Népszava, 1909. január (37. évfolyam, 1–26. sz.)
1909-01-02 / 1. szám
• XXXVII. évfolyam. Budapest, 1909 január 2. szombat. L szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: évre. . . 19.20 kor. negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 9.60 és egy hóra . . . 1.60 EGYES SZÁDI ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) ^ —•• .)ÓHIVATAL: VII., NYÁR UTCA 1. SZ. Megjelenik hétfő kivételével minden nap 4.. flOZ^^X (Telefon-szám 82-61.) A munkásság föltámadása. A belügyminiszter kedden követte el merényletét a munkások egyesülési joga ellen. Amikor fölháborító cselekedetének e hite eljutott hozzánk, aggódva töprengtünk sokan azon, vájjon lesz-e a munkásságnak ereje és akarata, fölháborodása és intézményeihez való ragaszkodása elég nagy ahhoz, hogy a mostani kivételesen súlyos viszonyok között áldozatokkal járó, méltó választ adjon az ellene intézett támadásra. , Számba vettünk mindent. A munkanélküliséget, amely a dolgozó munkásokban megnöveli a munkaalkalmakhoz való ragaszkodást. A lel hidegét, a karácsony és újév közelségét, ami mind fokozottabb kiadásokat jelent és amikor a meg szokottnál is inkább szüksége van a szűkre szabott keresetnek utolsó fillérére is. A politikai üldöztetést, amely a munkáltatók szervezkedésével kapcsolatban oly heves rohamokat intézett a szervezett munkások sorfala ellen. A hamis jelszavakkal, de valódi és nagy pénzekkel dolgozó munkásfogásra berendezett mozgalmakat, a hazafias, keresztényszociális, sárga lobogó alatt kalózkodó agitációt. A gazdasági válság szöges ostorát, amely fiziológiai törvényszerűséggel, fiziológiai okokból szállítja le természetszerűleg a munkásság ellentálló erejét. A támadás hirtelenségét, amiből kényszer állott elő, hogy rögtönösen, előkészület nélkül, előző agitáció nélkül kell cselekedni. Egy csomó rabszolga-törvényt, amely a munkások egy részét a törvény vasmarkával szakította ki a munkásság egyetemes szolidaritásából, amely nemcsak a kénytelenségből távollevők számával apasztotta a munkásság sorait, hanem példájával más csoportokra is gyakorolhat hatást, apasztva a forradalmi feszültség erejét. Mint nagy válságok idején az ember szeme előtt nagy sebesen végigvonulnak összes emlékei, úgy torlódott össze a munkásságot ért kemény támadás pillanatában öntudatunkban mindazoknak a nehézségeknek, akadályoknak képe, amelyek a munkásság erélyes föllépését meggátolhatnák. Mindannyian éreztük: ez a támadás a munkásságnak, mint osztálynak nemcsak élete, de becsülete ellen is irányul. S miközben az ostorcsapás a fájdalom, az elkeseredés, a megtorlási vágy izgalmaival reszkettette meg a lelkünket, félve gondoltunk arra, ilyennek érezi és tudja-e ezt a munkásság is, fölismeri-e a pillanat döntő voltát és cselekedni fog-e ezek szerint. Az első pillanattól nyilvánvaló volt: erre az inzultusra magának a munkásságnak, mint osztálynak kell választ adnia, nem szavakkal, határozati javaslatokkal, tiltakozásokkal, de olyan cselekedettel, amely a mi sajátos viszonyaink, csonka eisetünk • közepette .az egyedüli válasz : munkaerpjep.sk megtagadásával. • v És megjött a felelet. Megjött a cselekedetek válasza. Szép, nagyszerű, büszkeséget és önbizalmat keltő volt ez a felelet. A budapesti munkások, amikor a feudális rabló végigvert rajtuk, nem látták a nehézségeket, csak a rajtuk esett sérelem nagyságát látták. A munkások tízezreinek izgalmából született meg az elhatározás: nem dolgozunk. Katonai mozgósítást elrendelő parancs nem állít olyan gyorsan lábra ezredeket, mint aminő gyorsan és szabatosan a sérelem érzése, a szervezetek egyéni megbántásnak érzett letiprása csatasorba állította Budapesten a munkások tízezreit. Ilyen gyorsan, ilyen váratlanul nem lehet csinálni tömegsztrájkot, ilyen gyorsan és váratlanul támadnak. Támadnak akkor, amikor egy nagy közérzés köszös izgalma csap bele töméntelen ember lelkébe, támadnak akkor, amikor fojtogató kéz szorítása kiáltást, az élni akarás, a segítséghívás, a küzdeniakarás