Népszava, 1924. április (52. évfolyam, 76–96. sz.)
1924-04-27 / 96. szám
MI. év. II. sz. m Budapest, 1924 április 27, vasárnap Ára 3000 korpona AZ ELŐFIZETÉS ARA : Negyed évre M.008 K - külföldre 189.IM K Egy hóra . . .10.860 K — külföldre SO.MOK Ausztriában egy hóra 3S.OOO dtflgyár K EGYES SZÁM ARA : Magyarországon ISCO kor.. Jugoszláviában 3 dinár. Ausztriában hétköznap 2*90 osztr. kor., vasárnap 2500 osztr. kor. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 1-7S és József 1-31 COD VIII. CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3—37) ki Internationale Munkások! Munkásnők! Harmincöt esztendővel ezelőtt a párisi nemzetközi szocialista kongresszus elhatározta május elsejének a megünneplését, hogy tüntessen a nyolcórai munkaidő kivívásáért. Egy emberöltő alatt kemény és SZÍVÓS küzdelmekben lépésről-lépésre közelebb jutottunk ehhez a célhoz. Ma azért küzdünk, hogy megvédelmezzük a kivívott, eredményt és a nyolcórai munkaidőt nemzetközi törvényhozással biztosítsuk. Sok országban a legközelebbi hónapokban történik ez irányban döntés. Ezért május elsejét még jobban, mint valaha, a nyolcórai munkaidőért való tüntetésre kell szentelnünk. Tíz éve múlt el, hogy a világháború borzalmai ránk törtek. Tíz éve , de a béke még mindig nem állt helyre. Még véresnek a háborúütötte sebek. Az elpusztított lakóhelyek még nem épültek föl újra, a termelés még nincsen teljes menetéhert, a világ még mindig annak a közvetlen benyomása alatt él, hogy a tizenkétmillió emberen kívül, aki a háború áldozatául esett, a nyomorékok, az éhezők és nélkülözők, a munkanélküliek milliói és milliói élnek közöttünk a háború őrületének élő tanúiként. És mindezek ellenére már megint felmerészkedik az újabb háborúk gondolata. Poincaré Sluhr-akciója és Ludendorff revánsfantáziája bizonyítják, hogy milyen keveset tanultak a front mindkét oldalán álló imperialisták. És még nyíltabban tárgyalják a Balkánon a háborús lehetőséget, amely már egyszer a világkatasztrófa előjátéka volt. Az imperialista győzők békediktátuma nem oldotta meg a problémákat. A demokrácia, a népek önrendelkező jogának az elve megtette propagandakötelességét a háborúban és azután a lomtárba dobták. Az imperialisták átkos elvakultságával szemben a munkásosztály ebben az esztendőben is egyre ezt a kiáltást fogja hangoztatni: Soha többé ne legyen háború! Hatvan esztendővel ezelőtt alakították meg Londonban a világproletárság Internationaléját. Kétszer érte vereség: az 1879-iki németfrancia háborúban bukott el az első kísérlet, a világháborúnak esett áldozatául a proletárság nemzetközi szervezetének megalkotására irányuló második kísérlet. De mindegyre ellenállhatatlan erővel nyomul előtérbe a munkásosztály nemzetközi egységének a szükségessége. A Szocialista Munkásinternationálénak Hamburgban való megalakulása esztendejében sikerült soraiba egyesíteni a szocialista munkásság vagy tömegeit és megteremtette azt, az alapot, amelyről lehetségessé válik a világproletárság nemzetközi közös akciója. Az újra egyesülő világproletárság első nagy seregszemléjén, május elsején erőteljes tüntetésre szólítunk föl benneteket. A nyolcórai munkaidő nemzetközi biztosításáért! A hárrrss uszítások és a háborús veszedelmek ellen! A szocialista világproletárság" nemzetközi akciója érdekében! A Szocialista Munkásinternationale ügyvezető bizottsága nevében Friedrich Adler. Egymásért és a mozgalomért! A húsvéti pártgyűlés dacos önérzettel adta tanújelét a magyar munkásmozgalom törhetetlen erejének és egységének. A hatalom szívesen látta volna a szociáldemokrata párt kettéválását, kedvére való lett volna az, ha a mind erőteljesebben kibontakozó egységes tábor önmarcangolásban meríti ki az erejét — az ellenzék forradalmi föllépését is örömmel fogadta volna a túlsó oldal, hogy ezzel azután igazolja a maga idétlen és időszerűtlen reakcióját. A pártgyűlés nem adott ilyen támaszpontokat a reakciónak. Nem volt hajlandó Bethlenék kedvéért megbontani az egységet, sem forradalmi romantikát hajszolni: megmaradt a realitások határain belül s félreérthetetlenül leszögezte magát annak az akaratnak, hogy minden erő összeszedésével és új erők gyűjtésével döntő rohamot kell intézni a reakció ellen. A pártgyűlésnek ez az állásfoglalása kikívánkozik a megszokottság kereteiből. A szociáldemokrata munkásságnak