Népszava, 1904. december (32. évfolyam, 147–159. sz.)
1904-12-01 / 147. szám
1904. deczember 1. NÉPSZAVA. hasonszőrű bizalmi nyilatkozatok, azt kiderítette egy levél, amelyet Gulner olvasott fel. A levél leleplezése szerint berendelték és megfizették a hivatalnokokat a Tisza-bizalom megszavazására. A telivér magyar írás ugyan csak a jegyzőkről szól, ha szólhatna akár másokról, az összes állami és megyei alkalmazottakról is. Különben ez a szövege: Nagyon bizalmas! Kedves kortárs! A hétfői megyei közgyűlésen a szövetkezett ellenzék támadást intéz a kormány ellen. Közismeretes előtted az a kiváló jóakarat, melylyel a kormányelnök úr a községi jegyzők iránt viseltetik és bizonyára rut hálátlanság volna részünkről, ha mi őt ezen nehéz perczeiben nem támogatnánk, ezzel is bizonyságot tennénk arról az igaz megbecsülésről, melyet vármegyénk intéző körei tőlünk bizonyára megérdemelnek. Felkérünk tehát, hégy szíves a hétfői megyei közgyűlésen megjelenni, sőt mindazokat, kiket pártunk részére biztosíthatsz, a közgyűlésre behozni és szavazataitokkal bennünket támogatni. Amennyiben pedig ez esetleg anyagi áldozatodba kerül, hétfőn számládat ki fogjuk egyenlíteni. Mindenesetre tartsad ezen levelemet teljesen titokban, hogy avatatlanok arról tudomást ne szerezzenek. Budapest, 1904. november 26. Szegedi Albert, Kovács Gyula, Bitskey Gyula. A leleplezés után természetesen óriási volt a felháborodás „Gazság" és „alávalóság" csak a szelídebb fajta közbekiáltások közé tartoztak. Értjük és osztjuk a felháborodást. A közhangulat kifejezésének ilyen meghamisítása csakugyan gazság és csakugyan alávalóság. Megértjük az ellenzéket, mikor a kormánypárti lélekvásár ellen felzúdulnak. Rokonérzésünket egyedül az a különösség zavarja, hogy az ellenzék csak a kormánypárti jegyzők „fuvarpénze" ellen tiltakozik, míg a választók „fuvarpénz"-zel való megvesztegetését törvényesnek és tisztességesnek tekinti. Pedig idestova ez is aktuális lesz. Az új bárók és új főrendek százezreiből mindenféle megvesztegetésre telni fog. Különben a főispán megígérte a megyegyűlésen, hogy vizsgálatot indít. Aznap a szabadelvű értekezlet a vizsgálatot fölöslegesnek nyilvánította ugyanazon főispán jelenlétében. Nem nehéz megjósolni, hogy mit fog kideríteni a vizsgálat, ha ugyan megtartják. Annyi így is, úgy is kiderül, hogy a vesztegetés nálunk bevett és megszokott közerkölcs. Hát pedig vizsgálat nélkül is tudjuk. Tisza-módszer No. 2. A magyar „parlamentarizmus" ugy látszik dicsősége tetőpontján áll Tisza ő exczellencziájának kegyelméből. A „parlamentarizmus védelme" a miniszterelnök jelszava, s e jelszó révén kissé különös parlamentvédésre érzi hivatottnak magát. A magyar Plehve összefogatott vagy 42 darab esendőr őrmestert a javából. Csupa pinczehelyi és élesdi hősök, baromerősre hizlalt izomtömegek, válogatott akrobaták és a paraszttal a bánásában kitűnt daliák. Ad nekik 750 forintot, persze nem a maga, de az állam pénzéből, csináltat nekik teremszalgai uniformist és akkora kertyűt, amekkora czipőt is kevés ember visel. Ezt a 42 drabantot odaállítja az elnök köré, akinek intésére bármelyik képviselőt kötelesek kidobni a Dániel-javaslat értelmében. Fegyvertávüt nem viselnek. A belső zsebekből azonban az is előkerülhet. No végre! Végre egy argumentum, amely minden tökfejűvel beláttatja, hogy Tisza a parlamentarizmust védi és ötletes ember. Végre egy eszköz, amely egyszers mindenkorra véget vet minden frivol kísérletnek, amely a miniszteri akarat útjában áll. Végre meg van mentve