Népszava, 1917. október (45. évfolyam, 245–270. sz.)

1917-10-13 / 255. szám

6 la­dtak a munkásküldöttség tagjai , a vörös­szalagos koszorúkkal és elvtársaink impozáns csapata. A­ Rákóczi-uton végig óriási tömeg kisérte a menetet. A temetőben. Háromnegyed 5 óra vott, amikor a­ gyász­menet a Kerepesi temetőbe ért A sírnál az egyházi szertartás után a magyar államvas­utak­­ munkásainak „Testvériség" dalárdája gyönyörű gyászdalt énekelt. Ezután dr. Kunfi Zsigmond elvtárs a s sociál­demokrata párt nevében a következő nagyha­tású búcsúbeszédet mondotta: " Szólnom és különös föladat az enyéta", amikor, mint a faociáldemokrata párt megbízottja, a politika!, g»SdaS(ig5, szociális túlsó prrt küldött)«, bnesnzom mflgl­tcMStTve, * tömegek gyászát felméceoWtt a népjogok ügyének nagy halottjától, Jnsth Gynlától. GyfitsunV kútfeje nemcsak az az aggodalom, amely a kürös ügyünket ért veszteség miatt él becmibik, name»* a hírra, amelyet oly ffrp'iral «-.emben érzünk, aki életének javát t* erejének teljes­ségét a nép politikai fölmtbadi'ldsánal­ szentelte, hanem mindezeken fölü­l a« an emberi bánat is, amelyet oly egész embernek, kemény karakternek, ily parapíis élőfának kidőlte okoz. Ha ellenségünk lett volna, akkor is becsül­tük volna Justh Gyulit, mert oly férfin volt, akit lehetet­len volt nem becsülni- hogy Mi dologban fegyver bará­ton­­ volt, örültünk neki, hogy ennyi derékség, ennyi elv­hűség, annyi férfias rendíthetetlenség azt az ügyet szol­gálta, amelyet ő is, mi­nt a magyik­ vill­am sorsdöntő kérdésének éreztü­nk. Mi döngettük a kaput , a komor zaj riadalmat keltett csak a politikai hatalom bástyáin belül. Justh Gyula azok közé a kevesek közé tartozott, akik a kívülről bisztí­ódó, zavaros zajban meghallották a jövendő nj világ harangjának kongó szavát, mert es­­ő fajából kinőtt neme* magyar maga w tromj ihatta az uj világot és mert nemcsak eszével, hanem szivével is hallgatta a dübörgő életet. S valóban ám az elem, az érzés is temperamentum melegsége volt az, amely a 'skoci áldemokrata párt tagjainak és­­Tasík Gyulának «eggmásbék­ való viszonyát bensőbbé tette, mint amilyen j» politikai fegyverbarátság volt: tudtuk, hogy nem lehet közömbös a nép szenvedései iránt", nem lehet teljesen meg­h­iss­élt ember a mai világrenddel és társadalmi renddel az, aki ilyen szenvedélyesen, ilyen türelmetlenül követeli a nép­uraimé,és a politikai jogok teljesítését. Ez az érzés kölcsönöz gyászunknak a konvencionálisnál igazabb szint­em mélységet. De azért különösnek is érzem tisztemet, amikor mint nemzetközi szociáldemokrata e nemzeti politikus előtt, amikor mint forradalmi eszmék híve, a mai rend egyik képviselője előtt jellképesen meghajtom a türekeésein­k fö­lött lebeg­", vörös lobogót. De könnyebbé válik ez­ a munka, ha arra gondolok, hogy a borzalmak és é­z­enségek­ há­rom háborús esztendeje sokakat meggyrcült a mai állami rend helytelenségéről és átalakulásra megérett voltáról, ha számba veszem, hogy Justh Gyula­ életének fő törekvése a nép és nemzet között való szakadék áthidalása volt, ha reiki szemem­ elé idézem azt a nemes buzgalmat, amellyel Justh Gyula nemzetét attól óvta, hogy a maradiság és el­figomfis erőire építse fel létét. A túlsó párt szava azért igaz marad, mert a jólét, hatalom, szabad idő és egész­ség kincseinek való egyenlőtlen részesedés az innens­ és túlsó part lakóira bontja a tá­rsadalmat. De a jogok bolt­hajtásos hídja, ha megépül, könnyebbé, emberségesebbé, mérgezett fegyverek használatától mentessé válik a közle­kedés a két város lakói között. Ily hidépitő