Népszava, 1898 (26. évfolyam, 1–95. sz.)
1898-02-05 / 5. szám
5. szám. van, hogy sokáig úgy sem tarthat. A nevezett törvény szerint azonban havi lapoknak szabad a politizálás. Pártunknak négy havi lapja volt, amelyek a törvény értelmében bátran írhattak politikáról. A kir. ügyész azonban úgy vélekedett, hogy nem , ámde a törvényszék a mi javunkra döntött. Az ügy fölebbezésére beleszólt a dologba a kir. tábla is, amely lapjaink kiadóit elítélte és lapjainknak a politizálást megtilotta. Ezt az ítéletet mi felebbeztük meg én most a burzsoá-lapok kárörvendő hírei szerint — a kúria a másodfokú ítéletet helyben hagyta. Mi azonban mesének tartottuk ezt a híresztelést, mert az ítélet kihirdetve még nem lett. Ennek daczára szombaton reggel a rendőrség úgy járt el, amint első czikkünkben meg van írva. Ellenségeink pedig ujjongnak örömükben és szentül meg vannak győződve, hogy ezzel kivégezték a magyarországi szoczializmust. Pedig dehogy is ! Szétküldött körleveleink és a gyorsan száguldó hír elvitték az eseményt a vidékre és ennek első hatása az lett, hogy fölébredtek azok az elvtársaink is, akik eddig tétlen szemlélői voltak az eseményeknek; a lefolyt hét előtt egész sereg új előfizetője támadt a most már — egyelőre — társadalmi hetilappá átalakultNépszaváénak, amely előfizetők túlnyomó többsége kerülő úton — részben személyes küldött által — juttatta el kiadóhivatalunkhoz a pénzt. Ellenségeink erőszakos eljárásának másik eredménye az lesz, hogy aránylag rövid idő alatt az elvtársak áldozatkészsége elő fogja teremteni a hírlapbiztosítékot és ezzel aztán végleg ki fogjuk békíteni a közrendért élő-haló országintéző hatalmakat. Meg fogják látni a haza derék megmentői, hogy minden erőszakos lépésükkel egészen ellenkező hatást fognak elérni. Öt detektív meg egy egyenruhás rendőrtiszt állított be szombaton reggel 7 órakor a Gutenberg nyomdába, ahol épen akkor készültek folytatni a »Népszava« és német pártlapunk, a »Volksstimme« nyomását. Öt detektív, meg egy egyenruhás rendőrtiszt, csupa derék formájú úriember, akik azért jöttek, hogy megmentsék a fönnállásában fenyegetett hazát. Roppant komolyan fogták föl a dolgukat, a »Népszavá«-ból találtak 8 példányt, a »Volksstimme«-ből 11-et, azokat magukhoz vették, azután elfoglalták a kijárásokat és koszorús költőnk Arany János nyomán kimondták zord képpel, hogy: »Lélek ez ajtón se ki, se be !« A minek az lett egyik gyászos következménye, hogy egy szegény szedő gyerek a bugyogó fába telt. Aztán a nyomda igazgatóját keresték s mivel ez nem volt kéznél (minthogy csak VI 8-kor szokott bejönni), hát egyik detektív elment az igazgatóért és a jó embert,aki V18-kor gyaloga nélkül is eljött volna, államköltségen, kocsin hozatta el. Azonközben a többi komoly férfiú azzal élte az idejét, hogy tüzesen udvarolt a parázs szemű lányoknak és menyecskének, akik a nyomdában a lapokat szokták hajtogatni. Végre megérkezett az igazgató és a rendőr urak elrendelték, hogy a lapok szedését szét kell szórni. Ez is megtörtént és igy meg lévén mentve a haza, a derék férfiak nyugodt lelkiismerettel távoztak. Budapesten pedig aznap minden munkás kétszeres buzgalommal olvasta a »Népszavá«-t. A rendőrök, kicsinyek és nagyok, többnyire derék emberek, szegény proletárok, akik azt teszik, amit nekik parancsolnak és csoda-e, ha nyomorult fizetések mellett akad köztük több olyan, aki sikamlós utakra téved, és akit aztán nyiltan tisztességtelen pénzszerzéssel vádolnak, mint most Bérczi Béla kapitány urat. Lassanként majd ők is észre térnek és eljön az az idő, amikor alig akad ember, aki az igazságtalanság eszközéül eladja magát. Hanem van egy aljas, becstelen fajzat, melynek semmi sem szent, semmi sem magasztos ; amelynek pénzért minden eladó, amelytől pénz minden megvásárolható : asszonyi tiszég, férfiú becsület, elv, jog, szabadság,en. Ez