Népszava, 1903. július (31. évfolyam, 74–86. sz.)

1903-07-02 / 74. szám

1903. július 2. NÉPSZAVA Ugyanebben a czikkben egy új pártala­kulás mellett tör lándzsát, amely „határo­zott liberális és nemzeti irányban a gazda­sági és szocziális kérdések megoldását tűzi ki főczélul." És ezután — csodák csodája! — Bánffy Dezső lándzsát tör — a választói jog kiterjesztése mellett! Ilyenformán ír erről : „Új pártalakulás keretében reméltem megold­hatni a parlamenti reformot, illetőleg az ennek alapját képező választói jog kérdését is, figyelemmel a választókerületek új beosztására és lehető egy­ségesítésére, figyelemmel azok választójogosultságára is — és ez fontos szocziáls szempontból — akik eddig választói joggal nem bírtak." És ha, ezt aztán ki hitte volna! Bánffy Dezső miniszterelnöksége alatt ilyesmit emlegetni elég volt ahoz, hogy az embert „örök időkre" kiutasítsák. És most alig négy év múltán ő maga is beáll „izgatni !" Ez már haladás. Négy évi „magános visszavonulás" kellett neki hozzá, hogy belássa ámultak hibáit és vezekeljen éret­tük. De sebaj, jobb később, mint soha. A vezeklés persze szomorú sors, ha valaki olyan nagyon erősnek és elszántnak akar látszani, mint Bánffy annak idején. De váljon ebből a bűnbánó hamuhintés­ből tanul-e majd valamit az uj Bánffy, a Khuen-Héderváry gróf? Tanul-e majd a Bánffy kárán, avagy mindenáron a maga kárán akar-e majd tanulni ? ! K­ÜLF­Ö­LD). Szerbia. A szoc­ialisták és az új kormány. A szerb elvtár­sak genfi bizottsága egy nyilatkozatot tesz közzé, melyben kijelentik, hogy a konaki vérfürdőt épp úgy elítélik, mint mindennemű­ gyilkosságot. Az új kormánytól nem várják a politikai és gazdasági helyzet megjavulását, ellenkezőleg : attól tartanak, hogy az utóbbi események folytán a militarizmus nagy hatalomra fog szert tenni. Az 1888-iki alkot­mány, melyet most újból proklamáltak, nem olyan rossz ugyan, mint az előző alkotmány, de kor­ánt­sem érdemli azt a sok dicséretet, melylyel elhal­mozzák. Ha a király meg akarja tartani ígéretét, — ugyanis azt ígérte, hogy Svájcz mintájára fogja berendezni az országot — úgy kell, hogy törvénybe iktassa az általános, egyenlő választói jogot. A táraik, hol a hangya­gyarmat lakói által összehordott gabonát tartják. A gabona­szemekről leszedik a hüvelyt, ezt aztán eldobják. Titkos, eddig m­ég föl nem derí­tett módon meg tudják gátolni a gabona c­sirázását és ha a gabona már elkezdett csirázni, a csírázást azonnal el tudják állítani. Hideg pinczékben apróra vágott leveleket halmoznak föl. Ezekből liziny­piczinyke ágyakat készítenek maguknak. Az ágyakat nagyon szeretik. Azt is állít­ják, hogy Texasban élnek bizonyos hangyafajok, melyek földmiveléssel fog­lalkoznak, értenek a szántáshoz és a vetéshez. Ezt azonban még nem állapítot­ták meg tudományosan. „Ki gondolta volna, hogy a hangyák pásztoréletet élnek — mondja Hubert. A hangyák tényleg pásztorok , nagy levél­tetű csordáik vannak. A levél­tetük édes váladékot nyújtanak nekik táplálékul. A hangyacsoport annál gazdagabb, mennél több tehene van. Emeletes és földalatti istállókat építenek, hova tetveiket zárják. Ha lakást cserélnek, magukkal viszik jó­szágaikat; őszszel tojásokat gyűjtenek, ezeket a tojásokat megőrzik és kiköltik. Audonban oly hangyákat is találtak, melyek a tetüket teherhordó állatoknak használ­ták föl. Apróra vágott leveleket hordat­tak velük — a felügyelők mindkét oldal­ról sorfalat állottak — és amikor munká­jukat befejezték, ismét bezárták őket a hangya-laktanyába. A munka­megosztás, mely az első em­beri társadalmakban oly félénken lép föl, oly nagy, hogy a férficsoportok tagjai közt óriási