Népszava, 1905. május (33. évfolyam, 65–89. sz.)
1905-05-03 / 65. szám
XIXX. évfolyam. Budapest, 1905. május 3., szerda. 27. (15.) szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre ... 19.20 kor. I negyed évre 4.80 kor. fél évre . . 9.60 » I egy hóra ».. 1.60 » Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi-út 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Nyár-utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) Május 1. Az erősek nyugodtságával ünnepelte meg a munkásság nagy ünnepét mindenütt, ahol akaratának megnyilatkozása elé elfogult hatalom korlátokat nem állított. Forradalmi lázzal támadt a régi rendre ott, ahol botor kormányzat még mindig az elnyomatásban látja az elégedetlenség gyógyítószerét. A cél, aminek május elseje általános munkaszünetével szolgál, egy az egész világ proletárságánál. Egyazon követelések hangzanak föl szerte a nagy földkerekségen. Közös érzésben forrnak egybe, akiket egyébként elválaszt egymástól a földrajzi határok véletlene vagy a nemzeti jelleg különfélesége. Ezen a napon elmosódnak a történeti esetlegességek határai s ahogy rendre-sorra érkeznek a tudósítások, beszámolva nagy ünnepünk részleteiről, érzi mindenki, hogy világokat átalakító társadalmi erők működésének szemlélője. Békés tüntetés és forradalmi kitörés csupán a társadalmi helyzettől diktált más-más megjelenési formái annak a forradalmi láznak, ami az egész világ proletárságát átaljárja. És ez a világ^iÉLíva munkásság nemzetközi szolidaritásánx*^'legimpozánsabb megnyilatkozása. Fölsoroljuk talán a bizonyítékokat, melyek ez ünnep óriási jelentőségét igazolják? Hogy már maga az a tény, mely szerint a világ összes elnyomottai egy napra, mintegy villanyütésre, össze tudnak fogni és egy közös terv szerint cselekkedni egy közös terv érdekében, — hogy ez az egyetlen akció, bár bizonyos tekintetben negatív formában jelentkezik, többet jelent, mint a világtörténelem bármelyik nagy forradalmi eseménye ? Nem kellenek bizonyítékok. A munkások ereje ma már olyan nyilvánvaló, céljaik oly tisztán állanak a világ előtt, hogy győzelmükben még legfanatikusabb ellenségük sem kételkedik. Eddig a forradalmak csak a nemzeti államok túlélt intézményeit döntötték halomra, a mi forradalmunk elsöpör minden államot, hogy megteremtse alapját a nép társadalmának. És a világünnep nagyszerű bizonyítéka annak, hogy az emberek igenis emberek elsősorban és nem különkülön nemzetek fiai. Meg tudják egymást érteni, ha megvannak az egyetértés föltételei, ha az ügy, melyért küzdeniök kell, csakugyan az ő saját ügyük. Hogy az orosz autokrácia vért ontott ezen a napon, szintén azt bizonyítja, hogy végét érzi. A kozákok puskalövése nem a szabadság halálát jelenti, de fölébresztését azoknak a sok százezreknek, kiket más eszközökkel nem, csak puskalövésekkel lehet fölébreszteni. A kancsuka nyomában vér fakadhat, de ez a vér már nem tűnik el a föld porában, hanem minden cseppjével lázít az orosz zsarnokság ellen, az ellen a hatalom ellen, mely most rúgja már az utolsót. Igen, az orosz testvérek ünnepeltek, a lengyelek életük föláldozásával tanúsították, hogy egyek velünk a szabadság szeretetében, a jövőért való lankadatlan küzdelemben. És ez a tanúságtétel döntő erejű : az elnyomatás el fog bukni, a zsarnokság börtönei leomlanak, a jármok pozdorjává töredeznek szerte a világon mindenütt. Mert így akartuk mi, a nemzetközi forradalmi szociáldemokrácia katonái. • Budapesti ünnepélyünkről szóló tudósításunk itt következik. Délután 2 órára volt kitűzve a gyülekezés ideje. A Tisza Kálmán-teret erre az időre ellepték a különböző szakegyesületek és szervezetek és háromnegyed 3 órakor lett kiadva a jelszó az indulásra és háromnegyed 4 óra volt, amikor az utolsó szervezet onnan elindult. Minden szakma magával hozta zászlóját, amelyet a szakma munkásainak sora előtt vittek. A rendet a munkásszakmák soraiból választott 3000 rendező elvtárs tartotta fenn. Mikor megadták a jelt az indulásra, a menet elindult a Kerepesiúton végig. Elől 30 kerékpáros elvtárs haladt s a pártvezetőség tagjai, majd a kőmives munkások a szervezet új fehér selyemzászlójával, amelyet ma használtak először, azután háromezer munkásnő s utánuk a szervezett munkások szinte végtelennek tetsző sora. Ott voltak még a menyezetmunkások, tót munkások, csehek (egy óriási fekete zászlóval), cementmunkások, kőfaragók, üvegesek, VII. kerületi munkások, követők, kárpitosok, paszományosok, fehérnemű-tisztítók, grafikai-, cipész-, csizmadia-, cipőfelsőrész-készítő-, bőröndös-, szíjgyártó-, női konfekció-, szobafestő-, asztalos-, kaptafakészítő-, kocsigyártó-, kádár-, faesztergályos-, ács-, sütő-, könyvkötő-, szűcs-, lengyel-, kertyűs- és bőrmunkások, budai szervezet, szabók, női szabók, kereskedelmi alkalmazottak, kőbányai munkások, lakatosok, bádogosok, szerelők, vasbútor-munkások, délszláv-munkások, aranyművesek, VIII. kerületi