Népszava, 1898 (26. évfolyam, 1–95. sz.)

1898-11-08 / 80. szám

80. szám Budapest, 1898. november 8. XXVI évfolyam. A magyarországi mezei és ipari munkásság érdekeit képviselő politikai lap. ELŐFIZETÉSI DIJ: a keddi és pénteki kiadásra : Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt, egy hóra 35 kr. Csupán a pénteki kiadásra : Eg­ész évre 2.40, félévre 1.20, negyedévre 60 kr., egy hóra 20 kr. Egyes szám­ára­­ A pénteki kiadásnak 6 kr., a keddi kiadásnak 3 kr. A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. Megjelenik: minden kedden és pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., Erzsébet­ körút 16, a kapuval szemben, a­hová mindennemű levelezések és egyéb küldemé­nyek intézendők. A „Népszava" könyvkereskedés, a szerkesztőség és kiadóhivatal, valamint a párttitkárság f. évi november hó 1-től VII. te. Erzset-M 16. sz. a. (földszint, a kapuval szemben) van. llimUIIMIttlItWMISnillWWMWIMMWilIWlWSHtHMIIellilliUlHIIIUIIIIIMII S­ZEMLE. A „független szocziálizmus" csődje. Nagy zajjal indult meg és a szocziáldemo­krata mozgalomra nézve annak idején nagyon veszélyesnek látszott az úgynevezett „függet­len szocziálista" mozgalom, a­mely sem füg­getlen, sem szocziálista nem volt, de hála Várkonyi István demagóg képességeinek és az összes hatóságok szeretetteljes és hallgatag támogatásának, ott, a­hol nem volt erőteljes szocziáldemokrác­ia, rövid idő alatt nagy hul­lámokat vert. Amióta azonban a szoczialisták üldözése a tavasszal megindult és Várkonyi pártját, lapját cserben hagyva külföldre me­nekült, az általa szervezett párt megszűnt létezni és a csütörtöki sajtó-végtárgyalás csak betetőzte a „független szoczializmus" csődjét. Ma már bátran állíthatjuk, hogy a „független szoczialista" mozgalom Magyarországon tel­jesen és véglegesen megszűnt, lapja nincs, életjelt magáról nem ad és ha itt-ott vannak is még romjai ennek a pártnak, ha vannak is még egyik-másik helyen csendes hívei a „független szocziálizmus"-nak, ebből moz­galom, vagy párt már sohasem lesz és a csődbe került mozgalom maradványai vagy jobbra vagy balra fordulnak. A Várkonyi István által megindított moz­galomnak ezen vége előrelátható volt és ter­mészetes. Távol áll tőlünk, hogy egy üldözött és szenvedő embert igazságtalanul támadjunk, de az objektív igazságot kötelességünk el­mondani, még ha ellenségünkről van is szó. A „független szoczialista" mozgalomnak nem is lehetett más vége, amint amilyent ért. Nem volt ez egy eszme, helyes eszméről ne is legyen szólva, hanem csupán üres jelszó­halmaz; nem volt párt, hanem különböző és ellenőrizhetlen ígéretekkel és nem a legelő­kelőbb agitatórius jelszavakkal megszerzett emberek laza tömege, nem volt czéltudatos és szerves működés, hanem spekuláczió a bizonytalan jövőre, szinte mondhatni szél­hámos kaland, a­melynek sok ezer ember az áldozata, maga a kalandor is. Várkonyi, a végtárgyaláson elmondott védelme ellenében, nem törekedett arra, hogy híveit fegyelemre és tudásra oktassa. Ellensége volt a szocziál­demokrácziának és ellenpártot akart teremteni, ami ideig­-óráig sikerült is neki, de a feje fölé nőtt mozgalmat nem bírta többé pórázon tartani és a szabolcsi mozgalmak nyomán támadt üldöztetések véget vetettek az egész „független szoczializmus"-nak, a­mely nem mutathat fel más eredményt, mint azt, hogy számos embert tönkretett, a munkásság egy részében viszályt teremtett és ürügyet szol­gáltatott a czéltudatos munkásmozgalom ellen irányuló üldöztetéseknek. Hálás feladat volna ugyan itt párhuzamot vonni a szocziáldemokrata párt és a „függet­len szocziálizmus" fejnélküli mozgalma között. De csak egy körülményre utalunk. A hatalom érzi, hogy a szocziáldemokráczia a komoly ellenfél és azért bennünket üldöz oly kegyet­lenséggel, hogy a „független szoczialisták" ül­döztetése eltörpül mellette. És a szocziál­demokrata párt minden üldöztetés daczára erősen szervezett és folyton fejlődő párt ma­rad, a­melyet „lefejezni" nem lehet. Ennek a magyarázata abban rejlik, hogy a tudo­mányos alapon álló szocziáldemokráczia a gazdasági viszonyokból nőtt ki és így mind­addig fennáll, a­míg a mai társadalom meg nem hűl. A Hentzi-szobor. Az Erzsébet-szobor-bizottság utolsó ülésén Bánffy miniszterelnök, mint a bizottság elnöke, előterjesztette, hogy Erzsébet királyné szobra a király határozott kívánságára a Szent-György-téren lesz felállítandó, a­honnan a Hentzi-szobrot a király a saját költségén fogja elszállíttatni. A Hentzi-szobor eltávolításáról bécsi test­vérlapunk, az „Arbeiter-Zeitung", a követ­kezőket írja: „Az uralkodó ezen határozata egészen megegyezik ama ténykedésekkel, melyekkel az utóbbi években a