Népszava, 1922. július (50. évfolyam, 146–171. sz.)
1922-07-01 / 146. szám
Budapest, 1922.januáMS 1«, szombatra 5 köponti L. évff. 146. sz. AZ ELŐFIZETÉS ARA:PKg évre.... 1166 kor. negyed évre 289 kor. Hétre.... 556 kor. egy kora ... 166 kor.ugoszláviában egy számára az ug. korona. EGYES SZÁMAKA 5 KORONA MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVITELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 1-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József 1—31 és József 3—32) Tiszta helyzet. A magyarországi szociáldemokrata pártnak a nemzetgyűlésen előterjesztett elvi deklarációja pontosan meghozta azt a hatást, amelyet tőle vártunk. Célunk volt, hogy tiszta helyzetet teremtsünk magunk körül; lássuk, hogy a nemzetgyűlés politikai pártjai közül kik és mennyire állanak velünk szemben, mely pártokra lehet számítanunk a demokrácia utjának megépítésében, melyek azok, amelyeikre ebben a törekvésben sem most, •sem később számítanunk nem lehet. A deklaráció megítélését illetően — összegyalva — azt mondhatjuk, hogy ez három ányban alakult ki. A demokráciát kívánóolgárság képviselői rokonszenvvel fogadták el kinyilatkoztatásunkat és garanciákat látnak abban arra, hogy a magyarországi csiáldemokrácia komolyan fogja föl parlamenti szereplését, céltudatosan kíván haladni a demokrácia irányában. Az igazi demokrácia ellenségei igyekeznek álláspontunkat lekicsinyelni, jelentőségétől megfosztani, más oldalról pedig, elárulva minden gyöngeségüket és a szocializmustól v aló félelmüket, minden ellentéteiket jégre akva — „egységes front" jelszóval készülnek itt kamera a szociáldemokrácia ellen. A kormánytöbbség birtokában a hatalom összes eszközeinek, ezen eszközökre támaszodva tagad mindent, amit tagadni szükséesnek lát, védekezik minden Vád ellen és tart minden olyan hatalmi intézkedést, amely alkalmas arra, hogy a maga uralmát jiél hosszabb ideig biztosíthassa, í három irányú kialakulása a deklaráció áfának, megszabja útját a szociáldemota párt működésének és a párt nemzetiségi képviselete munkájának. A liberán gondolkodó és az ország sorsának brafordulását az igazi demokráciától váró válsággal egy uton kell haladnunk és feőleg egyformán eljárnunk minden olyan olitikailag adott szituációban, amelyben a hladás szellemével helyezkedik szembe a mzervatív reakció szelleme. Ennek az yjitthaladásnak nagyobbak lesznek az adályai az ellenfelek gáncsvetései követétében, de ezeket az akadályokat le fogja őzni az igazság, amely minden mesterség erőnél nagyobb erő: a korszellem és ország érdekének követelései. Mi föltételezzük ellenfeleink jóhiszeműsét, de kétségbe vonjuk politikai törekvéseikszerűségét és sikerét. Pártsikereket idáigáig elérhetnek, de uralmuk konszolidálását. Ezt nem tűri meg ennek az országnak a helyzete és a jövő sem. (Hutalmi szóval el lehet zárkózni minden •1 és így a szociáldemokrácia elvi deklációjában fölsoroltak elől is, de ez az elzár>zás nem hozhat megoldást semilyen irányú sem. Az az „egységes polgári front", melyet megcsinálni szükségesnek látnak, gy igy egyesült erővel vessék magukat a poiáldemokrácia által képviselt haladás után, átmenőleg hátráltathatja ezt a haladást, • föltartóztatni nem fogja soha és a polgári "ges front — mondjuk százezreivel — • en meg fogja itt teremteni a dolgozók ° 7 frontját, amely súlyban, belső értékei az országra nézve szükséges és haszfekvésekben messze fölébe fog kerülni az a törekvéseknek, amelyeket itt azmus ellenfelei képviselnek. Az a kínlódó