Népszava, 1914. május (42. évfolyam, 103–127. sz.)
1914-05-01 / 103. szám
1914 május 1. ) Valiiitojogi tudnivalók. * * '*, Minden elvtárs szerezze meg választójogát * Minden elvtárs világosítsa föl társait, hogyan választójogukat szerezhetik meg ki a választó ? Hogy ki választó és hogy mi szükséges aválasztójog megszerzéséhez, azt mindenki megtudhatja : Kinek van választójoga prima füzetből, amely 6 fillérért kapható a Népszava-könyvkereskedésben "(VII. Erzsébet körút 35.) Minden elvtárs olvassa el!Minden elvtárs terjessze ! Minden szervezet terjessze ! Az irás-olvasás. A választójog megszerzéséhez szükséges az irni és olvasni tudás igazolása. Az ország több részében már május elején kezdődnek a vizsgálatok. Mindenki, aki betöltötte életének 24. évét, aki magyarul vagy oly nyelven ír és olvas, amelyet lakóhelyén nagy számban beszélnek, jelentkezzék okvetlenül a vizsgáló bizottság előtt. Vigyen magával olyan okmányt (munkakönyv vagy születési bizonyítvány stb.), amelyből kitűnik életkora. A bizottságnak mindenki részére, aki tud írni és olvasni, ki kell állítania a bizonyítványt. Helyesírás tudása nem szükséges. A bizonyítvány gondosan megőrzendő. Akit a bizottság elutasít, jelentse be pártszervezeténél vagy a párttitkárságnál. Minden elvtárs elemi kötelessége a vizsgáló bizottságnál való jelentkezés. Minden elvtárs kötelessége, hogy minél több társát bírja rá a vizsgáló, bizottságnál v való jelentkezésre. A szabadidőjével. A választójog megszerzésének egyik legfontosabb föltétele, hogy az az ipari munkás vagy kereskedősegéd, aki, tanonc volt, föl tudja mutatni a fölszabadulásáról szóló bizonyítványt. Minden elvtárs, aki tanonc volt és fölszabadult, a fölszabadulásáról szóló bizonyítványt a lehető legsürgősebben szerezze be, ha ez nincs birtokában. Az iparhatóságok a fölszabadulásról szóló bizonyítványt sürgősen kötelesek, kiállítani. Aki ipartestületen szabadult föl, az forduljon az illető ipartestülethez. Aki nem ipartestületben szabadult föl, az, ha Budapesten szabadult föl, forduljon annak a kerületnek elöljáróságához, amelyben fölszabadult, ha törvényhatósági joggal fölruházott városban szabadult föl, forduljon a városi tanácshoz, ha rendezett tanácsú városban szabadult föl, forduljon a rendőrkapitányhoz, ha községben szabadult föl, forduljon a szolgabíróhoz. Az 1913. évi 14. tc. 73. §-a értelmében ugy a beadványok, mint a bizonyítványok bélyegmentesek. A kérvénynek — amelyet ajánlott levélben kell elküldeni — a mintája a következő: Tekintetes Ipartestület! Elöljáró ur! Rendőrkapitány ur! Szolgabíró ur! Városi tanács! N. N. (bádogos)mesternek voltam tanonca. Fölszabadultam 18 hó . . -én. Arra kérem, méltóztassék a fölszabadulásomról szóló iparhatósági bizonyítványt az 1913.14. tc. 73. §-a alapján részemre megküldeni. Kelt Budapesten, 1914 Tisztelettel: X. Y. XI cikcts • # • » *• »*••••« Az a közhivatalnok, aki a választóijogosultság igazolásához szükséges okirat kiszolgáltatását jogtalanul megtagadja, az 1913. évi 23. tc. 3. és 4. §-ába ütköző büntettet követ el és 2 évig terjedhető börtönnel büntetendő. Elvtársak! Ha valaki a kért bizonyítványt nem kapja meg, az esetről tegyen jelentést a pártszervezeténél vagy a párttitkárságnál, . Elvtársak! Bizonyítsuk be, hogy meg tudunk küzdeni a lehetetlen