Népszava, 1907. június (35. évfolyam, 130–155. sz.)
1907-06-01 / 130. szám
hogy kövessék-e lelkiismeretük szavát. Amikornem kell attól félniük, hogy meggyőződésüknek nyilvánításáért megfosztják keresetüktől, családjukkal együtt a legnagyobb nyomorba taszíthatják őket. A vagyonilag független, gazdag dzsentrikaszinóbeli urak méltóságát nem sérti, amikor a hamiskártyást titkot szavazással kigolyózzák ? Ne féljenek attól sem, hogy a kisebbségben maradtak csalást gyanítanak a rájuk nézve kedvezőtlen eredmény mögött. A választók nem lesznek oly naivak, mint azt a nyílt szavazás szószólói feltüntetni akarják. Minden párt azokat küldi ki a szavazást ellenőrző bizottságba, akikben feltétlenül megbízik s nem fog becsapástól tartani. A választások meg csak ott fajulnak el kis forradalommá, ahol a hatóságok a rendelkezésükre álló fegyveres erővel visszaélve, akarják kényszeríteni a polgárokat arra, hogy nekik tetsző módon nyilvánítsák a nemzeti akaratot. A korszellem azt követeli, hogy minden közintézmény tisztességesen, a polgárok összességének akarata szerint működjék. A modern viszonyok mellett pedig — a már kifejtett okokból — csakis úgy tud a népszuverenitás hivatásának megfelelni, ha egyenlő, általános választójog mellett, községenként titkosan adja le szavazatát a nép. Magyarország népe sem fog addig nyugodni, amíg a választójog ebben a formájában törvénybe iktatva nem lesz. k finn országgyűlés. Helsingfors, május 24. A finn országgyűlés összetstésével új korszak kezdődik Finnország állami fejlődésében. Az 1905-iki nagy forradalmi áradat megdöntötte Finnország rendi képviseletét is. Azzal, hogy mindkét nemre nézve behozták az általános, egyenlő és közvetlen, aránylagos választójogot, Finnország modern parlamentet kapott. A választások az országgyűlés tagozódását egészen megváltoztatták. A szociáldemokráciának nem kevesebb, mint 80 képviselője van, míg a legerősebb polgári párt, a parasztok befolyásos a finn pártja, csak 58 mandátumot tudott szerezni. A szociáldemokrácia 40—50 mandátumra számított, befolyását tehát kevésre becsülte s a valóságot jobban megközelítő becslés esetén könnyebben esett volna neki az oly hirtelen megnövekedett parlamenti frakciót minden parlamenti helyzetre előkészíteni. Most egy kissé több fáradságába fog ez kerülni, de a kilátások a legjobbak s a frakció elkészülve és fegyelmezetten lép a porondra. Mint az országgyűlés legerősebb pártjából, a szociáldemokrata pártból kellett volna az elnöknek kikerülnie és a polgári pártok emellett kardoskodtak. Ez nem volt egyéb olcsó éknél, mert nagyon jól tudták, hogy a szociáldemokrata párt az elnök szertartási kötelezettségeire való tekintettel nem lesz hajlandó ez állás betöltésére. A szociáldemokrata frakcióban magában egyetlen ember akadt, aki az elnökség elfogadását ajánlotta, aki előhozakodott mindazokkal az érvekkel, melyeket bizonyos körök annak idején a német pártban fölvonultattak. De ezekaz érvek a frakcióban nem értek el hatást és így a frakció elhatározta, hogy csak egy alelnöki állásra tart igényt. Az új országgyűlésnek szinte óriási reformmunkát kell elvégeznie. Mindenekelőtt a közelgő reakciós támadást kell visszavernie s arra kell törekednie, hogy a pétervári bürokrácia törekvései ellen magában a népben emeljen bástyát. Az uralkodó pártok eddig sokat vétkeztek e tekintetben. Már régen szükségesnek elismert reformokat elhalasztottak, vagy nem védték őket a kellő nyomatékkal. Különösen a földnélküliek s a kisbérlők helyzetének javítására alig tettek valamit a vagyonos osztályok s ezt a körülményt mindjárt ki tudta használni az orosz bürokrácia. A földkérdés természetesen uralkodott a vidéki