Népszava, 1904. október (32. évfolyam, 120–132. sz.)
1904-10-01 / 120. szám
2. oldal. NÉPSZAVA 1904. október 11." olyan kevésszer találkozunk azzal is, hogy illik megbecsülnünk. Csak attól tartunk, hogy a bázeli tanácskozók jó szándéknál egyebet nem tudnak majd produkálni. Ez pedig a munkások megvédelmezésére nem elég. A mi törekvéseinkre a polgárságnak még igen nagy tudósai is minden gondolkozás nélkül kereken rá szokták mondani, hogy kivihetetlen. Ez állításnak alapos megindokolásáról a legtöbb esetben már csak azért is megfeledkeznek, mert ez sokkal kényelmesebb. Egyszerűen kijelentik, hogy nem lehet és nem lehet. Pedig mi nem állunk ám pusztán jó szándékokkal a világ elé! A mi törekvéseinknek minden egyese úgy körül van bástyázva okokkal és bizonyítékokkal, melyek létjogát és szükségszerűségét igazolják, hogy nem igen lehet rajta olyan rést találni, melyen józan észszel, a siker reményével lehessen ellene támadni. És mégis mennyi támadásban van részünk ! Lássuk csak egy kicsit a bázeli egybegyűlteket, hogy mit tehetnek ők a munkásvédelemért. Ha meg van hozzá a jóakaratuk, meg van-e a lehetőség is ? Nem áll-e elébük olyan akadály éppen önmagukban, mely minden igyekezetet éppen azért hiúsit meg,mivel nem rajtuk kívül van. Azok az urak a polgári társadalom tagjai, annak föntartói és védelmezői. Sőt többnyire talán jómódú emberek is, kik a maguk külön birodalmában számos munkást foglalkoztatnak. Az is meglehet, hogy saját, alkalmazottaik soha sem érezték gazdájuknak a munkások megvédésére irányuló jó szándékait. Ez annál inkább valószínűbb, mert sokkal könnyebb embertársainkat általában, együttvéve tömegben szeretni, mint egyenként. A legkitűnőbb munkásbarátok a maguk gyárában a legnagyobb munkásnyúzók szoktak lenni. No persze, mert a magunk munkája mindig kivétel a rosszaságban. Mindig hanyagabb és dologtalanabb másokéinál, azért nem is érdemli meg a védelmezést. De ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyhatjuk, mivel kifejezetten is annyira belevág az egyén külön érdekkörébe, hogy itt nem igen várható pártatlanság. Azonban azok az urak nemcsak mint egyének, mint a maguk vagyonának féltékeny őrizői, hanem mint a polgári társadalom tagjai sem tehetnek a munkások megvédelmezésére sokat. Az ő társadalmuk, melyhez pedig csökönyösen ragaszkodnak, jó szándékaikkal ellenkező tendencziát mutat. Nem a munkások mellett, hanem azok ellen nyilvánítja akaratát. A társadalom azt csinálja nagyban, amit a munkásbarátok csinálnak kicsiben. Sokat, nagyon sokat prédikál a munkások jólétéről általában, de a maga munkásaiért nem tesz semmit. Mindig a javukra beszél és mindig ellenükre cselekszik. Márpedig a munkásokra nézve nem az a fontos, hogy mit beszélnek róla,hanem hogy mit cselekszenek akár ellene, akár pedig az érdekében. Azok, kik a m munkásokat elnyomó társadalomnak védelmezői, ne beszéljenek a a munkások javáról, mert ahoz joguk nincsen. Amit erről a tárgyról mondanak, az vagy nem őszinte s akkor rosszabb a semminél, vagy ha őszinte, akkor annyira naiv, hogy csak mosolyt ébreszthet minden okos embernél. Nem lehet egyszerre a munkások ellen és a munkások mellett működni. De a legérdekesebb, hogy a kormányok kiküldöttei is ott vannak a bázeli kongresszuson. Vajjon mit kereshetnek ottan ? Azoknak a kormányoknak képviselői, amely kormányok egyre-másra alkotják meg a munkások ellen irányuló rendszabályokat. Sőt még Magyarország is ott van, holott nálunk éppen most készül a sztrájktörvény. Már magában ez a