Népszava, 1921. február (49. évfolyam, 25–47. sz.)

1921-02-25 / 45. szám

1921 február 20. NÉPSZAVA 3 A keresztény párt Arcdrássyt választotta elnökévl. * Erény* S?g^r©e®!gseli a lees­mánytAS a nyugatmagyarország! kérdésben. — A kisgazdapárt pénteki értetülete. — A munkapárt és a pénzügyminiszter programjai _Az egységes kormánypártból kivált keresi­tény nemzeti egyesülés önállóságát vissza­nyervén, új pártvezetőséget választott Evégből a párt tagjai csütörtökön este Károlyi Mihály palotájában levő helyiségükben értekezletre jöttek össze. Mint korelnök, Rakovszky István vezette a tárgyalást Választottak egy 17 tagú intézőbizottságot, amely elnökévé viszont gróf Andrássy Gyulát választotta meg. An­dr­ássy megköszönte a tagok bizalmát és ott vejének palotájában kijelentette, hogy azonosítja ma­gát a párt céljaival és törekvéseivel. Egyéb, eseményszámba menő felszólalások is estek. Bleyer Jakabak, a nyugatmagyarországiak, akik néhány hétnek előtte kiléptek volt ugyan­ebből a pártból, most hogy visszaléptek, újból ellenzéki húrokat pengettek Bleyer. Hu­ber­ János és Scholtz Ödön megrovási kalandban részesítették a kormányt mert úgymond, pasz­szív magatartást tanúsít a nyugatmagyar­országi kérdésben, holott erélyességre volna szükség. A nemzetiségi államtitkárságból ki­csöppent Rutkafalvy Miklós ugyanezt mondta a rutén nemzetiségi politikára vonatkozóan. Andrássy, az újonnan fölkent vezér, minden­ben osztotta az elégedetlenkedők nézeteit, és mindennek az lett a vége, hogy a párt erélyes eljárásra fogja fölszólítani a miniszterelnököt és a külügyminisztert . Haller István indít­ványára kimondták, hogy a falusi kerületekből származó képviselőkre való tekintettel, agrár­bizottságot állítanak föl. Az értekezlet An­drássy ünneplése jegyében folyt le. A kisgazdapárt pénteki értekezletén több jelentős tárgy szerepel: a gabona szabad, for­galma, amely követeléstől a kisgazdák most már semmi szín alatt sem akarnak tágítani; a a belügyminiszteri tárca végleges elintézése, amennyiben a kisgazdák a mostani ideiglenes megoldás helyett kisgazdapárti politikust kí­vánnak állandó belügyminiszternek, végül a párt reakciós Schandl—Sokorópátkai csoportja szóvá kívánja tenni nagyatádi Szabó földmi­velésügyi miniszternek a Polgárok és Munká­sok Szövetségével való állítólagos összeköt­tetését A nemzeti középpárt csütörtök este tanács­kozást tartott és Fellner Frigyes előadásá­ban tárgyalta Hegedűs Lóránt pénzügyi pro­gramját Mándi Samu és mások aggodalmukat fejezték ki, hogy Hegedűs programja, amidőn a magántőkéhez nyúl, kíméletlen és gyors­ütemű és megrázkódtatja a közgazdasági éle­tet. Szerintük a börze pangását is a pénzügy­miniszter okozta. Hangoztatták, hogy nemcsak az a fontos, hogy az állam pénzügyei jöjjenek rendbe, hanem vigyázni kell arra is, hogy a „közgazdasági tényezők" (értsd a nagybankok és a különböző kartelek) is boldoguljanak El­határozták, ho­­y mindezt memorandumban adják tudtára Hegedűs Lórántnak. KÜLFÖLD * * Jugoszlávia nem akar Oroszország ellen harcolni. Belgrádból jelentik a „Grazer Tages­post"-nak. Az egész jugoszláv sajtó behatóan foglalkozik a francia kormány lázas tevékeny­ségével abt£a­n az irányban, hogy Jugoszláviát a bolsevisták elleni akció számára megnyerje. Sűrűn magyarázgatják azt a hírt is, hogy Bulgária orosz-román konfliktus