különbségek keletkeztek; azt hinné az ember, hogy különböző fajokkal van dolga. A fajfentartást néhány hímre és nőstényre bízták, melyeket az emberek — akik tudvalevőleg összehasonlítani sze­retik saját társadalmi szervezeteiket az állatokéval — királynőknek neveznek. Ezek azonban nem rendelkeznek királyi jogokkal. A többiek — a se nem hímek, se nem nőstények, — melyek a gyarmat nagy tömegét képezik, gondozzák és táp­lálják a királynőket, de föl is ügyelnek rájuk és néha be is zárják őket. A nagy tömeg harczosokra és munkásokra van fölosztva. A hangya-gyarmatokban igazi kommu­nizmus uralkodik. Munka­kényszer nincs, a hangyák mégis a legszorgalmasabb álla­tok. Salamon a hangyát állítja fel példa gyanánt zsidó alattvalói számára : „Menj a hangyához, te rest és tanuld meg annak módját. Habár nincs fejedelme, sem kapitánya, sem ura, mégis már nyá­ron készíti el kenyerét és az aratás alatt gyűjti táplálékát".*) A hangya-gyarmatokban minden min­denkié. A hangyák kommunisztikus ér­zése oly nagy, hogy a már elfogyasztott eledelt is egy bizonyos ideig a közösség rendelkezésére bocsátják. Emésztő csa­tornájuk két részre oszlik, az egyik ré­szét, és pedig az első részét, a gyarmat egy bizonyos éléskamrájának lehet ne­vezni. Az éléskamrának meglehetős nagy a terjedelme és körülbelül olyan, mint a golyva. Ebben nagyon sok eledel fér el. Ha szükséges, ismét kiadják a golyvában rejlő táplálékot, ebből táplálják aztán éhes társaikat, a hímeket és nőstényeket, kik nem képesek egyedül megszerezni táplálékukat. Vannak ausztráliai fajok, melyek arra használják föl ezt a sajátságot, hogy egy (Folyt, köv.) *) Példabeszédek, VI. fejezet, 6, 7. és 8. vers. belgrádi véres események csak akkor jelentenék az egészséges fejlődés korszakának kezdetét, ha a király jogát az új alkotmány korlátozná és ha meg­adnák az általános választói jogot. Francziaország A kommün megtalált halottjai. Párisban a minap a földalat­ti vasút völgyének kiásása közben egy szomorú emlékre bukkantak a munkások. A pá­risi boulevard de l'Hôpitalon az áruraktár falának tövében két méterrel a föld színe alatt h­úsz emberi koponyát találtak. Némelyik koponyán még gyér haj is van. A koponyák körül emberi csontokat is találtak. Azt hiszik, hogy ezek az emberi maradványok a 32 év előtt való kommün idejéből származnak. A 20 koponya akkor 20 vitéz „kom­munard" nyakán ült. Piros május volt akkor és a kommün katonái az említett áruraktárban sán­czolták el magukat, ahol hősiesen küzdöttek a Versaillesből jött katonai csapatok ellen. A fel­kelőket azonban a katonai erő legyőzte. Való­színű, hogy mindjárt ott agyonlőtték és gyorsan eltakarították őket, hogy három évtized múlva napfényre kerüljenek. A koponyákat és csontokat kivitték a „névtelenek temetőjébe", ahol közös katakombába kerültek. Az annavölgyi bányászok sztrájkja. — Saját tudósítónktól. — Az Annavölgyet környező hegyeken mozgalmas az élet. Azok, akik a föld alatt dolgoznak, hogy kenyerüket meg­keressék — kijöttek a napfényre, mert munkájukból nem tudtak annyit keresni, amennyiből nyomoroghassanak ... A bá­nyászok sztrájkba léptek . . . Nem mintha eltanulták volna az uraktól a pihenést. Oh, nem. Az urak sohsem fordulnak meg azon a környéken, e rabszolgák sohasem látják uraikat. Mit is csinálnának azok a törpe viskók között, hol zsúfoltan laknak a v­­agyonkínzott bányászok . . . Ha az ember ily arczokat lát, elmegy a kedve az üdüléstől . . . Elmennek hát a szebb tájakra. A munkások különben most sem pihennek. Már kora reggel elindulnak hazulról, hat faluból gyűlnek össze a Kec­skehegyen, hogy meghallják a történ­teket, hogy a teendőkről vitatkozzanak. A három négy órai gyalogolást semmibe sem veszik. Gyalogolnak ők eleget. A bánya 2—3 órai távolságra esik lakásukból és — télen-nyáron — ott kell lenni reggel 6 órakor. És ha este hatkor már agyon­dolgozták magukat, ismét haza gyalogol­nak. Dolgoztak, gyalogoltak és­­ nem volt mit enniök. Tizenkét órai munkaidő mellett 80 kr.