Népszava, 1906. május (34. évfolyam, 103–128. sz.)
1906-05-01 / 103. szám
10 ezerholdasok, a csuhások és a falánk zsentrik képviselőivel együtt megalkotni kénytelen. Hiába volt minden ellenszegülés, minden rugkapálás, a választójog széleskörű kiterjesztését kötelesek megcsinálni — a népjogok túlüdühösebb ellenségei. És minderre kényszerítve vannak, mivel ez alól kibújniuk nem lehet, kezdenek immár új nótát fütyülni, kezdenek szociális reformokról, munkásvédelmi törvényekről beszélni. Haj, és még milyen új dallamokat, milyen csábító nótákat fognak fújni, ha majd a kezünkben lesz a mi teljes, csorbítatlan választójogunk! . . . Proletárok, testvérek, a ti művetek ez az óriási haladás, ez a nagy átalakulás. Magyarország öntudatos munkásai, ti forradalmi munkát végeztetek, mert szervezett erőtökkel, egységes föllépéstekkel, lelkes kitartástokkal és tántoríthatatlan elvhűségtekkel új irányt szabtatok Magyarország politikájának. És ebből az uj irányból többé nem lesz, nem lehet kitérés. Ti fogtok róla gondoskodni, hogy ne lehessen. A kiváltságosok közjogi szőrszálhasogatása sutba kerül és a közgazdasági és szociális alkotások korszakának kell bekövetkeznie. A silány papirosalkotmány, melyet „magas" személyek szeszélye bármely pillanatban széttéphet, a lomtárba fog kerülni és helyét elfoglalja az az alkotmány, mely a nép eleven erejében gyökeredzik, mely milliók lelkéből szívja az éltető elemet. A korlátlan kizsákmányolás és a feneketlen korrupció hátrább fog szorulni, mert a nép szabadon választandó képviselői ellenőrzik majd a nép jogaival és javaival hűtlenül sáfárkodó korrupció-lovagokat. Új korszak fog kezdődni küzdelmünkben, mert új fegyver lesz a kezünkben ! Ezek a kilátások, ezek a remények lelkesítenek benneteket, proletártestvérek a mai napon, a virágillatos májusnak első napján. Ha visszanéztek az elmúlt esztendő küzdelmeire és sikereire, sápadt arcotokat egy pillanatra pirosra festheti a büszke érzés, melyet a jól teljesített kötelesség tudata ébreszt az emberi szívben. És ha öröm és reménység tölti el lelketeket, midőn a forradalmi induló zugó akkordjai mellett és piros forradalmi jelvényekkel melleteken végigvonultok a büszke palotasorok közt, ne feledjétek, hogy minden eddigi sikerünket két hatalmas fegyverünknek köszönhetjük: sajtónknak és szervezettségünknek. Gondoljatok tehát arra, hogy szervezeteinket erősíteni, sajtónkat hatalmassá fejleszteni a legelső kötelességünk, ha újabb győzelmeket akarunk kivívni. A kivívott sikerek, az éledő remények buzdítsanak bennünket kötelességeink hűséges teljesítésére, lelkesítsenek bennünket új harcokra és vezéreljenek újabb győzelmekre. Mert harcok hosszú sorát kell végig küzdenünk, győzelmek nagy sokaságát kell kivívnunk, amíg végre eljön az a május elseje, melyen boldogan mondhatja a kizsákmányolóktól megszabadult, boldog emberiség . Itt van már a rég megálmodott, az epedve óhajtott szalad jövő! Tavaszi rege. — A Népszava eredeti táj-edja. — Irta Révész Mihály. Tavasz van, tavasz. Diadalmas, kacagó, ujjongó tavasz. Ezerszer megénekelt régi-régi nóta. A fák rügyeznek, a virágok bimbóznak, a madarak énekelnek, a természet éled. Napfény, madárdal, illat. Tavasz van, tavasz. A madárdal talán el tudja némítani, túl tudja kiáltani a nyomorúság szavát, a jaj kiáltásokat ? Napfényben nem látszanak talán a rongyok, a sebek, a ráncos arcok? A tavaszi szellő a sirámok hangját tán nem viszi az ajkakról olyan messzire el, mint a téli vihar, a nyári zivatar ? A nyomorúságnak, a