Népszava, 1904. május (32. évfolyam, 52–65. sz.)

1904-05-03 / 52. szám

2. oldal. a fizetés után tudakozódott. A katonai szellem e kiváló neveltje pedig mindenre hajlandó volt, de fizetni nem akart — elvből. A vendéglős mérgében jól leterem­tett ézte, a büszke hadfi persze nem hagyta magát és amúgy kacskaringósan vissza­felelt. A dolog perre került s a gráczi bíróság elitélte a­­ vendéglőst, még­pedig a hadsereg megsértése czímén. Ha egyetlen katona a hadsereg kép­viselője, s egyetlen katona „megsértése" a hadsereg „megsértése", akkor egyetlen katona komiszkodása az egész had­sereg komiszkodása és ha egyetlen katona akart a fizetés elől erőszakkal megugrani, a hadsereg ludas e dologban, amely veszedelmesen közel áll a rablás fogalmához. Igy kivánná ezt a józan ész. A katonai ész azonban egészen másképp kívánja. A katonai kincstárnak esze ágá­ban sincs a vendéglős kárát megtéríteni s a katonai bíróságnak a káplár urat meg­büntetni. A katonának kifelé minden le­gyen szabad, hogy katona volta tetszetős legyen előtte és jobban ragaszkodjék a császár kabátjához. A polgároknak velük szemben jogos felháborodásuknak sem szabad kifejezést adni, mert a „hadsereg megsértése" czímén börtönbe kerül. Ez az apró eset két dolognak a bizonyí­téka. Először annak, hogy a katonai szellem még az ilyen rablásfélét is alkal­masnak tartja arra, hogy a „katonai be­­csület"-et és vele magát erősítse. Másod­szor azt, hogy a polgárságnak, amely mindjobban érzi és tapasztalja, hogy végső menedéke a katonaság,­­ a militarizmus nemcsak a pénzügyek és politikai befolyás tekintetében, de az igazság legelemibb kérdéseiben is mindjobban fejére nő. Jól van ez így. Ha a katonának szabad kenyeret rabolni sztrájkoló vasutasoktól miniszteri parancsra, mert ne legyen sza­bad ingyen kosztolnia a maga jószántából egy vendéglős kárára? Fenyő úr. A függetlenségi párt diszét elfogták. Nem a magyar rendőrség. Azzal szegről­végről rokonságban áll, amiatt két napig járhatott, szabadon és étkezhetett a leg­előkelőbb vendéglőkben. Rudnayék felől úgy elpárolgott, mint elődje befolyásban és a szerkesztőségben: Dienes Márton. Svájczban fogták el, onnét utaztatják haza. Fenyő beteg ember, közveszélyes őrült. De nem csak az, gazember is. Másfél-két évvel ezelőtt kormánypárti, most függet­lenségi párti lapot vezetett. Egyformán jóbarátja volt Tiszának és Kossuth Fe­rencznek. Politikai tevékenységét a Thaly-Tisza-békejelenet rendezésénél sokat em­legették az újságírók — egymás közt. Emlegettek egyebet is, ismerték többek között Fenyő gyermekrontó tényeit. Is­merte őket a rendőrség is. Véletlenül most vagyonos ember gyermekével esett meg a dolog, tehát nem lehetett eltussolni. Kos­suth Ferencz és az „Egyetértés" szerkesz­tősége hiába protezsálta. Egy másik lap, amelynek kiadój­a Fenyő üzleti verseny­társa volt, nem engedte a dolgot eltemetni akkor, midőn egy-két lap kivételével most is mindegyik elhallgatta az esetet. Mi­kor már Fenyő úr elveszett ember lett, ak­kor azután nekitapadtak régi kollégái. Nem volt az az erős szidalom, amivel nem illették azt az embert, akinek viselt dol­gait azelőtt is ismerték nagyobbrészt, akiről tehát véleményük ugyanolyan rossz ma­radt. S ma mégis szidják, piszkolják, az egyletükből kizárják, s akkor örültek, ha az a pökhendi úr kezet fogott vagy párbajozott velük és mindenről hall­gattak. Az ujságiró-egyesület kizárja tagjai sorá­ból azokat, akik a közszemérmet meg­sértették. Mi sok nemileg bűnöst inkább kórházba csukatnánk, mint börtönbe. De ha proletárnak jó kórház a börtön, jó Fenyő urnak is. Egyéb ügyei miatt is megérdemli. Megérdemli a kizárást