Népszava, 1922. március (50. évfolyam, 49–74. sz.)
1922-03-01 / 49. szám
L. évf. 49. sz. Budapest, 1922 március 1. szerda. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 1100 kor. 1 negyed évre 380 kor. 161 évre 560 kor. egy hóra 100 kor. Jugoszláviában egy ára 5 Jugosaláv Zsoron». EGYES SZÁM ÁRA 5 KORONA. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. I»''1 ,/V'j' Ava 5 korona SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Komoly érában induljon meg a harc a drágaság ellen!s ** ^ ^ u w Erő, egység és kitartás segít a munkástömegeken. Az ausztriai állapotokról gyakran olvasunk most aljában elriasztó leírásokat különféle pártálllású lapokban. Olvashatjuk, hogy milyen képtelen árakat fizetnek Bécsben mindenért, milyen veszett módon hajtják föl az árakat napról-napra, óráról-órára s hogy milyen őrült kaaalással rohannak odaát a teljes gazdasági csőd felé. Nincs módunkban pontosan ellenőrizni, hogy ezekben a híradásokban mennyi a valóság, mennyi a túlzás és mennyi a kitalálás, azt sem, hogy miféle tendenciák szolgálatában állanak ezek a híradások. Nem is azért említjük meg ezt, mintha az ausztriai közviszonyokkal s Ausztria gazdasági helyzetével akarnánk foglalkozni. Mi a magyarországi viszonyokat, Magyarország gazdasági helyzetét akarjuk egy kissé szemügyre venni és ennél a vizsgálatnál hasznosítani akarjuk azt, amit Ausztriáról elrettentő példaképen oly gyakran olvasunk. Az ausztriai meseszerű árak az osztrák korona példátlan alacsony árfolyamának a következményei. A korona időnkénti rohamosabb esése az árakban is rohamos eltolódást idéz elő minden esetben s ez a munkabéreknek és fizetéseknek is sűrű változását vonja maga után. A magyar korona sem tartozik a „nemes" valuták közé. A korona árfolyamának emelkedéséhez fűzött reménységek szétfoszlottak, mint a színes álom s a múlt évi rövid ideig tartó emelkedés után még alacsonyabb árfolyamot ért el a korona, mint amilyenen az emelkedés előtt állott. Rövid idő óta pedig úgy látszik, hogy tartós lemorzsolódási folyamat kezdődik meg a magyar koronánál is. Lehet, hogy ez a jelenség csak valami spekulációs manővernek a következménye és nem lesz állandó, tehát nem okoz majd nagyobb veszedelmet. Viszont azonban az is bizonyos, hogy éppen elég veszedelem van már most is közvetlen közelünkben s minden, ami a magyar politikai és gazdasági életben történik, sokkal alkalmasabb arra, hogy a korona árfolyamát lenyomja, mint arra, hogy emelje vagy olaló, hogy állandósítsa is. A korona árfolyama a dolgozó és nem spektrzáló embereket azért érdekli, mert a drágaságnak a rossz korona egyik leglényegesebb" egyszer komoly szóval fordulunk a khoz- Is még egyszer komoly szóval fordulunk a kormányhoz, mielőtt az utolsó szó elhangzanaka választójogi rendelet kibocsátásánál. A magyarországi szociáldemokrata párt ma már tisztán látja a kormány terveit, nemkülönben tisztában van a sorra kerülő választások lefolyását és eredményét illetően is és nem rejti véka alá azt a fölfogását, hogy ha módja és ereje lenne hozzá, az ország jövője érdekében minden eszközt megragadna és fölhasználna arra, hogy a kormányt jobb meggyőződésre bírja, arról a veszedelmes útról, amelyre az eddig ismeretes Választójogi tervezetével lépett, leszorítsa. Erre — sajnos — ma a párt nem vállalkozhat és így kénytelen az eseményeknek szabad utat engedni. De a történeleim előtt igazolva lesz ez a magatartása, mert amióta a választójog reformját napirendre hozta a kormány, a gyűlések százain előszóval és sajtójában eléggé figyelmeztette úgy a föloszlott nemzetgyűlés pártjait, mint a kormányt, hogy ne térjenek el a demokratikus választójog elvétől, ne zárkózzanak el a haladás szelleme elől, ne vigyék vissza az országot a háború előtti állapotba, a háborús összeomilás és a többszöri forradalmak után ne iparkodjanak visszaállítani a régi osztályuralmat és ne idézzék föl újabb, beláthatatlan következményű harcok szellemét. Mindezen — úgy látszik —, már túl vályúnk. A munkásosztály komoly szavai elcseszték újra a magyar pusztaságba, őszinteség és józan előrelátás hiábavalónak bizonyult. Jöjjön hát, amit elkerülnie a magyarágnak nem lehet. Idő és események — jól hisszük — nem sok idő múlva igazlni fognak bennünket. Az eddig történtekhez még csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy nagyon naiv az, hogy a kormány választójogi rendeleért csak a kormány viseli a felelősséget, kormányt támogató pártok ellenben nem, ért akármilyen is ma az ország politikai elyzete, mégsem lehetséges az, hogy a korány önhatalmúan diktáljon alkotmányoskat és jogtalanságot. Bizony felelni fogitt egykor egyetemlegesen mindazok a klitikai tényezők, amelyekre a kormány matámaszkodik és amelyek nagyon rövid politikai