Népszava, 1922. október (50. évfolyam, 223–248. sz.)
1922-10-01 / 223. szám
L. évf. 223. sz. Budapest, 1922 aktéfees' 1, vasárnap Ara . . ..M . SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. egy bóra ... 2«» kor". külföldre ! 1 400 kor! MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT (Telefon: józsef s-29 é. józsef s-s«) EGYES SZÁMAHA: KÖZPONTI KÖZLÖNYE KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. sz. Magyarországon 10 korona, Jugroszlávlában «.. ,. .. « , « .. » » tag. korona, Ausztriában sok osztr. korona. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP (Telefon: József 3—31 és József 3—32) Tanulságok. Megmozdult aasendo. Az európai kapitalista civilizáció öröcös problémája, a meg-lepetések és rejtett energiák kifogyhatatlan forrása, a titokzatos Kelet megint alapos fejtörést okoz Európa mai urainak. .Versailles, Sévres, Trianon után azt hitték a győzők,hogy békét teremtettek, amelynek jótékony fedözete alatt fenékig üríthetik majd a diadal ízes nedűvel telt poharát. Gondtalan kéjjel ringatták el magukat abban a gondolatban, hogy saját kapitalistáik nagyra nőtt igényeit és saját imperialista törekvéseik telhetetlen étvágyát most már zavartalanul fogják kielégíthetni a világ proletariátusán. Mert győző és legyőzött államokban egyformán a dolgozó nép fizeti a háborús őrület számláját, övé volt a kockázat is. A proletárság vérzett, pusztult, éhezett a háború alatt, miközben a kapitalizmus soha nem remélt külön profithoz jutott. A proletárság pusztul, nélkülöz tovább a látszatbéke ideje alatt: vesztes országokban a pénz értéktelensége, győztes országokban az ipari pangás folytán bekövetkezett nagy munkanélküliség miatt. És a kapitalizmus itt is, ott is jó üzletet csinált. Lefölözte a háborút, azután gazdagodott a háborút követő fölfordulásokon a gazdasági összeomláson. A vesztes államokban összeomlott trónoktörmelékei épp úgy földolgozásra kerültek a kapitalizmus alchimista műhelyében, mint a győző államok trofeudai. S hogy a kapitalista-imperialista szentszövetség terve nem egészen ütött be, ez nem a megszemélyesítők jó- vagy rosszakaratán múlott: az események logikája erősebb az emberek akaratánál — a gazdasági és társadalmi szükségszerűségek kicsapnak a megszabott mederből s az emberi akarat ellenére alakítják ki az események következményeit. így esett, hogy a párisi békekovácsok erősnek és kifogástalannak hirdetett műve kontármunkának bizonyult. A sévresi békemű már rongyokra tépődött , s ebből a szempontból teljesen mellékes, hogy az egyébként dekadens Törökország mit tud még kihozni pillanatnyi sikereiből. Még messze vagyunk a végleges kialakulástól, még merészség volna végső következtetéseit levonni, az a tanulság azonban már leszrevonható az eddig végbement eseményről, hogy a világháborút követő békemutatókatlan. A vőség és győzelem számlakönyvei még nem zárhatók le: sok minden történik még addig, amíig a világ dolgozó népe olyan igazi békéhez jut, amelyet egyes csoportok vagy titkos klikkek nem tudnak majd csak úgy könnyedén fölborítani. És az egyes országok népeitől függ, hogy a történendők jó irányban fognak-e hatni vagy még rosszabbá válik-e a dolgozók helyzete. Kétségtelen, hogy a világ népe becsületesen rászolgált az igazi béke áldásaira; megérdemli, hogy végre a munka is megbecsüléshez jusson s annak eredményéből a munkás is lásson valamit. A világpolitikai helyzet alakulásából, a tízesztendős