magyar nemzet fiait meglepte. A Hentzi-szobor egyszersmind az abszolutizmus győzelmi j­elvénye is volt s kigúnyolása azon eszméknek, melyekért annyi vezér jutott a bakó kezébe. Ahogy e szobormű föl­állítását szimbólumnak kellett tekinteni, és annyira szimbolikus annak lehordása is. Az uralkodó ezzel is nyilvánítani akarja, hogy azokkal a reakczionárius elemekkel, a­kik a forradalmat elítélték, megtagadja a közösséget és kétségbevonhatlanul ki akarja mu­tatni azt, hogy a forradalom nagy művének törté­nelmi jelenségét megértette és tisztelni tanulta . . . A régi magyar történelem forradalmárai emlék­szobrokat kapnak s annak szobra, a­ki a királyi várat a „rebellisek" ellen megvédte, elpusztul a Szent-György-térről. Így nyilvánul a szabad gondol­kozás hatalma s ha néha időközönként el is nyom­ják, végre mégis csak felülkerekedik, s az uralkodók tiszteletét és becsülését is megnyerve, az emberiség­nek tett igaz szolgálatokat hivja napfényre. Persze a szabadság nem bull a népek ölébe s az uralkodók csak akkor mutatnak iránta tiszteletet, ha fáradhatatlan és törhetetlen küzdelmet folytattak jogaikért. A magyar forradalmárok nyerseségét és veszedelmes voltát nem hallgatjuk el, de annál inkább elismerjük azt a csodálatos kitartást és erélyt, melylyel az abszolutizmus ellen küzdöttek. A nagy politikai harcrok elcsitításának legveszélyesebb szere a kompromisszum. A király mostani elhatározása a legkétségtelenebb bizonysága annak, hogy a magyar nép megszívlelte a forradalmi évek tanulságait és higgadtságával győzött. A honvéd-emlék leleplezése alkalmával még azt írta Kossuth, hogy a Hentzi­szobor meggyalázása a magyar népnek s ő csodálja, hogy még le nem döntötték a szobrot ... Ma Kossuth kivánsága teljesült s az uralkodó maga az, a ki az emlékmű eltávolítását elrendeli." Ebben a perben ép ugy kitünt, mint más, a fennálló társadalmi rend igazságtalanságait ostorozó czikkek ellen indított sajtóperekben, hogy ha osztozkodásról lehetne szó, ugy ez mindig csak az osztozkodás ellen szólt s pe­dig az ellen az osztozkodás ellen, melyet a mi uraink s parancsolóink a munkás munka­ereje s az ezen munkaerő által megterem­tett javak felett mindenkor a maguk javára s a munkás megkárosítására űztek. Mert ha mi azt mondjuk, hogy a munkás munkaereje által termelt javak vagy ezek egyenértéke teljesen a munkást illeti meg, és helytelennek tartjuk, hogy a javakból a jelzálogos, az uzsorás, a pap, az adóvégre­hajtó és nem is tudom hirtelenében előso­rolni, hogy még ki, a termelt javakból any­nyit vegyen el osztalékul, hogy mire ezen osztalékvétel befejezést nyert, a termelő munkásságnak alig marad meg a betevő fa­latja, számtalan esetben meg sem marad, akkor csak a rosszhiszeműség vagy vakság mondhatja azt, hogy mi osztozkodást prédi­kálunk, holott mi éppen az osztozkodás el­len vívunk kiengesztelhetetlen harczot. Az itt kifejtettek daczára, mégis rendesen ezen hamis jelszó alatt biztosít a fennálló rendszer védelmezője, a királyi ügyész, maga számára pillanatnyi győzelmet, a fennálló rendszert ostorozók részére s az igazságszolgál­tatásnak sohasem védő, de majdnem mindig sújtó kezét, kisebb-nagyobb börtönbüntetés alakjában. Ezen hamis jelszó alatt indult meg a per Várkonyi és dr. Schmitt ellen is. Várkonyit 10 havi fogházra ítélték, Dr. Schmitt Jenőt pedig felmentették. Ez utóbbit azért, mert a vádló ügyész úr vádbeszédében nagyobb súlyt fektetett arra, hogy ne annyira bűnös­nek, mint bolondnak tüntesse fel. Segítsé­gére volt a törvényszék méltóságos elnöke is, ki mint a törvényszék végzését hirdette ki, hogy a németországi Hegel-társaság által pályakoszorúzott bölcsész képtelen védelme előterjesztésére. Nem kívánunk se az esküdtszékkel, se a törvényszékkel, mint esküdtbírósággal bőveb­ben foglalkozni. Elég ezekről annyit elmon­dani, hogy ők is ennek az általuk áldásos­nak hirdetett társadalomnak az oszlopai s ennek a társadalomnak kebeléből származ­nak, ennek a társadalomnak védelmére ren­deltettek ki azok részéről, kik a maguk szá­mára foglalták le a jogot s hatalmat s igy természetes ellenségei mindazon elveknek, melyek ezt a fennálló rendszert helytelennek s megdöntendőnek tartják. Elégségesnek tartjuk, ha ez alkalommal a vádló ügyész úrral foglalkozunk, ki nyílt si­sakkal mutatkozik annak, a­mi. Ki nyíltan kimondja, hogy ő igenis a fennálló rend, a A „fülyosztók" pere, Várkonyi István s dr. Schmitt Jenő ellen indított s egyesített sajtóper tárgyalását ne­vezték el így a mi kedves uraink szócsövei, az igazmondásaikról híres polgári lapok. Mi is átvettük a czimet, bár ez a czim ép úgy illik erre a sajtóperre, mint a tehénre a gatya.

Next