Népszava, 1905. június (33. évfolyam, 90–115. sz.)
1905-06-01 / 90. szám
—— a sovány asszony. — Mert nincs elég kenyerem odahaza. A fiamnak, akit a Tercsike mellett otthon hagytam, ki kellett adnom az egésznapi porcióját. Magamnak már csak ebédre jutott a sarka. — No, no, nem tudtam, hogy annyira odavagytok, ne haragudj, — csitítja Marit a kérdezősködő. — Hogyne volnánk oda — mondja keserűen az asszony — mikor az uram megint katonáéknál van gyakorlaton. Van egy hete már. Ami pénzecskénk volt, elvitte magával, mert élni ott is kell. Ő pedig már rangos ember, káplár, nem kérhet másoktól. — Hát ti most a napszámból éltek? — Abból persze. Csak élnénk, ha lehetne. De az a négyhatos csak úgy volna elég, ha egészségesek volnánk. A sovány asszony maga elé bámul, mintha összeszámlálná, hova is költötte a négyhatosokat, amit a csősz előlegezett neki mindennap, nagy szívességből, mivel az asszony nem várhatta be a szombatot. — Másodnap, hogy a Tercsi lefeküdt, elhívtam a doktort, mert az uram a lelkemre kötötte, hogy úgy tegyek, valahányszor a gyerekek megbetegszenek. — Mit mondott? — Azt mondta: semmi baj, csak egy kis láz. Tejet adjak neki, meg becsinált csirkét. — No, azt jól mondta. — Meg itt egy kis medicinát is. Fizettem neki háromhatost. A medicinát meg csak másnap hozattam meg. Arra fölment az egész napszám. — Baj ... baj .. . De nesze, egyél az én kenyeremből. Sokat hoztam úgyis. De a sovány asszony nem fogadja el, úgy érzi, a torka annyira összeszorult a sok keserűségtől, hogy egy falatot sem tudna leküldeni. Aztán, a többivel együtt felkel és megy be a répafébe, elhagyott kapája mellé. A gondolata előbb odahaza jár, látja a gyerekeket. Az egyik a teknőben fekszik és sír. A másik bizonyosan ringatja . . . A nap már magasan feljár az égen. Melegebb van. A kapások most már beszédbe elegyednek egymással. Némelyik a negyedik szomszédjához kiabál át. A feketeszemű Borcsa pedig egy nótát kezd: A várdai dobogós kőhídnál Három legény rozmaringot kaszál . . . Itt megáll és hátraszól: — Ugye lányok, nem is volna bolondság, ha a rozmaringot kaszálni lehetne? Aztán folytatja: Én vagyok a rozmaring szedője, Barna legény igaz szeretője . . . A nótát vele dalolják hárman. A negyedik a sorban Mari, az hallgat. Az utánaa következő észreveszi és előrekiált Borcsának: — Ne gajdolj, a Mari gyereke beteg. A Borcsa pedig visszafelel: — Mért ment férjhez? Muszáj volt neki? Én sohase megyek férjhez. Nem is lesz gyermekem, se beteg, se egészséges. Csak nyomorúság az, két szegényből négyet-ötöt csinálni. — Már az igaz, — mondja hátulegy másik asszony. — De ha egyszer az a szegény ember sora ? . . . Azzal elhallgatnak. Csak a kapák pengése hallatszik néha, mikor itt-ott egy tégladarabba ütközik a vas. Mert ócska ahol állt azelőtt ezen a helyen, abból maradtak itt a téglák. Mari elgondolja magában, hogy délben hazaszaladhatna, megnézni Tercsikét. Megigazgathatná a teknőben a párnáját, tejet adhatna neki. A fiú is mindössze ötesztendős, felét a tejnek a Tercsike szája mellé önti. Persze, hogy hazaszaladhatna, vissza tudna érni egy félóra alatt. Délben, mielőtt a munkát abbahagynák, megjelenik a csősz. (Sok helyütt kapálnak a határban, nem lehet folyton egy hadnak a sarkában.) Mari szól neki, de a csősz nem engedheti. — Ha hazaszaladsz, Mari leányom, maradj is otthon, mert az ispán erre jöhet. Az tudja, hogy itt tizenöt kapásnak kell lenni, hát megkívánja, hogy tizenötöt lásson. Meg aztán mit is segélhetnél a porontyodon? Avval, hogy megnézed, még nem gyógyul meg. Marinak ég a lába alatt