a leköpni való aljas fajzat a burzsoá uis üskők ocsmány bandája. Ezek a gazok pénzért mindenkor és mindenre kaphatók : botránycsinálásra és botrányok agyonhallgatására egyaránt. Volt idő, amidőn naponként hasábokat írtak arról, ha egy villamos kocsi kigyulladt, most pedig, mióta a villamos társaságok ezrekre rugó hallgass-pénzt adnak ezeknek a fillékszeráknak, most azt is agyonhallgatják, ha naponként embereket gázolnak agyon a villamos kocsik. Ez csak egy gyönge példa a sok közül. Néhanapján tele pofából ordítoznak a szent sajtószabadság mellett és most, hogy a szoczialista párt lapjait jogtalanul és erőszakosan lefoglalták, elkobozták, most a fülüket sem mozdítják és egy elitélő szavuk sincs a sajtószabadság eme gyalázatos és hallatlan megsértése ellen. Volna csak, aki mindegyik aljas burzsoá újságnak vinne egy öreg bankót, bezzeg fújnák a csatakürtöt és ütnék a nagy dobot, igy azonban hallgatnak, mint kukacz a sajtban, mert éppen hallgatásért vannak megfizetve. Az egyik szemét újság megemlékezik ugyan az esetről, de bizonyos kárörömmel ; és pedig éppen az az újság, mely napi 3 krajezárért árulja a maga munkásbarátságát ; de ez talmi barátság, mely csupán a munkások krajezárjaira spekulál, mert oly silány, hogy még a burzsoáziának sem kell. A másik körforgógépen nyomott rongy egy szóval sem említi az esetet, ellenben gúnyolja Szántó Kovács Jánost, aki nem akarta elfogadni a neki fölajánlott föltételes szabadságot : a gúnyt ezenfelül még szemtelen, pimasz hazugságokkal is tetézi. Ebben hiven kontráznak neki a többi szennyes nyomtatványok is. Mindebből pedig újra megtanulhatja a munkás nép, hogy a bérencz burzsoá-ujságok csak a munkások pénzére spekulálnak, a munkások érdekét azonban kutyába sem veszik. Munkástársak ! Jegyezzétek meg magatoknak jól az ilyen dolgokat. Ne vegyétek a burzsoázia mocskos lapjait , csak szocziá-lista lapokat olvassatok és azon legyetek, hogy pártlapjaitok ne csak a szükséges kaueziót tehessék le, hanem minél előbb hatalmas napilap fölött is rendelkezzetek. Szocziálistát szimatol a csendőrség minden bokorban. Jaj most annak az utasnak, vagy vándornak, ki fakó szekéren vagy gyalogszerrel jár az országban és nincs köcsögkalap a fején, aranyláncz a potrohán. Azt mindjárt szocziálistának nézik a nagyságos csendőr urak, —már csak megnagyságoljuk őket, nehogy becsületsértés bűnébe essünk !) — és megforgatják olyan istenigazában, hogy Perczel Dezső főcsendőr urnak — ha látná — folyna a nyála a nagy gyönyörűségtől. Sok esetről kapunk hírt, olyanról is, a mely megríkatja az embert, olyanról is, a mely bizony nevetésre ingerel. Az e héten beérkezett hírek közül elmondunk egyet, mivel az a szegény ember, akivel a dolog megesett, egy hosszú levélben nagyon meginstált bennünket, beszélnék el az ő baját, talán" akad, aki igazságot szolgáltat majd neki. — Akad, akad, csak azt várja kelmed, szegény bolond Bertha Vendel. Nincs kendnek se kastélya, se fogatja, hát jóbarátja se lehet azok közt, akik még a csendőrnél is nagyobb urak és igazságot tudnak tenni, ha akarnak. Meg aztán rossz helyre is küldte kend a panaszát. Küldte volna egy burzsoá laphoz egy pár nagyszemű bankó kíséretében — (a nélkül ne!) — az majd csinált volna az esetből valamit és aligha nem lett is volna foganatja. De lássa kend, szegény Bertha Vendel, mi is csak aféle szegény emberek vagyunk, mi velünk is kedvére paczkáz csendőr, rendőr; hiába, hogy sokan vagyunk, ők nem akarják elhinni, hogy a sokaság egy darabig csak hagy magán lovagolni, de aztán ha megsokalja a dolgot, leveti magáról a sarkantyús embert, hogy csak úgy nyekken. Elnyeri, mi itt a magunk dolgáról beszélünk, holott Bertha Vendelről kellene szólanunk. — Nos hát, Bertha Vendel naptárakkal házaló szegény ember és bejárja az országot az ő képes kalendáriumaival. A múltkor Tokodi