a parlamentarizmus, amelynek minden ellenségére negyven darab czirkuszi díjbirkózó veti rá magát, mint a vérebek serege egy jámbor tehénre. íme, ujabb adalék Tisza általános műveltségéhez. Milyen jól ismeri a világtörténelmet! Különösen az orosz históriában mekkora jártassága van! Ha jól emlékszünk, Katalin volt !az a czárnő, akitől Tisza kapta a parlamenti argumentumok ezen legstilszerűbbjét. Ő hivatott össze valami rendi parlamentet, amely akaratával ellenkezőt határozott. Tisza mintaképe erre egyszerűen szétkancsukáztatta az egész társaságát. Punktum. Tisza még külön egyenruhát is csináltat a kozákjainak. Szép tőlé. Annyi bizonyos, hogy ha ez népképviselőkön éznék meg, akkor a 84 csendőrököllel szemben százezer munkásököl emelkednék és pedig nem üresen. Így azonban ... — Mán hogy a fizetés irányában érti komám ? — Hát igen. Tudja, csak éppen ki keri egészíteni 1 forintra. A tekintetes urnák nem sok, de rajtam nagyot lendítene. — Maga dolga — teszi hozzá a kőműves. — Mán én csak ha magának volnék, megtenném. — Hátha nem kapná meg? — Akkor . . . akkor nem dolgoznék, sztrájkolnék. Mi a hét ördögöt csinálnék mást? .... Másnap délelőtt hazajött a tekintetes ur. Most már három napja, hogy odavolt valahol külországban. Mikor már bent ült az irodában, Lőrincz bekopogtatott hozzá. Alázatosan mondja: — Tekintetes uram, egy kérésem volna, ha meghallgatná. A tekintetes úr türelmetlenül int, hogy gyorsan adja elő kérését, röviden, hamar. Lőrincz elmondja bajait, családi körülményeit, szomorú sorsát. De a farbával csak nehezen rukkol ki. — Rendnek fizetésemelés kell. Ezt egy szóból is megmondhatta volna — türelmetlenkedik a tekintetes ur. Pedig most romkor kopogtat. Rosszul megy az üzlet, nem fizethetek többet. Punktum. Elmehet. Az öreget ha jól pofon verték volna, nem esett volna olyan rosszul neki, mint e rideg elutasítás. Még csak nem is kérdezi a tekintetes ur, hogy mennyi fizetésjobbítást akar. Hanem csak, hogy nincs, így fizetik ki a szegény embert. Fogta a kalapját és a patikán keresztül kiment az utczára. A segéd, amint meglátta, utána kiáltotta: — Hova megy, Lőrincz ? Jöjjön csak vissza. Hozzon nekem egyúttal két trabukót. De Lőrincz már messze jár a patikától. Bánja is ő a segéd úrrabukóját, meg mindenét. Amint benyit a házba, az anyjuk épen teszi fel a krumplit főni. Csak úgy mereszti a szemeit, mikor megpillantja a belépő Lőrinczet. — Mi ütött kendbe, hogy ilyenkor is hazasétafikál? — Semmi — mondja Lőrincz —, strájkolok ... — Mi a fityfkringós fenét csinál kend? — ismétli megint az asszony. — Hát strájkulok. Nem mondom ? ... Az asszony megáll egy kissé gondolkozni Hirtelen feleszmél: — Hát az istennyila nem üti meg kendet, de még azt is, aki erre tanította?! Hogy a pokolbéli sátányok lovagoljanak a hátán a másvilágra, aki kendet erre az istentelenségre tanította. Jaj az én jó lelkemnek ; elkárhozunk mindnyájan, hogy már az én uram is a bűn utjára tér . . . — Hát nem bűn ez, asszony. A kőmives koma is strájkolt most egy esztendeje, mégse kárhozott el. Olyan böcsületes ember, mint más. — Jaj, jaj — sipákol az asszony — így megrontani az embert. Hej, csak kerüljön elém az a vén akasztófára való Vékás, az a kőmives. Szűz Máriámra esküszöm, hogy kikaparom a szemét. A plébános úr is mondta a tavaszon a szószékről, mikor a gőzös vezetők, meg igazitok strájkoltak, még az ivadékaik is harmadíziglen hogy elkárhoznak. Szóval Lőrincz koma nagy bajba került. Az asszony ki nem fogyott a pörölésből. Még az ebédet is csak úgy immel-ámmal