Népszava, 1923. augusztus (51. évfolyam, 171–195. sz.)
1923-08-01 / 171. szám
y. évf. 171. sz. Budapest, •8923 aaigwsztaas 19 szerda ^jf'^t^a fcorona AZ ELŐFIZETÉS ABA : Negyed évre 7WW kor. — külföldre 14100 kor. Egy hóra ... 240 kor. — külföldre 4888 kor. Ausztria egy hóra 2700 magyar korona. EGYES SZÁM ABA: Magyarországon 120 korona, Jugoszláviában 10 tag. kor., Ausztriában 1584 osztr. kor. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—29 és József 3—30) Nap KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) nisztsreSnek „ag az indexrendszert * A faakstermeti Tanács áthjlágította a szakszervezetek memoranumát a miisflsx* terelnöknefc. — &e£St!en saarsMl csak aa-ről Sefcef sző, h©$y » to©r«raarsy terSswetire saerepst wárSaSfon a bes-dilffersncSáB« ügyében. — £fc karesSiesáelesmlagj?! miniszter ugyansaja, ínogy a wíMakálLaSák a „drágaságot mepJ««Sa:etSSS" feSs-eket fisélnak. "A Szakszervezeti Tanács küldöttei, amint előre jelentettük, kedden fölkeresték gróf .Betűsen miniszterelnököt. A munkásság küldöttei a miniszterelnök és a kereskedelemügyi miniszter előtt előadták mindazt, amit a megoldásra törekvés ez első lépésénél a munkásosztály ínséges helyzete feladatukká tett. A miniszterelnök és a kereskedelemügyi miniszter alább olvasható válaszai után aszakszervezeti Tanács ismét ülést tartott és elhatározta, hogy a létminimumért, a béregyeztetés és az index megvalósításáért továbbra is minden erejével küzdeni fog. A Szakszervezeti Tanács határozata azt is megállapítja, hogy a miniszterelnök válasza a Tanács memorandumára nem volt őszinte. Az őszinteségnek ez a hiánya jelentené tehát azt a negatívumot, amelyet — ígérgetések és fogadkozások között ugyan — a kormány az élet nehézségeivel olyan nehéz és keserű harcot vívő munkásosztálynak ezúttal is átnyújtott. Ha csupán tudósítói tisztünket akarnók ezúttal betölteni, ezzel a megállapítással be is fejezhetnék a Szakszervezeti Tanács küldöttségjárásának ismertetését, ámde a miniszterelnök válasza sürgősen igényel néhány megjegyzést. Elsősorban az a véleményünk, hogy mindazt, ami az első lépésnél történt, nem szabad eredménynek tekintenünk, legkevésbé szabad ezt tennie a kormánynak, amelynek elsőrendű feladatai és kötelességei közé tartozik, hogy a munkásosztály számára lehetőséget teremtsen legalább is olyan pozitívumok elérésére, amelyet éppen most a maga alkalmazottai számára közvetlenül nyújtott át. Azt akarjuk mondani, hogy ha a kormány gondoskodott a közalkalmazottakról, ugyanilyen mértékben a munkásosztályt is támogatnia kell abban a küzdelemben, amelynek egyetlen célja: legalább olyan életnívó megteremtése, amelyen az utolsó békeévben állott a munkásosztály. Nem akarjuk föltételezni, hogy a miniszterelnök a Szakszervezeti Tanácstól fölvetett kérdésekben kimondotta az utolsó szót, mert — egyelőre még — nem tudjuk föltételezni azt sem, hogy a kormány tudatosan olyan szerencsétlenségbe akarná dönteni a munkásosztályt és vele együtt az egész országot, amelyet hoszszú esztendők SZÍVÓS munkája sem tudna jóvátenni. Eszünkben sincs, hogy ebben a vonatkozásban optimisták legyünk. Csak higgadtak akarunk maradni és óvatosak. Mi tudjuk a legjobban, hogy a magyar munkásosztály szenvedései nagyok és már alig elbírhatók, •követelnünk kell, hogy ezt a kormány is tudja, vagy ha nem tudná, minden további nélkül higyjen azoknak, akik a szörnyűséges helyzet ismertetésére és a szenvedők kívánságainak tolmácsolására a legilletékesebbek, — higgjen minden további nélkül , és ehez szabja további magatartását és intézkedéseit. Ez a mostani idő nem alkalmas