Népszava, 1920. február (48. évfolyam, 28–52. sz.)
1920-02-25 / 48. szám
írni novelláit, regényeit színdarabjait. Félbenmaradt az a gyönyörű ígéret amelyet ez az ifjú jelentett a szocializmusnak és a magyar irodalomnak. Félbe maradt, mert orgyilkosok útjába került. Akkor vetette rá magát a bestialitás, amikor ifjú hitveséhez sietett. Költemény volt minden szava, amelyet a feleségről ejtett. A szerelem virágai gyúltak ki belőlük, amikor róla szólt. És a köznapi szürkeségbe ünnepet varázsolt, amikor hozzásietett. Ebbe a szinpomjába gázoltak bele a haramiák. Oh, milyen nehéz itt szavakat találni, amelyek nem lázonganak, milyen nehéz itt hangot találni, amelyet nem fojt el zokogás. Bacsó Béla nem jön már közénk, elvesztettük őt. A fájdalom és elszörnyüdés azonban nem szór miniket széjjel, sőt ellenkezően, még szorosabbra fűz össze. Az eszme, a proletárság nagy ügye együtt tart minket Kisded csoportunknak zárkóznia kell, csüggedetlen harci kedvünkkel igyekszünk a sorunkba vert rést betömni. Csak a gyöngék tudnak olyan kegyetlenek lenni, mint amilyenek ennek a szörnyűségnek az elkövetői voltak. Szépséges vitézünk, Bacsó Béla elvtársunk, nem engedték, hogy ifjú életeddel szolgáld ügyünket, ime, szolgálod haláloddal. Még holtodban is világosságot gyújtottál azok lelkében, akik még nem ismerték amazokat Itt állunk a meggyőződésünk vértezetében új harcokra készen, Bacsó Béla pihent nyugodtan. Családja és kollégái álltak a koporsó mellett. Ifjú neje, akiről munkája közepette is oly sűrűn emlékezett meg becéző szeretettel, a fájdalomitól megkövesedett merev arccal állott drága halottja előtt, amíg a fájdalomtól össze nem roskadt A családtagok gondoskodása térítette magához és bírta ismét tudatára pótolhatatlan veszteségének. Gergely elvtárs beszéde után a dalárdák elénekelték a „Révpartot talált" gyászdalt..., azután föltették a koporsót a koszorúkkal borított gyászkocsira és megindult a menet amely nyugovó helyére kisérte Bacsó Bélát NÉPSZAVA • 1920 február 25. e m a nyomozást. A keddi Népszavában beszámoltunk arról, hogy a rendőrség milyen nagy apparátussal és ambícióval folytatta le a nyomozást. A rendőrség — a „Magyarország" szerint — már beszüntette a munkáját, a gyilkosság iratait áttette a katonai ügyészséghez, amely most a nyomozást folytatni fogja. Az erről megjelent közlemény így szól: A „Magyar Távirati Iroda" jelenti: A rendőrség a Somogyi Béla meggyilkolása ügyében végzett – eddigi nyomozás iratait áttette a hatalmi ügyészséghez, mert megállapítást nyert, hogy a gyilkosságban szereplő automobil katonai gépkocsi volt, amely azóta eltűnt. A nyomozás sikere érdekében további részletei egyelőre nem közölhetők. A hatóságok egyébként továbbra is a legnagyobb eréllyel folytatják a nyomozást. A ,,Mag" értesülése szerint „mihelyt a nyomozás meghozza a végleges és minden irányban kellő bizonyítékokkal fölszerelt eredményeket a belügyminisztérium hivatalos információt fog kiadni a nyomozás és a vizsgálat eredményeiről". A gyilkosok után Való hajsza katonai részről is teljes erővel megindult. Erről tanúskodik a „Miskolci Napló" február 22-iki száma, amelyben a következőket olvassuk: „A hadsereg fővezérlete kedden a következő táviratot intézte a miskolci rendőrséghez: Egy nyomozás alatt levő bűnténnyel kapcsolatban fölhívom az államrendőrséget hogy az XX.XXX automobilt, ha esetleg szökés közben oda érkeznék, tartóztassa föl és utasait vegye őrizetbe. Az automobil motorborítéka valószínűen behorpadt. Ugyancsak szigorúan igazoltasson minden automobilos utast. A város határába megfigyelőket állítson. Föltalálás esetén a fővezérletnek távirati jelentés teendő." ik gitás kistenet. A dalárda gyászindulója után a koporsót a kocsira helyezték. A koporsót vivő elvtársaknak a rendezőségnek kellett utat nyitnia, mert a Bálint utcában olyan nagy tömeg állott, hogy teljesen elzárták a Thököly-útra való kijáratot kedden is, úgy mint vasárnap, kézfogással, meglehetős fizikai munkával lehetett csak a gyászmenetnek elindulnia. A koporsót