Népszava, 1898 (26. évfolyam, 1–95. sz.)

1898-02-05 / 5. szám

5. szám. van, hogy sokáig úgy sem tarthat. A nevezett törvény szerint azonban havi lapoknak szabad a politizálás. Pártunk­nak négy havi lapja volt, a­melyek a törvény értelmében bátran írhattak politi­káról. A kir. ügyész azonban úgy véleke­dett, hogy nem , ámde a törvényszék a mi javunkra­ döntött. Az ügy fölebbezésére beleszólt a dologba a kir. tábla is, a­mely lapjaink kiadóit elítélte és lapjainknak a politizálást megtilotta. Ezt az ítéletet mi felebbeztük meg én most a burzsoá-lapok kárörvendő hírei szerint — a kúria a másodfokú ítéletet helyben hagyta. Mi azonban mesének tartottuk ezt a híreszte­lést, mert az ítélet kihirdetve még nem lett. Ennek daczára szombaton reggel a rendőrség úgy járt el, a­mint első czikkünk­ben meg van írva. Ellenségeink pedig ujjongnak örömük­ben és szentül meg vannak győződve, hogy ezzel kivégezték a magyarországi szoczializmust. Pedig dehogy is ! Szétkül­dött körleveleink és a gyorsan száguldó hír elvitték az eseményt a vidékre és ennek első hatása az lett, hogy fölébredtek azok az elvtársaink is, a­kik eddig tétlen szem­lélői voltak az eseményeknek; a lefolyt hét előtt egész sereg új előfizetője támadt a most már — egyelőre — társadalmi heti­lappá átalakult­­Népszaváénak, a­mely előfizetők túlnyomó többsége kerülő úton — részben személyes küldött által — jut­tatta el kiadóhivatalunkhoz a pénzt. Ellen­ségeink erőszakos eljárásának másik ered­ménye az lesz, hogy aránylag rövid idő alatt az elvtársak áldozatkészsége elő fogja teremteni a hírlapbiztosítékot és ezzel aztán végleg ki fogjuk békíteni a köz­rendért élő-haló országintéző hatalmakat. Meg fogják látni a haza derék megmentői, hogy minden erőszakos lépésükkel egészen ellenkező hatást fognak elérni. Öt detektív meg egy egyenruhás rendőr­tiszt állított be szombaton reggel 7 órakor a Gutenberg nyomdába, a­hol épen akkor készültek folytatni a »Népszava« és német pártlapunk, a »Volksstimme« nyomását. Öt detektív, meg egy egyenruhás rendőr­tiszt, csupa derék formájú úri­ember, a­kik azért jöttek, hogy megmentsék a fönnállásá­ban fenyegetett hazát. Roppant komolyan fogták föl a dolgukat, a »Népszavá«-ból találtak 8 példányt, a »Volksstimme«-ből 11-et, azokat magukhoz vették, azután el­foglalták a kijárásokat és koszorús köl­tőnk Arany János nyomán kimondták zord képpel, hogy: »Lélek ez ajtón se ki, se be !« A minek az lett egyik gyászos követ­kezménye, hogy egy szegény szedő gyerek a bugyogó fába te­lt. Aztán a nyomda igazgatóját keresték s mivel ez nem volt kéznél (minthogy csak VI 8-kor szokott bejönni), hát egyik detektív elment az igaz­gatóért és a jó embert,aki V18-kor gyalog­a nélkül is eljött volna, államköltségen, kocsin hozatta el. Azonközben a többi komoly férfiú azzal élte az idejét, hogy tüzesen udvarolt a parázs szemű lányok­nak és menyecskének, a­kik a nyomdá­ban a lapokat szokták hajtogatni. Végre megérkezett az igazgató és a rendőr urak elrendelték, hogy a lapok szedését szét kell szórni. Ez is megtörtént és igy meg lévén mentve a haza, a derék férfiak nyu­godt lelkiismerettel távoztak. Budapesten pedig az­nap minden munkás kétszeres buzgalommal olvasta a »Népszavá«-t. A rendőrök, kicsinyek és nagyok, több­nyire derék emberek, szegény proletárok, a­kik azt teszik, amit nekik parancsolnak és csoda-e, ha nyomorult fizetések mel­lett akad köztük több olyan, aki sikamlós utakra téved, és akit aztán nyiltan tisz­tességtelen pénzszerzéssel vádolnak, mint most Bérczi Béla kapitány urat. Lassan­ként majd ők is észre térnek és eljön az az idő, amikor alig akad ember, aki az igazságtalanság eszközéül eladja magát. Hanem van egy aljas, becstelen fajzat, melynek semmi sem szent, semmi sem magasztos ; amely­nek pénzért minden eladó, amelytől pénz­­ minden megvásárolható : asszonyi tisz­ég, férfiú becsület, elv, jog, szabadság,­­en. Ez