Népszava, 1914. május (42. évfolyam, 103–127. sz.)

1914-05-01 / 103. szám

1914 május 1. ) Valiiitojogi tudnivalók. * * '*, Minden elvtárs szerezze meg választójogát * Minden elvtárs világosítsa föl társait, hogyan választójogukat­­ szerezhetik meg ki a választó ? Hogy ki választó és hogy mi szükséges a­­választójog megszerzéséhez, azt mindenki megtudhatja : Kinek van választójoga p­rima füzetből, amely 6 fillérért kapható a Népszava-könyvkereskedésben "(VII. Er­zsébet­ körút 35.) Minden elvtárs olvassa el!­­Minden elvtárs terjessze ! Minden szervezet terjessze ! Az irás-olvasás. A választójog megszerzéséhez szükséges az irni és olvasni tudás igazolása. Az ország több részében már május ele­jén kezdődnek a vizsgálatok. Mindenki, aki betöltötte életének 24. évét, aki magyarul vagy oly nyelven ír és olvas, amelyet lakóhelyén nagy számban beszélnek, jelentkezzék okvetlenül a vizs­gáló bizottság előtt. Vigyen magával olyan okmányt (munka­könyv vagy születési bizonyítvány stb.), amelyből kitűnik életkora. A bizottságnak mindenki részére, aki tud írni és olvasni, ki kell állítania a bizo­nyítványt. Helyesírás tudása nem szükséges. A bizonyítvány gondosan megőrzendő. Akit a bizottság elutasít, jelentse be párt­szervezeténél vagy a párttitkárságnál. Minden elvtárs elemi kötelessége a vizs­gáló bizottságnál való jelentkezés. Minden elvtárs kötelessége, hogy minél több társát bír­ja rá a vizsgáló, bizottságnál v való­ jelentkezésre. A szabadidőjével. A választójog megszerzésének egyik leg­fontosabb föltétele, hogy az az ipari mun­kás vagy kereskedősegéd, aki, tanonc volt, föl tudja mutatni a fölszabadulásáról szóló bizonyítványt. Minden elvtárs, aki tanonc volt és föl­szabadult, a fölszabadulásáról szóló bizo­nyítványt a lehető legsürgősebben szerezze be, ha ez nincs birtokában. Az iparhatóságok­­ a fölszabadulásról szóló bizonyítványt sürgősen kötelesek, ki­állítani. Aki ipartestületen szabadult föl, az for­duljon az illető ipartestülethez. Aki nem ipartestületben szabadult föl, az, ha Buda­pesten szabadult föl, forduljon annak a ke­rületnek elöljáróságához, amelyben fölszaba­dult, ha törvényhatósági joggal fölruházott városban szabadult föl, forduljon a városi tanácshoz, ha rendezett tanácsú városban­ szabadult föl, forduljon a rendőrkapi­tányhoz, ha községben szabadult föl, fordul­jon a szolgabíróhoz. Az 1913. évi 14. tc. 73. §-a értelmében ugy a beadványok, mint a bizonyítványok bé­lyeg­mentesek. A kérvénynek — amelyet ajánlott levélben kell elküldeni — a mintája a következő: Tekintetes Ipartestület! Elöljáró ur! Rendőrkapitány ur! Szolgabíró ur! Városi tanács! N. N. (bádogos)mesternek voltam­ ta­nonca. Fölszabadultam­ 18 h­ó . . -én. Arra kérem, méltóztassék a föl­szabadulásomról szóló iparhatósági bizo­nyítványt az 1913.14. tc. 73. §-a alapján részemre megküldeni. Kelt Budapesten, 1914 Tisztelettel: X. Y. XI cik­cts • # • » *• »*••••« Az a közhivatalnok, aki a választói­­jogo­sultság igazolásához szükséges okirat ki­szolgáltatását jogtalanul megtagadja, az 1913. évi 23. tc. 3. és 4. §-ába ütköző bün­tettet követ el és 2 évig terjedhető börtön­nel büntetendő. Elvtársak! Ha valaki a kért bizonyítványt nem kapja meg, az esetről tegyen jelentést a pártszervezeténél vagy a párt­titkárságnál, . Elvtársak! Bizonyítsuk be, hogy meg tu­dunk küzdeni a lehetetlen