Népszava, 1903. július (31. évfolyam, 74–86. sz.)
1903-07-02 / 74. szám
1903. július 2. NÉPSZAVA Ugyanebben a czikkben egy új pártalakulás mellett tör lándzsát, amely „határozott liberális és nemzeti irányban a gazdasági és szocziális kérdések megoldását tűzi ki főczélul." És ezután — csodák csodája! — Bánffy Dezső lándzsát tör — a választói jog kiterjesztése mellett! Ilyenformán ír erről : „Új pártalakulás keretében reméltem megoldhatni a parlamenti reformot, illetőleg az ennek alapját képező választói jog kérdését is, figyelemmel a választókerületek új beosztására és lehető egységesítésére, figyelemmel azok választójogosultságára is — és ez fontos szocziáls szempontból — akik eddig választói joggal nem bírtak." És ha, ezt aztán ki hitte volna! Bánffy Dezső miniszterelnöksége alatt ilyesmit emlegetni elég volt ahoz, hogy az embert „örök időkre" kiutasítsák. És most alig négy év múltán ő maga is beáll „izgatni !" Ez már haladás. Négy évi „magános visszavonulás" kellett neki hozzá, hogy belássa ámultak hibáit és vezekeljen érettük. De sebaj, jobb később, mint soha. A vezeklés persze szomorú sors, ha valaki olyan nagyon erősnek és elszántnak akar látszani, mint Bánffy annak idején. De váljon ebből a bűnbánó hamuhintésből tanul-e majd valamit az uj Bánffy, a Khuen-Héderváry gróf? Tanul-e majd a Bánffy kárán, avagy mindenáron a maga kárán akar-e majd tanulni ? ! KÜLFÖLD). Szerbia. A szocialisták és az új kormány. A szerb elvtársak genfi bizottsága egy nyilatkozatot tesz közzé, melyben kijelentik, hogy a konaki vérfürdőt épp úgy elítélik, mint mindennemű gyilkosságot. Az új kormánytól nem várják a politikai és gazdasági helyzet megjavulását, ellenkezőleg : attól tartanak, hogy az utóbbi események folytán a militarizmus nagy hatalomra fog szert tenni. Az 1888-iki alkotmány, melyet most újból proklamáltak, nem olyan rossz ugyan, mint az előző alkotmány, de korántsem érdemli azt a sok dicséretet, melylyel elhalmozzák. Ha a király meg akarja tartani ígéretét, — ugyanis azt ígérte, hogy Svájcz mintájára fogja berendezni az országot — úgy kell, hogy törvénybe iktassa az általános, egyenlő választói jogot. A táraik, hol a hangyagyarmat lakói által összehordott gabonát tartják. A gabonaszemekről leszedik a hüvelyt, ezt aztán eldobják. Titkos, eddig még föl nem derített módon meg tudják gátolni a gabona csirázását és ha a gabona már elkezdett csirázni, a csírázást azonnal el tudják állítani. Hideg pinczékben apróra vágott leveleket halmoznak föl. Ezekből lizinypiczinyke ágyakat készítenek maguknak. Az ágyakat nagyon szeretik. Azt is állítják, hogy Texasban élnek bizonyos hangyafajok, melyek földmiveléssel foglalkoznak, értenek a szántáshoz és a vetéshez. Ezt azonban még nem állapították meg tudományosan. „Ki gondolta volna, hogy a hangyák pásztoréletet élnek — mondja Hubert. A hangyák tényleg pásztorok , nagy levéltetű csordáik vannak. A levéltetük édes váladékot nyújtanak nekik táplálékul. A hangyacsoport annál gazdagabb, mennél több tehene van. Emeletes és földalatti istállókat építenek, hova tetveiket zárják. Ha lakást cserélnek, magukkal viszik jószágaikat; őszszel tojásokat gyűjtenek, ezeket a tojásokat megőrzik és kiköltik. Audonban oly hangyákat is találtak, melyek a tetüket teherhordó állatoknak használták föl. Apróra vágott leveleket hordattak velük — a felügyelők mindkét oldalról sorfalat állottak — és amikor munkájukat befejezték, ismét bezárták őket a hangya-laktanyába. A munkamegosztás, mely az első emberi társadalmakban oly félénken lép föl, oly nagy, hogy a férficsoportok tagjai közt óriási különbségek