Népszava, 1921. szeptember (49. évfolyam, 193–217. sz.)
1921-09-01 / 193. szám
XLIX. évf. sz. BisaSapssSsss@gsta2sa02ör % csötfSífcSfe, Úvi& £ kopcim AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: epry évre.......... 560 kor. I negyed évre ..... 140 kor. fél évre 260 kor. | egy hóra 50 kor. Jugoszláviában egy szám ára 2 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Nemzeti eszme és szociáldemokrácia. A szocializmus eszméje körül minden országban volt vagy van még fogalomzavar, de talán sehol sem oly nagymértékű az, mint nálunk. Itt azt látjuk, hogy minden ember, aki azt hiszi magáról, hogy van valami keresnivalója a közéletben, minden csoport, amelyet jóhiszemű emberekből öszszehoz valaki azzal a célzattal, hogy ezen keresztül jusson föl a közélet Parnasszusára — a szocializmus zászlaját veszi a kezébe, befestvén azt magának olyan szintre, amilyent alkalmasnak vél arra, hogy híveket csalogathasson maga köré. így születik meg egyik oldalon egy keresztényszocializmus, a másikon egy nemzeti szocializmus, a harmadikon egy magyar szocializmus. És így hallunk bizonykodásokat egyes személyek részéről, hogy ők menynyire „szociális érzelműek", egyesek szinte szocialistáknak is mondanák magukat, ha nem lenne előttük ez a szó annyira félelmetes. Minden épeszű ember tudja, hogy e mögött a sok cím mögött minden van, csak éppen szocializmus nincsen, mert a szocializmus önmagában álló eszme, olyan, mint felekezeti téren a katolicizmus, protestantizmus vagy buddhizmus. És amiként e vallási eszmék egy forrást képeznek önmagukban az egész világon minden határok és korlátok nélkül, akként a szocializmus is egy és ugyanaz mindenütt, ahol a tőkés termelési rendszer vetette meg a lábát. A Népszava a demokráciáért harcol! "Az osztályellentétek nem mindenütt jutnak egyformán kifejezésre. A legrégibb demokratikus államokban kevésbé érdesek ezek az ellentétek, mint az olyanokban, amelyek elzárkóztak a demokratikus haladás fokozatossága elől, innen van, hogy a szocialista pártok harci módszerei sem egyenlők és egyik országban enyhébbek, a másikban pedig élesebbek. De ebből a különbségből semmiesetre sem vonható le az a következtetés, hogy az egyik országban hazafias a szocializmus, a másikban pedig hazafiatlan. Nincs hazafias és nincs hazafiatlan szocializmus, csak szocializmus van mindenütt. Állami határok közé szorítva a szocializmus a legideálisabb nemzeti eszme, mert fő célja az osztályellentétek megszüntetése, tehát az egész nemzetnek egyetlen egésszé való egyesítése. Ezt a célt demokratikusan, a politikai hatalom fokozatos megszerzésével akarja elérni, tehát —és itt a különbség a bolsevisták és szociáldemokraták között— nem az erőszak alkalmazásával, nem más társadalmi osztályok elnyomásával és megsemmisítésével. Egyetlen párt, egyetlen társadalmi osztály sem vetekedhetik a maga programjában, eszméjében a szociáldemokratákkal, mert amíg a szociáldemokraták végeredményben a nemzet teljük egységét, a gazdasági és politikai ellentétek teljes megszüntetését kívánják és az államnak a nép összessége által való kormányzását, addig a többi pártok és osztályok csak egyes osztály vagy egyes osztályok számára tartják fönn azt, amit a szociáldemokrácia mindenkire ki kíván terjesztteni. A szocializmus eme törekvése mellett nincsen szükség arra, hogy a szociáldemokraták is ellássák magukat nemzeti és hazafias jelzőkkel abban az értelemben, ahogy azt ma olyan sokan teszik nálunk és teszik máshol is. A hazafiságnak és a nemzethez való ragaszkodásnak nem a jelszavakban, hanem magában a