Népszava, 1898 (26. évfolyam, 1–95. sz.)
1898-03-26 / 12. szám
12. szám. Budapest, 1898. márczius 26. XXVI. évfolyam. NE POLITIKAI HETILAP. Előfizetési díj: egész évre 2.40, félévre 1.20, negyedévre —.60, egy hóra —.20 postai megküldéssel. Németország számára: negyedévre 1.30 márka. A többi országokra: 12.— frank. Egyes számára 5 krajczár. A magyarországiszocziáldemokrata párt közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Király-utcza 93. sz., a hová minden írásbeli küldemény czimzendő. Kiadóhivatal: Wesselényi-utcza 19 b, a hová mindennemű pénzküldemények, megrendelések stb. küldendők. Mai számsunk a német melléklettel tizenkét oldalt tartalmaz. ! Figyelem budapesti szervezett munkások! Április 10-én, vasárnap délután 2 órakor az összes szervezett szakmák nyilvános gyűlést tartanak. Aznap délután 2 órakor a városligetben az Aréna előtti téren pr lesz. Az összes gyűlések napirendje : Sok szervezkedés joga. Elvtársak! Gondoskodjatok jó eleve, hogy az összes gyűlések tömegesen legyenek látogatva! (A pártvezetőség. Minden írásbeli küldemény jövőben következőkép czimzendő: Népszava szerkesztősége Budapest, VII., Király utcza 93. sz. Minden pénzküldemény jövőben is az eddigi czimre: Népszava könyvkereskedés, Budapest, VII., Wesselényi-utcza 19/b küldendő. A tápió-szt.-mártoni „zendülés". Hétfőn kezdődött a pestvidéki törvényszék előtt tápió-szt.-mártoni elvtársaink perének tárgyalása, amely valószínűleg nyolcz napig is el fog tartani. Bővebb tudósítást a tárgyalásról majd annak befejezte után fogunk közölni; most csupán néhány megjegyzést kívánunk tenni. Hetvenhat szociáldemokrata munkás ül a vádlottak padján; ezek közül 31 eddig is a vizsgálati fogságban volt, 45 pedig szabadlábon. Feltűnő körülmény, amely a jelenvolt burzsoák figyelmét is megragadta — hogy azok, akik a vizsgálati fogságban voltak, általában jó színben vannak, míg a szabadlábon levők soványak, fakó szinűek, nyomorúságos formában vannak. Azt mondja erre egyik burzsoá-újság: „Az ember eltűnődhetik afölött a kérdés fölött, hogy úristen, várjon a fogházban levőknek van-e a szokottnál jobb módjuk, vagy hogy a falusi parasztnépnek van a szokottnál rosszabb?" — Erre pedig igen egyszerű a felelet. A szabadon levő mezei munkásnak a sorsa most is olyan, mint rendesen, azért sovány, azért fakószínű, ellenben a börtönben olyan sorsa van a szegény földmíves proletárnak, mint otthon soha, t. i. jóllakhatik legalább kenyérrel. Elég szomorú és szégyenletes állapot az, hogy a szabadlábon lévő munkásoknak irigységgel kell börtönben levő társaikra gondolniok. Hát mégsem boldog a magyar? A másik körülmény, a mi figyelmünket megragadja és leköti az, hogy a vádlott munkásokkal szemben vádlóként egy csomó munkás is szerepel: a jászladányiak, akik annak idején irgalmatlanul kikaptak szentmártoni elvtársainktól. Ezek most mind fölpanaszolják a maguk sérelmét és pénzbeli kártérítést kérnek. — Annyi bizonyos, hogy mi nem helyeseltük az erőszakot soha és nem helyeseljük most sem. Ha a jászladányi munkások eljöttek Szt.Mártonba és ott lenyomták a munkabért, minek következtében elvtársaink jogos bérkövetelése nem teljesült, sőt a szt.-mártoniak munka nélkül maradtak, ennek oka a jászladányiak tudatlanságában keresendő. Szt.-márton elvtársainknak kötelességük lett volna a jászladányiakat türelemmel és kitartással oktatni, felvilágosítani, őket a nagy nemzetközi munkástáborba, a szocziáldemokráczia táborába bevonni és velük egyesülve, a kizsákmányolóknak fittyet hányni. Annak csak a tőkések örülnek, ha a munkások egymással összeverekednek, egymással szövetkezni nem tudnak. És az egész szt.