is. Mi azonban tudunk hasonló betegség­ben szenvedő urakat ott még. Az egyik­nek a nevét is kiirtuk egyszer, nem indí­tott pert. Ha Fenyő urat kizárták, ő is mehetne utána. Ha az egyik beteg ki­zárni való, kizárni való a másik is. Hja, csakhogy ez a másik még nagy úr, még kezében tartja a kollégáit, még tiszteletre méltó ember. Jöhet idő, mikor őt is le­köpködik. Budapest, 1904. május 2. A főváros rendkívüli közgyűlést tart május 3-án, éppen a király megérkezése után. A főpol­gármester már szétküldötte a meghívókat azzal a megjegyzéssel, hogy a 4-ére tervezett rendes köz­gyűlés elmarad. A közgyűlés napirendjén a követ­kező indítvány szerepel. Budapest székesfőváros közönsége már huza­mosabb idő óta megdöbbenéssel észleli, mint fajul el hazánk közélete , mint tévelyegnek meg az elmék és mint ragadtatnak mind szélesebb néprétegek, élet­hivatásukat az ellentétek kiélesítésében kereső izgatók befolyása alatt végzetes elhatározások felé, melyek megrendítéssel fenyegetik az állam törvényes rend­jét és a gazdasági élet alapjait. Ez a mozgalom, mely a m. kir. államvasút alkal­mazottai szolgálatuknak hűtlen elhagyásával jutott tetőpontjára, világgal anarchiával fenyegeti az or­szág rendjét, biztonságát és a nemzeti vagyont. Hálásan ismeri el a közgyűlés, hogy a kor­mány a m. kir. államvasút személyzetének moz­galmával szemben megtette kötelességét, amidőn helyreállította a törvény uralmát. A törvényhatósági bizottság azonban a pillanat­nyi eredményt nem tarthatja a kérdés megoldásá­nak. Elvárja a kormánytól, hogy gondoskodni fog az ország törvényes rendjének állandó és intézményes megszilárdításáról és elejét veszi azon erőszakos tördel­éseknek és irányzatoknak, melyek végzetes meg­rázkódtatással fenyegetik az országot. A kormány ezen törekvését a törvényhatósági bizottság kéri teljes erejével támogatni. — E hatá­rozat felirat utján közlendő a kormánynyal. A főváros urai, a házbéruzsorások, börzelovagok, zsarolástól felgazdagodott pékek és mészárosok, gyárosok és czimboráik tehát — sztrájktörvényt akarnak. Értjük a dolgot, jó urak. Remélhetőleg ilyen gyalázatosság ellen még a tanácsban is akad felszólalás, talán ellenállás is. A budapesti (ipari) munkaközve­títő intézet tevékenységi kimutatása az 1904 évi I. negyedről: Összes kereslet: Férfi munka 13855 Női munka ...... . . . 1847 Összesen . . . 16702 Összes kínálat: Férfi munka 8090 Női munka . . 2716 Összesen . . . 9806 Betöltött állások: Férfi munka 6147 Női munka . . 1448 Összesen . . . 7595 NÉPSZAVA 1904. május 3 Május elseje. Budapest, 1904. május 2. Fölvirradt a világünnep napja. A nap pazar fénynyel szórta szét sugarait a csodaszép tavaszi napon s a világ mun­kásságának szive egyszerre dobbant össze a szabadság s boldogság reményének ün­nepi pillanatában. Egyszerre tette le az emberiség kilencztized része a munkaszer­számot s énekelték a nehéz osztályharcz csatadalát különböző nyelven, de egy gon­dolattal. Angliától Japánig és New­ Yorkig átfogta ezt az óriási gömböt a forradalom ezen az egy napon realizált szellemre, föltüntetvén a mozgalom csodásan óriási jellegét, megreszkettető mivoltát. A nagy láncz egy kis szemeként ünnepelt Magyar­ország munkálkodó népe is. Az ünnepet komorabbá tette a vész felhője, amely a mozgalom fölött borong s az emlékezés legyilkolt testvéreink nagy tömegére. A nagy harczot, amelyet a megőrült hata­lommal kell most már rövidesen megvív­nunk, nem kezdhettük volna lélekemelőbb formában, mint ez a május elsei ünnep volt. A vidéken a buta önkény valószínű­leg megtépdeste az ünnep nagyságát s szépségét, különösen most, midőn felelős­ség nélkül tapos