a leköpni való aljas fajzat a burzsoá uis ü­sk­ők ocsmány bandája. Ezek a gazok pénzért mindenkor és mindenre kaphatók : botránycsinálásra és botrányok agyonhallgatására egyaránt. Volt idő, a­midőn naponként hasábokat írtak arról, ha egy villamos kocsi kigyulladt, most pedig, mió­­ta a villamos társaságok ezrekre rugó hallgass-pénzt adnak ezeknek a fil­lékszeráknak, most azt is agyonhallgatják, ha naponként embereket gázolnak agyon a villamos kocsik. Ez csak egy gyönge példa a sok közül. Néha­napján tele pofá­ból ordítoznak a szent sajtószabadság mellett és most, hogy a szoczialista párt lapjait jogtalanul és erőszakosan lefoglal­ták, elkobozták, most a fülüket sem moz­dítják és egy elitélő szavuk sincs a sajtó­szabadság eme gyalázatos és hallatlan megsértése ellen. Volna csak, aki mind­egyik aljas burzsoá újságnak vinne egy öreg bankót, bezzeg fújnák a csatakürtöt és ütnék a nagy dobot, igy azonban hall­gatnak, mint kukacz a sajtban, mert éppen hallgatásért vannak megfizetve. Az egyik szemét újság megemlékezik ugyan az esetről, de bizonyos kárörömmel ; és pedig éppen az az újság, mely napi 3 krajezárért árulja a maga munkásbarátságát ; de ez talmi barátság, mely csupán a munkások krajezárjaira spekulál, mert oly silány, hogy még a burzsoáziának sem kell. A másik körforgógépen nyomott rongy egy szóval sem említi az esetet, ellenben gúnyolja Szántó Kovács Jánost, aki nem akarta elfogadni a neki fölajánlott föltéte­les szabadságot : a gúnyt ezenfelül még szemtelen, pimasz hazugságokkal is tetézi. Ebben hiven kontráznak neki a többi szennyes nyomtatványok is. Mindebből pedig újra megtanulhatja a munkás nép, hogy a bérencz burzsoá-ujságok csak a munkások pénzére spekulálnak, a mun­kások érdekét azonban kutyába sem veszik. Munkástársak ! Jegyezzétek meg magatok­nak jól az ilyen dolgokat. Ne vegyétek a burzsoázia mocskos lapjait , csak szocziá-lista lapokat olvassatok és azon legyetek, hogy pártlapjaitok ne csak a szükséges kaueziót tehessék le, hanem minél előbb hatalmas napilap fölött is rendelkezzetek. Szocziálistát szimatol a csendőrség min­den bokorban. Jaj most annak az utas­nak, vagy vándornak, ki fakó szekéren vagy gyalogszerrel jár az országban és nincs köcsögkalap a fején, aranyláncz a potrohán. Azt mindjárt szocziális­tának nézik a nagyságos csendőr urak, —­­már csak megnagyságoljuk őket, ne­hogy be­csületsértés bűnébe essünk !) — és meg­forgatják olyan istenigazában, hogy Per­czel Dezső főcsendőr urnak — ha látná — folyna a nyála a nagy gyönyörűségtől. Sok esetről kapunk hírt, olyanról is, a mely megríkatja az embert, olyanról is, a mely bizony nevetésre ingerel. Az e hé­ten beérkezett hírek közül elmondunk egyet, mivel az a szegény ember, a­kivel a dolog megesett, egy hosszú levélben nagyon meginstált bennünket, beszélnék el az ő baját, talán" akad, a­ki igazságot szolgáltat majd neki. — Akad, akad, csak azt várja kelmed, szegény bolond Bertha Vendel. Nincs kendnek se kastélya, se fogatja, hát jóbarátja se lehet azok közt, a­kik még a csendőrnél is nagyobb urak és igazságot tudnak tenni, ha akarnak. Meg aztán rossz helyre is küldte kend a panaszát. Küldte volna egy burzsoá lap­hoz egy pár nagyszemű bankó kíséreté­ben — (a nélkül ne!) — az majd csinált volna az esetből valamit és aligha nem lett is volna foganatja. De lássa kend, szegény Bertha Vendel, mi is csak aféle szegény emberek vagyunk, mi velünk is kedvére paczkáz csendőr, rendőr; hiába, hogy sokan vagyunk, ők nem akarják el­hinni, hogy a sokaság egy darabig csak hagy magán lovagolni, de aztán ha meg­sokalja a dolgot, leveti magáról a sarkan­tyús embert, hogy csak úgy nyekken. Elnye­ri, mi itt a magunk dolgáról be­szélünk, holott Bertha Vendelről kellene szólanunk. — Nos hát, Bertha Vendel naptárakkal házaló szegény ember és be­járja az országot az ő képes kalendáriu­maival. A múltkor Tokodi