Népszava, 1920. február (48. évfolyam, 28–52. sz.)

1920-02-25 / 48. szám

írni novelláit, regényeit színdarabjait. Fél­benmaradt az a gyönyörű ígéret amelyet ez az ifjú jelentett a szocializmusnak és a magyar irodalomnak. Félbe maradt, mert orgyilkosok útjába került. Akkor vetette rá magát a bestialitás, amikor ifjú hitveséhez sietett. Költemény volt minden szava, amelyet a feleségről ejtett. A szerelem virágai gyúltak ki belőlük, amikor róla szólt. És a köznapi szürkeségbe ünnepet varázsolt, amikor hozzá­sietett. Ebbe a szinpomjába gázoltak bele a haramiák. Oh, milyen nehéz itt szavakat találni, ame­lyek nem lázonganak, milyen nehéz itt hangot találni, amelyet nem fojt el zokogás. Bacsó Béla nem jön már közénk, elvesztettük őt. A fájdalom és­­ elszörnyüdés azonban nem szór miniket széjjel, sőt ellenkezően, még szo­rosabbra fűz össze. Az eszme, a proletárság nagy ügye együtt tart minket Kisded csopor­tunknak zárkóznia kell, csüggedetlen harci kedvünkkel igyekszünk a sorunkba vert rést betömni. Csak a gyöngék tudnak olyan kegyetlenek lenni, mint amilyenek ennek a szörnyűségnek az elkövetői voltak. Szépséges vitézünk, Bacsó Béla elvtársunk, nem engedték, hogy ifjú éle­teddel szolgáld ügyünket, ime, szolgálod ha­láloddal. Még holtodban is világosságot gyúj­tottál azok lelkében, akik még nem ismerték amazokat Itt állunk a meggyőződésünk vértezetében új harcokra készen, Bacsó Béla pihent nyu­godtan. Családja és kollégái álltak a koporsó mellett. Ifjú neje, akiről munkája közepette is oly sűrűn emlékezett meg becéző szeretettel, a fájdalo­mitól megkövesedett merev arccal állott drága halottja előtt, amíg a fájdalomtól össze nem roskadt A családtagok gondoskodása térítette magához és bírta ismét tudatára pótolhatatlan veszteségének. Gergely elvtárs beszéde után a dalárdák elénekelték a „Rév­partot talált" gyászdalt..., azután föltették a koporsót a koszorúkkal borított gyászkocsira és megindult a menet amely nyugovó helyére kisérte Bacsó Bélát NÉPSZAVA • 1920 február 25. e­­ m a nyomozást. A keddi Népszavában beszámoltunk arról, hogy a rendőrség milyen nagy apparátussal és ambícióval folytatta le a nyomozást. A rend­őrség — a „Magyarország" szerint — már be­szüntette a munkáját, a gyilkosság iratait át­tette a katonai ügyészséghez, amely most a nyomozást folytatni fogja. Az erről megjelent közlemény így szól: A „Magyar Távirati Iroda" jelenti: A rend­őrség a­ Somogyi Béla meggyilkolása ügyében végzett – eddigi nyomozás iratait áttette a hatalmi ügyészséghez, mert megállapítást nyert, hogy a gyilkosságban szereplő automo­bil katonai gépkocsi volt, amely azóta eltűnt. A nyomozás sikere érdekében további részle­tei­ egyelőre nem közölhetők. A hatóságok egyébként továbbra is a legnagyobb eréllyel folytatják a nyomozást. A ,,Mag" értesülése szerint „mihelyt a nyo­mozás meghozza a végleges és minden irány­ban kellő bizonyítékokkal fölszerelt eredmé­nyeket a belügyminisztérium hivatalos infor­mációt fog kiadni a ny­omozá­s és a vizsgálat eredményeiről". A gyilkosok után Való hajsza katonai rész­ről is teljes erővel megindult. Erről tanúsko­dik a „Miskolci Napló" február 22-iki száma, amelyben a következőket olvassuk: „A hadsereg fővezérlete kedden a következő táviratot intézte a miskolci rendőrséghez: Egy nyomozás alatt levő bűnténnyel kapcsolatban fölhívom az államrendőrséget hogy az X­X.­XXX automobilt, ha esetleg szökés közben oda érkeznék, tartóztassa föl és utasait vegye őrizetbe. Az automobil motorborítéka való­színűen behorpadt. Ugyancsak szigorúan iga­zoltasson minden automobilos utast. A város határába megfigyelőket állítson. Föltalálás ese­tén a fővezérletnek távirati jelentés teendő." ­ ik gitás kistenet. A dalárda gyászindulója után a koporsót a kocsira helyezték. A koporsót vivő elvtársak­nak a rendezőségnek kellett utat nyitnia, mert­ a Bálint­ utcában olyan nagy tömeg állott, hogy teljesen elzárták a Thököly-útra való ki­járatot kedden is, úgy mint vasárnap, kézfo­gással, meglehetős fizikai munkával lehetett csak a gyászmenetnek elindulnia. A koporsót vivő