választásokon: mindegyik párt arra törekedett, hogy a föld nélkül levőket a maga részére vonja. De szavazataik legnagyobbrészt a szociáldemokráciára estek, akik éppen a vidéken aratták legszebb diadalaikat. Vannak országrészek, ahol a választók 60—80 százaléka a szociáldemokrata jelöltekre adta szavazatát! A finn agrárkérdés abban csúcsosodik ki, hogy az erdőket a lelkiismeretlen spekulánsok kezéből kiragadják s a köznek "adják vissza, vagy legalább arról gondoskodjanak, hogy az, e nagy nemzeti vagyonból befolyó jövedelmet ne vágják kizárólag a fakivitelitársaságok zsebre. A szociáldemokrata párt föl is vette programmjába az erdők kényszerkisajáttását. A legrosszabb helyzetet teremtette azonban a földbirtok megoszlása, amely végül oda vezetett, hogy a föld nélkül levők most mint parcellabérlők kénytelenek nyomorult létüket tengetni. A kibérelt picinyke földsávokat munkaerejükkel fizetik meg és rendesen hetenkint háromszor robotba kell menniük. A szociáldemokrata frakció néhány nap óta készenlevő agrártörvényjavaslata szerint a földbirtokosokat kényszeríteni kell, hogy vagy egész birtokukat vonják művelés alá, vagy pedig az ugaron maradt földet adják bérbe. Hogy valamely községben mely föld esik a bérbeadás kötelezettsége alá s hogy kinek van elsősorban joga a bérbevevésre, annak eldöntésére külön telepítési bizottságot létesítenének. Bérleti bizottságok, amelyekbe a bérlők és a földtulajdonosok egy-egy képviselőt küldenének s amelynek elnökét általános, egyenlő és egyenes választójog alapon választanák, döntő fórumként szerepelnének bérleti viszálykodások esetén. A bérletfizetés a munkaerő helyett pénzben történnék. A kormány és a vagyonos osztályok természetesen ellene vannak egy ily messzemenő agrárpolitikának. Mit sem akarnak tudni az erdők kisajátításáról s a föld nélkül levők földdel való ellátását úgy akarják véghezvinni, hogy abból lehetőleg nagy előnyök háramoljanak a földbirtokosokra. Ahelyett, hogy az egész nemzetgazdaság hasznára lenyomnák a föld- és bérletárakat (ami a megművelési, illetve bérbeadási kötelezettséggel bekövetkeznék), az árakat nagy földterületek megvásárlásával föl akarják szöktetni s a vevő parasztokra súlyos jelzálogadósságokat akarnak sózni. Ez ellen az agrárpolitika ellen a szociáldemokrata frakció minden erejével küzdeni fog. ( Heves harc fog kitörni a munkás- illetve a népbiztosítás kérdésében is. A szociáldemokrácia meg van arról győződve, hogy az erdők államosítása annyi pénzt fog hozni az állampénztárba, hogy lehetséges lesz egy jó aggkori- és rokkantbiztosítást létesíteni. Igazi népbiztosításról azonban az uralkodó osztályok mit sem akarnak tudni. Amit ők javasolnak, az csupán a szegényügy javítása. Mari meg az apja. írta Szentmiklósi József. I. Amit a végrehajtó otthagyott a foglalás után Turi Berza Péternél, abból ugyan nehéz volt kikaparni az értelmet. Hivatalos írás volt, tele sallatgos betűcifrasággal, azzal a penészes stílussal, amelyhez azért ragaszkodik görcsösen a fiskális mesterség, meg a municipiumok, hogy a paraszt ijedten bomoljon minden sorától és egyebet se értsen belőle, csak azt, hogy fizetni kell. Ennyit Berza Péter is megértett, de a többihez magyarázó kellett. A szomszédja, Balog bodnár, vállalta az értelem kibetűzését, köhögött egyet-kettőt a tudákos silabizálás után, aztán kelletlenül — látszott, hogy fáj neki az eset — hozzáfogott a magyarázáshoz. Röviden, hidegen, annyit mondott az írás, hogy Berza Mari, aki nem is régen pesztának szegődött be Pesten egy urasághoz — szerelemkenyérre szorult, a cifrasornak betege lett, ágynak esett és most az apján hajtja be a törvény a kórházi ápoló szűz napszámát, meg a