községben járt és a majorban meghalt, mivel az emberséges ispán adott neki a juhakorban ingyen szállást. Aludt is a jó ember a napi fáradalom után addig, mig egy hatalmas lökés föl nem ébresztette. Fölugrott a szegény ember erre az enyelgésre és ott látta maga előtt a bajnai csendőrőrs vitéz vezetőjét, nagyságos Szendi őrsvezető urat, kezében a vasvillával, melylyel őt oldalba köszöntötte. — Következett a szoczialista inkviziczió . A nagyságos csendőr úr meg a társa éjszakának idején gyönyörű szép szavakkal alaposan kiforgatták becsületéből a jóravaló naptáras embert; erre tanú az ispánnő meg az odacsődült cselédség ; aztán kezdtek veszedelmes szoczialista írások és könyvek után kutatni, össze-vissza forgatták szegény Bertha Vendel holmiját, holott a jámbor tán még életében sem látott szoczialista könyvet. Végre is nem találtak nála semmit. De hogy hiába ne lett légyen a fáradság, a nagyságos őrsvezető magához vett a sok közül egy Wodianer-féle mesenaptárt, azonban az árát, 20 krt, elfelejtette megfizetni. Akkor aztán a nagyságos csendőr urak, látván, hogy bizony hamis nyomon járnak, odébb álltak szó nélkül. — Eddig tart a história, a mihez Bertha még hozzáteszi, hogy a bajnai úristen nem csak őt bántalmazta, hanem még két más szegény embert is pofonokkal traktált. Ezek után még csak azt kérdjük : miért van az, hogy az uri gazembereket hintón viszik a vizsgáló biró elé, ott is keztyüs kézzel bánnak velük és ha mégis jogtalanul hántaná őket valaki, hát az bizony megadja az árát; ellenben a becsületes szegény embert a nagyságos csendőr urak éjnek idején vasvillával ébreszthetik, a hetedik ősétől fogva legazemberezhetik, becsületes tulajdonától megfoszthatják, anélkül, hogy magának elégtételt szerezhetne ? Azért, hogy a nagyságos csendőr urak agitátort fogni vannak kiküldve ? Hát ki izgat ebben az országban, mondja csak Perczel Dezső főcsendőr úr? Kitüntetett bíró. Budafok lakossága egyszerre boldog lett, mert bíráját, Cserman Józsefet kitüntették érdemeinek elismeréséül. Az eset ránk nézve semmi fontossággal nem bír, csak hozzá akarunk járulni érdemeinek felsorolásához. Tevékenységének köszönhető, hogy a budafoki pinczemunkások ingyen borát szintén adó alá veszik s ez által a munkásoktól a szokásos mennyiséget megvonták ; neki köszönhető, hogy Budafokon szoczializmus nincs, mert a legkisebb szakgyűlést is eltiltatja, sőt annyira ment, hogy a kádáregyletben még előadás tartását is megtiltotta egy izben; neki róható fel érdemül az is, hogy munkásképző-egylet ott nem alakulhatott, ahol ő basáskodik, mert az alapszabályokhoz oly megjegyzést fűzött, mely szerint a budafoki munkások mind ostobák s ezért az alapszabályokat nem kell szentesíteni. Úgy is történt. Végül neki köszönhető az is, hogy a lakosság mindig nagyobb nyomorba jut, azért, mert neki aranykereszt kellett felülről. Érdemeinek felsorolását valószínűleg folytatni fogjuk, mert azok a budafoki lakosok, kik különösen tapasztalták a bíró úr érdemszerzési törekvését, emlékverseket fognak neki lapunkba írni. Egy vándorkomédiás a „haza« szolgálatában. Azoknak, akik mindenáron meg akarják menteni a »hazát« (magyarán mondva: a haza birtokosait), semmi eszköz sem rossz az átkos czuczilisták ellenében. Hogy milyen nagy „észszel" dolgoznak ellenünk, arról már sok nagy baklövésükkel meggyőztek bennünket. Az erőszakról, amit alkalmaznak, sok halottunk beszélhetne, ha a holtak beszélni tudnának. Lássuk most a furfangnak egy példáját. A tisztelt honmentők valahol az útszélen fölmarkoltak egy „Kőműves" nevű eszes komédiást és fölbérelték, hogy vigye ő keresztül, - mire nem képes se főispán, se alispán, se szolgabíró, se esendő-, térítse ő vissza a szoczialistákat a jó útra. Ez a hirtelenében kiöltöztetett, kimosdatott országtaposó most az ország egyes vidékein sorra veszi a falvakat és 3. oldal.