Népszava, 1898 (26. évfolyam, 1–95. sz.)

1898-03-26 / 12. szám

12. szám. Budapest, 1898. márczius 26. XXVI. évfolyam. NE POLITIKAI HETILAP. Előfizetési díj: egész évre 2.40, félévre 1.20, negyedévre —.60, egy hóra —.20 postai megküldéssel. Németország számára: negyedévre 1.30 márka. A többi országokra: 1­2.— frank. Egyes szám­ára 5 krajczár. A magyarországi­­­szocziáldemokrata párt közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Király-utcza 93. sz., a hová minden írásbeli küldemény czimzendő. Kiadóhivatal: Wesselényi-utcza 19 b, a hová mindennemű pénzküldemények, megrende­lések stb. küldendők. Mai számsun­k a német melléklettel tizenkét oldalt tartalmaz. ­ ! Figyelem budapesti szervezett munkások! Április 10-én, vasárnap délután 2 órakor az összes szervezett szakmák nyilvános gyűlést tartanak. Aznap délután 2 órakor a városligetben az Aréna előtti téren pr lesz. Az összes gyűlések napirendje : S­ok szervezkedés joga. Elvtársak! Gondoskodjatok jó eleve, hogy az összes gyűlések tömegesen legyenek látogatva! (A pártvezetőség. Minden írásbeli küldemény jövőben követ­kezőkép czimzendő: Népszava szerkesztősége Budapest, VII., Király­ utcza 93. sz. Minden pénzküldemény jövőben is az eddigi czimre: Népszava könyvkereskedés, Buda­pest, VII., Wesselényi-utcza 19/b küldendő. A tápió-szt.-mártoni „zendülés". Hétfőn kezdődött a pestvidéki törvényszék előtt tápió-szt.-mártoni elvtársaink perének tárgyalása, amely valószínűleg nyolcz napig is el fog tartani. Bővebb tudósítást a tárgya­lásról majd annak befejezte után fogunk kö­zölni; most csupán néhány megjegyzést kívá­nunk tenni. Hetvenhat szoc­iáldemokrata munkás ül a vádlottak padján; ezek közül 31 eddig is a vizsgálati fogságban volt, 45 pedig szabad­lábon. Feltűnő körülmény, a­mely a jelen­volt burzsoák figyelmét is megragadta — hogy azok, akik a vizsgálati fogságban voltak, ál­talában jó színben vannak, míg a szabad­lábon levők soványak, fakó szinűek, nyomo­rúságos formában vannak. Azt mondja erre egyik burzsoá-újság: „Az ember eltűnődhetik afölött a kérdés fölött, hogy úristen, várjon a fogházban levőknek van-e a szokottnál jobb módjuk, vagy hogy a falusi parasztnépnek van a szokottnál rosszabb?" — Erre pedig igen egyszerű a felelet. A szabadon levő mezei munkásnak a sorsa most is olyan, mint rendesen, azért sovány, azért fakószínű, ellenben a börtön­ben olyan sorsa van a szegény földmíves proletárnak, mint otthon soha, t. i. jóllak­hatik legalább kenyérrel. Elég szomorú és szégyenletes állapot az, hogy a szabad­lábon lévő munkásoknak irigységgel kell bör­tönben levő társaikra gondolniok. Hát még­sem boldog a magyar? A másik körülmény, a mi figyelmünket megragadja és leköti az, hogy a vádlott munkásokkal szemben vádlóként egy csomó munkás is szerepel: a jászladányiak, a­kik annak idején irgalmatlanul kikaptak szent­mártoni elvtársainktól. Ezek most mind föl­panaszolják a maguk sérelmét és pénzbeli kártérítést kérnek. — Annyi bizonyos, hogy mi nem helyeseltük az erőszakot soha és nem helyeseljük most sem. Ha a jászladányi munkások eljöttek Szt.­Mártonba és ott le­nyomták a munkabért, minek következtében elvtársaink jogos bérkövetelése nem teljesült, sőt a szt.-mártoniak munka nélkül maradtak, ennek oka a jászladányiak tudatlanságában keresendő. Szt.-márton­ elvtársainknak köte­lességük lett volna a jászlad­ányiakat türe­lemmel és kitartással oktatni, felvilágosítani, őket a nagy nemzetközi munkástáborba, a szocziáldemokráczia táborába bevonni és velük egyesülve, a kizsákmányolóknak fittyet hányni. Annak csak a tőkések örülnek, ha a munkások egymással összeverekednek, egy­mással szövetkezni nem tudnak. És az egész szt.