patika-kontót. Turi Bertáék — mert az asszony is átsomfordált az ivás után, ugy bukdácsoltak haza, bánatverten — mint két öreg, szárnyatépett holló. A gyalázatok gyalázatát érezték magukon ; megpityeregték az ivást és ültek a padkán, némán, gyászba esetten. És hogy percek múltán, véletlenül találkozott a tekintetük, megremegtek és röstelkedtek; pirultak egymás előtt is a Mari bűnéért. Az asszonyé volt az első szó ! — Nem az én vérem ... És csóválta hozzá a fejét és sírt bizonyságul egy új sort. Berzát bántotta a párja szava és durcásan ütötte fel a fejét. — Hát talán az enyém ?! Berzáné meghökkent. Megfogta az embere kezét és kedveskedve csitítgatta: — A kigyelmedése, apjuk ... Aztán, hogy teljesen lehűtse a haragvót, asszonyos macskaügyeskedéssel, mégis a maga rovására vette a Mari szégyenét. — Szabó Eszti nagyanyám, az volt ilyen fiatal korában. Annak bomlott meg a vére. . . . Több szavuk nem is volt. Hogy öreg este lett odakünn, hogy beborult körülöttük a világ, észre se vették. Nem láttak mást, csak a maguk gyászát, csak egy bűnös, szennyes szobát, valahol fent a nagyváros egyik tivornyaházában, amely elnyelte a lányukat. Az esthajnali feketeség odaállott háttérnek a szomorú emberek képlátásához és Turi Bertáék vakoskodva kényezték át az éjszakát. Ha sóhajuk szállt, mintha megfagyott, kurta gyászindulók siratták volna búgva a Mari sorát. « Berza Péter tarisznyát akasztott harmadnapra és nekidurálta magát a legkétségbeesettebb dolgoknak. Maga se tudta egészen tisztán, hogy mibe hajtja az indulat, de az ökle úgy összeszorult néha — mintha mindenképp ütni akarna . . . Elindult Pestre. Biztos célja csak annyi volt az útjának, hogy nagyot akart ütni. Vagy Marin, vagy a megrontóján — amelyiket hamarabb fogja . . . Lehet, hogy rabkosztra juttatja az Ökle, nem vesződik rajta. Lesz, ami lesz . . . n. Délidőre itt ődöngött haragos Öklű Turi Berza az emeletek árnyékában. Fűtöl-fától kitudakolta valahogy a Hajós-utcát, de Marit nem lelte. Kihurcolkodott. A délutánt keresztülbotorkálta Berza Péter. Kódorgott duruzsolva, találomra, cselére-hajszra, Mari után,— akit elnyelt a város. Talán, hogy rejtse — talán, hogy még jobban megrontsa . . . Jött aztán az este és jöttek az éjszaka csudái. Muzsikás lett az utca, nótás kedv kapta el a sarki korcsmákat és betörtek a liget tájáról csókra kergető szellők, hozva lopott orgonaillatot, amellyel leitatták az éjszakát. És járták az aszfaltot, gangosan, ágaskodó vérű kamaszok, akiket szereleméhesen is kevéllyé tett az a tudat, hogy őké a kereslet, amelynek kedveskedve kínálja magát a gyorsszerelem alkalmatossága, százfajta hervadt asszonyféle. A szerelem vásárosai, akiknél mesterség az ölelés — kenyér a csók, Turi Berza Péter, úgy bandukolt a mámoros éjszakában, mint akit megbabonáztak. Megkapták nagy, ismeretlen érzések, a sarki orgiák muzsikusai meg-meg ácsorogtatták és duhaj nóták, ahogy kiöpítöttek a nyitott kávéházi ablakóriásokon az utcasorra — mintha lobogásba tüzelték volna a Berza-vért. A Mari apját elfárasztotta a járkálás és a sose látott, új csudák. Selymes, hullámos fátyolok, amelyeket csábító szerszámul tűztek kalapjukhoz a szerelem vámszedői — úgy úszkáltak, kacér kedvvel Berza Péter körül, mintha hívogatnák, mintha ölelni akarnák... És hogy lebbent egy illatosabb, színesebb fátyol , a tarisznyás ember ficánkolt, keringett egy darabig, aztán elkapta valahogy egy selyemhullám és diadallal sodorta be egy zugutca kávéházába. Turi Berza Péter letelepedett a sarokasztalhoz, cigányszomszédságba és sört parancsolt. Hangos leányok és nagykedvű törzsduhajok vigyorogva rohanták meg a pár nélkül gubbasztó csizmás 4 NÉPSZAVA 1907. junius 1.