Népszava, 1921. augusztus (49. évfolyam, 169–192. sz.)
1921-08-02 / 169. szám
évff- 169 ŐSZ AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 5SS5 kor. negyed évre 140 kor. fél évre 230 kor. , egy hora S0 kor. Jugoszláviában egy szám ára 2 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁG! SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE: Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Egységes párt összekovácsolásán fáradozik a miniszterelnök. Tekintve azt, hogy a mostani kormány tulajdonképen a levegőben lóg s élete percrőlpercre — legalább látszóan — a parlamenti pártok kegyétől függ, szinte természetes a kormánynak az a törekvése, hogy létezését szilárdabb alapokra helyezze. Már most csak az a kérdés, hogy a miniszterelnök, illetve a kormány fog-e közeledni azokhoz, akik hajlandók ilyen egységes pártkombinációt támogatni vagy a „régi átkos liberális korszak" egyik exponense, a miniszterelnök lesz-e az a fix pont, amely köré az új egységes párttömörülhet. Maga a pártalakulás egyébként sikerrel nem járhat. A mai parlamenti pártok, noha felelőtlen és nem kötelező terminológiájuk itt-ott metszi is egymást, a való érdekek szempontjából mélyreható és áthidalhatatlan ellentétben vannak egymással. A kereszténypárt kifejezetten reakciós párt, olyan programmal, amely egy-két évszázaddal ezelőtt taláig időszerű lehetett, ma azonban teljességgel kivihetetlen — a kereszténypártnak tehát tulajdonképen nincsen programja. Hiszen a múltakon való rágódás és a múltban való elábrándozás nem reális program. Szó sincs róla, egy rövid cikluson át el lehet vele tengődni, de tovább azután nincs. Eleinte főképen erre a pártra gondoltak az egységes párt megalakításával kapcsolatban — hozzászámítva természetesen az agrárpárt reakciós csoportját. Ha ez a kombináció sikerült volna, egészen bizonyosan nem az új párt simult volna Bethlen programjához, hanem megfordítva. Ez is bizonyára Bethlen is tisztában volt, úgy látszik ezt az eshetőséget bele is kalkulálta a maga számvetésébe, amin nem is kell csodálkozni: megszokhattuk már, hogy manapság nem a program, az elv a fontos, hanem, a lehetőség. A másik parlamenti párt, a kisgazdapárt, amely egyben a legnagyobb pártja a parlamentnek, reálisabb programmal jött. Sokat ígért: demokráciát, szabadságot, új szellemet, megértést és kapcsolatot a tömegekkel s ehhez hasonlókat. „Jött, látott, győzött", győzelmét alaposan ki is aknázta — a nagybirtok javára. Földbirtokreform föld nélkül, idő előtt való szabad forgalom, 1400 koronás búzaár, a közszabadságok gúzsbakötése — mi kell még az uj idők szellemétől és intézményeitől rettegő agrárfeudalizmusnak? Ezzel a demokratikus párttal a miniszterelnök még csak gondolatban sem bíbelődött: program szerint túlságosan is balra állt neki ahhoz, hogy vele kooperáljon. Persze, a régi munkapárti szemüvegen át ugyancsak a régi nagyatádi Szabó-féle ellenzéki szellem majdnem forradalmi" ... A kisebb pártok a két nagy párt mellett alig jönnek számításba, így az egységes kormányzópárt megalakítása emberi szármítás és az egyenes logika szerint csak a kereszténypártra támaszkodhatott volna, mint gerincre és egyszerre itt a „dens ex machina" — a létesítendő egységes párt oszlopaként a kisgazdapárt jelentkezik, nagyatádi Szabó István pedig, a demokrácia fölesküdt bajnoka, mint az egységes párt spiritusz-rektora. s©sra nektelte és Anélkül, hogy ebben a kérdésben véleményt mondanánk, ki kell jelentenünk, hogy sokkal sürgősebb és fontosabb problémák várnak megoldásra s ezért nem volna szabad minden energiát idekoncentrálni. A másik ok, amiért a kisgazdapárt hajlandó egységes párttá átvedleni, a leküzdhetetlen agrárius étvágy. A kisgazdapárt féluralmának ideje alatt a gabonaárak a háromszorosára emelkedtek: elképzelhető, mi lesz akkor, ha az agráriusok a kisgazda cégér alatt egészen magukhoz ragadják az uralmat! Ilyen kilátások mellett talán szerencsének mondható, hogy az egységes kormányzópárt nem fog létrejönni, mert nem jöhet létre. Egyszer már láttuk, már volt hozzá szerencsénk. Láttuk, hogy a sok ellentétes, érdekek feszítő ereje milyen hideggé tette az amúgy is rövid „szerelmet" s milyen boldogok voltak a felek, amidőn elválhattak. A miniszterelnök kísérlete tehát amenynyire érthető a reális támasz nélkül élő kormány szempontjából, annyira hiábavaló is. Igen ám, de mi lesz azután, ha a kísérlet meddő volta kiderül? Nyilván folytatódni fog tovább a vegetáció: üres parlamenti szócsaták, tarkítva különböző válságokkal. Fogadkozások, nekirohanások — eredmény nélkül. Még hat hónapig. Amilyen rövid idő egy ország életében, ugyanolyan káros is: nem lehetne megrövidíteni? Mindjárt egészségesebb irányba terelődnének az események! (Róma, július 28. — Saját tudósítónktól.) A Bonomi-kormány első politikai szavazata 186 szótöbbségével sokkal kedvezőbben végződött,amint az új minisztérium barátai és védelmezői remélni merték. Időközben