Népszava, 1903. augusztus (31. évfolyam, 87–99. sz.)
1903-08-01 / 87. szám
2.oldal. szóért". Erre a kiküldött azt válaszolta : „Kérem, akkor nem mondtam semmit", és ezzel elindult, az ajtóból azonban visszafordult és azt kérdezte, lehetne-e legalább azt kicsinálni, hogy a Magyarország gyengítse a hangját ebben a küzdelemben ? Ezt az újabb ajánlatot kiadó hivatalunk igazgatója szintén a legnagyobb felháborodással visszautasította. T. képviselőház ! Én kész vagyok azt az urat a parlamenti bizottság, vagy a mentelmi bizottság előtt megnevezni. Az az ur egy helybeli krajczáros német lapnak a szerkesztője, Singer Artúr volt ! Kicsoda Ritter Imre? Mozdulatlanul, a legnagyobb nyugalommal ült helyén a bűn, mialatt az egész parlament kavargott. A tanácskozás a nagy izgalomban lehetetlen lévén, felfüggesztették az ülést, s ezalatt megindultak a nyomozások, hogy ki az a Ritter Imre, akinek a nevére szólottak a takarékpénztári könyvek, melyeket Dienes Márton átadott Pap Zoltánnak. A nyomozások a következő eredménynyel jártak: Ritter Imre pénztárosa egy nagynevű mágnásnak, aki elsőrangú bizalmi állást tölt be, kegyelmes úr is, kormányzó férfiú is, tehát ráillenek mindama jelzők, amelyekkel Dienes körülírta. Az a körülmény, hogy Dienes kijelentette, miszerint nem ismeri Rittert , viszont Ritter is azt mondja nyilatkozatában, hogy nem ismeri Dienest, elesik, mint alaptalan, mert kéthárom nappal ezelőtt Dienes Mártont látták Ritterrel a Kossuth Lajos utczában, a mágnás-kaszinó előtt. Ehez járul, hogy az ellenzékiek megbízottai ma délelőtt Singer Arthurt látták az illető mágnásnál. E körülmények egybevetéséből megállapították az illető mágnás kilétét oly erős meggyőződéssel, hogy Polónyi például így nyilatkozott: — Megesküszöm rá, hogy jól következtetünk. A következtetés azonban nem állott meg a név kipuhatolásánál. Keresték az összefüggést az illető és a miniszterelnök között. Azt is megtalálták. Alapul vették azt, hogy a gyanúsított, kinek nem a fővárosban van a hivatala, hetek óta, Khuen-Héderváry kormányra lépésének időpontjától fogva a fővárosban tartózkodik, mindennap bejár a képviselőházba, ott mindig együtt sül-fől a bánnal s együtt süllől vele a kaszinóban is, a Margitszigeten is. Annak magyarázatát, hogy az miért vállalkozott a vakmerő szerepre, abban találják, hogy az illető miniszter akar lenni — a válság idején kereskedelmi miniszter gyanánt emlegették — s azért igyekszik a bánnak szolgálatot tenni. Szapáry László: Ez az úr, akiről itt szó van, Szapáry László gróf fiumei kormányzó. Bitter Imre az ft alkalmazottja, Dienesék vele érintkeztek — minden szál hozzá vezet! Ami a kutatások folyamán puszta találgatás volt, az csakhamar bizonyosra vált. Szapáry László gróf leismerte, hogy az ő ügynöke volt Dienes és egyúttal beadta lemondását. Szapáry azonban kijelentette, hogy ő a saját szakállára cselekedett, a miniszterelnök tudta nélkül. Ez a kijelentés már most közbelépésre kényszerít minket is. Szapáry László gróf föl akarja magát áldozni a miniszterelnökért: nekünk határozott bizonyítékaink vannak arról, hogy Szapáry a bán megbízásából cselekedett. Szapáry mint a bán megbízottja pártunknál. Gróf Szapáry László közvetlenül azon nap előtt, melyen Héderváry Bécsbe utazott, hogy a királytól miniszterelnökké való kinevezését átvegye, egy megbízottját elküldötte a szocziáldemokrata párt vezeőségének tagjához, Bodnyi Dezsőhöz. A küldött előadta, hogy gróf Szapáry László beszélni óhajt vele s szívesen látná lakásán elvtársunkat. Bokányi elvtárs kijelentette, hogy egyedül nem „beszél" senkivel, amire a küldött beleegyezett abba, hogy többen menjenek el. Erre dr. Goldner, Groszmann és Bokányi a meghívásnak eleget tettek s megjelentek gróf Szapáry Lászlónál, ki elvtársainkat azzal fogadta, hogy mely feltételek teljesítése ellenében adják fel a párt ellenséges állásfoglalását Héderváryval szemben. E kérdésre ez volt a felelet: — Semmiféle feltétel alatt nem adhatjuk fel álláspontunkat Khuen-Héderváryval szemben. Eddigi múltja kötelez bennünket arra, hogy minden eszközzel lehetetlenné tegyük uralmát. E válasz után Szapáry azt kérdezte, hogy melyek hát a párt követelései, kívánságai, hogy ezeket Khuen-Héderváry elé terjeszthesse és az bebizonyíthassa, hogy róla táplált véleményünk téves. A párt kiküldöttei utaltak a párt programmjára, melyből mindenki megismerheti követeléseinket. Szapáry László gróf erre azokat a követeléseket kérte, melyeknek rögtönös mevalósítása volna szükséges. — A gyülekezési és egyesülési jog kodifikálása és az általános választói jog — volt a felelet. — E követelések olyanok — szólt Szapáry — hogy ezek rövid időn belül nem teljesíthetők. Én úgy hallottam, hogy a párt a két forinton aluli zálogtárgyak kiváltására helyezi a