vivő kocsi előtt a dalárdisták haladtak, majd a kocsi után közvetetlenül Bacsó elvtársunk fájdalomtól roskadozó ifjú neje, szűkebb rokonsága, Ír Népszava szerkesztősége és kiadóhivatala haladt Már jóval a gyászmenet indulása előtt a Thököly-úton megakadt a villamosközlekedés. Az álló kocsik tetején, lépcsőin és perrónjain helyezkedtek el azok, akiket az útjuk ebben az időben a Thököly-útra sodort. Az utca mindkét oldalán 5—8-sorosan állott a közönség, mögöttük rajzott a temető felé igyekvő sokaság. A rendezők emberfölötti munkája ellenére is több izben meg kellett állni a gyászmenetnek, hogy az utat szabaddá tegyék. A Baross-téren feketéllett a részvétét kifejező közönség, itten minden irányban megakadt a közlekedés, jó félóráig sem villamos, sem kocsi nem mehetett át az úttesten. A Köztemető úton olyan erővel szorították a gyászmenetet, hogy a rendezők már alig bírták fönntartani a kordont szerencsére azonban minden baj nélkül jutott be a halottaskocsi és a gyászoló család a temetőbe. Hétköznap lévén, a munkásság nagy részének a gyárakban, műhelyekben kellett a megszokott munkájukat elvégezniök, mégis sok ezren voltak, akik az ifjú mártír végtisztességén megjelentek. Jelzőtáblák alatt kivonultak a ruggyanhagyár munkásai, az újpesti pártszervezet, a szállodai és éttermi alkalmazottak, a fegyvergyári munkások, a cipészmunkások, építőmunkások, borbélyok és fodrászok és úgyszólván minden szakma nagyszámú munkanélkül lévő tartalékserege. Az az osztatlan részvét, amely Somogyi elvtársat kísérte utolsó útjára, megnyilvánult Bacsó Bélánál is. Amikor az utca közönsége meglátta a szerencsétlen áldozat ifjú felesését, előkerültek a zsebkendők és a tiszteletet. Részvétet kifejező megjegyzések hangzottak minden oldalról A halottaskocsi az I. számú kapun befordult a temetőbe. A gyászoló elvtársak tízezreinek sokasága hömpölygött utána, ellepve a temető ennek a részének minden zugát A sírnál a dalárda elénekelte a „Mért oly borús" kezdetű gyászdalt, majd az egyházi szertartás végeztével Korcsmáros Nándor az újságíró egyesületek nevében búcsúzott szeretett halottunktól. Az újságírók búcsúszava. Az újságírók testülete nevében — mondotta — fájdalommal és keserű haraggal állunk véres tetemed előtt Bacsó Béla. Járvány pusztít az országban. XXXXXXXXX X X X X X X X X X X X X X XX XX XXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXX X X X X X X X X X X X X X XXXXXXXX X X XXX XXXXXXXXXXXXX X X X X XXXXXXXXX X X X X X X X X X X X X X XXXXXXXXX Az ellenünk vétkezők bűneit megbocsátjuk, de nem azoknak a bűneit akik az emberi szabadságjogok szentsége ellen követtek el merényletet. Nincs ember, akinek joga volna ezért megbocsátani, legkevésbé az újságírók bocsáthatnak meg azoknak, akik egy ember testén keresztül vérző sebet ütöttek a sajtószabadságon. Ha már a sors erőt adott az olyan kezeknek, amelyek alávaló célokért emelik föl fegyvereiket, ezerszeres ereje lesz annak a kéznek, amelynek fegyvere a becsüleletesség és igazság! Lesz-e még áldozat? Nem ez a kérdés. Megmaradunk-e fölemelt homlokú embernek: ez minden, amit az újságírók kérdezhetnek. Meg fogjuk védeni a sajtószabadságot annak az országnak érdekében, amelynek érdekeit az orgyilkosok veszedelembe sodorják. De a harc a következő pillanaté. A jelen pillanat, pártkülönbség nélkül minden újságíró gyásza, szomorúsága fázó a könnye, amely kitódul a szemekből vagy amelyet sikerül magunkba fojtani. Búcsúzó szavunkat nem hallod és mi mégis hozzád beszélünk, gyászunkat nem látod az arcunkra írva, ime, mégis mutatjuk feléd elborult tekintetünket mert magadnak meghaltál, de nem nekünk, akiknek lelkében örök helyet szereztél, mert jó voltál, mert becsületes voltál, mert szeretted embertársaidat, jobban, mint tenmagadat. Mert harcosa voltál az ujságíró tollhadseregének, amelyben csak egyetlen rangjelzés van: a meggyőződés. Most elmegy, de csak a földi tested megy el. Jellemedet és lelkedet magunkba fogadjuk. Ezután a sírba bocsátották a holttestet rögök hullottak túlkorán elesett