keletkeztek; azt hinné az ember, hogy különböző fajokkal van dolga. A fajfentartást néhány hímre és nőstényre bízták, melyeket az emberek — akik tudvalevőleg összehasonlítani szeretik saját társadalmi szervezeteiket az állatokéval — királynőknek neveznek. Ezek azonban nem rendelkeznek királyi jogokkal. A többiek — a se nem hímek, se nem nőstények, — melyek a gyarmat nagy tömegét képezik, gondozzák és táplálják a királynőket, de föl is ügyelnek rájuk és néha be is zárják őket. A nagy tömeg harczosokra és munkásokra van fölosztva. A hangya-gyarmatokban igazi kommunizmus uralkodik. Munkakényszer nincs, a hangyák mégis a legszorgalmasabb állatok. Salamon a hangyát állítja fel példa gyanánt zsidó alattvalói számára : „Menj a hangyához, te rest és tanuld meg annak módját. Habár nincs fejedelme, sem kapitánya, sem ura, mégis már nyáron készíti el kenyerét és az aratás alatt gyűjti táplálékát".*) A hangya-gyarmatokban minden mindenkié. A hangyák kommunisztikus érzése oly nagy, hogy a már elfogyasztott eledelt is egy bizonyos ideig a közösség rendelkezésére bocsátják. Emésztő csatornájuk két részre oszlik, az egyik részét, és pedig az első részét, a gyarmat egy bizonyos éléskamrájának lehet nevezni. Az éléskamrának meglehetős nagy a terjedelme és körülbelül olyan, mint a golyva. Ebben nagyon sok eledel fér el. Ha szükséges, ismét kiadják a golyvában rejlő táplálékot, ebből táplálják aztán éhes társaikat, a hímeket és nőstényeket, kik nem képesek egyedül megszerezni táplálékukat. Vannak ausztráliai fajok, melyek arra használják föl ezt a sajátságot, hogy egy (Folyt, köv.) *) Példabeszédek, VI. fejezet, 6, 7. és 8. vers. belgrádi véres események csak akkor jelentenék az egészséges fejlődés korszakának kezdetét, ha a király jogát az új alkotmány korlátozná és ha megadnák az általános választói jogot. Francziaország A kommün megtalált halottjai. Párisban a minap a földalatti vasút völgyének kiásása közben egy szomorú emlékre bukkantak a munkások. A párisi boulevard de l'Hôpitalon az áruraktár falának tövében két méterrel a föld színe alatt húsz emberi koponyát találtak. Némelyik koponyán még gyér haj is van. A koponyák körül emberi csontokat is találtak. Azt hiszik, hogy ezek az emberi maradványok a 32 év előtt való kommün idejéből származnak. A 20 koponya akkor 20 vitéz „kommunard" nyakán ült. Piros május volt akkor és a kommün katonái az említett áruraktárban sánczolták el magukat, ahol hősiesen küzdöttek a Versaillesből jött katonai csapatok ellen. A felkelőket azonban a katonai erő legyőzte. Valószínű, hogy mindjárt ott agyonlőtték és gyorsan eltakarították őket, hogy három évtized múlva napfényre kerüljenek. A koponyákat és csontokat kivitték a „névtelenek temetőjébe", ahol közös katakombába kerültek. Az annavölgyi bányászok sztrájkja. — Saját tudósítónktól. — Az Annavölgyet környező hegyeken mozgalmas az élet. Azok, akik a föld alatt dolgoznak, hogy kenyerüket megkeressék — kijöttek a napfényre, mert munkájukból nem tudtak annyit keresni, amennyiből nyomoroghassanak ... A bányászok sztrájkba léptek . . . Nem mintha eltanulták volna az uraktól a pihenést. Oh, nem. Az urak sohsem fordulnak meg azon a környéken, e rabszolgák sohasem látják uraikat. Mit is csinálnának azok a törpe viskók között, hol zsúfoltan laknak a vagyonkínzott bányászok . . . Ha az ember ily arczokat lát, elmegy a kedve az üdüléstől . . . Elmennek hát a szebb tájakra. A munkások különben most sem pihennek. Már kora reggel elindulnak hazulról, hat faluból gyűlnek össze a Kecskehegyen, hogy meghallják a történteket, hogy a teendőkről vitatkozzanak. A három négy órai gyalogolást semmibe sem veszik. Gyalogolnak ők eleget. A bánya 2—3 órai távolságra esik lakásukból és — télen-nyáron — ott kell lenni reggel 6 órakor. És ha este hatkor már agyondolgozták magukat, ismét haza gyalogolnak. Dolgoztak, gyalogoltak és nem volt mit enniök. Tizenkét órai munkaidő mellett 80 kr.