üres ígérgetésekre, mert gyors és gyógyító cselekedetekre van szükség és legkevésbé alkalmas arra a magatartásra, amelyet gróf Bethlen tanúsított ma a munkásosztály kérelmével szemben. Ennek a magatartásnak a részletesebb bírálatával ma adósok maradunk, mindamellett hangsúlyoznunk kell, hogy a miiszterelnöknek nincs joga aggódnia az index-rendszerrel szemben pont abban az órában, amielyben az index-rendszer alkalmazását az állam alkalmazottai javára ő maga rendelte el. Teljesen közömbös, hogy ezt a rendszert minek hivja gróf Bethlen úr, a szavakat átengedjük neki, ellenben a lényegnek megmarad az index, megmarad a tűrhetővé tett életnívó s mint az egésznek a koronája, megmarad — ad graecas calendar? — a természetbeni ellátás katasztrofális rendszere. Egységesített közalkalmazotti fizetés és természetbeni ellátás! Szabad a kormányelnöknek ilyen körülmények között „aggódnia" azok kívánságával szemben, akik nem kívánják megterhelni sem az államot, sem az adózókat, csak lehetőséget követelnek arra, hogy béreiket a drágaság mértékéhez igazíttassák! Amikor a kormány olyan vidám adakozó, hogy pl. a kúriai bíró 1.040.007 koronás havi fizetése mellé még olcsó zsírt, olcsó cukrot, olcsó szenet és fát biztosít, akkor a kormány — ha egyelőre még nem belátó— érezzen legalább szemérmet a legnyomorultabb helyzettel viaskodók kívánságainak előterjesztésénél és ne „aggódjon". Merjük hinni, hogy ez az aggodalom a t. kormány lelkében igen rövid életű lesz. Igen rövid életű, belső és külső hatások következtében! És — talán ebben a föltevésünkben sem fogunk csalódni — ezzel az aggodalommal együtt meg fog szűnni az az akadály is, amely ma még a béregyeztető hivatalok fölállítása előtt áll. Nem úgy, hogy majd megszavazzák a legzordabb gazdasági és politikai reakció törvényjavaslatát, a szakszervezetekről szólót, amelybe bele van ékelve a béregyeztetés gondolata is (csonkán és roszszul), hanem úgy, hogy a kormány kényszerű szükségét fogja érezni annak, hogy a béregyeztető hivatalokat önállóan, a szakszervezeti hóhérjavaslat tárgyalásának mellőzésével, állíttassa föl. A korona romlik, minden nap jobban romlik és gyors léptekkel megyünk olyan, körülmények felé, amelyek között nem lehet sokat meditálni, nem lehet egyoldalúan aggodalmaskodni és főként nem lehet az általános munkásnyomorral szemben a javító cselekedeteknek sokáig késlekedniük. A Szakszervezeti Tanács higgadt és határozott megállapítása, hogy továbbra is küzdeni kell a létminimumért, az indexért és a béregyeztetésért, a szervezett munkásság felé szól legelsősorban. A szervezett munkásságnak ki kell tartania eddigi magatartása, komolysága és higgadtsága mellett, ez o l kell mutatnia szervezetei és magatartása által, mert mennél nagyobb és imponálóbb erőt mutat, annál jobban rövidül az idő, amelyen belül követeléseinek meg kell valósulniuk. A Szakszervezeti Tanács küdöttsége a miniszter A Magyarországi Szakszervezeti Tanács küldöttsége kedden délelőtt jelent meg a parlamentben gróf Bethlen István miniszterelnöknél, hogy a rettenetes drágasággal és a munkaerőnek ezzel együtt fokozódó kizsoráztatásával szemben törvényes védelmet kérjen a kormánytól a munkásság s általában * fizfizetéssi, dolgozó társadalom számára. A küldöttség12 órakor jelent meg a parlament épületében, de mivel éppen ekkor bent az ülésteremben nagy házszabályvita folyt, amelyben Bethlen miniszterelnök is résztvett, a miniszterelnök-és a kereskedelemügyi miniszter V1 órakor fogadta a Szakszervezeti Tanács küldöttségét a miniszterelnöki fogadóteremben. A küldöttséget Peyer Károly elvtárs vezette