szenvedőknek nincsen tavaszuk. Az emberek csak úgy kínlódnak, csakúgy halnak el. Talán csak az, hogy nincsen hideg és a Duna hátán nem úsznak, nem torlódnak a jégtáblák. Szabad a Duna, szabad a tér. Minek élni? Kicsiny szobájában hónapok óta gyötri ez a kérdés Lizát, az éjszaka lányát. Minek élni? És ezerszer megfordult agyában az a régi gondolat. Csak egy pillanat, csak egy csobbanás, csak egy lemerülés, csak egy halálhörgés, azután pihenés, örök pihenés. És ezerszer gyötörte szívét a régi gyötrődés, de addig! Addig, amíg megköti fekete sálját, amíg végigmegy a kocsis utcán, Belvároson, a Dunaparton. Addig, amíg még egyszer végiggondolja a múltat. Ez a kin, ez a gyötrődés, ez a pokol, nem a hörgés, a küzködés a halállal, nem a haladás. Még nincs is este egészen, a Belváros pombrassószörény megyében a facseti választókerületben a csendőrök sortüzet adtak. Egy választót lelőttek s egyet súlyosan megsebesítettek. Kornyareva községben viszont a választók lőtték le a birót és a segédjegyzőt. Egyelőre csak ennyi vérontásról kaptunk hírt. És tekintve az ország túlnyomó részében a választások iránt mutatkozó lanyhaságot, talán több emberélet nem fogja megsínyleni az új korszak hajnalhasadását. Máskor a választások jóval több áldozatot követeltek. Máskor ugyanis látszólag elvekért, de tényleg pénzért szavaztak a tisztelt hazafiak. Bor és pálinka folyt bőven, az alkohol szította a szenvedélyeket s ahol hozzáfértek, bizony alaposan egymásnak estek az ellenpártiak. A mostani választáson tulajdonképpen csak a nemzetiségi vidéken van igazi küzdelem, az ország többi részén tisztán csak személyes természetű csetepaté folyik. Ez sem valami túlzott mértékben, mert a jelölt urak a legtöbb helyen szépen kipás utcái már villanyfényben úsznak. Liza csak nézi, mennyi fény, mennyi ragyogás, mennyi pompa. És nekik egészen addig, amíg föl nem áldozta, el nem adta magát mindnyájukért, az anyáért, a családért, éhezniök kellett, napokon keresztül. Mennyi ragyogás, mennyi kacagás itt és mennyi panasz, mennyi zokogás amott, az ő vidékén. És mennyi a bűn itt, amit megmosolyognak, megdicsérnek az emberek ,és mennyi gyalázatot szenvedett el ő, aki élni akart, kenyeret akart és pálinkát szerezni az apjának, az öregnek, aki sírni járt hozzá. Ez volt a halál gondolata, ez volt a tettre serkentő és nem az, ami hónapok óta gyötörte kicsiny szobájában. Minek élni? Halál, elmúlás a sorsa mindeneknek. Előbb, utóbb. De mikor kin az élet? Akkor előbb. És már a Dunaparton van. Előtte hullámzik a zöld, komoly, komor víztömeg. Rithmusosan gyűrűznek a hullámok, csupa poézis, amikor odacsapkodnak a parthoz, a híd lábához. Gyönge, langyos szellő játszadozik fejkendője szélével. És mintha susogna, súgna, beszélne ez a szellő. És mintha képeket rajzolna, intelmeket mondana a nagy, komor víztömegnek hullámcsoportja: — A szellő, a langyosság, az enyelgés, az nem neked való, lányom. Neked a goromba szél, a vad vihar, a zord, zugó, morgó, zörgő, bömbölő zivatar az éneked. Nyomorultnak születtél, szenvedőnek. Lám, én, az enyelgő, játszi, pajkos szél is csak kötekedem veled. Gúnyolódom. És elhitetem, hogy utolsó utadra, utolsó ölelkezésedre, a habokkal való ölelkezésedre én kísérlek el . . . Komoran, mogorván szakította meg a hullámtömeg beszéde a szellő enyelgését. Már vagy két hónapja annak, hogy Gautsch báró, Ausztria miniszterelnöke, a Reichsrathban kijelentette, hogy: „vagy megvalósítom az általános választói jogot, vagy pedig vele együtt elbukom". Jól tudta