célban kell kifejezésre jutnia, ez pedig a magyarországi szociáldemokrata párt céljaiban teljességgel kifejezésre jut. Ez az, amit nálunk megérteni nem tudnak, sokan nem is akarnak. A meg nem értés ellen setóban és írásban küzdünk nap-nap után, a megérteni nem akarás ellen kevésbé küzdünk, mert ez már nem a mi ügyünk, ez mindenütt, nálunk is az ország dolga. Ha vannak, akik elhiszik, hogy egy ország — amely rá van utalva arra, hogy a civilizált külvilággal érintkezzék — el lehet a szociáldemokrácia hívei nélkül —, hát csak üdvözüljenek a maguk hitében. Ilyenek azonban nincsenek sokan, amit éppen a gombamódra fölbukkanó mindenféle „szocialista" pártok és irányzatok bizonyítanak. Ha meg tudunk lenni szocializmus nélkül, akkor meg lehetünk úgynevezett „nemzeti", „keresztény" vagy „hazafias" szocializmus nélkül is. Ezek „Minden jog a dolgozó társadalomé"... Az ország legnagyobb parlamenti pártja, az úgynevezett kisgazdapárt annak idején a demokrácia jelszavaival indult a választási harcba. Programja kifejezetten antifeudális és antiklerikális volt s noha a demokrácia fogalmát az agrár jelzővel gyöngítette, mégis, az akkori hangulatban bizonyos megnyugvással tekintettek a kisgazdapárt leendő parlamenti szereplése elé. Nagyrészt ennek tudható be az is, hogy a demokratikus érzelmű polgárság, kisparasztság, a földtelen földmívesek és az ipari munkásságnak az a része, amely túltette magát a szociáldemokrata párt passzív álláspontján, a kisgazdajelöltekre adta a szavazatát. A helyzet ugyanis az volt, hogy nem nagyon lehetett válogatni: a becsületes őszinteséggel reakciós programot valló kereszténypárt, a demokrata-álarcban megjelent kisgazdapárt és a passzivitás között kellett választani. A szociáldemokrata munkások,alkalmazottak és polgárok zöme passzív magatartást tanúsított, egy részük azonban a fővárosban a demokratákra,a vidéken a kisgazdákra szavazott, nyilvánvalóan abban a meggyőződésben, hogy ezzel gyöngítik a reakciót. Denikve, a demokrata jelszavakkal fölcicomázott kisgazdapárt az ország demokratikus polgárságának, továbbá földműves- és ipari proletárságnak köszönheti azt az előnyös politikai pozíciót, amelyet ma elfoglal. A demokratikus elemek bizalmi előlege félig-meddig indokolt volt. Hiszen a pártot nagyatádi Szabó István vezette. Ugyanaz a Szabó István, akit ott láttunk küzdeni a munkapárti reakció ellen, aki élesen állást foglalt a munkapárti terror ellen, aki hevesen ellenezte annak a korszaknak minden reakciós törvényalkotási kísérletét s akit későbben mindvégig ott láttunk az októberi viharok kellős közepében. Másik kisgazdás vezére az ellenforradalom után való választási hadjáratnak Mayer János volt. Szabó István küzdőtársa, a munkapárti uralom alatt szintén megalkuvást nem ismerő ellenzéki férfiú is egyik oszlopa az úgynevezett agrárdemokráciának. Szóval, a kisgazdapárt programja iránt táplált Bizalom nem volt egészen indokolatlan. Vizsgálnunk kell már most, mit váltott be a demokrácia lobogója alatt győzelmes kisgazdapárt ebből a programból? Ha azt mondjuk, hogy semmit, nem vagyunk helyes nyomon. A kényszerítő viszonyok hatása alatt a haladás hívei még talán a semmivel is megelégedtek volna: az események, erőviszonyok, a politikai és pszichológiai összefüggések és szükségszerűségek jóakaratú mérlegelése alapján meg tudták volna érteni és bocsátani a kisgazdák konzervatív — se előre, se hátra — álláspontját és viselkedését, a jelzők csak arra lehetnek jók, hogy elkendőztessék velük maga a szocializmus. Akiknek jelzők kellenek, azoknak nem kell a szocializmus. Ez