-mártoni esetből csak a tőkéseknek lesz hasznuk, ha most a két falu munkásnépe a megtörtént ellenségeskedés miatt egymás ellen esztendőkig tartó haragot és gyűlöletet fog tartani és egymással ujjat húzva, egy­mást kijátszva fogják a tőkét szolgálni. Ezt gondolják meg jól szt.-mártoni elvtársaink ; ezt értessék meg a ladányiakkal is és igye­kezzenek ezeket kibékíteni, megnyerni. A ladányiak nagyot vétkeztek munkás­testvéreik ellen, a midőn ezek kárára silány bérért elvállalták a munkát és ezek kezéből kivették a kenyeret. De mentségükre szol­gál tudatlanságuk. Kemény leczkét kaptak, bár csak okulnának belőle. Bár csak meg­tanulnák azt, hogy a munkásoknak nem egy­más ellen, hanem egymás mellett kell har­czolniok. Lám, a kizsákmányolók is szövet­keznek és fölhasználják a munkások elnyo­mására a hatalom összes eszközeit; ez ellen pedig a munkások is csak egyesüléssel és erős összetartással védekezhetnek. Ha a ládányi munkások ezt meg tudnák érteni, akkor elállanának panaszuktól és kár­térítési követelésüktől, akkor nem kivánnák munkástestvéreik tönkrejutását, hanem béke­jobbot nyújtanának nekik és azt mondanák: „ Testvérek, hibásak vagyunk mind a ketten. Felejtsük el a történteket mi is, ti is. És után egyesült örővel, testvériesen összetartva akarunk küzdeni az elnyomatás és kizsákmá­nyolás ellen, jobb jövőnk érdekében. Ne sze­rezzük meg elnyomóinknak azt az örömet, hogy az ő kedvükért egymást fölfaljuk így tegyetek, fakószinü, véznaképü, éhező munkások. Még nem késő! Nevezetes az a kijelentés is, a­mit Kubi­nyi Lajos magánvádló, a csunyául elpáholt földbirtokos, tett a biróság előtt. Azon kér­désre : Van-e tudomása arról, hogy bujto­gatták a népet ? Kubinyi úr így felelt: „Budapestről jártak le szoczialista izgatók, a­kik annyira megrontották a népet, hogy az időtől fogva nem lehet velük okosan be­szélni." És ezt a feleletet a törvényszék elnöke szó nélkül elhallgatta. Tehát még mindig él az intelligensebb burzsoákban is az a hit, hogy a népet az „izgatók" teszik szo­czialistává, vagy az „izgatók" bujtják „láza­dásra." Az igaz, hogy Budapestről jártak le „izga­tók", de azok nem arra izgatták a népet, hogy verekedjék, hanem — úgy mint ebben a czikkben is — arra, hogy egyesüljön, szer­vezkedjék a szocziáldemokráczia elvei körül és így törekedjék emberségesebb munka- és bérviszonyokat kiküzdeni, az éhségtől és nyomortól menekülni. Ezt pedig mi, szo­czialista izgatók, ezután is éppen úgy meg fogjuk tenni, mint eddig. Hogy megtegyük, arra szükség lesz mindaddig, míg a szabadon levő munkásnak nyomorultabb a sorsa, mint a börtön lakóié. Azt a verekedést pedig, mely a szent­mártoni határban végbement és a mely Ku­binyi Lajos földbirtokosnak, meg egy csomó jászladányi munkásnak majdnem az életébe került, azt igenis egy izgató okozta: Kubi­nyi Lajos úr, a ki a népet kizsákmányolta, tisztességes bért adni vonakodott és goromba megszólításával („Takarodjatok innen, disznó szoczialisták!") végképen elkeserítette és magára zudította a sokféleképen kizsákmá­nyolt és kijátszott népet. Mi — a magunk módja szerint — tovább is izgatni fogjuk a népet. Lehet, hogy ez az ügyészségnek nem fog tetszeni, de hát mi sohasem törekedtünk az ügyész urak tetszé­sét kiérdemelni. Az izgatást már csak azért sem hagyjuk abba, mert ennél könnyebb dolog nincs a világon. Csak egyszerűen föl kell sorolni a hatalom és a tőke urainak cselekedeteit, a nép nyomorát, üldöztetését és szenvedéseit és­­ kész az izgatás. Mihelyt a haza bölcsei gondoskodni fognak arról, hogy ne történjenek többé „izgató" dolgok, akkor vége lesz az izgatásnak is.

Next