igyekezet, amelyet a felekezeti irányt képviselő lapok hasábjain tapasztalhatunk abban, hogy nap-nap után csak velünk foglalkoznak, zsidóznak, kommunistáznak, az az önteltség, amelyet a kormánylapok hangoztatnak, teljesen hidegen hagy bennünket. Ott, ahol a történelmi fejlődés és a történelmi helyzet parancsolnak irányt és politikát, vajmi keveset ér pártok és párthányzatok akarata. Ezt tudva és a párt politikai deklarációja által megvilágított politikai színteret áttekintve, megyünk a magunk utján, teljes bizalommal erőnkben, amelynek forrása a boldogabb létet óhajtó népmilliók akarata. Belső békére van elsősorban szüksége az országnak: ezt mondotta a miniszterelnök a nemzetgyűlés pénteki ülésén, de mindjárt azt is kijelentette, mégpedig nagyon kategorikusan, hogy ennek a békének a feltételeit nem hajlandó megteremteni. A miniszterelnök után a pénzügyminiszter mondotta el szerény expozéját, amelynek egyik világos meglátása az volt, hogy ha a valóságos vagyon adózókészsége az államháztartást három év alatt nem segíti rendbe szedni, bolsevizmus vagy államcsőd következik. A továbbik.han .zutáj: osztottwr olyan tervet vagy programrészletet sem említett,amely a pénzügyminiszter szerint is készülő veszedelemnek eléibe vágna. Ez a két tünet két kormányférfiúnak súlyos és zavaros ellentmondása, amiből az egész kormányzat tehetetlen, fölületes, minden őszinteség híján való kormányzati szelleme jelenik meg a színen, bizony nem sok jóval biztathat bennünket a jövőt illetően. „Belső békére van szükség és minden társadalmi osztálynak az ország érdekében kell dolgoznia" — és ugyanaz a felelős száj öt perccel később így dörög: „Én nem vagyok arra kapható, hogy a börtönök kapuit megnyissam, mert azok ítélet alapján vannak börtönben"... Már most csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy miképen gondolja el a miniszterelnök a belső békét és a lelkek kiengesztelődését. Úgy, hogy i marad minden a régiben? Hogy a börtönök zsúfolva maradnak politikai foglyokkal, az internálótáborok drótkerítései mögött továbbra is bűntelen emberek százai szenvedik a meghatározatlan tartamú rabságot? Úgy, hogy a kivételes hatalom mindent elnyomó rendszere továbbra is épségben marad, amellyel lenyűgöztek itt eddig is nemcsak minden mozdulatot, minden gondolatot, hanem lehetetlenné tették a termékeny gazdasági élet talpraállását is? A miniszterelnök, aki nemcsak arisztokrata, nemcsak felelős államférfiú, hanem díszdoktor is, el tudja így gondolni a megindulást? El tudja képzelni — mondjuk, nem politikai, hanem pszichológiai alapon lehetségesnek tartja, hogy a nyolc év óta kálváriát járó dolgozó néposztály, rettentő sérelmeinek orvoslása nélkül, jogos gazdasági és szociális igényeinek kielégítése előtt képes arra a heroikus munkára, amely egy ország újjáépítésénél a dolgozókra hánamlik? Nagyon rossz pszichológus a miniszterelnök, ha ezt el tudja képzelni, de még rosszabb politikus! Róla igazán elmondható az ő saját kedvenc idézete a Bourbonokról, akik nem tanultak és nem felejtettek. Bethlen István nem tanult és úgy látszik, nem is akar tanulni. Nem akarja az elmúlt vészterhes idők önként kínálkozó tanulságait levonni, nem hajlandó tudomásul venni, hogy egy új világba csöppentünk bele, amelynek új szükségleteit, új törekvéseit nem lehet a munkapárti kaszinó keskeny látószögéből szemlélve megmérni, még kevésbé kielégíteni. A miniszterelnök hellyel-közzel jól ítéli meg a helyzetet: tudja, hogy mi kell az országnak a néptől, de nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy mivel tartoznak az ország urai az ország népének és az országnak. A miniszterelnökből a feudális úr beszél, nem pedig a huszadik század politikusa. Egyoldalú hatalmi diktátumokkal akar elintézni olyan súlyos és érzékeny, gazdasági és politikai problémákat, amelyekhez nagy koncepció, mélyen átgondolt, minden részletében alaposan alátámasztott, az egész népre támaszkodó demokratikus politikai irány és kormányzati módszer szükséges. Ugyanígy vagyunk a pénzügyi kormányzattal, amely röpke három évben jelöli meg a teljes összeomlás lehetőségét, ha a gazdasági élet terén gyökeres változás nem áll be — és észreveszi az adótárgyak közül a cigarettapapírt! Ellenben a föld, a nagybirtok, a milliárdokat kereső banktőke, a nagykapitalizmus, a valóságos cselekvő vagyon, az egész bizonytalan ideig békésen él a filléres adózás sűrű rejtekeiben. Keserű reménytelenség csillant elő a kormányprogram mai ízelítőjéből. Az ország leiterrorizált választói máris szegényebbek egy reménységgel: mindaz, amit a kormány tagjai és a kormánypárt jelöltjei a választások előtt ígértek, üres szappanbuborékok voltak és a nemzetgyűlés pénteki ülésén a miniszterelnök felső teheshftéig szánalmasan szétpukkantak. Egy kormány, amely az egymásba torlódó nehéz problémák közül a született törvényhozók szunnyadó testületét pillantja meg elsőnek s ennek föltámasztását tűzi ki mint legelső és legfontosabb célt: egy ilyen kormány nem szolgált rá a bizalomra, nem reflektálhat arra, hogy a saját összeerőszakolt többségén kívül mások is oda sorakozzanak mögéje. Legkevésbé pedig arra szolgált rá, hogy a dolgozó munkásság és polgárság bizalommal kísérje a tevékenységét. Azért mi az országot nem féltjük. Az ország népének egészséges életösztöne meg fogja találni a gyógyuláshoz vezető utat. Hamarosan itt lesz az az idő, amikor az ország kormánya nem az arisztokrata gőg és rövidlátás, hanem a való szükségletek fölismerése és mérlegelése alapján lesz kénytelen az országot kormányozni, amikor nemcsak kötelességeket és terheket állapítanak majd meg a nép terhére, ha megnyitják számára az emberi méltóság kapuját is és lehetővé teszik neki, hogy a börtönök és internálótáborok sötétje helyett a kultúra és a jog éltető fényében sütkérezhessék. Erre rászolgált ez a nép, ezt nem tagadhatja meg tőle semmiféle álalakulat — még ha az a „többség" jelzővel disziti is föl magát. Az újságírók egyesülete a sajtószabadságért. A Magyarországi Újságírók Egyesületének választmánya pénteken tartott ülésén foglalkozott az indemnitási javaslattal összefüggő sajtókérdésekkel és ezzel kapcsolatban a következő határozati javaslatot fogadta el: A Magyarországi Újságírók Egyesületeinek választmánya, arra kéri a kormányt és a nemzetgyűlést, hogy a kivételes hatalom alapján kibocsátott rendelkezéseknek hatályon kívül helyezésével kapcsolatban már most szüntessék meg az összes rendelkezéseket, amelyek a sajtó szabadságát korlátozzák. Így mindenekelőtt helyezze hatályon kívül azt a rendeletet, amely előzetes kormányengedélyihez köti az új lapok megjelenését, valamint szüntessék meg a lapoknak közigazgatási úton történő betiltását. Egyben a választmány annak kapcsán, hogy a „Világ" újra csak két hónapra kapta meg az utcai eU árusítási engedélyt, annak kiemelésével, hogy, sem törvény, sem rendelet a kolportázsjog idő*határhoz kötött engedélyezéséről nem intézked•dik, tiltakozik a kolportázsjog engedélyezésé*nek ilyen önkényes kezelése ellen.