—1.20-at kerestek naponként. Azonban ez nem volt elég. Hányszor fordult elő az is, hogy az atya elment a bányába fiával, azonban csak egyedül tért haza, mert gyermekét megölte bányagáz. A holtat ilyenkor eltemették . . . tán azt gondolták, hogy jól járta semmint hogy nyomorogjon, jobb, ha nem él.. . Végre azonban csak megemberelték magukat. Rájöttek arra, hogy az ember nem azért él, hogy dolgozzon, nyomorog­jon és fáradsága gyümölcsét mások él­vezzék, hanem ha már dolgoznak, legyen meg legalább a tisztességes megélhetés. De hogyan segítsenek helyzetükön — kérdezték maguktól. Ha a bányamérnök­höz fordulnak, az szóba sem áll velük . . . Hát mit csináljanak? Elhatározták, hogy abba­hagyják a munkát ... A bányákat folytonos tűz és víz fenyegeti, a nyomás erős, úgy, hogyha egy hétig nem támaszt­ják meg, a bányának össze kell dűlni. Vagy enged az igazgatóság, vagy sem . . . Egy hétnél tovább a sztrájk nem tarthat, mert a bánya összedűl . . . Megfogalmazták követeléseiket, bead­ták az igazgatósághoz és szombatra vár­tak feleletet. A felállított pontok a következők: 1. A vájár alapfizetése 3 korona 20 fillér legyen. 2. Akkord munkánál a legkisebb kereset 4 korona legyen. 3. A 16—18 éves bányamunkás minimális munkadija 2 korona legyen. 4. A csillérek alapdija 3 korona 80 fillér legyen, a mini­mális akkord kereset pedig 4 korona. 5. A mesterek alapdija 3 korona 60 fillér legyen. 6. A munkaidő a fel- és leszállást beleértve, 8 óra legyen. 7. Tisztességesebb bánásmód 8. Követelik a vasárnapi munka­szünetet, kivéve, ha a bányát tűz- vagy víz­veszély fenyegetné. 9. A bányavezetőnek ne legyen joga egy munkást, ki a társláda tagja, ok nélkül elküldeni. 10. A vájár, ki fiatal éveit a bányában töltötte, öregségére csillérnek alkalmaztassék, bizonyos mennyiségű hangyát valóságos befőtt-üveggé változtatnak át. Ugyanis e hangyákat nedvvel töltik meg, ezek aztán megőrzik a nedvet és ha szükség van rá, azt egyszerűen visszaszolgáltatják. Nemcsak az egyes hangyacsoportok­ban uralkodik rend és összhang. Előfor­dul, hogy békés viszonyban élnek a szom­széd csoportok is, habár általában a leghe­vesebb harcsot vívják egymással. Forel a Petit-Saléve-síkságon (Genf mellett) egy hangya­ nemzetet figyelt meg, mely több mint száz gyarmatból állott. Ezek a leg­nagyobb békében éltek egymással. Me'Cook egy északamerikai síkságon talált vagy 1600—1700 négy-öt méter magas, golyóalakú hangyalakást, melyek­nek összes lakói a legjobb szövetségben éltek egymással. Sohasem támadták meg egymást, egyesültek, ha külellenségek (pókok, kígyók) támadtak rájuk. Kölcsö­nösen segédkeztek egymásnak a fészek­építésnél. A fölsorolt tények — még nagyon so­kat említhetnék — igen nagy szellemi fejlődésről tesznek tanúságot. Darwin joggal mondhatta: „A szerves anyag egyik legcsodálatosabb részecskéje a hangya agyveleje, talán még csodálatosabb, mint az ember agyveleje." Ezen páratlan szellemi fejlődést nem lehet a „darwinisták" létért való küzdel­mének tulajdonítani. Ezt a mesterséges, a hangyák által teremtett körülmények megvédelmező és nevelő hatása idézte elő. Ezek a viszonyok a csoport keblé­ben mindenféle egyéni versenyt elnyom­nak és ez lehetővé teszi, hogy az egész gyarmat fölvegye a kollektív­ harczot az őt környező természet ellen. 3. oldal.

Next