községben járt és a majorban meghalt, mivel az em­berséges ispán adott neki a juhakorban ingyen szállást. Aludt is a jó ember a napi fáradalom után addig, mig egy hatal­mas lökés föl nem ébresztette. Fölugrott a szegény ember erre az enyelgésre és ott látta maga előtt a bajnai csendőrőrs vitéz vezetőjét, nagyságos Szendi őrsvezető urat, kezében a vasvillával, melylyel őt oldalba köszöntötte. — Következett a szoczialista inkviziczió . A nagyságos csendőr úr meg a társa éjszakának idején gyönyörű szép szavakkal alaposan kiforgatták becsületé­ből a jóravaló naptáras embert; erre tanú az ispánnő meg az odacsődült cselédség ; aztán kezdtek veszedelmes szoczialista írá­sok és könyvek után kutatni, össze-vissza forgatták szegény Bertha Vendel holmi­ját, holott a jámbor tán még életében sem látott szoczialista­ könyvet. Végre is nem találtak nála semmit. De hogy hiába ne lett légyen a fáradság, a nagyságos őrs­vezető magához vett a sok közül egy Wodianer-féle mesenaptárt, azonban az árát, 20 krt, elfelejtette megfizetni. Akkor aztán a nagyságos csendőr urak, látván, hogy bizony hamis nyomon járnak, odébb álltak szó nélkül. — Eddig tart a história, a mihez Bertha még hozzáteszi, hogy a bajnai úristen nem csak őt bántalmazta, hanem még két más szegény embert is pofonokkal traktált. Ezek után még csak azt kérdjük : miért van az, hogy az uri gazembereket hintón viszik a vizsgáló biró elé, ott is keztyüs kézzel bánnak velük és ha mégis jogtalanul h­ántaná őket valaki, hát az bizony megadja az árát; ellenben a becsületes szegény embert a nagyságos csendőr urak éjnek idején vas­villával ébreszthetik, a hetedik ősétől fogva legazemberezhetik, becsületes tulaj­donától megfoszthatják, a­nélkül, hogy magának elégtételt szerezhetne ? Azért, hogy a nagyságos csendőr urak agitátort fogni vannak kiküldve ? Hát ki izgat ebben az országban, mondja csak Perczel Dezső főcsendőr úr? Kitüntetett bíró. Budafok lakossága egy­szerre boldog lett, mert bíráját, Cserman Józsefet kitüntették érdemeinek elismeré­séül. Az eset ránk nézve semmi fontos­sággal nem bír, csak hozzá akarunk járulni érdemeinek felsorolásához. Tevé­kenységének köszönhető, hogy a budafoki pinczemunkások ingyen borát szintén adó alá veszik s ez által a munkásoktól a szo­kásos mennyiséget megvonták ; neki kö­szönhető, hogy Budafokon szoczializmus nincs, mert a legkisebb szakgyűlést is eltiltatja, sőt annyira ment, hogy a kádár­egyletben még előadás tartását is meg­tiltotta egy izben; neki róható fel érde­mül az is, hogy munkásképző-egylet ott nem alakulhatott, a­hol ő basáskodik, mert az alapszabályokhoz oly megjegy­zést fűzött, mely szerint a budafoki mun­kások mind ostobák s ezért az alapsza­bályokat nem kell szentesíteni. Úgy is történt. Végül neki köszönhető az is, hogy a lakosság mindig nagyobb nyomorba jut, azért, mert neki aranykereszt kellett felül­ről. Érdemeinek felsorolását valószínűleg folytatni fogjuk, mert azok a budafoki lakosok, kik különösen tapasztalták a bíró úr érdemszerzési törekvését, emlékverse­ket fognak neki lapunkba írni. Egy vándorkomédiás a „haza« szolgála­tában. Azoknak, a­kik mindenáron meg akarják menteni a »hazát« (magyarán mondva: a haza birtokosait), semmi esz­köz sem rossz az átkos czuczilisták elle­nében. Hogy milyen nagy „észszel" dol­goznak ellenünk, arról már sok nagy baklövésükkel meggyőztek bennünket. Az erőszakról, a­mit alkalmaznak, sok halot­tunk beszélhetne, ha a holtak beszélni tudnának. Lássuk most a furfangnak egy példáját. A tisztelt honmentők valahol az útszélen fölmarkoltak egy „Kőműves" nevű eszes komédiást és fölbérelték, hogy vigye ő keresztül, - mire nem képes se főispán, se alispán, se szolgabíró, se esendő­-, térítse ő vissza a szoczialistákat a jó útra. Ez a hirtelenében kiöltöztetett, ki­mosdatott országtaposó most az ország egyes vidékein sorra veszi a falvakat és 3. oldal.

Next