—1.20-at kerestek naponként. Azonban ez nem volt elég. Hányszor fordult elő az is, hogy az atya elment a bányába fiával, azonban csak egyedül tért haza, mert gyermekét megölte bányagáz. A holtat ilyenkor eltemették . . . tán azt gondolták, hogy jól járta semmint hogy nyomorogjon, jobb, ha nem él.. . Végre azonban csak megemberelték magukat. Rájöttek arra, hogy az ember nem azért él, hogy dolgozzon, nyomorogjon és fáradsága gyümölcsét mások élvezzék, hanem ha már dolgoznak, legyen meg legalább a tisztességes megélhetés. De hogyan segítsenek helyzetükön — kérdezték maguktól. Ha a bányamérnökhöz fordulnak, az szóba sem áll velük . . . Hát mit csináljanak? Elhatározták, hogy abbahagyják a munkát ... A bányákat folytonos tűz és víz fenyegeti, a nyomás erős, úgy, hogyha egy hétig nem támasztják meg, a bányának össze kell dűlni. Vagy enged az igazgatóság, vagy sem . . . Egy hétnél tovább a sztrájk nem tarthat, mert a bánya összedűl . . . Megfogalmazták követeléseiket, beadták az igazgatósághoz és szombatra vártak feleletet. A felállított pontok a következők: 1. A vájár alapfizetése 3 korona 20 fillér legyen. 2. Akkord munkánál a legkisebb kereset 4 korona legyen. 3. A 16—18 éves bányamunkás minimális munkadija 2 korona legyen. 4. A csillérek alapdija 3 korona 80 fillér legyen, a minimális akkord kereset pedig 4 korona. 5. A mesterek alapdija 3 korona 60 fillér legyen. 6. A munkaidő a fel- és leszállást beleértve, 8 óra legyen. 7. Tisztességesebb bánásmód 8. Követelik a vasárnapi munkaszünetet, kivéve, ha a bányát tűz- vagy vízveszély fenyegetné. 9. A bányavezetőnek ne legyen joga egy munkást, ki a társláda tagja, ok nélkül elküldeni. 10. A vájár, ki fiatal éveit a bányában töltötte, öregségére csillérnek alkalmaztassék, bizonyos mennyiségű hangyát valóságos befőtt-üveggé változtatnak át. Ugyanis e hangyákat nedvvel töltik meg, ezek aztán megőrzik a nedvet és ha szükség van rá, azt egyszerűen visszaszolgáltatják. Nemcsak az egyes hangyacsoportokban uralkodik rend és összhang. Előfordul, hogy békés viszonyban élnek a szomszéd csoportok is, habár általában a leghevesebb harcsot vívják egymással. Forel a Petit-Saléve-síkságon (Genf mellett) egy hangya nemzetet figyelt meg, mely több mint száz gyarmatból állott. Ezek a legnagyobb békében éltek egymással. Me'Cook egy északamerikai síkságon talált vagy 1600—1700 négy-öt méter magas, golyóalakú hangyalakást, melyeknek összes lakói a legjobb szövetségben éltek egymással. Sohasem támadták meg egymást, egyesültek, ha külellenségek (pókok, kígyók) támadtak rájuk. Kölcsönösen segédkeztek egymásnak a fészeképítésnél. A fölsorolt tények — még nagyon sokat említhetnék — igen nagy szellemi fejlődésről tesznek tanúságot. Darwin joggal mondhatta: „A szerves anyag egyik legcsodálatosabb részecskéje a hangya agyveleje, talán még csodálatosabb, mint az ember agyveleje." Ezen páratlan szellemi fejlődést nem lehet a „darwinisták" létért való küzdelmének tulajdonítani. Ezt a mesterséges, a hangyák által teremtett körülmények megvédelmező és nevelő hatása idézte elő. Ezek a viszonyok a csoport keblében mindenféle egyéni versenyt elnyomnak és ez lehetővé teszi, hogy az egész gyarmat fölvegye a kollektív harczot az őt környező természet ellen. 3. oldal.