meglátással egy ilyen átlátszó fórumával szeretnének az egyetemleges felelősségtől könnyen és olcsón megszabadulni. Most pedig — még egyszer — a magunk ügyéhez. Magyarország öntudatos munkosztálya harminc éve folytat küzdelmet a beünokratikus választójogért, folytat küzdelmet azért, hogy tűrhetetlen és«egyenletes jogtalansága után bekerülhessen az alkotmány sáncaiba. Ezt a célját mindeddig elérni nem tudta. A magyar osztályuralom elényes gőggel tette túl magát a történelmiejlődés és haladás parancsain , amíg a szoáldemokrácia, az öntudatos, szervezett munkásosztály az egész világon, még a Balán-államokban is, már a háború előtt beonult a parlamentekbe, nálunk ennek lehetősége mind e mai napig nem adatott meg.sak az utolsó évtizedben emelkedtek föl aagyar államférfiak a politikai bölcsességtan magaslatára, ahonnan meglátták, így az osztálytudatos, szervezett munkásság hiánya a nemzet képviseletéből az országra káros és e belátás alapján foglaltak állást mind többen amellett, hogy a szervezett munkásság, a szociáldemokrácia előtt meg kell nyitni a parlament kapuit. Néhai Tisza István volt e tekintetben a legőszintébb, nyíltan megmondván, hogy ez a mellőzés hiba és kár és amidőn választójogi törvényét megalkotta, külön gondoskodott arról, hogy a kifejezetten a munkásoklakta területeken, a munkások — a törvény egyébként reakciós iránya ellenére is — föltétlenül bekerüljenek a választók névjegyzékébe és lehetővé tétessék számukra a szavazás is. Lehetséges, hogy a szociáldemokrata párt részvételét a jövő nemzetgyűlésben a mai kormány is komolyan szükségesnek tartja. Még ha nem így lenne is, a történelmi helyzet kényszerítené erre a kormányzatot. De a miniszterelnök is, a belügyminiszter is ismételten nyíltan és világosan kifejezésre juttatták ezt a fölfogásokat. A magyarországi szociáldemokrata párt, a két évi kényszerű passzivitás után komolyan részt akar venni a választási küzdelemben, hogy teljesíthesse történelmi feladatát az ország fórumán a magyar munkásosztály képviseletében. Ime ezt az elhatározását csak akkor követheti, ha erre a kormány valóban, őszintén és becsületes intencióit igazoló módon megadja a lehetőséget. Ezt a lehetőséget azonban erősen veszélyezteti a kormány választójogi rendeletének eddig ismeretes koncepciója. A kormány már hozzájárult volt ahhoz, hogy Budapesten és környékén lajstroms legyen a választás. Az ország legsűrűbben munkáslakosságú területe a főváros és ennek környéke. A szervezett munkásság iránti őszinteségen esik csorba, ha most a kormány, egynéhány polgári párti mandátum kedvéért, szétforgácsolja itt a munkásság szavazatait, a lajstromos szavazás elejtésével. A kormánynak ez az elhatározása a munkásságnak nem sok kárt okoz ugyan, de az országnak semmit sem használ, ártani pedig sokfelé, sok irányban árt. A titkosság elejtése is — ha korrekció alá nem kerül — hozzá fog járulni az ipari munkásság jogfosztásához. Vannak az országban nagy ipari területek, bányatelepek, vasművek, amelyeknek már a Tisza-féle választójogi törvény is biztosította külön a szavazás titkosságát. Ezek — a kormány rendelettervezete alapján — szintén elesnek a választójog szabad gyakoroltatásától, mert hiszen ezeken a területeken leginkább ki vannak szolgáltatva az ipari munkások a terrornak és a bosszúállás veszedelmének. A kormány őszinteségében csak az erősíthetné meg a munkásság hitét, ha ezek a területek is bevonatnának a titkos szvazás körzeteibe. Ugyancsak könnyíteni kellene a munkásság helyzetén a négy elemi osztály igazolása és így a választói névjegyzékbe való fölvétel lehetőségein. A Tisza-féle törvényben ez a könnyítés megvolt, abban az alcímben a választójogosultság elbírásánál, hogy amely munkás igazolja azt, hogy két éven belül legalább 6 hónapig mint ipari munkás dolgozott, fölveendő a választók névjegyzékébe és ehhez csak azt kellett még igazolni, hogy írni-olvasni tud. Ebben tehát van őszinteség olyan értelemben, hogy a munkásság bejuttatása az alkotmányos életbe, komoly szándék. A kormány választójogi tervezetéből ez a komolyság is hiányzik. Mindezen még lehet változtatni, lehet az utolsó órában is, mielőtt a választójogi rendelet kiadatik. A kormány dolga, hogy akarja-e vagy sem, hogy a munkásosztály valóban részt vehessen úgy a választásokban, mint az ország jövő feladatainak megoldásában. A magyarországi szociáldemokrácia tisztában van a maga jelentőségével. Nem becsüli túl az erejét, de nem is értékeli magát értékén alul. A közös munkából kész vállalni a maga részét, de komédiát játszani nincs kedve és akarata és ha nem találhatja meg még most sem a kellő megértést, tudni fogja a kötelességét és menni fog a maga tövises útján tovább, amelynek végén mégis csak győznie kell.