aktív társadalmi forrongásból, várfolyamok és hullahegyek sokatmondó figyelmeztetéseiből ezt az egy értékes tanulságot mindenesetre le kell vonnia a munkásosztálynak s rá kell helyezkednie arra az egyedül helyes alapra, hogy gondos és szabatos megfigyeléssel, világos mérlegeléssel önmaga igyekezzék a legtöbbet törődni a saját ügyeivel. A túlsó oldal felé is sok tanulságot hordoznak magukban az események, amit meglátniuk nem volna egészen hiábavaló. A magyar osztályuralom most a reakció és az ellenforradalom eignumát viseli. „Intranzigens" ellen forradalmárok viszik a szót és harsány lármájukkal sikerült nekik extrém álláspontjukkal az egész magyar bürokráciát megfertőzni. Egy világ omlott össze, egy másik van keletkezőben, trónok dőltek le, maguk alá temetvén évszázados dinasztiákat. Régi hatalmak tűntek le, mások keletkeztek, új igények, új megismerések telítik a tömegakaratot, társadalmi rengések és kitörések gyúrják és formálják át a világ képét és itt még mindig a dzsentri-közigazgatás szemszögén át determinálják a gazdasági és szociális szükségletek mértékét és minőségét. Összekeverik az okot az okozattal. Úgy lehet szándékosan, az is lehet, tudatlanságból. Halált kiáltanak a haladásra, lehazaárulóznak mindenkit, aki nem azt akarja, amit ők és közben nem veszik észre, hogy ők az igazi hazaárulók, mert kikapcsolták Magyarországot minden lehetőségből. Embereket tesznek felelőssé eseményen liaikus következményeiért. Október: „néhány zsidógyerek és egy bolond gróf átkos műve" — átok, gyalázat rájuk, halált nekik! Haladás, demokrácia, „nyugati badarságok", — mindez nem kell a magyar uraknak, csak reakció és kizárólagos osztály uralom, a régi kiváltságok föntartásával. Orientálódni valamerre? Minek az? Nem elég jó dolog orientálódni a középkor felé? És örülnek a török diadalnak, nem veszik észre, hogy ez a diadal okos orientációk sorozatának az eredménye. Nem látják meg a görög tragédia rugóit sem és bizonyára nem fedezik föl a görög forradalomban a magyar október igazolását. Bizonyára ezután is a forradalom gyalázása és üldözése fogja kitölteni gondolatkörüket, noha a történelemből — legújabban a görög forradalomból —megtanulhatnák, hogy vesztett háborúkra úgy köszönt a forradalom, mint éjszakára a hajnal... Igen áim, véljük hallani odaátról, a görög forradalom nacionalista jellegű, az más valami, azt szabad, sőt az erény. De várjunk! Még nem tudjuk, hol áll meg, hová fejlődik, mert hiszen minden forradalom nacionalista jellegű, legalább az elején. Az októberi is az volt, annak indult, az is maradt, bukásának egyik oka is túlzott nacionalista szelleme volt, amely gátolta a Vyx-féle demarkációs vonal elfogadását. Ennek az elismerése nem volna megszégyenítő a mai kurzus álnacionalizmusára, viszont nagyon hasznos és célszerű következményei lehetnének a későbbi események kialakulására. Csak jól kell látni és helyesen ítélni. Most megint forr minden, új háborús veszedelem, de mindenesetre új elrendezkedési lehetőség mutatkozik — és Magyarország egyedül áll, egymagában, barátok nél-' kül, befelé is tagolva és háborús állapotban; a ko,rzu? mint hódi'6 bánit, a népnel!... Várjon milyen erkölcsi készültséggel, milyen lelkiismerettel indul neki a magyar kor-mányzat a most megnyíló új lehetőségeknek? uralkodik-e még az a bornírt szellem, amely egy kis érdekcsoport pillanatnyi uralmáért képes mindent föláldozni és amely lehetőnek tartja a börtön