volt Justh Gyula és ha az ország népe most valóban meg fogja kapni 'fit már oly régen megillető jogait, akkor az egyének­ kö­zött, akiknek ereje, deréksége, esse és akarata nagy ré­szese ennek a sikernek, egy sincsen, akit több okunk volna szívünk és megbecsülésünk érzésfoglalatába zárni, iflent Justh Gyula. Ezt meg kellett mondanunk ennél a sírnál, ahonnan azt az akaratot visszük magunkkal, hogy a Justh Gyula rendületlenségével, lankadatlan akaratával és meg­alkuvást nem ismerő elvhnségével álljunk meg a népjogok­nak nagy csatájában. Az Országos Radikális Párt nevében Jászi Osz.K­tír mon­dotta a következőket: Mély megilletődéssel teszem le Justh Gyula sírjára az Országos R­adikális Párt koszorúját. Nem volt az utóbbi időben politikus, aki oly magasra emelke­dett volna pártok és osztályok fölé, mint ez a tiszta és messzelátó férfin. Justh Gyula valóban a magyar népnek és az egész magyarországi népnek élő lelkiismerete volt. "A legsötétebb órában derült nyugalommal vitte előre a ha­ladás megtépett zászlaját. A jövő történetírója meg fogja állapítani róla, hogy az eszme győzelme senkinek sem na­­agyobb érdeme, mint az övé. Ha egykor a nép szabadsághoz, kultúrához, joghoz fog jutni, a hálás utókor lelkében egy név sem fog fényesebben élni, mint a Justh Gyuláé. Úgy fáj nekünk, hogy az elkövetkezendő nagy időkben többé nem fog Justh Gyula mellettünk,állni. Justh Gyula emléke örök erkölcsi lecke marad, hogyan kell a népért küzdeni makulátlan jellemmel és soha meg nem nyugvó akarattal. A Kossuth Lajos-párt nevében dr. Nagy György volt képviselő beszélt. Az államvasúti munkások „Testvériség" dalárdájának gyászdala után leeresztették a koporsót. * A függetlenségi és II-as párt délben f­él órakor értekezle­tet tartott, amelyet Justh Gyula emlékének szentelt. Az értekezleten Károlyi Mihály gróf, a párt elnöke, emelke­dett hangú gyászbeszédet mondott: — Ő volt az a férfiú — úgymond —, aki a független, sza­bad, nemzeti Magyarország eszményét főkép­p programnak demokratikus irányú kiépítésében és fejlesztésében találta. J­gérezte, hogy a h­us­zadik században független, szabad ál­lamot csak demokráciával lehet építeni és föntartani. Ezeknek az eszméknek hódolt egész életén át és már a há­ború előtt is ő volt az, aki a legerőteljesebb alakban vitte be a párt minden mozgalmába a demokratikus követelése­ket. Az álalános, egyenlő és titkos választójognak a leg­törhetetlenebb hive, küzdő katonája és egyben vezére volt. Károlyi mély hatásu beszéde után az értekezlet elhatá­rozta, hogy Justh Gyula emlékét a párt szoborral is meg­örökíti és e célból országos gyűjtést indít. HIRBIC m­e­s­zt fejszenyél. — Mese. — Jött a favágó és kezdte döngetni az erdő fáit. Nagy sóhajtozás, siránkozás támadt köztük. — Átkozott, átkozott legyen a favágó, aki ilyen kegyetlenül pusztít bennünket! Verje meg az isten! Így jajgattak a fák. De egy öreg társuk megszólalt: — Testvérek, nincs igazatok. A favágó nem árthatna nekünk, ha az erdő nem adott volna neki fejszenyelet. Magunkra vessünk! Proletárok rengeteg nagy erdeje, te adod a te favágóidnak a fejszenyeleket: a csendőrt, a hajcsárt, a besúgót, a sárga és a keresztény­szaoci­áli­s sztrájktörőket. * * * —• Államtitkárt kérek! Ma reggel kellemetlen hiányokra ébredtem, öltözködés közben vettem észre, hogy a nadrágomról hiányzik egy gomb, hogy nincs tiszta gallérom­­és nincs államtitká­rom. Államtitkárom! Igenis, államtitkárom. Amióta koalíciós kabinet van, azóta minden pártárnya­latnak, minden felekezetnek, minden jobbnevű asztaltársaságnak van