ugyanis a belpolitikai helyzet annyira megrosszabbodott, hogy azt a legpesszimisztikusabb jósok sem hitték volna. A két jelenség között okozati összefüggés van: az országban kitört vihar okozta, hogy a kamarában a hullámok elsimultak. S valóban, ha a polgári pártoknál nagyon csekély politikai felelősségérzetet is tételezünk föl, megérthetjük, hogy senki sem vágyik politikai krízis után. Még a miniszteri tárcaaspiránsok is visszahökkennek ettől, mert egy politikai krízis valóságos sorscsapás volna Olaszországra nézve. Ma, amikor azt mondják, hogy a belső béke és a kifele való demonstrálás céljából a fascizmus ellen energikus kormányerővel lépjenek föl, a július 23-iki szavazat nem jelent mást, mint e ténynek a belátását. A kormánynak parlamenti istenbékét bocsátottak rendelkezésére, mert meggyőződtek, hogy a béketárgyalások, amelyeket a fascistákkal folytattak, a a legjobb esetben sem fogják a békét máról-holnapra biztosítani. A kormány ellen a szocialisták, kommunisták, köztársaságiak és a fascisták szavaztak. A kamarában Modigliani elvtárs úgy nyilatkozott, hogy a szociáldemokraták a kormány ellen szavaznak ,azért is, mert a parlamenti milliótől távoleső tömegek a kabinet előnyére történt szavazást nem értenék meg. Ez a megokolás a kormány parlamenti helyzetére azért fontos, mert esetleg számíthat arra, hogy a jobboldali polgári pártok elfordulása esetén a szocialista szavazatokat kapja meg. Ez persze a jövő zenéje. Most olyan helyzetben élünk itt, amely pánikra emlékeztet és amely a polgári pártokat a minisztérium köré csoportosítja. A fascizmus véres vetése meghozta véres gyümölcseit és a harc végét nem is várhatjuk. A fascizmus ténye most a tömegek lelki életébe tökéletesen bevonult. Amikor Mussolini békejavaslataival jött, akkor a lavina már túlságos erővel zúdult lefelé. Egészen helyesen mondotta a kamarában Turati, hogy nem elég az, ha egy bandavezér bűnbánó Magdolnává változik, ahhoz, hogy a polgárháború befejezést nyerjen. A fascizmus ma szervezett hatalom, amely a rendőrhatóságok szeme láttára láthatta el magát fegyverekkel, amely szállítóeszközök fölött rendelkezik és sok pénze is van, úgy, hogy egyik városból a másikba mehet tetszése szerinte ezáltal egy viszonylagosan kis csapat egész vidékeket terrorizálhat. Ezenkívül az utóbbi hetek, amelyekben a béketárgyalások folyamatban voltak, egyre húzódtak, másrészt pedig az atrocitások szaporodása proletár ellenszervezkedéshez vezetett, az úgynevezett „Arditi del Popolo" (a nép rohamkatonái) szervezeteinek megalakulásához, amely a fascist® fegyveres csoportokkal szemben fegyveres csapatokat állít és ebben van az uri konfliktusok magja. A zavargások teljesen akut jelleget öltöttek. A Bonomi-minisztérium a rendőrhatóságokat utasította, hogy fegyveres csoportoknak a lakóhelyükből való kivonulását akadályozza meg és ezeket a hatóságokat, teszi az úgynevezett büntető expedíciókért felelőssé. Ilyen körülmények között érkeztünk el a sarzanai vérfürdőhöz, amelyet, még most sem lehet teljes nagyságában áttekinteni. A livornoi, massai, carrarai és más helységek fascistái Sarzanában fascista felkeléssé egyesültek, amelynek többek között az is a célja volt, hogy egy ott elzárt fascista vezért kiszabadítson. Mindenkinek a meglepetésére a fascisták a caraibhibrik ellenállására akadtak, miközben öt fascista és két carabinieri elesett. Erre a fascisták a környék falvaiba szóródtak szét, de az elkeseredett parasztok üldözőbe vették őket. Ilyen körülmények között állítóan tizen haltak meg, nagyon borzalmas halállal, ha a polgári lapok tudósításait elhihetjük. A roccastradai vérfürdő csatlakozik a sarzanai eseményekhez. Ez utóbbi miatt a minisztertanács Grosetto prefektusát rögtön fölfüggesztette hivatalától. De ezzel az erőszak hullámait nem lehet föltartóztatni. Korábban talán lehetséges lett volna, amikor a mozgalom megindult, de akkor a polgári reakciónak nagyon is kívánatosnak tetszett a választási harcban. Most a fascizmus megérett a rendőrségi eljárásra. És bizonyos, hogy a fascizmus ellentéte: a „nép rohamkatonái" ugyanezt a fejlődési processust fogják befutni. Ezek között a viszonyok között nem szabad csodálkozni, hogyBonomi, miután július 18-iki nyilatkozata olyan jeges fogadtatásban részesült a kamarában, július 23-án olyan erős többséget nyert. Ma a fascizmus gondja a parlamenti intrikákat háttérbe szorítja. Az előbbi kormány viseli azt a rettenetes felelősséget, hogy a fascizmus megerősödését tűrte, sőt elő is segítette. Bonomi már tényeket talált , így a fascizmus a jelen pillanatban Bonomi részére a parlamenti biztonság elemét alkotja. A fascista gond a jobboldali pártokat visszatartja attól, hogy rohamra induljanak a kormány ellen. Hogy a fascizmus a kormányt tényleges politikai életföltételeiben befolyásolni vaar, megingatni tudja, az Bonomi képességeitől függ. Tisztára attól, hogy ezt a kérdést rendőrtechnikailag i meg tudja-e oldani.