tálalta fel. Mintha idegennek adta volna. Délután már nem volt előtte megállása Lőrincznek. Ki is ment ebéd után a félszerbe és ott motozott valamit. A ráérő ember mindig talál valami tenni-venni valót. — Iholla — mondja Lőrincz — csinálok egy gyümölcsszedő széket. Már úgyis érik a szilva. Legalább evvel is kedvét keresem az asszonynak. Estefelé kész lett a szék. Úgy össze volt állítva, akárcsak asztaloskézből került volna ki. Beviszi az asszonynak, aki éppen a konyha földjét mázolja. De majdnem megjárta, mert ha véletlenül nem sikerül neki félre ugrani, a lóganós mázoló rongy az ő fejét éri. — Má, hogy ez asszony csak nem tud nyugodni — mondja magában és kiballag az utczasarokra. Várja a kőművest, aki estenden erre szokott hazafelé menni. Jön is nemsokára Vékás, a kőműves. Czipeli a hátán a nagy fene szerszámos zsákot. Már messziről mosolyog, ahogy meglátja Lőrinczet. 3. oldal Külföld a sztrájkrendeletekről. A németországi szakegyletek központi értesítője, a „Correspondenzblatt" lefordítja a Tisza-kormány két sztrájkrendeletét, amelyekhez következő megjegyzéseket fűzi: A két rendelet jellemzi a magyar kormány egész tehetetlenségét a tömeges sztrájkokkal szemben. Az a kormány, amely a vasutasok sztrájktanyáját katonasággal oszlatta szét s a legutóbbi alkotmányszegésénél lelkifurdalás nélkül túltette magát a nemzet alkotmányos jogain, az uszítók minden lármája daczára is kénytelen az általa gyűlölt sztrájkokat, mint a gazdasági élet természetes jelenségeit elismerni, mert képtelen arra, hogy eltiltsa. A kormány eme beismerése értékkel bír a magyar munkásságra. A sztrájkot teljesen jogos cselekménynek mondja a vállalkozókkal szemben, amelyek eddig megszokták, hogy minden bérhardozot zendülésnek és lázadásnak tekintsenek s ahelyett, hogy annak nyugodt lefolyását bevárnák, azt minden rendelkezésre álló eszközzel elnyomják. A munkások önbizalmának növekedni kell, ha a munkabeszüntetést jogosnak tudják. De a szép frázisok s a jog elismerése a papíroson nem fogják félrevezetni a munkásokat, a két rendelet valódi tartalmát illetőleg, amely a jogosnak elismert sztrájkokat kerülő úton akarja lehetetlenné tenni. Minden egyes munkás szerződésszegését ki kell fürkészni és bíróilag üldözni. A munkaadók megkárosítását, a sztrájktörők kényszerítését a csatlakozásra igyekeznek majd felderíteni és szigorúan büntetni. S nemcsak a hatóságok lesznek utasítva, hogy szigorúan járjanak el, hanem a kormány egyenes felhívást intéz spiczli- és denuncziáns-szolgálatra, hogy a hatóságokat a kutatásban támogassák. Valóságos hajszák vannak kilátásban oly „elemekre, amelyek a munkásokat törvénytelenségekre csábítják", vagyis a sztrájkvezetőkre s a miniszterelnök végül feljogosítja különösen is a hatóságokat, hogy ha kell, „a legszigorúbb eszközökhöz" nyúljanak. Ki ne emlékezne arra, miként használják fel Magyarországon a csendőrséget és katonaságot a sztrájkolók ellen ? Ez továbbra is megtörténik, daczára annak, hogy a sztrájkot mint a gazdasági élet természetes jelenségét elismerik , daczára azon hangoztatásnak, hogy a sztrájkjog megszorítására nem gondolnak s nem is szabad gondolni. Hogy egy sztrájk valaha sikerrel megkezdhető lenne minden egyes szabály és felmondási határozmány pontos betartásával s hogy keresztül vihető-e a munkaadó vagyoni megkárosítása nélkül, avval nem akar számolni a kormány. Az erre való utalás azonban elegendő, hogy a hatóságokat a munkások mozgalmának elnyomására serkentse. A szerződésszegésre vonatkozó pont igazságtalan