esetére had­erejét az antant rendelkezésére bocsátotta és biztosra veszik hogy Franciaország Jugo­szláviától is ezt fogja, követelni. A sajtó egy­hangúan tiltakozik az ellen,, hogy Jugoszlávia milyen konfliktusba keveredjék és fölszólítja a kormányt hogy őrizze meg Jugoszlávia abszo­lút­ semlegességét. („M. T. L") Az írek háborúja. A bécsi „Mitfcagsjournal"­nak jelentik Londonból. Az ír köztársasági parlament azzal fenyegetődzik, hogy az angol árukat, bojkott alá helyezik. Az angol cégek írországi képviselői ezért azt az utasítást kap­ták, hogy csak amerikai és kontnentális cégek ügynökségét vállalják. Dublinből hivatalosan jelentik, hogy Woodfield mellett három agyon­lőtt angol katona hulláját találták. A hullák­­nál cédula volt amelyen az állott, hogy a ka­tonákat a sinnfeinisták ítélték halálra elret­tentő például, mert kémkedtek. (.AI. T. I.") Az osztrák és magyar tárgyalások­ Bécsből jelentik: Az osztrák és magyar szakelőadók b­écsi tárgyalásai csütörtök déli 1 órakor egyelőre befejeződtek A tárgyalás folytatása céljából a szakelőadók, akik a tárgyalásokon nyert­­ be­nyomásaikat időközben földolgozzák, a jövő hét végén Budapesten ismét összeülnek. A magyar delegátusok pénteken délelőtt utaznak el Bécsből. C.M. T. L'l * Jéghideg szabálig pongyok az ágyak­ban. — nem zárják be a Mápnállét. 900 korona a havi koszt és kvártély. Az utóbbi napokban hite terjedt annak,,hogy az Aréna­ úti Népszállót rövidesen bezárják, miáltal több mint 400 ember, javarészt munká­sok továbbá kishivatalnokok menekült taní­tók, tisztviselők és a mindennapi nyomor egyéb robotosai, máról-holnapra hajléktalanokká válnának és a nagy lakásínség idején az utcára kerülnének. Hogy a vészhír valódiságáról meg­győződjünk, kimentünk a Népszállóba és ott azt a­ fölvilágosítást kaptuk hogy a Népszálló lakói — amennyire a fűtetlen, jéghideg szobák­ban ez lehetséges — egyelőre nyugodtan al­hatnak: a Népszálló bezárásáról nincsen szó. Végig bejártuk a háromemeletes épületet, amely 438 szegény embernek szolgál minden­napi szállásul. Tény, hogy ágynem­űek tekintetében nagyon siralmasak a népszállói állapotok. Az agyontoldozott-foldozott lepedők takaró­huzatok többnyire már kijavíthatatlan cafa­tokká rongyolódtak és minden mosásnál az ágyneműek 20—25%-a válik hasznavehetet­lenné És mivel 1912 óta csupán legutóbb 200 párnacihával egészítették ki a­ Népszálló ágy­nemükészletét, a főváros vezetői pedig,a fővá­­ros anyagi viszonyaira való hivatkozással, új ágynemükészleteket nem hajlatos­ók a Népszálló rendelkezésére bocsátani, az a veszedelem fe­nyeget hogy az ottani lakók rövidesen csak rongyokban fognak feküdni és vászon cafatok­kal takaródzhatnak majd. Ez azonban még nem ok arra, hogy a Néró szállót bezárják. Megjegy­zendő, hogy a külföldi missziók már több ízben jártak kint az Aréna-úti tömegszállóban és személyesen meggyőződhettek arról hogy sür­gős segítségre van szükség, de csodálatos képem a Népszálló eddigelé nem részesült a kül­földi missziók adományaiból. A külföldi urak nyilván úgy gondolkoznak, hogy elég kevés ilyen szociális célokat szolgáló intézménye van Budappestnak, hogy legalább ezekről maga a főváros gondoskodhassék. Annál is inkább elvárják ezt a főváros veze­tőitől, mert a Népszálló valóban talán egyetlen reprezentánsa, a külföldieknek szóló mutatvá­nyos bódéja a