a föld, mikor az ebéd félóráját tétlen kell eltöltenie. Pedig nem is jön az ispán. És elkeseredés tölti el szivét az egész világ ellen. Minek is viszik el mellőle az urát minden második esztendőben harmincöt napra? Kinek van nagyobb szüksége rá, mint neki? A királynak? Az megkapja adóban azt, ami a szegény embertől kijár neki. Minek neki az ember maga is ? Pompázkodni vele a katonai parádékon ? Ugyan, hiszen az ő Jánosa már csaknem púpos a munkától. Pedig nem is olyan rég egyeneshátú, szép szál ember volt. . . Aztán az ispánra gondol. Négy hatosért! Négy hatosért napkeltétől napnyugatáig ide láncoltatja, hogy még a beteg gyerekéhez se mozdulhasson! Pedig, ha késne is egy félórát, mi az? Utolérheti a többit, és az ispánnak semmi kára belőle. De nem lehet. Nem engedi a csősz, mert fél az ispántól, az ispán a tiszttartótól, a tiszttartó a jószágigazgatótól. Az meg a kegyelmes úrtól, akié a föld. Azért nem mehet ő haza Eh!ogon,dolja nekikeseredve, minek is él a szegény, mikor olyan megkötözött, földhöztapadt rab. És Mari délben sem eszik egy falatot sem. Aztán bódult fejjel, lázasan fog a többivel felapáláshoz. • Délután négy óra tájt a falu felöl egy kis gyerek jön futva. Marinak megdobban a szíve, pedig még nem is láthatja, hogy az ő Petije a gyerek. Mikor a Peti odaér, ölébe kapja, össze-vissza csókolja, aztán letörüli róla a verejtéket. — Mért hagytad ott Tercsikét fiam? — kérdi tőle aztán lihegve. — Nem sir ... olyan csöndesen van . .. félek otthon. — Mióta nem sir? 2 a sztrájkba, ezért csinált hatalmi kérdést belőle, ezért csinálta ki a rendőri rohamokat a sztrájktanyák ellen, ezért vonultatta ki máris a katonaságot. Csakhogy elszámította magát. Azt a munkásságot, amely az összes kapitalisták erejének végrehajtó hatalmával, a kormánnyal és közegeivel győzelmesen vette fel a harcot, egyetlen kapitalista szakma egyetlen klikkjének kihívása sem ijesztette meg. A rablólovagok örökségét a maguk erejéből sem fogják megkaparintani az iparlovagok. Adható-vehető barommá már nem engedi sülyeszteni magát a munkásság, ha éhenpusztul sem. avassBsaram A szakszervezeti választmány határozata értelmében minden szervezett munkásnak kötelessége a vasöntőket hetenkint 20 fillérrel segélyezni. A bujkáló ellenzék. — A választójog kérdése a kérvényi bizottságban. — Budapest, május 31. Már a választások eredményénél nyilvánvaló volt, hogy az ellenzék a nagy győzelemmel olyan zsákutcába került, melyből nehéz lesz szabadulnia. Mert igérni könnyű, megadni nehéz. Amíg az ellenzék kisebbség. Ígérhet akár százszor annyit is, mint amennyit adhat vagy adni szándékában van, az ígéretek be nem váltását mindig indokolhatja azzal, hogy hiszen nem rendelkezvén azzal a számbeli erőhatalommal, amely ígéretének megvalósításához szükséges volna, természetszerűleg várnia kell a követelések megvalósításával. Sőt így a felelősség alól nemcsak könnyűszerrel kibújhat, hanem azt egyenesen a választókra háríthatja. Ők az okai a késedelemnek, miért nem választanak elegendő számú ellenzéki képviselőt. Nos, a legutóbbi választáson a választók, bizonyára öntudatlanul, szavukon fogták az ellenzéki képviselő urakat. Annyit juttattak ebből a fajtából a parlamentbe, hogy a kisebbség egyszerre többséggé lett. Valószínűleg akadt olyan jámbor is a választók között, ki azt hitte, hogy most egy ugrással benntermünk a paradicsomi boldogság közepében. És örült az „ország". De nem örült az ellenzék. A többségi hatalom kötelezettségekkel jár. Az ígéreteket be kellene váltani. Az ám, de hogyan? Akarat is kellene