Népszava, 1898 (26. évfolyam, 1–95. sz.)
1898-11-08 / 80. szám
80. szám Budapest, 1898. november 8. XXVI évfolyam. A magyarországi mezei és ipari munkásság érdekeit képviselő politikai lap. ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi és pénteki kiadásra : Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt, egy hóra 35 kr. Csupán a pénteki kiadásra : Egész évre 2.40, félévre 1.20, negyedévre 60 kr., egy hóra 20 kr. Egyes számára A pénteki kiadásnak 6 kr., a keddi kiadásnak 3 kr. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. Megjelenik: minden kedden és pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., Erzsébet körút 16, a kapuval szemben, ahová mindennemű levelezések és egyéb küldemények intézendők. A „Népszava" könyvkereskedés, a szerkesztőség és kiadóhivatal, valamint a párttitkárság f. évi november hó 1-től VII. te. Erzset-M 16. sz. a. (földszint, a kapuval szemben) van. llimUIIMIttlItWMISnillWWMWIMMWilIWlWSHtHMIIellilliUlHIIIUIIIIIMII SZEMLE. A „független szocziálizmus" csődje. Nagy zajjal indult meg és a szocziáldemokrata mozgalomra nézve annak idején nagyon veszélyesnek látszott az úgynevezett „független szocziálista" mozgalom, amely sem független, sem szocziálista nem volt, de hála Várkonyi István demagóg képességeinek és az összes hatóságok szeretetteljes és hallgatag támogatásának, ott, ahol nem volt erőteljes szocziáldemokrácia, rövid idő alatt nagy hullámokat vert. Amióta azonban a szoczialisták üldözése a tavasszal megindult és Várkonyi pártját, lapját cserben hagyva külföldre menekült, az általa szervezett párt megszűnt létezni és a csütörtöki sajtó-végtárgyalás csak betetőzte a „független szoczializmus" csődjét. Ma már bátran állíthatjuk, hogy a „független szoczialista" mozgalom Magyarországon teljesen és véglegesen megszűnt, lapja nincs, életjelt magáról nem ad és ha itt-ott vannak is még romjai ennek a pártnak, ha vannak is még egyik-másik helyen csendes hívei a „független szocziálizmus"-nak, ebből mozgalom, vagy párt már sohasem lesz és a csődbe került mozgalom maradványai vagy jobbra vagy balra fordulnak. A Várkonyi István által megindított mozgalomnak ezen vége előrelátható volt és természetes. Távol áll tőlünk, hogy egy üldözött és szenvedő embert igazságtalanul támadjunk, de az objektív igazságot kötelességünk elmondani, még ha ellenségünkről van is szó. A „független szoczialista" mozgalomnak nem is lehetett más vége, amint amilyent ért. Nem volt ez egy eszme, helyes eszméről ne is legyen szólva, hanem csupán üres jelszóhalmaz; nem volt párt, hanem különböző és ellenőrizhetlen ígéretekkel és nem a legelőkelőbb agitatórius jelszavakkal megszerzett emberek laza tömege, nem volt czéltudatos és szerves működés, hanem spekuláczió a bizonytalan jövőre, szinte mondhatni szélhámos kaland, amelynek sok ezer ember az áldozata, maga a kalandor is. Várkonyi, a végtárgyaláson elmondott védelme ellenében, nem törekedett arra, hogy híveit fegyelemre és tudásra oktassa. Ellensége volt a szocziáldemokrácziának és ellenpártot akart teremteni, ami ideig-óráig sikerült is neki, de a feje fölé nőtt mozgalmat nem bírta többé pórázon tartani és a szabolcsi mozgalmak nyomán támadt üldöztetések véget vetettek az egész „független szoczializmus"-nak, amely nem mutathat fel más eredményt, mint azt, hogy számos embert tönkretett, a munkásság egy részében viszályt teremtett és ürügyet szolgáltatott a czéltudatos munkásmozgalom ellen irányuló üldöztetéseknek. Hálás feladat volna ugyan itt párhuzamot vonni a szocziáldemokrata párt és a „független szocziálizmus" fejnélküli mozgalma között. De csak egy körülményre utalunk. A hatalom érzi, hogy a szocziáldemokráczia a komoly ellenfél és azért bennünket üldöz oly kegyetlenséggel, hogy a „független szoczialisták" üldöztetése eltörpül mellette. És a szocziáldemokrata párt minden üldöztetés daczára erősen szervezett és folyton fejlődő párt marad, amelyet „lefejezni" nem lehet. Ennek a magyarázata abban rejlik, hogy a tudományos alapon álló szocziáldemokráczia a gazdasági viszonyokból nőtt ki és így mindaddig fennáll, amíg a mai társadalom meg nem hűl. A Hentzi-szobor. Az Erzsébet-szobor-bizottság utolsó ülésén Bánffy miniszterelnök, mint a bizottság elnöke, előterjesztette, hogy Erzsébet királyné szobra a király határozott kívánságára a Szent-György-téren lesz felállítandó, ahonnan a Hentzi-szobrot a király a saját költségén fogja elszállíttatni. A Hentzi-szobor eltávolításáról bécsi testvérlapunk, az „Arbeiter-Zeitung", a következőket írja: „Az uralkodó ezen határozata egészen megegyezik ama ténykedésekkel, melyekkel az utóbbi