bajtársunk koporsójára és csakhamar hant borult Bacsó Béla maradványaira. A gyászoló tömeg még egy pillantást igyekezett vetni a sírhalomra, majd hatalmas hullámokban özönlött a kijáratok felé. A fesswift. A résztesnyilatkozatok oly nagy tömegét hozza még mindig a posta, hogy képtelenek vagyunk azokat mind leközölni. Minden egyes megnyilatkozásból a szeretet, ragaszkodás és olvhűság szól hozzánk. Erőt merítünk belőlük a további küzdelemre. A részvétnyilatkozatok egy elenyésző kis részét közöljük a következőkben: Tisztelt Szerkesztőség! Több bajtársamnak, valamint magamnak is kötelességet teszek akkor, amidőn őszinte és fájdalmas részvétünket fejezzük ki azon kegyetlen és bestiális orgyilkosság fölött amely önöket és az egész ország dolgozó proletariátusát érte. Kérem fogadják őszinte részvétünket és legyenek nyugodtak, hogy önök mellett nemcsak az egész ország becsületes népe van, hanem a rokkantak tábora is a jövő Magyarország érdekében. Tisztelettel több bajtársam nevében: Grünberg Miksa, rokkant. Mi, dolgozó szocialistaérzelmű munkások mélységes fájdalmainkat tolmácsoljuk gyalázatosan meggyilkolt elvtársainkért, azokért, akik géniuszai voltak a tudományos szociálpolitikának. Fájdalmunk igazságért kiált.. Szivünkben meg fogjuk őrizni örök időikre törhetetlen munkálkodásuk és meggyőződésük igazságait. Legyen babér nekik proletárszivünk fájdalma. Csarnoki Szocialista Húsipari Munkások." Mélyen megrendített az a tragikus sors, amely a Népszava, általam is igen nagyrabecsült szerkesztőjének osztályrészül jutott. Nagyon kérem, fejezzék ki részvétemet az elhunyt családjának és engedjék meg, hogy koszorúmegváltás címén, ide mellékelten 501 koronát küldtek. Kiváló tisztelettel készséges hívülk: Fenyő Miksa. Igen ! Szerkesztőség! A szociáldemokrata pártnak él a Népszavának megmérhetetlen vesztesége Somogyi Béla tragikus halála. Az elhunyt egész férfiú még gyermekkori jó barátom volt, akivel együtt tengődtem, mint pápai kis diák és együtt laktam egy szegényes kunyhóban. Végtelenül sajnálom, az emlékét őrizni fogom. Talán az ő mártírhalála hozza meg ennek a szerencsétlen országnak a jobb időket. Igaz részvétét küldi dr. Pető Sándor. Tisztelt Szerkesztőség! Minden részvétünkkel önök mellett vagyunk, drága harcosunk, Somogyi Béla halálával rájuk szakadt gyász elviselésében. Továbbra is rendületlenül követjük önöket a mártírvezérünk által kijelölt úton. Részvétünket kérjük tolmácsolni a gyászoló családnak is. Kitartást kívánva a további harcra, vagyunk elvtársi üdvözlettel a Pestszentlömei Szociáldemokrata Párt. T. Elvtársak! Mindnyájunkat szívén talált ez a páratlan gazság, amelynek Somogyi Béla elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa áldozatul esett. Mélyen érezzük a csapást amely a legjobbak egyikének mártírhalálával az ügyet érte és a magyar munkásság e nemes vértanújának emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. — Ipari és közlekedési, tisztviselők oszágos szövetsége. Erzsébetfalva összmunkássága mély megilletődéssel értesült a nagy gyászról, amely Somogyi elvtárs szerencsétlen halálával pártunkra s ezzel mindnyájunkra szakadt. Sokat, nagyon sokat veszítettünk, de emberekkel nem lehetne eszmét elnémítani. S ha eddig hittük azt, amit hirdettünk, a megpróbáltatás még szilárdabbá teszi hitünket. Mély megindultsággal és fájdalmas érzéssel vettük azt a szomorú hírt hogy Somogyi Béla elvtársat, a Népszava felelős szerkesztőjét és Bacsó Béla munkatársat oly kegyetlen módon meggyilkolták. Bennünket annál is inkább érint ez a szomorú tény fájdalmasan, mivel különösen Somogyi Béla elvtárs személyéhez meleg érzés fűz azért, mert első szocialista, hirlapcikkei éppen szaklapunkban. A Cipészben jelentek meg, amiért mély hálával tartozunk és emlékét szivünkbe zárjuk. A t. Szerkesztőségnek, valamint "Somogyi és Bacsó elvtársak b. családjának ezen súlyos veszteség miatti fájdalmakban osztozunk és ezúton részvétünket nyilvánítjuk. Elvtársi üdvözlettel A magyarországi bőripari munkások országos szövetsége.