteltek. Napirenden a munka­nélküliek karácsonya állott. A szónokok, Schwarz és Teszársz kimutatták a mai termelési rendszer ferdeségeit, mely oka a munkanélküliségnek s ostorozták illő szavakkal a kapitalista­rendszer támaszait. A n­agy számban kivonult rendőrség nem bírta a munkásokat rendetlenségre birni. — Karácsony harmad­napján délelőtt is tartatott gyűlés, melyen a munkások sorsa és a munkásvédelem áll­­t, valamint a magyar jogviszonyok Krecsányi, a kiküldött rendőrkapitány azonban sehogy sem akarta engedni a tudomásul vett napirendhez való szólást és támaszkodva az erőszakra, drabantjaira, kiket a gyűlésre ho­zott már kezdetben provokálta a szónokot és nyomban fel is oszlatta a gyűlést, nem engedte, hogy a resiczai bányaszeren­csétlenségről tárgyalva legyen. Valóságos csoda, hogy a mun­kásság annyira vissza t­dta magát tartani, hogy Krecsányit érintetlenül hagyta. Ha nem lettek volna szocziáldemokraták a gyűlésen, Krecsányi, ki oly kihívóan, oly törvénytelenül és mondjuk oly erőszakosan jár el, bizony nem távozott volna el szárazon. — Délután ugyanezen napirenddel Budán volt gyűlés. A­mi Pesten tiltva volt az Budán meg van engedve, pedig egy rendőrség hatáskörébe tartozik Buda is. Ott beszéltek Schwarz Safranek, Ruz­tska, Wanko és Kohn elvtársak. Ecse­telték a­­munkások sorsit és a resiczai bányaszerencsétlenség okát kikelve a tőkepénzes osztály alázatos szolgája, a kor­mány ellen, mely meg­zajlik minden előtt, ha azt a birtokos osztály kívánja, "de egyszersmint büntetlenül hagy mindent, ha az" ő gazdája, a burz­oázia kapzsisága száz embernek egy­szerre oltja ki az életét. H­ogyví­d, január 6-án este ugyan­csak a már említett nap­renddel ismét tartatott gyw-'is a pesti oldalon. Wanko és Tesmársz elvtársak a munkások sorsáról beszéltek, de különösen a resiczai bányaszerencsétlenségről, mely azért következett be, mert a szellőztető már két év óta nem volt működésben. A munkások napokkal a szerencsétlenség előtt jelentést tettek a bekövetkezendő veszélyről, de a mér­nökök felügyelők nema feleltek meg kötelességüknek, nem tettek­ intézkedéseket sok maguk nem mentek a bányába. Maga a hatóság, a­mint azt a szerencsétlenség konstatálja, két év óta nem gyakorolt felügyeletet. A magyar jogviszo­nyokról Pfeifer és Koh­n elvtársak beszéltek. Pfeifer elvtárs kitűnő vágásokkal lapította össze az egész magyar szabadság épületét. Állást foglalt páter Stojarovszki mellett s a gyűlés tiltakozott annak kiszolgáltatása ellen. Teljes joggal és éles szatírával jellemezte a polgári demokratákat kik csak az osztrák demokraták felhívása folytán tesznek látszólag tiltako­zást a magyar hatalom erőszakoskodása ellen. Az impozáns

Next