az ollami alkalmazottak fegyveres serege a közszabadságban, de Budapest mindent pótolt. Ilyen hatalmas, ilyen óriási ünnepet még nem ült a ma­gyar munkásság. Ez a menet, ez az óriási forradalmár tömeg mindent ki fog vívni. Mikor a mozgalom ilyen növeke­dése folyik szemmel láthatólag, akkor a legszebb remények világa nyílik a szo­cziáldemokráczia számára. Ez a méltóság, ez az óriás tömeg a legszebben ünnepelte meg a május elsejét s ha a szónokok nem is fejtették volna ki, a maga félelmes né­maságával még ékesszólóbban mondta volna, hogy ki fog vivni mindent, amit czélul maga elé kitűzött. * Az ünnepély lefolyása a következő volt: A Tisza Kálmán-téren gyülekeztek a szakmák rengeteg tömegükkel s három órakor megindult a menet végtelennek látszó kígyója. A menet a leglelkesebb hangulatban ment előre s gyönyörű képet nyújtott. Piros táblák százai, aranynyal hímzett zászlók lobogó szárnya, színes női ruhákkal tarkított fekete tömege a pro­letárok ünnepi ruhájának, friss szindus képet varázsolt a néző elé. A Marseillaise s egyéb forradalmi dalok zúgtak végig a meneten. Ötnyelvű — magyar, német, olasz, tót és cseh — felkiáltások reszket­tették meg a paloták ablakait: — Le a zsarnokokkal! — Le a petróleum-gróffal! — Munkásvédtörvényeket követelünk! — l­e a gaz csuhásokkal! — Éljen a társadalmi forradalom! — Éljen a szocziáldemokráczia! — Éljen az általános választói jog! — Éljenek a halátlan bitangok! Ilyen kiáltások hangzottak föl minden pillanatban, dörgő viszhangot keltve a munkásság tömött soraiban. A menetben minden szervezett szakma részt vett.? Elől mentek földíszített gépeikkel a bicziklisták. Utánuk a pártvezetőség tagjai s az általános munkásdalárda. Ezután kö­vetkeztek óriási számukkal kitűnve az építőmunkások, akiknek hosszú sorában ott láttuk a menyezet- fehér s czementmunká­sokat, a kövezőket s a kőfaragókat. Utánuk jöttek a lót munkások igen szép számmal, úgyszintén a cseh munkások is. Most vo­nulnak a szocziáldemokrata czipészek a a czipész- és csizmadia munkások hímzett zászlójával. Ezután a szobafestők s­má­zosok, a szervezett molnársegédek (akik először vettek részt szép szám­mal a menetben), a czipőfelsőrészkészítők, paszományosok és zsinórkészítők, kárpitosok, bőröndösök, szíjgyártók, nyergesek és keztyű­sök, kosárfonók (új szervezet), kalaposok, kövezők és keramikai munkások. A szabók óriási hosszú sort alkottak, közöttük a szabó-kisiparosokkal (új szervezet), női angol szabókkal és női konfekczió - munkásokkal. Ezután vonultak föl a famunkások szintén hatalmas tömegben: az ácsok, asztalosok, faesztergályosok, kocsigyártók és kádárok. Ezután a kávéfőzők, esernyősök, nyomdászok, grafikai munkások, könyvkötők, fehérnemű­tisztító munkások és fodrászok (új szervezet) következtek. Örvendetes látványt nyújtot­tak a szervezkedő nők is szép számukkal. Majd a kereskedelmi alkalmazottak követ­keztek a szocziáldemokrata egyetemi hallga­tókkal, akiknek nagy számát „Szabad egye­tem — szabad tanítás" feliratú tábla jelezte. Most jönnek beláthatatlan sorban a vas- és fémmunkások, a kőbányai s a többi kerületi helyi csoporttal: lakatosok, vasúti munkások, kovácsok, villanyszerelők, műszerészek és bronz­művesek, reszelővágók, bádogosok, vas- és ércz­esztergályosok — ide beékelve a délszláv munkások —, aranyművesek, mintakészítők, vas- és érczöntök, fémnyomók, vízvezetékszere­lők, vasbútormunkások, kazánkovácsok és pénz­szekrénylakatosok. A szervezett fuvaroskocsisok fejezték be a menetet. A menetben a következő munkásképzőkörök tagjai is részt vettek: Budapesti munkáskör, Munkás­képző egylet, Jövő, Szabadnád és a Vorwarts.

Next