egy-két állam­titkára, akit kitárgyalt, kijárt vagy kivereke­dett magának. El lehet mondani, hogy minden jóravaló famíliának az asztalán van egy­­állam­titkár vagy­­legrosszabb esetben egy-két főis­pán fölfektetve. Szétnézek: üres az asztalom. Aztán eszembe jut a mulasztásom: elfelejtettem ezt a szükség­leti cikket beszerezni. Pedig ez nem jól van így. Micsoda családapa az olyan, aki a mostani viszonyok között egy­egy államtitkár beszerzéséről nem gondosko­dik? Igazán mulasztás, könnyelműség az ilyesmi. Öltözöm és csaladok Wekerléhez. — Kegyelmes uram, bocsásd meg, hogy eddig várakoztattalak, de a k­ukoricabeszerzés, a bur­gonya után való szaladgálás annyira lekötötte minden időmet, hogy még eddig nem értem rá arra, hogy az államtitkárra vonatkozó igénye­met bejelentsem. Ugy­e­bár, nálad kell ezt be­jelenteni? Vagy az államtitkárra szóló igé­nyeknek külön bejelentőhivataluk van? Talán a­­ Igény-Központot keressem föl? Mindegy, kegyelmes uram, magad is beírhatod a note­szedbe és a legközelebbi minisztertanácson vidd majd keresztül. — ? ? ? -- Hogy minek nekem az államtitkár? Hát csak azért kell, hogy legyen. Ha már minden­kinek van, ha már mindenki beszerezte a ma­gáét, én sem szeretnék télire államtitkár nélkül maradni. — Ill — Igazad van, kegyelmes uram, nagyon jó a háznál egy-egy államtitkár. Az ember sohasem tudja, hogy kinek mikor veheti valami hasznát. A múltkor is elveszett egy ajánlott levelem és magamnak kellett megreklamálnom. Mennyi­vel könnyebben menne az ilyesmi, ha szólhat­nék az álamtitkáromnak: Pajtikám, légy szí­ves, reklamáld meg ezt a recepicót. —• ? ! ? — Hogy minek nézem én az államtitkárt? Kegyelmes uram, olyan szíves és udvarias em­bernek, aki tudja, hogy mivel tartozik nekem, amiért az államtitkári székbe beültettem és akinek minden hivatalos dolga arra irányul, hogy ezt a tartozását a megfelelő formák kö­zött lerója. — Ili -- De igenis. Szeretném én azt az államtit­kárt látni, akinek én nyomtam alá a széket, hogy ülj erre, te mafla te is, hogy a belépésem­kor nem pattan-e föl a székről, nem siet-e elé­bem. Szervusz, édesem, mivel szolgálhatok? Utóvégre egy-egy államtitkár mindig tudhat valamivel figyelmes lenni, annyival is inkább, mert ez nem kerü­l pénzébe. Az embernek sok apró ügye-baja van. A múltkor is megbírságolt a kihágási bíróság 10 .koronája és még csak egy rongyos államtitkár sem volt a kezem ügyében, akivel ezt a haszontalanságot elintéz­tettem volna. — .? ! ? — Nincs azon semmi csodálkozni való, hogy én így fogom föl a­z államtitkárságot. Ha más valaki másképen fogja föl, az csupán nézetelté­rés. De ha én egyszer mint párt, mint felekezet, mint asztaltársaság, mint egyéni kiválóság egy-egy államtitkárt a kormányzás kocsijára ültetek, a gyeplőt a kezébe adom, megkövete­lem, hogy arra hajtson, amerre én akarom. —• ! ! ! ! — Így van ez, kegyelmes uram és amikor azt látom, hogy minden valamirevaló embernek van egy-egy államtitkárja ,akkor én is megkö­vetelem a magamét. Jó az államtitkár a ház­nál. Hogy milyen legyen? Jó lesz egy közép­termetű, barna, nem túl kövér, de nem is túl­sovány és a fogai épek legyenek. A különös ismertetőjeleket elengedem. Itt egy ítélet, olvassátok! (Hat krajcárért hat hónapi börtön.) Lakner Béla félkarú új­ságárus ez év február 20-án a városligeti vas­úti állomáson jegyet akart váltani Vecsésre. Sokan voltak a pénztár előtt, Lakner nem tu­dott előrefurakodni és ezért megkérte Lukics György katonát, váltana részére is jegyet. A jegy ára fejében átadott a katonának egy ko­ronát. Néhány perc múlva hozta a