és a küldöttség tagjai Deutsch Jenő, Sávolt János, Csávó Sámuel, Gyikey Rudolf, Knittelhoffer Ferenc, Matos Jenő és Gabnai István elvtársak voltak. Peyer Károly elvtárs beszédében a miniszterelnök előtt rámutatott arra a rettenetes nyomorra, amelyben a munkásosztály él. Egyben fölhívta a miniszterelnök ügyelmét, hogy amennyiben a kormány továbbra is elzárkózik az elől, hogy megfelelő törvényes intézkedésekkel biztosítsa a munkásság és a tisztviselőosztály számára az állandó, értékű béreket, illetve fizetéseket, akkor elkerülhetetlenül bekövetkezik az a veszedelem, hogy a nyomor a szakmunkának legnagyobb részét kiűzi az országból. A kormánynak éppen ezért nem szabad továbbra is tétlenül néznie, hogy a munkások és tisztviselők életszínvonala egyre lejjeb sülyed, nyomoruk egyre fokozódik, hanem törvényes intézkedéssel kell véget vetni a mai tűrhetetlen állapotoknak. Ezután a küldöttség átnyújtotta a miniszterelnöknek a Szakszervezeti Tanács memorandumát A memorandum így hangzik: Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr! Nagyméltóságod egyizben már fölismerte azt, hogy a munkáltatóérdekeltségnek a bér- és munkaviszony rendezésében elfoglalt álláspontja, rideg magatartása az egész államéletet veszélyezteti, mert a bérből és fizetésből élők életszínvonalának az állandó csökkenése, az ebből származó nyomor nemcsak elégedetlenséget, de elkeseredettséget is okoz és ez az elkeseredettség átcsaphat más társadalmi osztagokra is. Nagyraéltóságod ennek a fölismerésnek alapján figyelmeztette a munkáltatóérdekképviseleteket arra, hogy bérpolitikájuk, rideg magatartásuk milyen veszedelmeket rej magában és fölhívta őket eddigi rideg magatartásuk megszüntetésére. , Ez a fölhíttás azonban hatástalan maradt. A legtöbb ipari érdekképviselet azóta sem változtatott bérpolitikáján és ma is azon az állásponton vannak, hogy a munkabérek megállapítása csupán a munkáltató érdekeltségek joga. Ehhez a munkaerő birtokosának, a munkásnak semmi köze. Nem kívánunk ezzel az állásponttal vitába szállni, csupán arra mutatunk rá, hogy ennek a rideg bérpolitikának a következménye az, hogy amíg a háború kezdete óta ez évi június 30-ig a szükségleti cikkeknél 1267,3-szoros emelkedés mutatkozik, addig a béreknél 410,7-szeres. Július 26-án a szükségleti cikkeknél már, 1901.7-szeres, 28-án 2232.3-szoros az áremelkedési a béreknél azonban csak 550.5-szörös. Az 1923. évi január 1-e óta június 30-ig a közszükségleti cikkeknél 358.9%-os, a béreknél 14.1%-os, július 26-ig a szükségleti cikkeknél 588.6%, a béreknél 236.3°/n-os az emelkedés. A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete az elsőrendű szakmunkások bérét, június 1-től a mai napig 95.6%-kal emelte, míg a közszükségleti cikkek június 1-től július 26-ig 128.5%-os emelkedést mutatnak. Január 1 óta az 588,6%-os áremelkedéssel szemben ez a munkáltatóérdekeltség, amely az ország valamennyi munkáltatóérdekeltségének a bérpolitikáját irányítja, az elsőrendű szakmunkásoknak 356,7%-os béremelést engedélyezett és eddig minden tárgyalásra való kísérletet elutasított. De ugyanez az álláspont más iparágakban is, így a malomiparban, ahol a fővárosi malomegyesület néven működő malom-, kartel tartja kezében nemcsak az ország lisztellátását, de irányítja a termelést, korlátlanul uralkodik a munkásokon, ugyancsak ridegen elzárkózik attól, hogy a munkásokkal vagy azok érdekképviseletével bérkérdésben tárgyaljon. És ennek következménye, hogy június 27-én engedélyezett legmagasabb órabérek a szakképzett munkásoknál 283 és 292 koronát, szakképzetlen munkásoknál 228 és 231 koronát