választói törvénycsalafintaságaival! * * fc kem: „Nézegetem a könyvkereskedések kirakatait, könyv van elég, csak nekem nincs"... Egy másik írta a minap: „... sokat tanultam, mert beláttam, hogy amit négy iskola adhat, az még nem tudás; de tekintetbe kell venni azt is, hogy én apámnál, aki szegény asztalos, naponta TIz 11 órát is kell, hogy dolgozzak, így csak rendszerint éjjel van időm irni, aztán meg olvasni is kell... nincs időm irni, nincs nyugodt, csöndes hely, ahol irjak"... Micsoda energia, a hivatottságnak milyen erős érzése kell ahhoz, hogy a nyomorúságnak, a tudatlanságnak, a keserves és hosszú műhelymunkának háromszoros gátján áthágjon a proletár és íráshoz nem szokott, nehéz kezével éjszaka, gyertya mellett, nyomorult tömeglakásban írja le, amit nappal a műhelyben, verejtékezés közben álmodott! Az én kezemhez ömlenek ezek a keservesen itt, a pihenéstől elrabolt órákban, kérges kézzel papírra mázolt, sok reménységgel útnak eresztett írások. A teljesen tehetségtelen kevés köztük. Beképzelt és nagyképű alig akad. A legtöbbjének olvastánaír az ember lelke, amikor látja, mennyi jóakaratot, tehetséget, igyekezetet borít el örökre a tanulatlanság, a túlmunka, a nyomorúság, a proletársors. Aki köztük szóhoz jut valaha, aki nyomtatni valót ír, az tízszer tehetségesebb, tízszer energikusabb, mint azok a tanult középosztálybeliek, akik közepes vagy még kevesebb tehetségüket jól tudják kamatoztatni a mai magyar irodalmi viszonyok között Ezek a tehetségek a proletár-sors átkának ólomsúlyával terhelten indulnak neki a versenynek és ha már egyáltalán bekerülnek a mezőnybe, az nekik nagyobb siker, mint a tehermentesen vagy kis teherrel indulóknak a célhoz érés. Ami a kávéházi és hivatalban ülő poétának a kisujjában van: a verskészség, az olvasásadta kézírástechnika, az nekik elérhetetlen vagy sok-sok álmatlan éjszaka alatt megszerezhető eszköz, aminek híjját meleg érzésük pazar áradatával, tehetség-pocsékolással, fantáziájuk elcsigázásával pótolhatják csak. Újra mondom: tízszerte több művészetet kell a lelkükben produkálniok a mieinknek, ha a papíron annyi értéket akarnak kihozni, amennyit amazok minden különösebb tehetség és maguk minden különösebb megerőltetése nélkül termelnek. Üvegházban könnyű hivatásos kertésznek virágot nevelni, de a műhelyablak virágját verejtékkel öntözi a proletár! És ha mégis nő a szépségnövény és mégis hajt virágot, amelynek illata, színes kelyhe mások gyönyörűségére lehet, akkor ezt a virágot kétszeresen meg kell becsülnünk : mienk. És ez a hozzánk tartozóság az, ami pótolja a műhelyi proletár keserves írómunkájának sok hiányát: áthidalhatatlan szakadékot támaszt a között a művészet között, mely nagyban-egészben az uralkodóosztályok fényűzése és aközött, amely a proletárnak éppen olyan életszükséglete (bár ennek tényleg NÉPSZAVA 3 A beteg munkás ellen! A május elsején tüntető munkástörllegek világszerte a törvényes munkásvédelem jelszavát is hangoztatják. Ezen a napon a munkások arra figyelmeztetik az államot, hogy önmagával és a leghasznosabb társadalmi osztállyal, a munkásokkal szemben fönnáll az a kötelezettsége, hogy ne csak akkor vegyen tudomást róluk, amikor az állam eltartásának terheit rakja vállukra, necsak akkor lássa meg őket, amikor a katonai szolgálat igájába hajtja