és szurony uralmát itt ugyanakkor, amidőn a világ más tájain rohamléptekkel halad minden előrel? Ezekre a kérdésekre vár a magyar nép választ és szeretné, ha a választ a tanulságok okos levonása előzné meg — mert viszont a nép végig le fogja vonni a külső események tanulságait. * * • • Áíjszmíiófeárok nyilatkozatai a drága Éisztről és as okcssi gabonáról. Viharfelhők tornyosulnak ismét a nemzetközi politika egén. Európa viharfészke, a kibővült Balkán újra forr, forrong és ki tudja milyen meglepetésekkel szolgál a legközelebbi jövendő. De bármi érjen is az idők méhében, a napi élet mégis elsősorban követeli meg a maga szükségleteit Sert — mondhatjuk — amikor egy állam életére elhatározó nagy események bekövetkezését lehet várni, akkor még fokozottabban kell arról gondoskodni, hogy az államnak egyetlen szeme, a lakosságnak egyetlen rétege se nélkülözze a mindennapi élet fontos szikegleteit, hogy zavar, egyenetlenség, a nélkülözések okozta izgalom lehetetlenné ne tegyék az ilyenkor fokozottabb mértékben szükséges higgadt, nyugodt kormányzást. A drágaság kérdése éppen ezért ma még nagyobb jelentőségű, mint volt tegnap s tegnapelőtt.. Ha eddig a belső építőmunkának, a termelés zavartalanságának egyik alapfeltétele gyanánt jelentkezett a drágaság letörésének a feladata, úgy ma ehhez még hozzájárul a külső bonyodalmakkal szemben való nyugodt és az ország érdekében való állásfoglalás megkönynyítése is mint olyan cél, amelyet szem előtt kell tartani. A drágaság letörése, a dolgozók életének könnyebbé tétele minden körülmények között fontos állami feladat, nemcsak a közvetlenül érdekeltek, de az egész állam, az egész társadalom érdekében. És mégis , habár ennek az igazságát senki sem vonja kétségbe — mégis újra és újra meg kell állapítani, hogy a drágaság ellen való küzdelemben a kormány legfeljebb csak a tanácskozásokig és egy-egy félintézkedésig megy el, de állandóan óvakodik attól, hogy a dolgoknak a végére járjon, hogy a drágaságot, az uzsorát, a nép kiéheztetésére célzó törekvéseket a gyökerüknél vágja el. A kenyér ára az, ami ma a dolgozó emberek kielégítő táplálkozását elsősorban veszélyezteti. Részben a maga óriási árával, részben minden más fontos élelmiszer árára gyakorolt hatásával. És mégis a kenyér ára az, amihez nem tudnak, nem mernek vagy nem akarnak egyáltalában hozzányúlni. Előttünk fekszik ma ismét egy csomó nyilatkozat, egy minisztertanácsi határozat, egy csomó terv és javaslat, de a kenyér árához egyik sem nyúl, a kenyér árát mindenik kerülgeti, mint a macska a forró kását. Itt van előtttünk Schandl Károly földművelésügyi államtitkár cikke, aki kijelenti, hogy, ,,a magas gabonaár a gazdáknak egyáltalán nem érdeke". Schandl államtitkár szerint a magas gabonaárakat egyszerűen „rákényszerítették a gazdákra", akik most szegények kénytelenek tartogatni a búzát és várni, amíg majd olcsóbban adhatják el. Ezzel szemben a másik államtitkár, akinek szintén hivatalból kell ismernie a gabona- és kenyérárak közötti viszonyt, azt mondja a nyilatkozatában, hogy a lisztárak alakulásaiba csak akkor volna módja beleszólni a hatóságnak, ha meg tudná állapítani, hogy a liszt ára és a gabona ára között olyan nagy a különbözet, amely meghaladja a legálisan megengedett, hasznot. Ennek a két nyilatkozatnak az egybevetéséből pedig az tűnik ki, hogy a gazdáknak nem előnyös ugyan a magas gabonaár, de azért ők mégis csak magas áron adták el a gabonájukat."