Gautsch, hogy ennek a reformnak Ausztriában az ősnemesség, a feudális nagybirtokosság ellene fog szegülni. Ez a társadalmi réteg még ma is elég erős arra, hogy megfojtani igyekezzek minden kultúrtörekvést, minden szabadabb mozgást és éppen ezért folytatott a munkásság oly hatalmas küzdelmet a választói jogért. A kuriális választórendszer emelte ezt a réteget az állami igazgatás élére, az általános választói jognak pedig éppen az lett volna a hivatása, hogy a kiváltságokat letaszítsa onnan. A legszívósabb ellenállást a lengyel főnemesség, a slahcicok fejtik ki. Ez a kaszt döntötte végtelen nyomorúságba Galícia lakosságát, ez a főnemesség volt az, amely véget vetett Lengyelország gazdasági és politikai önállóságának. A kuriális választórendszer folytán Galicia milliomos főurai - Én leszek a sirod, a hullám, a hab, a víz. Gyere, várlak. A tavasz, a szőlő csak gúnyolja, csak cifrázza a te szenvedéseidet. Mit késlekedel ? Én leszek a sorsod, a sírod, a temetőd, ma vagy holnap, előbb vagy utóbb. Itt egyforma a halál gazdagnak, szegénynek, szenvedőnek. Úgy látszik , hogy lomha, lusta, mord vagyok , egyhangúan hömpölygök tovább a medremben. De lágyan temetek, finoman, szelíden . . . Gyere, várlak . . . És a leány látta, látta ... A habok jönnek a parthoz, gyűrűzéssel, hullámzással, ölelésre készen; a parttól azután mennek, gyűrűznek, hullámoznak vissza, be a folyó közepére. Jönnek őérte. Azután viszik beljebb, egyre beljebb, viszik temetni, örökre. Elmarad a kin, a szenvedés, az átok, a gyalázat, a lélek marcangolása. Csönd lesz. A halál csöndje. A tavasz, a szellő gúnyolódott: — Vidám, boldog tavasz, pajkos, langyos szellő kisér az utadra; no, hidd el, menj, menj. A lomha, ölelésre, temetésre kész folyó meghivta, parancsolta, hogy menjen . Itt lesz a vége a szenvedésnek, itt lesz az örök nyugalom helye, gyere, várlak. Egy csobbanás még. Közönséges, lomha csobbanás. Egy test alámerülése, föl-fölbukkanása, egy torok hörgése egy percig, csak egy percig, — azután nyugalom. Tavasz van ? Diadalmas, kacagó, ujjongó tavasz ? Haj, olyan egyhangú ez a tavasz, mint a nyár, olyan szürke, goromba, mint a tél, olyan borongós, olyan nyers, olyan borzalmas, mint az ősz. NÉPSZAVA 1906. május 5. SZEMLE. Budapest, április 30. Véres választás. egyezkedtek. A választások iránti érdeklődés hiányára mutat, hogy feltűnő nagy számban vannak egyhangú választások. A terrorizmus a hivatalos jelöltek érdekében mindenütt óriási. A hivatalos jelöltek pedig kormánypártiak lévén, ősi magyar szokás, hogy a kormánypárt köré csoportosul a bizalom. Aránylag tehát kevés vér folyt eddig. De mi azt hisszük, hogy annyi áldozat is elég ahoz, hogy a választás mai rendje ellen súlyos vádat emeljen. Mert hiába papolnak a nemzeti akarat szabad megnyilatkozásáról, nem lehet ott szabad véleménynyilvánításról szó, ahol meggyőződéséért valakit agyonüthetnek. És hogy csak egyeseket ért ily baleset, leginkább annak tulajdonítható, hogy a választók tömege kitér a terrorizmus elől s egyáltalán nem vesz részt a választásokon. A terrorizmus és a vérontás ellen egyetlen egy védelem van: a községenkénti titkos szavazás. Ha túl nagy tömegeket nem gyűjtenek egy helyre, a szenvedélyek sem csapnak túl magasra. Ha titkos a szavazás, nem lehet senkit sem üldözni a meggyőződéséért. Ha tehát ezer és ezer más indoka nem is volna a titkos szavazásnak, csupán csak azért is rendszeresíteni kellene, nehogy minden választásért egy csomó emberéletet áldozzanak fel. A siabolcok galádsága.