kiáltását váltja ki megtámadott osztályokból. Nagyszerűés gyönyörű napja 1908 december 31-ike a magyarországi munkásmozgalomnak, jelentőségében nagyobb, mint szeptember 15-ike és október 10-ike. Az 1908. év utolsó napján született meg Budapesten a munkásságnak spontán, elő nem készített első nagy tömegsztrájkja. Nem a szociáldemokrata pártvezetőségnek, nem a szakszervezeti vezetőségnek elhatározása, hanem hatvanezer munkás spontán föltámadása volt ez a sztrájk. Ez benne a legnagyobbszerű, legbiztatóbb. Ez benne egyúttal a nagy és örvendetes újság, a szó igazi értelme szerint való evangélium, jóhíradás. Épp és erős a munkásság szervezeteinek alapja. Épp és erős a munkások lelkében az osztályharc tanítása, a szocializmus fölvilágosító munkájának gyümölcse. Bátran és túlzás nélkül merjük azt mondani, a munkások eddigi mozgalmainak kicsinylése nélkül, ezek iránt való hálátlanság nélkül merjük azt mondani: a Szilveszter-napi sztrájknál derekabb és nagyobb erőkifejtést még nem mutatott a magyar munkásság s nem volt még alkalom, amely ennyire megnyugtathatott volna minden aggódót, eloszlathatott volna minden félelmet, föltárhatta volna a szocialista agitációnak a mélységbe lenyúló erejét, mint Budapest munkásságának ez a sztrájkja. Jó úton vagyunk, erősek és fegyelmezettek vagyunk s a tegnapi elő nem készített váratlan sztrájk körvonalai mögött megjelennek egy esetleges előkészített, megdolgozott, rendszeres munkával világra segített politikai tömegsztrájknak hatalmas méretei. Budapest munkássága nemcsak a megtámadott egyesülési jogot védelmezte csütörtökön, de derék munkát végzett az általános választójog érdekében is. A szegényesen öltözött, rosszul táplált fagyoskodó munkásoknak tömege, amely a sztrájk napján Budapest utcáit ellepte és részt vett a délutáni népgyűléseken, az önzetlenségnek, az odaadásnak, az erkölcsi előkelőségnek olyan példáját adta, amelyről lepattan a rágalmak és hazudozásoknak az az árvize, amelyet a megfizetett sajtó szomorú emberei zúdítanak rá. A pulya és kicsinyes önzésben elrothadt polgárság nem tudja megérteni, miképpen lehet egy nem pénzre átváltható követelésért áldozatokat hozni és exisztenciákat kockára tenni. A megszégyenülés és tehetetlen düh érzésével nézi, miképpen teszi meg a rongyos proletár ezt, amire ő sohasem képes: nagy áldozatot hozni az összesség jogáért. Politikai jelentőségénél nem kisebb ennek a sztrájknak erkölcsi jelentősége s a szolidaritás nagy eszméjének testté válásában fontos mozzanat marad mindig. 1. Ha Európában élnénk, ahol ma már nemcsak az urak szavát hallja meg a hatalom, de tudomást vesz a nép kiáltásáról is, akkor azt mondhatnók, hogy a meg- támadott szervezeteink ellen mért csapást kivédtük. Mert ott lehetetlenség vissza nem vonni egy olyan intézkedést, amelyet a lakosságnak olyan nagy tömege igazságtalannak és ok nélkül valónak tekint. Spontán nagy népmozgalom csak igazságtalannak érzett intézkedések és állapotok ellen támadhat. De lehetetlenség vissza nem venni ott egy ilyen intézkedést azért is, mivel az osztályérdekek egyoldali és annyira nyilvánvaló szolgálatából mégis csak tartózkodik a hatalom. Gyűlöletesebb és a munkáltatók érdekeit leplezetlenebbül szolgáló intézkedés pedig nem képzelhető, mint megfosztatni a munkást egyesületeitől, amely a sorsa javításának egyedüli eszköze. A római jog tanítása szerint valamely cselekedet célját ezzel a kérdéssel lehet a legjobban kikutatni. Kinek használ ? Nos, kinek használ ez a felfüggesztés: a munkáltatóknak, akiket megóv a bérkövetelésektől és a plurális, nyílt választójogi tervezetnek, amelynek ellenségeit akarja sújtani. Mivel mindkettő ellen nagy és az eddigieknél keményebb harcokat kell vívnunk, a budapesti csata megmutatta forradalmi erőket növelni, ápolni legsürgősebb és legnagyobb feladatunk, mert csak így lehet majd a csütörtökihez hasonló fényes eredménnyel végigharcolnunk a demokratikus választójog és az egyesülési jog nagy hadjáratát. Lapunk mai száma 16 oldal.