ez az akarata több, sokkal több a szokványos nekigyürkezéseknél — ez maga a02 élet, a jövendő, a kultúra, a demokrácia nagy ügye, amelynek kivívása, amint látjuk, egész súlyával a szociáldemokrata párt vállaira nehezedik. Komoly, nagy időkben, sorsdöntő események előtt jött létre ez az elhatározás , s az események úgy alakulnak majd javunkra vagy kárunkra, ahogyan értékeljük és amilyen mértékben végrehajtjuk a pártgyűlés akaratát. Alig néhány nap múlt el a pártgyűlés óta, még fülünkben csengenek a jogos elégületlenség hangos kitörései. És máris újabb olyan tünetek jelentkeznek, amelyek arra intenek: senkitől nem várhatunk semmit, kormányzati bölcseségre és belátásra nem számíthatunk — saját erőink megfeszítésének arányában távolodhatunk csupán az ellenforradalmi reakció intézményesített borzalmaitól! Annyi sikere lesz a demokráciáért és a polgári szabadságjogokért folytatott küzdelmünknek, amennyi erőt és harckészséget tudunk a kemény tusára fölvonultatni. Ezt jól meg kell jegyeznünk. És hogy tisztán láthassunk: olvasnunk kell a tünetekből... A való értéke szerint, kell értékelnünk azt, hogy május elsejét nem ünnepelhetjük meg úgy, mint máskor, úgy, mint más országok munkásai, szerte az egész világon. Nem elég a sejtés. Tudnunk kell, hogy ez mit, jelent, tudnunk kell, hogy ez is, mint minden hasonló intézkedés, mozgalmunk gyöngítését célozza. Tudnunk kell, hogy mit jelent a „szanálás" népellenes tendenciája, a lakbérek hallatlanul merész emelése, anélkül, hogy megfelelő fedezetről gondoskodnának. Tudnunk kell, hogy a reakció és a kapitalizmus szoros szövetséget kötött a munkásság ellen, amiből a reakció politikai előnyöket, a kapitalizmus gazdasági hasznot akar biztosítani a maga számára, mindkettő természetesen a dolgozók rovására. Ha így jól belemélyedünk az események vizsgálatába s alaposan megnézzük a helyzetünket: nem nehéz megérteni a pártgyűlés hangulatát s csak helyeselni lehet nagy elhatározásait. És nemcsak elég helyeselni: végre kell hajtani! De nem úgy, hogy mindent fölülről várunk, vagy másra bizunk: olyan idők után és olyan események és lehetőségek delelőjén vagyunk, hogy minden épkézláb elvtársunknak és barátunknak be kell állania, a sorba. Mindenkire vár valamilyen munka és kötelesség — egy kevés jóakarattal és szeretettel mindenki hozzá tud valamivel járulni a harci front kiépítéséhez és a harci lendület megerősítéséhez. Ha mindenki a maga helyén vállalja és jól elvégzi a maga dolgát, nem kell már sokáig várnunk a hajnalhasadásra ... Kezdjük mindjárt a munkát a mi üldözött harci eszközünk, a Népszava megerősítésével. A sajtó ereje híven tükrözi a mozgalom erejét s bár a Népszava erős és megingathatatlan, amit az is mutat, hogy sikeresen állja a rettentő ostromot, mégsem szabad ezzel megelégednünk: még erősebbé, mégellenállhatatlanabbá kell tennünk, hogy keményen, dacosan tehessen eleget sokirányt, kötelességének. Hatalmas betűtenger hullámai mossák alá és ostromolják kitartóan a munkásság törekvéseit s ezzel szemben egyetlen hullámtörőnk van, a Népszava, amely diadalmasan veri vissza a támadásokat — várjon kell-e ezekben a beszédes időkben sokat magyarázni, hogy miért kell ezt a fegyvert épségben, töretlen erőben megtartani?... Nem, nem kellene — és mégis kell, mert erősek vagyunk, de lehetnénk még erősebbek, mert sokan vagyunk az őrhelyen, de lehetnénk még többen és mert szent az ügy, amelyet szolgálunk, mert az elnyomatást, az üldöztetést, a kenyértelenséget, a megalázottságot akarjuk megszüntetni: hát legyünk erősebbek és legyünk még többen, mint amennyien eddig voltunk! Sajtóbizottságunk, amely folytonos serény munkát fejt ki a Népszava, a Volksstimme, a Szocializmus, a Nőmunkás és általában a pártsajtó és pártirodalom érdekében, elhatározta, hogy április 26-tól, tehát mától kezdve május hó 1-ig sajtóagitációs hetet rendez. Lelkes agitátoraink megjelennek majd a munkásság körében, a gyárban, műhelyben, boltban, proletárlakásban, szórakozóhelyeken. Akik a haladás hívei, akik jobb, szebb jövő után sóvárognak, akikért harcol a szociáldemokrata párt és a Népszava, fogadják őket szeretettel s fölhívásukra álljanak bea sorba — de ha lehet, ne is várják be a fölhívást, hanem csatlakozzanak önként, a haladás harci seregéhez. Ez legyen a felelet a hatalom erőszakoskodásaira és készülődéseire!