katona a jegyet és a visszajáró pénzt. Mielőtt a vonat befutott volna, egy rendőr Lakner Bélát és Lu­kics Györgyöt előállította a rendőrségre. Az történt ugyanis, hogy a katona az ő­ katonai igazolványába beírta Lakner Béla nevét és ez­zel az igazolvánnyal kettőjük részére váltott jegyet, ami által Lakner javára 22 fillért meg­takarított. A pénztárkezelőnő észrevette ezt, szólt a rendőrnek és emiatt állították elő őket. A katona azonban időközben megszökött és így csak Lakner került a vádlottak padjára, még pedig közokirathamisítás büntette miatt. A pénteki tárgyaláson azzal védekezett, hogy ő nem ismerte Lukics Györgyöt, nem tudta, hogy katonai igazolványába belehamisította a nevét. A bíróság azonban mégis bűnösnek mondotta ki a közokirathamisítás bűntettében, de tekintettel büntetlen előéletére, a kár rend­kívül csekély voltára, a kiszabható legkisebb büntetéssel, hat hónapi börtönnel sújtotta. Az ügyész a büntetés súlyosbításáért, a vádlott védője, dr. Landler Jenő elvtárs a bűnösség kimondása miatt föllebbeztek. — Borzalmas halál a malomban. Székesfe­hérvárról jelentik: Az itteni Akots-féle gőz­malomban mindenesként volt alkalmazva Szlo­boda Ignác 19 éves legény, aki utasítás nél­kül (!) lement a­ malom pincéjébe, ahol a gé­pek állanak. A legény vigyázatlanul közeled­hetett a hatalmas lendítőkerékhez, amelynek szíja elkapta és a kerekek közé sodorta, ame­lyek mindkét lábát és karját leszakították a törzsről, a végtagnélküli törzset pedig a földre lökvén, végtagjait darabokra törték. A gép­házból jövő szokatlan zajra figyelmes lett a molnár, aki már csak a véres tragédia utolsó jelenetét láthatta. A hatósági vizsgálat meg­állapította, hogy a szerencsétlenségnek „kizá­róan" a mindenes „vigyázatlansága" volt az oka. — Az erzsébetfal­val villamos. 1Panasz.­ A főváros urai méltán megérdemlik a kitüntetést, különösen azon intéz­kedéseikért, hogy az erzsébetfalvai gri­peak­ocsik mamát csökkentették, a 32-es kocsikról a sx­itkocsit lecsatoltatták és a kérés-könyörgés ellenére még délben sem­ járnak pótkocsik. A környékbeli gyárakból ezrével jönnek ki délben és este a munkások, egyedül a fegyvergyárból 1500— 2000 munkás megy, azaz hogy csak menne haza. Utazunk lépcsőn, ütközőn, ki hol tud. Miért van ezt Nincs szén? Hát a Közútt tud szenet teremteni. A Városi urainak nincs arra hatalmuk, hogy szenet kapjanak. Legalább három pótkocsival ellátott kü­lönkocsit kérünk délben és este 3:17-re. Még az­ urak a kitüntetés fejében egyszer megtehetnék, hogy mint kalauz működjenek csak egy napig az erzsébet­falvai vonalon, akkor talán kap­nánk kocsit és a kalauzok pedig tűrhető „fizetést". — Egy fegyvergyári munkás. — Fölrobbantott orosz kaszárnya. Stockholmból távira­tozzák. A Don melléki Rosetovban a polgári őrség szá­mára berendezett kaszárnyát ismeretlen tettesek fölrob­bantották. A merénylet nagy izgalmat keltett. — Az állami alkalmazottak figyelmébe. A Néf*Ea.va­olvasó állami tisztviselők, dijnokok, kezelők, altisztek szolgák és egyéb alkalmazottak közölték eímü­ket a Nappznva. werke­ztőségért­. NÉPSZAVA F.I.OPSZETfilNK SZÍVES FIGYET.MÉfflK! Sorfin elő­fordul az, hogy előfizetőink könyvrendeléseiket és az ezekért járó összegeket a kiadóhivatal címére küldik be. Minthogy a Népszava könyvkereskedése a kiadóhivataltól távol fekszik, arra kérjük előfizetőinket, hogy minden könyvrendelést és csókért járó minden pénzüfanetet köz­vetlenül a könyvkereskedés rímére (VII. Erzsébet-korát 85) ízírenkedjenek beküldeni.­­ Tiste­lettel: a NyiPSZAVA kiadóhivatala. lyit október 1I.

Next