vasmunkások, kovácsok, vas- és rézesztergályosok, műszerészek, fémnyomók, kazánkovács- és hidász-munkások, pénzszekrény-lakatosok, vas- és ércöntök, vas- ,Eggsig Osztrigák. írta Csehov Antal. N Nem kell emlékezetemet túlságosan megerőltetnem, hogy minden részletében fölidézzem azt az esős őszi estét, amikor az apámmal Moszkva egyik legélénkebb utcáján állok és érzem, mint vesz rajtam mindinkább erőt egy sajátságos betegség. Nem érzek fájdalmat, de a csontjaim megroppannak és a torkomon akad a szó. A fejem erőtlenül hajlik oldalt. .. Úgy érzem, rögtön össze kell esnem és az eszméletemet vesztenem . .. Ha a kórházba kerültem volna akkor, az orvosoknak a fames, éhség, szót kellett volna az ágyam fölé írniok — egy betegség, amely az orvosi könyvekből hiányzik. Mellettem áll a gyalogjárón az apám, kopott nyári felöltőben, a fején trikósapka, amelyből egy darab fehér vatta kandikál ki. A lábán óriási, nehéz gummicipő. Meztelen lábára húzta föl. Hanem, hogy az emberek észre ne vegyék, a hiú ember egy pár régi csizmaszárat húzott fölébe. Ez a szegény, nevetséges bolond, akit annál jobban szeretek, minél szennyesebb és kopottabb lesz a divatos nyári felöltője, öt hónap előtt jött a fővárosba, holmi írnokféle állást keresni. Öt hónapon keresztül járta be a várost munkáért és csak ma szánta el magát, hogy kiáll az utcára és alamizsnáért könyörög . . . Szemközt velünk nagy, három emeletes ház, rajta cégtábla: „Étterem." A fejem gyengén hátra és oldalt esett és önkéntelen is fölfelé tekintek, a vendéglő kivilágított ablakaiba. Az üvegtáblák mögött emberi alakok árnyékait látom. Egy harmónium jobb oldala látszik, kéten—·•————— olajnyomat, néhány függőlámpa ... Az egyik ablak mögött egy fehér foltot látok. Ez a folt mozdulatlan és egyenes kontúrja élesen válik ki a tapéta barna alapján. Megerőltetem a szemeim és meglátom, hogy a fehér folt egy plakát. Valami áll rajta, hogy mi, azt nem vagyok képes fölfedezni . . . Egy fél óráig nem fordítom el a szemeimet a plakátról. Fehér színével magára vonja a tekintetemet és hipnotizálja az agyamat. Azzal vesződöm, hogy a feliratot kibetűzzem, ámde az erőlködésem hiábavaló. Végre jogaiba lép a különös betegség. A kocsizörgés menydörgéssé válik, az utca bűzében ezer illatot fedezek fel, a vendéglő meg az utca lámpái ragyognak, fényesek, mint a villámlás. Az érzékeim meg vannak feszülve és csodálatosan élesen működnek. Kezdek mindenfélét látni, amit eddig nem láttam. — Osztrigák ... — olvasom a fehér plakáton. Sajátságos szó! Egy hosszú élet, nyolc év és három hónap van mögöttem és még soha nem hallottam ezt a szót. Mit jelenthet ez? Talán a vendéglőt hívják így? De hiszen a neve kivül, az ajtóra szokás festeni, nem a falra, bent! — Papa, mi az osztriga ? — kérdezem rekedt hangon és megpróbálom az arcomat apám felé fordítani. Az apám nem hallja, figyeli az embereket és minden járókelőt követ a tekintetével. Látom a szemem, hogy akar valamit mondani az embereknek, de a döntő szó mint nehéz suly csing reszkető ajkán és nem bir leválni. Az egyik ember után néhány lépést is tesz és megérinti a könyökét, de mikor az az ember megfordul, zavartan hebeg „Pardont" és visszalép. — Papa, mi az osztriga ? — ismétlem. — Az egy állat... A tengerben él. .. Rögtön elképzelem azt az ismeretlen tengeri állatot. Valami úgy a hal és a rák között, ilyesminek kell lennie. Persze kitűnő levest főznek belőle, mint a halból, hiszen tengeri állat, pompás, forró levest jószagú babérlevelekkel és borssal, vagy olyan valami rákszószfélét, vagy hideg kocsonyát tormával. .. Élénken képzelem el, hogy viszik haza ezt az állatot a piacról, gyorsan megtisztítják, gyorsan fazékba dugják ... hamar, hamar, mert mindenki éhes .. . nagyon éhes! A konyhából sült hal és rákleves illata terjeng. Érzem, hogy csiklandozza ez az illat a nyelvemet és az orromat, mint vesz erőt csakhamar az egész testemen ... A vendéglő, az apám, a plakát, a kabátom ujja — mindennek ilyen illata van és olyan erősen, hogy elkezdek rágni. Rágok és nyelek, mintha csakugyan a számban volna egy darab ebből a tengeri állatból. A hihetetlen élvezettől alig birok a lábaimon állni és hogy el ne essem, megfogom az apám karját és nedves felöltőjéhez szorítom az arcom ... Reszket és összegörbül, fázik. . . — Papa, böjtkor is szokás osztrigát enni? — kérdezem. — Elevenen eszik — mondja az apám — kagylóban vannak, héjuk van, mint a teknősbékának, hanem ... két fele van. A jó szag rögtön megszűnik a testemet izgatni és az illúzió eltűnik ... Most értek mindent. —Micsoda malacság — suttogom, milyen utálatos! Hát ez az osztriga! A fantáziám nem hagy cserben, élénken festi ki, bármilyen utálatos. Békához hasonló állatot képzelek el. A béka a kagylóban ül és tágra nyilt, világos szemekkel• " A Népszava mai száma oldal.