tény eléggé mutatja, hogy annak a tanácskozásnak semmi pozitív eredménye nem lesz. Főképpen nem lesz pedig reánk nézve. Vagy talán a kormányok küldöttei azért jelentek meg, hogy kitapasztalják, hogyan működhetnek legsikeresebben a munkások ellen? Magyarország képviseltetése erre mutat. Akármennyit és akármilyen jó szándékkal tanácskozzanak, az a tény mindig tény marad, hogy a munkásokon csak maguk a munkások segíthetnek és pedig nem az önsegélyzés gyönge eszközeivel, hanem az erős és következetes osztályharccal foglaltak ebben a fontos kérdésben. A Szoczialisták természetesen a városi üzem mellett törtek lándzsát és másnap diadalra is vitték álláspontjukat tekintélyes szavazattöbbséggel. Vasárnap már kicsit föltűnő mértéket látszott ölteni az ünnepi munkaszünet. A vizeken kevés gondola irvngált, nagyobb része az állomáshelyeken vesztegelt. Gazdáik pedig, akik máskor jó ha erőhatalommal nem czibálják bele a Piazzettán tátogó idegent, most csoportokba verődve beszélgettek a beszélgetésnek olasz értelmében, amely azonban magyar fülnek és szemnek olyannak hallszik és látszik, mintha rögtön utána következnék a bicskázás. Estére térzene volt hirdetve a Márkus- térre. Alkonyatkor, minthogy se gondolázni nem lehetett, se a Linóre nem vitt a bárka, jó korán beültünk vacsorázni, hogy idejében visszajöhessünk a Márkus-térre és semmit se mulaszszunk el abból a fölséges szép látványból, amelyet az ilyen térzene alkalmával a Piazzán, a világnak e legszebb koncerttermében föl-alá hullámzó tömeg nyújt a maga festői zagyva összevisszaságában. Csakhogy a „forestieri" tervez és a lámpagyujtogató munkás végez. Vasárnap este sötéten maradtak a lámpások a Márkustéren és az egész városban. Az olasz katonabanda pedig nem czigány, hogy sötétben is tudjon muzsikálni; a legnagyobb olasz művész is csak világosban művész, sötétben semmi. És ha a körbe állított kótatartókra még rá is lehet erősíteni a gyertyát , nem lett volna, kinek muzsikálni, mert a sok vidám idegen, aki minden irányból a Piazza felé iparkodott, úgy megijedt a fekete sötétségtől, hogy A glÉPSZfiVH TÁHCZATR. Lutto proletario. Lutto proletario: a proletárok gyásza. Ezt a czimet adták az olasz munkások annak a világraszóló tüntetésnek, amelylyel a buggerói vérengzésre válaszoltak. A gyászban azonban akarva nem akarva, teljes mértékben részt vettek a leghájasabb spitzbürgerek és a világ minden részéből összegyülekezett patentirozott és talmi milliomosok is, akiket sorsuk csillaga éppen azokban a napokban vezetett Olaszország kék ege alá. Jómagamat Velenczében ért el teljes mértékben az általános munkaszüntetés. A nagy zivatarnak egy kis szelét már Milánóban is éreztem, de onnan elmenekültem attól való féltemben, hogy a vasutasok is beállanak a gyászolókközé és akkor ott ülhetek siratóba egy álló hétig. Mert ennyi időre tervezték a sztrájkot. A tenger mellett — már azt hittem — nem érhet semmi kellemetlenség. Minden nap ott áll a trieszti Lloydnak vagy a fiumei Adriának a hajója a Grande Canale torkánál, estéről reggelre honi földön lehet az ember. Szombaton még semmi se mutatta Velenczében a nagy tüntetés közeledtét. A falak ugyan városszerte telestele voltak ragasztva rengeteg plakátokkal, de ez nem a munkások ügyét, hanem a nagy csatornán járó közúti gőzhajócskák városi megváltását illette, amelyre másnap, vasárnap, általános népszavás volt Velenczében. Karvíz-,t--" ,águ Si-k és nem kevésbbé testes No-k uj .Jrtottak mindenütt a falakról a járókelők szemébe, kapacitálva