hozzá, bátorság is, felvilágosodottság és becsületesség is. Megvannak-e ezek a tulajdonságok az ellenzéknél? Hogy megvannak-e vagy nincsenek, azt mi előre tudjuk, most majd megtudja az ország is. A választók meg fogják látni képviselőik valódi belsejét és ha van eszük, ebből a látványból tanulni fognak. A képviselőház kérvényi bizottsága ma tárgyalta a választói jogra vonatkozó kérvényeket. A bizottság ellenzéki tagjai fényesen kitettek magukért. Valósággal remekeltek. Az általános választói jognak egytőlegyig ellene voltak. Volt ugyan közöttük egy pár, aki valami általánosfélét akarna adni, de az is nem az országot akarja vele boldogítani, hanem a függetlenségi pártot. Pap Zoltán meg éppen azért nem barátja az általános választói jognak, mert szerinte okvetlenül szükséges korlátokat állítani, különösen a nemzetközi szocialisták miatt. Rajk Aladár előadó különben javaslatot terjeszt elő, mely javaslat már maga is elárulása annak az álláspontnak, melyet a függetlenségi párt a választásokon elfoglalt. Az általános választói jogosultság alapvételével értelmiségi cenzust akar, mely által majd a nemzeti akarat jut erősen kifejezésre. Szép értelmi cenzus az, ahol már eleve meg lehet határozni, hogy miféle akarat lesz majd az eredmény , Boda Vilmosnak meg, úgy látszik, egyenként bejelentették a magyarok, hogy nem barátjai a titkos szavazásnak. Ez a Bodaféle kiszólás annyira alatta van minden okosságnak, hogy szóra sem érdemes. Ellenben igaza van Bodának abban, hogy a választói jog kérdésében a függetlenségi párt még határozott állást nem foglalt. Viszont az is igaz, hogy a függetlenségi párt az utóbbi időben folyton arról fecsegett, hogy neki így, meg amúgy, határozott követelése az általános választói jog. Sőt Kossuth Ferenc azt is kijelentette, hogy ő és pártja már akkor küzdött a választói jogért, mikor mi még meg sem voltunk. Hát ki hazudik most akkor: Boda, vagy a párt, vagy Kossuth Ferenc, avagy mind a hárman? Barabás azért fogadná el az előadói javaslatot, mert a választói jog elől kitérni nem lehet már. Szép elv ! Rajk ragaszkodik javaslatához, mert, mint mondja, a nép joggal várja a párttól, hogy ne bujkáljon, főként most is már a legelső alkalommal. A bizottság azonban még ezt a javaslatot sem fogadta el, noha abban semmi sem volt, ami az általános választási joghoz csak közel is juttathatta volna. Az ellenzék tehát ime bebizonyította, hogy szavában többé bízni nem lehet. A legközelebbi választáson majd más eszközökkel kell elbánnunk ezekkel az urakkal mindenütt, ahová bemerészelik tenni a lábukat. Olyan emberekkel, akiknek a szavuk fél esztendeig sem bír élni, szóbaállani nem érdemes. Most pedig nem mondunk mást, mint amit Rajk Aladár mondott, hogy az ellenzék igenis az első alkalommal, mikor saját ígéretére vonatkozólag tehetett volna valamit, gyávaságot és tudatlanságot bizonyító kifogások mögé rejtőzködött. Magáról a bizottság tárgyalásáról szóló tudósításunk itt következik: * A bizottság a választójog reformja iránti kérvényeket tárgyalja, ezek között kivált Szepes vármegyének a magyar értelmiségi cenzust célzó feliratát. Rajk Aladár előadó javasolja, hogy mondja ki a képviselőház, hogy a választási jog reformját a nemzeti akarat hamisítatlan alakban való kifejezésének lehetővé tétele és a nemzetnek demokratikus irányban fejlődése szempontjából sürgős szükségesnek tartja és tekintettel a parlamenti kormány hiányaira, 21 tagból álló bizottságot küld ki, azon utasítással, hogy az általános választói jogosultság alapvételével a vá NÉPSZAVA 1905. junius 1.