régi Budapest, meg nem valósult szociális építkezési programainak. A Népszálló helyiségében, a folyosókon, a hálófülkékben, az étkezőben, a mai közviszo­nyokhoz mérten szokatlanul nagy a rend és a tisztaság. A 438 fekhely természetesen mind elfoglalt és többnyire régi őslakók a vendégei a szálló­nak, akik már az évek hosszú sora óta a szálló kórházi ágyakra emlékeztető fekhelyein ál­modnak a jobb, a szebb jövőről. A lakók 60 % a a munkások sorából került ki és a munkanél­küliség fájdalmas problémájáról a Népszálló vastag füsttel telt­ társalgójában esténként szomorú megállapítások hangzanak­­el. De a kevésbé edzett lakók nyomban hazatértük után sietve bebújnak a ruháikkal megfejelt ágyi nemükhöz címzett rongyok közé mert a szálló minden helyiségében metsző hideg van é­s a betegség itt amúgy sem ritka vendég. Egész télen át a szálló egyetlen helyiségé­ben sem fűtöttek, a Népszálló konyháján való főzést is be kellett szüntetni. Amit gázrésón el tudnak készíteni, a regge­lit azt saját főztjeként szolgálja föl lakóinak a Népszálló. Reggelire rántottlevest kapnak, ára 1 korona 50­illér. békében 20 fillérbe ke­rült 2 korona 50 filléres zsemlyét is árulnak hozzá, el is kel belőle naponta 100—120 darab. Az ebédet és vacsorát a Közérdekű Élelmezési Részvénytársaság küldi a Népszállló-lakóknak. Egy ebéd vagy vacsora, amely főzelékből és tésztából áll, 10 koronába kerül Szombaton például babfőzelék és mákosmetélt volt a „menü". A lakók nagyjából meg is volnának elégedve a koszttal, csak azon panaszkodnak, hogy a napszámból — a munkanélküliekről nem is szólva — még a 10 koronás ebédekre, vacsorákra sem futja, hogy az adagokat na­gyon szű­ken mérik és hogy az ételek javarészt hidegek, pedig a gyomor a népszállói jégver­mekben nagyon is megkívánná a meleget. Ezért a már előre hidegnek jelzett ételekből aránylag kevés is kel­l. A községi kolbász kilója 108, a nyári szalámié, disznósajté 110, a szalonnáé — még mindig­­— 190 korona, de ezekből legföljebb a „tehetősebb" lakók vesz­nek néhány dekát föltételül a főzelékre, kü­lönben nem nagy a kelendősége a fölvágott­nak. A tojást nyersen 4 koronáért kapja a Népszálló és főzve 4 korona 50 filléré­rt veszte­geti. Igy, mivel a szoba ára havonként világí­tással és mosással 80 korona, a Népszállóban, napi három étkezést és hozzá 4 zsemlyét szá­mítva, havi 860—900 koronásból kifutná a kosztra és kvártélyra. És ha valaki nagyon szűk gyomorral jött a világra és a fagyás ve­szedelme ellen is fölvértezte valamilyen sze­rencsés véletlen, akkor 900 korona árán elélde­gélhetne a Népszállóban. Igaz, még egy haj van: a Népszálló valamennyi, 438 fülkéje fog­lalt és új Népszállóról az urak nem nagyon fognak gondoskodni Elvégre nem azért a­ keresztény reneszánsz az uralkodó planétánk, hogy a nyomorgó tömegekről is gondoskodjék valaki A porosz választások. * Tanácskozások az új kormány meg­­alakítása­­Songjában. (Berlin, február 23.) Az új porosz ország­gyűlés hivatalos közlések szerint 428 képviselő­ből áll. A szociáldemokrata párt 112, a centrum 81, a német nemzeti néppárt 75, a német nép­párt 58, az egyesült kommunista párt 30, a füg­getlen szociáldemokrata párt 29, a német de­mokrata párt 26, a német hannoveri párt­ 11 és a német középosztály gazdasági pártja 4 man­dátummal rendelkezik. („M. T. L") (Bécs, február 24.) A