-mártoni esetből csak a tőkéseknek lesz hasznuk, ha most a két falu munkásnépe a megtörtént ellenségeskedés miatt egymás ellen esztendőkig tartó haragot és gyűlöletet fog tartani és egymással ujjat húzva, egymást kijátszva fogják a tőkét szolgálni. Ezt gondolják meg jól szt.-mártoni elvtársaink ; ezt értessék meg a ladányiakkal is és igyekezzenek ezeket kibékíteni, megnyerni. A ladányiak nagyot vétkeztek munkástestvéreik ellen, a midőn ezek kárára silány bérért elvállalták a munkát és ezek kezéből kivették a kenyeret. De mentségükre szolgál tudatlanságuk. Kemény leczkét kaptak, bár csak okulnának belőle. Bár csak megtanulnák azt, hogy a munkásoknak nem egymás ellen, hanem egymás mellett kell harczolniok. Lám, a kizsákmányolók is szövetkeznek és fölhasználják a munkások elnyomására a hatalom összes eszközeit; ez ellen pedig a munkások is csak egyesüléssel és erős összetartással védekezhetnek. Ha a ládányi munkások ezt meg tudnák érteni, akkor elállanának panaszuktól és kártérítési követelésüktől, akkor nem kivánnák munkástestvéreik tönkrejutását, hanem békejobbot nyújtanának nekik és azt mondanák: „ Testvérek, hibásak vagyunk mind a ketten. Felejtsük el a történteket mi is, ti is. És után egyesült örővel, testvériesen összetartva akarunk küzdeni az elnyomatás és kizsákmányolás ellen, jobb jövőnk érdekében. Ne szerezzük meg elnyomóinknak azt az örömet, hogy az ő kedvükért egymást fölfaljuk így tegyetek, fakószinü, véznaképü, éhező munkások. Még nem késő! Nevezetes az a kijelentés is, amit Kubinyi Lajos magánvádló, a csunyául elpáholt földbirtokos, tett a biróság előtt. Azon kérdésre : Van-e tudomása arról, hogy bujtogatták a népet ? Kubinyi úr így felelt: „Budapestről jártak le szoczialista izgatók, akik annyira megrontották a népet, hogy az időtől fogva nem lehet velük okosan beszélni." És ezt a feleletet a törvényszék elnöke szó nélkül elhallgatta. Tehát még mindig él az intelligensebb burzsoákban is az a hit, hogy a népet az „izgatók" teszik szoczialistává, vagy az „izgatók" bujtják „lázadásra." Az igaz, hogy Budapestről jártak le „izgatók", de azok nem arra izgatták a népet, hogy verekedjék, hanem — úgy mint ebben a czikkben is — arra, hogy egyesüljön, szervezkedjék a szocziáldemokráczia elvei körül és így törekedjék emberségesebb munka- és bérviszonyokat kiküzdeni, az éhségtől és nyomortól menekülni. Ezt pedig mi, szoczialista izgatók, ezután is éppen úgy meg fogjuk tenni, mint eddig. Hogy megtegyük, arra szükség lesz mindaddig, míg a szabadon levő munkásnak nyomorultabb a sorsa, mint a börtön lakóié. Azt a verekedést pedig, mely a szentmártoni határban végbement és a mely Kubinyi Lajos földbirtokosnak, meg egy csomó jászladányi munkásnak majdnem az életébe került, azt igenis egy izgató okozta: Kubinyi Lajos úr, a ki a népet kizsákmányolta, tisztességes bért adni vonakodott és goromba megszólításával („Takarodjatok innen, disznó szoczialisták!") végképen elkeserítette és magára zudította a sokféleképen kizsákmányolt és kijátszott népet. Mi — a magunk módja szerint — tovább is izgatni fogjuk a népet. Lehet, hogy ez az ügyészségnek nem fog tetszeni, de hát mi sohasem törekedtünk az ügyész urak tetszését kiérdemelni. Az izgatást már csak azért sem hagyjuk abba, mert ennél könnyebb dolog nincs a világon. Csak egyszerűen föl kell sorolni a hatalom és a tőke urainak cselekedeteit, a nép nyomorát, üldöztetését és szenvedéseit és kész az izgatás. Mihelyt a haza bölcsei gondoskodni fognak arról, hogy ne történjenek többé „izgató" dolgok, akkor vége lesz az izgatásnak is.