kocsi előtt a dalárdisták haladtak, majd a kocsi után közvetetlenü­l Bacsó elvtársunk fájdalomtól roskadozó ifjú neje, szűkebb ro­konsága, Ír Népszava szerkesztősége és kiadó­hivatala­ haladt Már jóval a gyászmenet indulása előtt a Thököly-úton megakadt a villamosközlekedés. Az álló kocsik tetején, lépcsőin és p­err­ónjain helyezkedtek el azok, akiket az útjuk ebben az időben a Thököly-útra sodort. Az utca mind­két oldalán 5—8-sorosan állott a közönség, mögöttük rajzott a temető felé igyekvő soka­ság. A rendezők emberfölötti munkája elle­nére is több izben meg kellett állni a gyász­menetnek, hogy az utat szabaddá tegyék. A Baross-téren feketéllett a részvétét kifejező kö­zönség, itten minden irányban megakadt a közlekedés, jó félóráig sem villamos, sem kocsi nem mehetett át az úttesten. A Köztemető­ úton olyan erővel szorították a gyászmenetet, hogy a rendezők már alig bírták fönntartani a kor­dont szerencsére azonban minden baj nélkül jutott be a halottaskocsi és a­ gyászoló csa­lád a temetőbe. Hétköznap lévén, a munkásság nagy részé­nek a gyárakban, műhelyekben kellett a meg­szokott munkájukat elvégezniök, mégis sok ezren voltak, akik az ifjú mártír vég­tisztessé­gén megjelentek. Jelzőtáblák alatt kivonultak a ruggyanh­agyár munkásai, az újpesti párt­szervezet, a szállodai és éttermi alkalmazottak, a fegyvergyári munkások, a­ cipészmunkások, építőmunkások, borbélyok és fodrászok és úgy­szólván minden szakma nagyszámú munka­nélkül lévő tartalékserege. Az az osztatlan részvét, amely Somogyi elv­társat kísérte utolsó útjára, megnyilvánult Bacsó Bélánál is. Amikor az utca közönsége meglátta a szerencsétlen áldozat ifjú felesését, előkerültek a zsebkendők és a tiszteletet. Rész­vétet kifejező megjegyzések hangzottak min­den oldalról A halottaskocsi az I. számú kapun befordult a temetőbe. A gyászoló elvtársak tízezreinek sokasága hömpölygött utána, ellepve a temető ennek a részének minden zugát A sírnál a dalárda elénekelte a „Mért oly borús" kezdetű gyászdalt, majd az egyházi szertartás végezté­vel Korcsmáros Nándor az újságíró egyesüle­tek nevében búcsúzott szeretett halottunktól. Az újságírók búcsúszava. Az újságírók testülete nevében — mondotta — fájdalommal és keserű haraggal állunk vé­res tetemed előtt Bacsó Béla. Járvány pusztít az országban. XXXXXXXXX X X X X X X X X X X X X X XX XX XXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXX X X X X X X X X X X X X X XXXXXXXX X­ X XXX XXXXXXXXXXXXX X X X X XXXXXXXXX X X X X X X X X X X X X X XXXXXXXXX Az ellenünk vétkezők bűneit megbocsátjuk, de nem azoknak a bűneit akik az emberi sza­badságjogok szentsége ellen követtek el merényletet. Nincs ember, akinek joga volna ezért megbocsátani, legkevésbé az újság­írók bocsáthatnak meg azoknak, akik egy em­ber testén keresztül vérző sebet ütöttek a sajtószabadságon. Ha már a sors erőt adott az olyan kezeknek, amelyek alávaló célokért eme­lik föl fegyvereiket, ezerszeres ereje lesz an­nak a kéznek, amelynek fegyvere a becsüle­letesség és igazság! Lesz-e még áldozat? Nem ez a kérdés. Megmaradunk-e fölemelt hom­lokú embernek: ez minden, amit az újságírók kérdezhetnek. Meg fogjuk védeni a sajtósza­badságot annak az országnak érdekében, amelynek érdekeit az orgyilkosok veszede­lembe sodorják. De a harc a következő pilla­naté. A jelen pillanat, pártkülönbség nélkül minden újságíró gyásza, szomorúsága fázó a könnye, amely kitódul a szemekből vagy ame­lyet­ sikerül magunkba fojtani. Búcsúzó sza­vunkat nem hallod és mi mégis hozzád beszé­lünk, gyászunkat nem látod az arcunkra írva, ime, mégis mutatjuk feléd elborult tekinte­tünket m­ert magadnak meghaltál, de nem ne­künk, akiknek lelkében örök helyet­ szereztél, mert jó voltál, mert becsületes voltál, mert szeretted embertársaidat, jobban, mint tenma­gadat. Mert harcosa voltál az ujságíró toll­­hadseregének, amelyben csak egyetlen rangjel­zés van: a meggyőződés. Most elmegy, de csak a földi tested megy el. Jellemedet és lelkedet magunkba fogadjuk. Ezután a sírba bocsátották a holttestet rögök hullottak túlkorán elesett