M­­itta­gsjournal~-nak jelentik Berlinből. Az angol lapok foglalkoz­nak a porosz választások eredményével. A „Times" rámutat a porosz monarchisták erős­bödő hatalmára és úgy véli, hogy a választás eredményének kihatása lesz a londoni értekez­letre. Anglia és Franciaország között őszinte és szívélyes együttműködésnek kell fennálla­nia._ A „Daily Telegraph" ezzel szemben azt kívánja, hogy a londoni értekezleten minden körülmények között az igazságosságot tartsák szem előtt. („M. T. L") (Berlin, február 24.) A politikai köröket élénken foglalkoztatja a porosz választás kö­vetkeztében előállott, helyzet Az izgalom fokát mutatja, hogy állandóan a porosz kormánynak már megtörtént lemondását híresztelik Ezzel szem­ben a porosz kormány eddig nem mondott le és erről csak a mai nap folyamán fog hatá­­rozn­i. Nem kizárt dolog azonban az, hogy a porosz minisztertanács ma sem hoz végleges határozatot mert, nagyon erős az az áramlat amely a porosz kormány lemondását ebben a pillanatban céltalannak mondja, legalább 1s addig, amíg az új koalíció és az új többség körvonalai teljes megbízhatósággal ki nem bontakoztak Az új porosz országgyűlést már­cius 10-én hívják egybe.. (Berlin, február 24.) Tegnap tárgy­alások folytak Schiffer demokrata képviselő és Mül­ler szociáldemokrata képviselő között. Ezen­kívül úgy a demokraták, mint a szociáldemo­kraták pártja értekezetet tartott; az utóbbin valamennyi szociáldemokrata miniszter és a párt egész vezetősége résztvett Végleges hatá­rozatokat még nem hoztak, mert meg akarják várni az országgyűlési párt állásfoglalását („M. T. I.") Nagy vasutassztrájk készül Mexicoban. * H kormény a vasuttársaságokat támogatja. A „Magyar Távirati Irodá"-nak jelentik Mexicoból február 23-ától. A holnapi napra tervezett általános vasúti sztrájkkal kapcsolat­ban a csapatok parancsot kaptak, hogy menet­készen legyenek A­ vasutasok azzal fenyege­tődznek, hogy az egész vasúthálózatot megron­gálják A munkásvezérek nézete szerint 80.000 ember fogja abbahagyni a munkát a vasúti hatóságok azonban azt hiszik, hogy csak 50.000-ren fognak sztrájkba lépni A kormány közli, hogy a vasúti hatóságokat támogatni fogja, mert a sztrájkot kezdeményező vasutas­szakszervezetet nem ismeri el. („M. T. I.") A csehszlovák köztársasági választások hiva­talos statisztikája. Prágai tudósítónk írja: Meglehetősen későn, most bocsátotta nyilvános­ságra az állami statisztikai hivatal a parlamenti választások adatait „Kárpátoroszország" nél­kül (ez „népszavazási terület") a 12.611000 lelket számláló lakosságból 6.917.956 volt a választó: 3.246.196 férfi és 3.653.700 nő. Közülük 112% férfiválasztó és 9,1% nőválasztó tartózkodott a szavazástól. A vezető csehszlovák pártok közül a legtöbb szavazatot kapták a szociáldemokra­ták (1.590.520. De akkor még egységesek vol­tak! — A szerk.), azután a klerikálisok (699.728), majd az agráriusok (603.618), a cseh szocialisták (500.821) és a nemzeti demokraták (387.522), a német szociáldemokratáknak 687-589 szavazat jutott A pártoknak nemzetiség szerint való el­osztása a következő: A csehszlovák pártok együttvéve a szavazatok 68.64%-át a német pár­tok 25.48%-át a magyarok 0­0%-át (A magyar szocialisták nemzetiségre való tekintet nélkül szavaztak — A szerk.), az egyesült magyar­német pártok 4%­-át a zsidó nemzetiek 128%-át kapták.

Next