mindazokat, akik még netalántán állást nem SZIMLE. Budapest, szeptember 30. Torontál. Torontálvármegye az ország egyik legjobban termő vármegyéje. Gyönyörű buza terem benne és pompásul burjánzik a korrupczió. Nincs vármegye ebben az országban, ahol a vármegyei urak annyi gazságát fedezték volna már fel, sőt büntették volna már meg — hiába. Mert az ilyen gazt tövestül kellene kitépni. Kaffka már gyomlálgatott egy kicsit, de az állapotok ma is alig jobbak, mint annakelőtte. Hadfy Döme, királyi közjegyző, ősi mameluk, éppen a napokban volt kénytelen szabadelvű szívén erőszakot tenni a vármegye közgyűlésén tett kijelentésével . .. Én, mint a szabadelvű pártnak egyik legerősebb és hű tagja, mindig tagadtam azt, hogy a kormány korrupcióval igazgatja az országot, és ime most szégyenemre be kell vallanom, hogy az ellenzéknek részben igaza van, mert éppen Torontál megyében történt a korrupczió egy botrányos példája, amely a megyét a a korrupczió botrányává minősíti" ... Torontálmegye az ország egyik legjobban termő megyéje, amiből a magyar földesúr-logika szerint az következik, hogy munkálkodó népe a legnyomorultabb viszonyok között él. A mezőgazdasági munkabérek évi átlaga a következő volt 1902-ben ebben a Kánaánban: Élelmerés nélkül tilmuéu*! Férfi napszám .... 1.34 1.08 Női napszám . . . . . —.91 —.79 Gyermek napszám . . —.62 —.44 Ennyi volt a napszám átlaga, ha volt munka. Ha nem, az se volt a földesurak baja. Kevés megyében volt mégis olyan szoczialista hajsza, mint Torontálban, ahol ez a munkabér is sok azoknak, akik fizetik. Torontál megye az ország egyik legjobban termő megyéje, amiből az is következik, hogy főként a nagybirtokosok kezében van. A nábobok vármegyéje ez a televény föld. A megye most állította össze 1905-re a legtöbb adót fizető megyebizottsági tagok névsorát. Eszerint a legtöbb adót fizetik: Gróf Csekonics Sándor 213.021 koronát, gróf Harnoncourt Félix lelkendezve menekült haza a szállodák ölébe. A természet azonban nem az angolnak és egyéb náczióknak produkálja a maga szépséges mutatványait, hanem a saját mulatságára. Az áttetsző és szakadozott felhők között bujkáló holdvilág mély fénye csakhamar elöntötte a Márkus-teret és kiemelte a Márkus - templom bizarr körvonalait és az oldalépületek klasszikus kontúrjait a homályból. Távolról-közelről az olasz szoczialisták indulójának sajátságosan szép, bánatosan bugó, majd vérkorbácsolóan vad melódiája verte föl a mélységes csendet, amely megülte a lagúnák városát. A szépség és a harmónia ülte ünnepét ezen az estén Velenczében, feledtetve az elmaradt katonamuzsikát és az idegenek zagyva gyülekezetét, amelyet — ki tudja, hány évtized vagy század óta — ezen az estén nélkülözött először a földkerekség úri népségének ez a közismert találkozó helye, a Piazza San Marco. Reggel nagy füttyre indulunk a Flóriánba reggelizni. De nini: a Flórián zárva van. Meg a másik kávéház is, meg a harmadik is, az egész Szent Márkus-tér. Még a templom is becsukva. A galamboknak szánt kukoricát áruló talián sincs a helyén. Az elkényeztetett kis bestiák idegesen röpködtek össze-vissza a téren. Máskor reggeltől estig, új esztendőtől Szilveszterig folyton-folyvást eteti őket a sok idegen bakfis, nászutazó és egyéb szentimentális népség, amely azonban magától értetődő természetességgel kergeti el a soldiért rimánkodó kis talián koldust. Ilyen napot még sohase ért meg egyik se, hogy reggel 9 óráig ne akadjon jószívű idegen, aki kukoricát áldozzon a szentimentalizmus oltárán.