bajtársunk koporsójára és csakhamar hant borult Bacsó Béla maradványaira. A gyászoló tömeg még egy pillantást igye­kezett vetni a sírhalomra, majd hatalmas hullámokban özönlött a kijára­tok felé. A fesswift. A részt­esnyilatkozatok oly nagy tömegét hozza még mindig a posta, hogy képtelenek vagyunk azokat mind leközölni. Minden egyes megnyilatkozásból a szeretet, ragaszkodás és olvhűság szól hozzánk. Erőt merítünk belőlük a további küzdelemre. A részvétnyilatkozatok egy elenyésző kis részét közöljük a követ­kezőkben: Tisztelt Szerkesztőség! Több bajtársa­mnak­, valamint magamnak is kötelességet teszek akkor, amidőn őszinte és fájdalmas részvétün­ket fejezzük ki azon­ kegyetlen és bestiális orgyilkosság fölött amely önöket és az egész ország dolgozó proletariátusát érte. Kérem fo­gadják őszinte részvétün­ket és legyenek nyu­godtak, hogy önök mellett nemcsak az egész ország becsületes népe van, hanem a rokkan­tak tábora is a jövő Magyarország érdekében. Tisztelettel több bajtársam nevében: Grünberg Miksa, rokkant. Mi, dolgozó szocialista­­érzelmű munkások­ mélységes fájdalmainkat tolmácsoljuk gyalá­zatosan meggyilkolt elvtársainkért, azokért, akik géniuszai volta­k a tudományos szociál­politikának. Fájdalmunk igazságért kiált.. Szi­vünkben meg fogjuk őrizni örök időikre tör­hetetlen munkálkodásuk és meggyőződésük igazságait. Legyen babér nekik proletár­szivünk fájdalma. Csarnoki Szocialista Hús­ipari Munkások." Mélyen megrendített az a tragikus sors, amely a Népszava, általam is igen nagyra­becsült szerkesztőjének osztályrészül jutott. Nagyon kérem, fejezzék ki részvétemet az el­hunyt családjának és engedjék meg, hogy koszorúmegváltás címén, ide mellékelten 501­ koronát küldtek. Kiváló tisztelettel készséges hívü­lk: Fenyő Miksa. Igen ! Szerkesztőség! A szociáldemokrata pártnak él­ a Népszavának megmérhetetlen vesztesége Somogyi Béla tragikus halála. Az elhunyt egész férfiú még gyermekkori jó bará­tom volt, akivel együtt tengődtem, mint pápai kis diák és együtt laktam egy szegényes kunyhóban. Végtelenül sajnálom, az emlékét őrizni fogom. Talán az ő mártírhalála hozza meg ennek a szerencsétlen országnak a jobb időket. Igaz részvétét küldi dr. Pető Sándor. Tisztelt Szerkesztőség! Minden részvétünkkel önök mellett vagyunk, drága harcosunk, Somogyi Béla halálával rájuk szakadt gyász elviselésében. Továbbra is rendületlenül kö­vetjük önöket a mártírvezérünk által kijelölt úton. Részvétünket kérjük tolmácsolni a gyá­szoló családnak is. Kitartást kívánva a további harcra, vagyunk elvtársi üdvözlettel a Pest­szent­löm­ei Szociáldemokrata Párt. T. Elvtársak! Mindnyájunkat szívén talált ez a páratlan gazság, amelynek Somogyi Béla elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa áldo­zatul esett. Mélyen érezzük a csapást amely a legjobbak egyikének mártírhalálával az ügyet érte és a magyar munkásság e nemes vértanú­jának emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. — Ipari és közlekedési, tisztviselők oszágos szö­vetsége. Erzsébetfalva összmunkássága mély meg­illetődéssel értesült a nagy gyászról, amely Somogyi elvtárs szerencsétlen halálával pár­tun­kra s ezzel mindnyájunkra szakadt. Sokat, nagyon sokat veszítettünk, de emberekkel nem lehet­ne eszmét elnémítani. S ha eddig hittük azt, amit hirdettünk, a megpróbáltatás még szilárdabbá teszi hitünket. Mély megindultsággal és fájdalmas érzéssel vett­ük azt a szomorú hírt hogy Somogyi Béla elvtársat, a Népszava felelős szerkesztőjét és Bacsó Béla munkatársat oly kegyetlen módon meggyilkolták. Bennünket annál is inkább érint ez a szomorú tény fájdalmasan, mivel különösen Somogyi Béla elvtárs személyéhez meleg érzés fűz azért, mert első szocialista, hir­lapcikkei éppen szaklapunkban. A Cipészben jelentek meg, amiért mély hálával tarto­zunk és emlékét szivünkbe zárjuk. A t. Szerkesztőségnek, valamint "Somogyi és Bacsó elvtársak b. családjának ezen súlyos veszteség miatti fájdalmakban osztozunk és ezúton részvétünket nyilvánítjuk. Elvtársi üd­vözlettel A magyarországi bőripari munkások országos szövetsége.

Next