választói törvény­­csalafintaságaival! * * fc kem: „Nézegetem a könyvkereskedések kiraka­tait, könyv van elég, csak nekem nincs"... Egy másik írta a minap: „... sokat tanultam, mert beláttam, hogy amit négy iskola adhat, az még nem tudás; de tekintetbe kell venni azt is, hogy én apámnál, aki szegény asztalos, naponta TIz 11 órát is kell, hogy dolgozzak, így csak rendszerint éjjel van időm irni, aztán m­eg ol­vasni is kell... nincs időm irni, nincs nyugodt, csöndes hely, ahol irjak"... Micsoda energia, a hivatottságnak milyen erős érzése kell ahhoz, hogy a nyomorúságnak, a tudatlanságnak, a keserves és hosszú műhely­munkának háromszoros gátján áthágjon a pro­letár és íráshoz­­ nem szokott, nehéz kezével éj­szaka, gyertya mellett, nyomorult tömeglakás­ban írja le, amit nappal a műhelyben, verej­tékezés közben álmodott! Az én kezemhez öm­lenek ezek a keservesen itt, a pihenéstől elra­bolt órákban, kérges kézzel papírra mázolt, sok reménységgel útnak eresztett írások. A teljesen tehetségtelen kevés köztük. Beképzelt és nagyképű alig akad. A legtöbbjének olvastán­aír az ember lelke, amikor látja, mennyi jóaka­ratot, tehetséget, igyekezetet borít el örökre a tanulatlanság, a túlmunka, a nyomorúság, a proletársors. Aki köztük szóhoz jut valaha, aki nyomtatni valót ír, az tízszer tehetségesebb, tízszer energikusabb, mint azok a tanult kö­zéposztálybeliek, akik közepes vagy még keve­sebb tehetségüket jól tudják kamatoztatni a mai magyar irodalmi viszonyok között Ezek a tehetségek a proletár-sors átkának ólomsúlyá­v­­al terhelten indulnak neki a versenynek és ha már egyáltalán bekerülnek a mezőnybe, az nekik nagyobb siker, mint a tehermentesen vagy kis teherrel indulóknak a célhoz érés. Ami a kávéházi és hivatalban ülő poétának a kisujjában van: a verskészség, az olvasás­adta kézírástechnika,­­ az nekik elérhetetlen vagy sok-sok álmatlan éjszaka alatt megsze­rezhető eszköz, aminek híjját meleg érzésük pazar áradatával, tehetség-pocsékolással, fan­táziájuk elcsigázásával pótolhatják csak. Újra mondom: tízszerte több művészetet kell a lel­kükben produkálniok a mieinknek, ha a pa­píron annyi értéket akarnak kihozni, amennyit amazok minden különösebb tehetség és maguk minden különösebb megerőltetése nélkül ter­melnek. Üvegházban könnyű hivatásos kertésznek virágot nevelni, de a műh­elyablak vi­rágját verejtékkel öntözi a proletár! És ha mégis nő a szépségnövény és mégis hajt virágot, amelynek illata, színes kely­he mások gyönyörűségére lehet, akkor ezt a virágot kétszeresen meg kell becsül­nünk : mienk. És ez a hozzánk tartozóság az, ami pótolja a műhelyi proletár keserves író­­munkájának sok hiányát: áthidalhatatlan sza­kadékot támaszt a között a művészet között,­­ mely nagyban-egészben az uralkodóosztályok fényűzése és aközött, amely a proletárnak ép­pen olyan életszükséglete (bár ennek tényleg NÉPSZAVA 3 A beteg munkás ellen! A május elsején tüntető munkástörllegek világszerte a törvényes munkásvédelem jel­szavát is hangoztatják. Ezen a napon a munkások arra figyelmeztetik az államot, hogy önmagával és a leghasznosabb társa­dalmi osztállyal, a munkásokkal szemben fönnáll az a kötelezettsége, hogy ne csak ak­kor vegyen tudomást róluk, amikor az ál­lam eltartásának terheit rakja vállukra, ne­csak akkor lássa meg őket, amikor a katonai szolgálat igájába hajtja