súlyt. Ezt meg lehetne valósítani. Elvtársaink erre kijelentették, hogy a szocziáldemokrata párt ilyen ügyekkel sohase foglalkozott s erről a tárgyról egyáltalában nem hajlandók tárgyalni. A kormányzó úr látva, hogy semmire se megy, kísérletet tett az összeköttetés fentartására és elvtársainkat távozásuk előtt még arra kérte, hogy kívánságukat memorandum alakjában foglalják írásba, s vagy közvetlenül Héderváry grófnak, vagy neki — Szapáry Lászlónak — nyújtsák be. Elvtársaink azután távoztak Szapáry lakásáról, ki még ugyanazon a napon új találkozást kért megbízottja útján elvtársainktól. De elvtársaink kijelentették, hogy Szapáry Lászlóval, illetőleg Khuen-Héderváry bizalmi emberével nincs további tárgyalni valójuk. Másnap Szapáry László a megbízottja által telefon útján megsürgette a memorandumot, mire a szerkesztőségtől elutasító választ kapott. Ezenkívül határozott tudomásunk van arról, hogy a kormányzó egy függetlenlenségi képviselőnél is eljárt abból a czélból, hogy bennünket, szoczialistákat arra bírjon, hogy küldöttségben menjünk Khuen-Héderváryhoz, hogy az „kifejthesse előttünk szociális programmját". A képviselő kijelentette neki, hogy erre nem vállalkozik. Ezek a tények kétségtelenül igazolják, hogy Szapáry a miniszterelnök megbízásából cselekedett. Mert Szapáry a „saját szakállára" nem beszélhetett a kétforintos zálogtárgyak kiváltásáról, (kinek a pénzén ?) saját szakállára nem kérhetett memorandumot a miniszterelnök számára, saját szakállára nem látogathatott el egy függetlenségi képviselőhöz, hogy az bírjon minket látogatásra a miniszterelnöknél ! Szapáry László tervszerűen járt el az egész vonalon és a bán feltűnése óta — mikor ez még csak dezignált miniszterelnök volt — fáradozott ennek érdekében. Ezt nem tehette másképp, csak úgy, ha ő maga is eszköze volt Khuen- Hédervárynak. Azt kell kérdenünk: megtűrhető a kormány élén olyan férfi, ki ilyen eszközökkel akar politikát csinálni ? Szabad-e most, mikor e förtelmes gazság a legvilágosabban áll az ország színe előtt, Khuen-Héderváry grófnak csak egy perczig is a miniszterelnöki székben ülni ? Feleletet kell kapnunk, még pedig oly feleletet, mely semmi kétséget se hagy fenn az iránt,ahogy az ellenzék nem azonosítja magát azzal az irányzattal, melyet Khuen-Héderváry gróf akar meghonosítani. Ez a felelet nem lehet más, mint a legkíméletlenebb, s ha kell, a legdurvább, legerőszakosabb eszközök azonnali igénybe vétele a bűn eltávolítására, ha nem pusztul el helyéről magától. NÉPSZAVA 1903. augusztus 13. 8 ZEILE, Budapest, július 31. Adományok a négy millióból. Tizenkétezer korona megvolna hát abból a négy millióból, melyet a dán Magyarország kormányzásánál kocsikenőcsre akart fordítani. Hol a többi pénz ? A képviselőház szerdai ülése alatt Papp Zoltán nyíltan hangoztatta a folyosókon, hogy Dienes Márton nem tagadta előtte, hogy több függetlenségi párti képviselővel is tárgyalt már. Ezt megerősítette a Ház nyílt ülésén Polónyi Géza, ki Papp Zoltán előadása közben azt kiáltotta, hogy többen is kaptak. Kik azok? Követeljük Polónyi Gézától, álljon elő a nevekkel, mint ahogyan elő mertünk állani mi, akiket pedig nem védelmez a képviselői immunitás. Kik azok, akik a bán pénzéből hizlalják potrohukat? Mert hogy vannak ilyenek, ez kétségtelen. Napról-napra tapasztaljuk, hogy egyre kisebb lesz azon képviselők száma, akik az obstrukcziót folytatják. Névleg az obstrukczió mellett vannak, de a Házban nem látjuk se őket, se azokat, akik már Héderváry idejövetelekor leszereltek s a paktummal lehetővé tették, hogy a bán megvesse lábát az országban. De nemcsak itt, hanem a sajtó terén is olyan jelenségeket látunk, amelyeket nem vezethetünk vissza egyébre, mint a bűn befolyására. A „Neues Pester Journal" napok előtt még a leghatározottabban állást foglalt az ellen, hogy Khuen-Héderváry az erőszak politikájával kormányozzon. Elitélte a Háznak az ex-lexben való feloszlatását, elítélt minden törvénytelen eljárást. És ime, itt is bekövetkezett a fordulat. A „Neues Pester Journal" július hó 30-iki számában már így íz: Oly botrányos és viharos jelenetek, amilyenek a képviselőház termét a mai éjjeli ülés alkalmával meggyalázták, a magyar képviselőház az alkotmányos rend helyreállítása óta nem látott. De ez az egyesülés egyidejűleg kimutatta az obstrukció erkölcsi és fizikai gyöngeségét is, mert éjfél után kényszerítve érezte magát arra, hogy a teret elhagyja s hogy kivonulásával Khuen-Héderváryt az első nagy parlamenti győzelemhez segítse." De a német lap nem éri be azzal, hogy így bókol Hédervárynak. Czikkének további részében valósággal felbiztatja, unszolja Khuen-Héderváryt arra, hogy abban az esetben, ha az ellenzék lehetetlenné tenné az indemnity megszavazását, akkor Hédervárynak meg kellene azt is