őket, hanem részesítse őket az államhatalom védelemben is a tőke kizsákmányolásával szemben. A munkások tisztában vannak azzal, hogy nekik, szervezeteiknek, politikai és gazdasági hatalmuk nyomásának kell rést ütni a kizsákmányolás várán, hogy saját erejüknek kell megteremteni a munkásvédő intézményeket. De tisztában vannak azzal is, hogy ezen az úton gyorsabban és kevesebb áldozattal haladhatnak előre, ha az államot is rá tudják kényszeríteni arra, hogy messzire elnyúló kezét, nagy hatalmát néha-néha a munkások megvédelmezésére is fölemelje. A törvényes munkásvédelem minden államban a törvénytelen munkásvédelem, vagyis a munkásosztály saját hatalmán alapuló munkásvédelem után kullog. A törvény rendszerint csak azt rögzíti meg és teszi általános szabállyá, amit a munkások egyrésze már a saját erejéből kivívott. A szakszervezetek rákényszerítették a munkáltatókat a munkaidő megrövidítésére és csak azután következtek a munkaidő törvényes szabályozásai. A munkások önsegély útján megteremtették a baleset és betegség esetére való biztosítás intézményeit és a törvényes szabályozás csak ezután vette kezdetét. így volt ez minden országban, de azért a munkások sohasem szűntek meg azt követelni, hogy az állam teljesítse velük szemben a legkezdetlegesebb szociális kötelezettségeit. Nemcsak azért követelték ezt, mert ily módon védelmet akartak juttatni olyan munkásoknak, akik szegénységüknél és tudatlanságuknál fogva magukon segíteni nem tudnak, hanem azért is, hogy kipróbálják eme követelésükkel az államon való hatalmukat, hogy megállapíthassák, milyen messzire tudják az államhatalmat és a mögötte álló vagyonos osztályokat a munkásosztály érdekeinek szolgálatába kényszeríteni. A törvényes munkásvédelem ügye talán egyetlen európai államban sincsen olyan szégyenletes visszamaradottságban, mint Magyarországon. Ha nem volnának szakszervezetek, ha nem volnának nemzetközi ritkán jut tudatára, mint az evés, a ruha és a lakás. A napi robotban agyongyötrött proletár tudata fölé ritkán emelkedik a mindegyikünkben meglevő sóvárgás a szép után, legtöbbször megmarad lappangó vágynak, amely kiélés nélkül gyötrődést, tompultságot, lelki visszafejlődést okoz. Ezt, a lappangó vágyat a tudat fölé emelni, a szépségrevágyást tudatos akarattá tenni, s ez az egyik nagy föladata a szocialista kulturának s a három nyolcas májusi jelszavával nem utolsó sorban ez a törekvés követel teljesülést. Ennek a proletár-követelésnek gyümölcse a mühelyi proletárnak az a tehetség-érvényesítő energiája, amely minden akadályt legázolva, irodalommá nemesíti a műhely szakadozott, darabos álmait és poézissé emeli a proletár dühét, fájdalmát, ellágyulását, és ennek a célnak a polgári és félpolgári irodalomnál minden technikai hibája, dadogása, mesterségbeli ügyetlensége ellenére is jobb eszköze, gyorsabb útja a műhely irodalma. Proletár-újságot nem kell és nem lehet műhelyi proletárnak csinálnia, mert az újságcsinálás mesterség, — de a proletár-irodalmat azoknak kellene és lehetne is megteremteniük, akik műhelyi proletárok maradnak — 8 órás vagy 6 órás vagy még rövidebb műhelymunka mellett. A proletár-irodalom a műhely, a gyár, a szántóföld nincsetleneinek irodalma: akiknek szól, azoknak kellene alkotniok is. Tudom, hogy nevetségesen lehetetlen, amit mondok.