őket, hanem része­sítse őket az államhatalom védelemben is a tőke kizsákmányolásával szemben. A mun­kások tisztában vannak azzal, hogy nekik, szervezeteiknek, politikai és gazdasági ha­talmuk nyomásának kell rést ü­tni a kizsák­mányolás várán, hogy saját erejüknek kell megteremteni a munkásvédő intézménye­ket. De tisztában vannak azzal is, hogy ezen az úton gyorsabban és kevesebb áldozattal haladhatnak előre, ha az államot is rá tud­ják kényszeríteni arra, hogy messzire el­nyúló kezét, nagy hatalmát néha-néha a munkások megvédelmezésére is fölemelje. A törvényes munkás­védelem minden állam­ban a törvénytelen munkásvédelem, vagyis a munkásosztály saját hatalmán alapuló munkásvédelem után kullog. A törvény rendszerint csak azt rögzíti meg és teszi ál­talános szabállyá, amit a munkások egy­része már a saját erejéből kivívott. A szak­szervezetek rákényszerítették a munkálta­tókat a munkaidő megrövidítésére és csak azután következtek a munkaidő törvényes szabályozásai. A munkások önsegély útján megteremtették a baleset és betegség esetére való biztosítás intézményeit és a törvényes szabályozás csak ezután vette kezdetét. így­ volt ez minden országban, de azért a mun­kások sohasem szűntek meg azt követelni, hogy az állam­ teljesítse velük szemben a legkezdetlegesebb szoci­ál­is kötelezettségeit. Nemcsak azért követelték ezt, mert ily mó­don védelmet akartak juttatni olyan mun­kásoknak, akik szegénységüknél és tudat­lanságuknál fogva magukon segíteni nem­ tudnak, hanem azért is, hogy kipróbálják eme követelésükkel az államon való hatal­mukat, hogy megállapíthassák, milyen messzire tudják az államhatalmat és a mö­götte álló vagyonos osztályokat a munkás­osztály érdekeinek szolgálatába kényszerí­teni. A törvényes munkásvédelem ügye talán egyetlen európai államban sincsen olyan szégyenletes visszamaradottságban, mint Magyarországon. Ha nem volnának szak­szervezetek, ha nem volnának nemzetközi ritkán jut tudatára­, mint az evés, a ruha és a lakás. A napi robotban agyongyötrött pro­letár tudata fölé ritkán emelkedik a mindegyi­künkben meglevő sóvárgás a szép után, leg­többször megmarad lappangó vágynak, amely kiélés nélkül gyötrődést, tompultságot, lelki visszafejlődést okoz. Ezt, a lappangó vágyat a tudat fölé emelni, a szépségrevágyást tudatos akarattá tenni, s ez az egyik nagy föladata a szocialista kulturának s a három nyolcas má­jusi jelszavával nem utolsó sorban ez a törek­vés követel teljesülést. Ennek a proletár-köve­telésnek gyümölcse a mühelyi proletárnak az a tehetség-érvényesítő energiája, amely minden akadályt legázolva, irodalommá nemesíti a műhely szakadozott, darabos álmait és poé­zissé emeli a proletár dühét, fájdalmát, ellá­gyulását,­­ és ennek a célnak a polgári és fél­polgári irodalomnál minden technikai hibája, dadogása, mesterségbeli ügyetlensége ellenére is jobb eszköze, gyorsabb útja a műhely iro­dalma. Proletár-újságot nem kell és nem lehet mű­helyi proletárnak csinálnia, mert az újságcsi­nálás mesterség, — de a proletár-irodalmat azoknak kellene és lehetne is megteremteniük, akik műhelyi proletárok maradnak — 8 órás vagy 6 órás vagy még rövidebb műhely­munka mellett. A proletár-irodalom a műhely, a gyár, a szántóföld nincsetleneinek irodalma: akik­nek szól, azoknak kellene alkotniok is. Tudom, hogy nevetségesen lehetetlen, amit mondok.

Next