egészen világos. A nemzeti eszme — abban az értelemben, ahogyan azt jelzőképen a szocializmushoz kötözgetik — nem szorul a szocializmusra. Az egészen helyesen és világosan fejeződik ki mint szocializmus vagy sovinizmus. Aki nacionalista vagy soviniszta, az ne szégyelje ezt, ne takargassa el érzéseit, gondolatait — a szocializmussal. Mi nem röstelljük, hogy magyar létünkre jó, öntudatos, fegyelmezett szociáldemokraták vagyunk. És állítjuk, hogy a magunk őszinteségében jobb és igazabb magyarok, céljainkban a nemzeti eszméhez közelebb állunk minden ellenfelünknél, így tudja, így érzi ezt a magyarországi szociáldemokrata munkásság és ezért tömörek és megbonthatatlanok a soraink. Újra elmondottuk ezeket, azok kedvéért, akik még mindig üres jelszavakon lovagolnak és nem maguk akarnak okosabbak lenni, hanem bennünket akarnak a maguk szellemi nívójára lecibálni, megértették volna, hogy a kisgazdák nem tudtak többet produkálni az ajtóstól ránktörő reakció megállításánál. JS nem lehet azonban keszérteni, még kevésbé megbocsátani azt, hogy a kisgazdapárt a lehető legtökéletesebben ellentétbe került a saját múltjával, hirdetett programjával és jövő hivatásával. A kisgazdapárt a reakciós áramlat leghatékonyabb erőszolgáltató forrásává változott át, következésk£p.,e£i.ősorban felelős mindazért, ami az elmúlt másfél évben regresszív irányban történt és progresszív irányban elmulasztódott. Felelős a választóknak és felelős a történelemnek. Ezen a felelősségen mit sem enyhíthetnek a csúnya pálfordulás „indokai". Nem enyhíti a felelősséget sem a félénkség, sem a közhangulatra való hivatkozás, még kevésbé a „taktikai szükségesség" sűrű emlegetése és az ,.erőviszonyok" szembeállítása. Mert számokkal nem lehet és nem igaőszerű vitatkozni, az pedig egyszerű számtaltalpigazság, hogy számszerűen a kisgazdapárt volt a nemzetgyűlés legnagyobb pártja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy módja lett volna sok rosszat megakadályozni és sok jót kezdeményezni és kiszorgalmazni. A legvalószínűbb indító ok, amiért a kisgazdapárt cserébe föladta összes elveit, az tudnillik, hogy az agrárérdekeltség részére a méltányosságon jóval fölülálló gazdasági előnyöket csikarjon ki reakciós szolgálataiért — viszont olyan súlyosbító körülmény, amelyből egyhamar nem fog tudni kitisztálkodni a kisgazdapárt. Ilyen előzmények után egészen furcsán és nevetségesen fest, hogy a kisgazdapárt még mindig híven ragaszkodik frázissá rongyolódott jelmondataihoz. Különösen a vezérek ragaszkodnak görcsösen elárult programjukhoz. Ahol és amikor csak megszólalnak, világért sem mulasztanak el a részükről olyan nagyon megcsúfolt demokráciát hangoztatni. Úgy látszik, még ők maguk is csak ezen az alapon tudják a jövőt elképzelni, de a ma érdekeit azért nem hagyják ügyelmen kivül s ugy oldják meg a maguk számára a fogas problémát, hogy a gyakorlatban mindent föláldoznak a szabad harácsolás oltárán, elméletben pedig hirdetik tovább a „szent demokráciát". Ugy lehet, a tömegek tudatlansága és politikai erőtlensége is bele van kalkulálva a dologba... Legutóbb Mayer János államtitkár és kisgazdavezér beszólt a nyilvánosságnak egy jelentéktelen beszámoló keretében. Úgynevezett nagy beszédet mondott, amelynek egyik részlete így hangzik: „... A kisgazdapárt a demokratikus fejlődés alapján áll és a gazdasági újjászületés, a súlyos pénzügyi helyzetből való kibontakozás csak úgy képzelhető el, ha megnyitjuk az ablakokat, ha minden lehetőséget megteremtünk, hogy az új fejlődés meginduljon. Csonkamagyarország nem bírja el régiós