években a magyar nemzet fiait meglepte. A Hentzi-szobor egyszersmind az abszolutizmus győzelmi jelvénye is volt s kigúnyolása azon eszméknek, melyekért annyi vezér jutott a bakó kezébe. Ahogy e szobormű fölállítását szimbólumnak kellett tekinteni, és annyira szimbolikus annak lehordása is. Az uralkodó ezzel is nyilvánítani akarja, hogy azokkal a reakczionárius elemekkel, akik a forradalmat elítélték, megtagadja a közösséget és kétségbevonhatlanul ki akarja mutatni azt, hogy a forradalom nagy művének történelmi jelenségét megértette és tisztelni tanulta . . . A régi magyar történelem forradalmárai emlékszobrokat kapnak s annak szobra, aki a királyi várat a „rebellisek" ellen megvédte, elpusztul a Szent-György-térről. Így nyilvánul a szabad gondolkozás hatalma s ha néha időközönként el is nyomják, végre mégis csak felülkerekedik, s az uralkodók tiszteletét és becsülését is megnyerve, az emberiségnek tett igaz szolgálatokat hivja napfényre. Persze a szabadság nem bull a népek ölébe s az uralkodók csak akkor mutatnak iránta tiszteletet, ha fáradhatatlan és törhetetlen küzdelmet folytattak jogaikért. A magyar forradalmárok nyerseségét és veszedelmes voltát nem hallgatjuk el, de annál inkább elismerjük azt a csodálatos kitartást és erélyt, melylyel az abszolutizmus ellen küzdöttek. A nagy politikai harcrok elcsitításának legveszélyesebb szere a kompromisszum. A király mostani elhatározása a legkétségtelenebb bizonysága annak, hogy a magyar nép megszívlelte a forradalmi évek tanulságait és higgadtságával győzött. A honvéd-emlék leleplezése alkalmával még azt írta Kossuth, hogy a Hentziszobor meggyalázása a magyar népnek s ő csodálja, hogy még le nem döntötték a szobrot ... Ma Kossuth kivánsága teljesült s az uralkodó maga az, a ki az emlékmű eltávolítását elrendeli." Ebben a perben ép ugy kitünt, mint más, a fennálló társadalmi rend igazságtalanságait ostorozó czikkek ellen indított sajtóperekben, hogy ha osztozkodásról lehetne szó, ugy ez mindig csak az osztozkodás ellen szólt s pedig az ellen az osztozkodás ellen, melyet a mi uraink s parancsolóink a munkás munkaereje s az ezen munkaerő által megteremtett javak felett mindenkor a maguk javára s a munkás megkárosítására űztek. Mert ha mi azt mondjuk, hogy a munkás munkaereje által termelt javak vagy ezek egyenértéke teljesen a munkást illeti meg, és helytelennek tartjuk, hogy a javakból a jelzálogos, az uzsorás, a pap, az adóvégrehajtó és nem is tudom hirtelenében elősorolni, hogy még ki, a termelt javakból anynyit vegyen el osztalékul, hogy mire ezen osztalékvétel befejezést nyert, a termelő munkásságnak alig marad meg a betevő falatja, számtalan esetben meg sem marad, akkor csak a rosszhiszeműség vagy vakság mondhatja azt, hogy mi osztozkodást prédikálunk, holott mi éppen az osztozkodás ellen vívunk kiengesztelhetetlen harczot. Az itt kifejtettek daczára, mégis rendesen ezen hamis jelszó alatt biztosít a fennálló rendszer védelmezője, a királyi ügyész, maga számára pillanatnyi győzelmet, a fennálló rendszert ostorozók részére s az igazságszolgáltatásnak sohasem védő, de majdnem mindig sújtó kezét, kisebb-nagyobb börtönbüntetés alakjában. Ezen hamis jelszó alatt indult meg a per Várkonyi és dr. Schmitt ellen is. Várkonyit 10 havi fogházra ítélték, Dr. Schmitt Jenőt pedig felmentették. Ez utóbbit azért, mert a vádló ügyész úr vádbeszédében nagyobb súlyt fektetett arra, hogy ne annyira bűnösnek, mint bolondnak tüntesse fel. Segítségére volt a törvényszék méltóságos elnöke is, ki mint a törvényszék végzését hirdette ki, hogy a németországi Hegel-társaság által pályakoszorúzott bölcsész képtelen védelme előterjesztésére. Nem kívánunk se az esküdtszékkel, se a törvényszékkel, mint esküdtbírósággal bővebben foglalkozni. Elég ezekről annyit elmondani, hogy ők is ennek az általuk áldásosnak hirdetett társadalomnak az oszlopai s ennek a társadalomnak kebeléből származnak, ennek a társadalomnak védelmére rendeltettek ki azok részéről, kik a maguk számára foglalták le a jogot s hatalmat s igy természetes ellenségei mindazon elveknek, melyek ezt a fennálló rendszert helytelennek s megdöntendőnek tartják. Elégségesnek tartjuk, ha ez alkalommal a vádló ügyész úrral foglalkozunk, ki nyílt sisakkal mutatkozik annak, ami. Ki nyíltan kimondja, hogy ő igenis a fennálló rend, a A „fülyosztók" pere, Várkonyi István s dr. Schmitt Jenő ellen indított s egyesített sajtóper tárgyalását nevezték el így a mi kedves uraink szócsövei, az igazmondásaikról híres polgári lapok. Mi is átvettük a czimet, bár ez a czim ép úgy illik erre a sajtóperre, mint a tehénre a gatya.