Népszava, 1964. november (92. évfolyam, 257-280. sz.)

1964-11-01 / 257. szám

A diósgyőri diadal »Duó bugasor indul: ok­tóber 15. Új blokksor indul: szep­tember 15.« A két dátum zöld, sö­tétrózsaszín és sárga üzemelrendezési vázlat fö­lött sötétlik a falon. Nem bevált dátumok. Az első módosult. Októ­ber 15. helyett augusztus 19-én indult első próba­járatására a bugasor. A második is módosult. Ezt Takács Béla mond­ja, derűsen és elégedetten. Ez a derű hiteles. A diós­győri durvahengermű szervezőtitkára öt perccel előbb még szinte fújt a méregtől, középkori álla­potokat emlegetett és ap­­ját-anyját szidta minden­kinek, akin az új csiszoló­műhely vízellátása múlik. A nagyon piszkos munkát végző asszonyok panaszai­val lépett be a szobájába és cseppet sem rejtette véka alá: utálja a felelőt­lenséget, a hanyag mun­kát. A jó munkát szereti — éppen ezért derül fel, amikor a »Durva« re­konstrukciójáról fagga­tom. S most az öröme épp oly meggyőző, mint előbb a felindultsága volt. Mi történt a diósgyőri Durvahengerműben? A számok nyelvén: ki­emeltek 15 ezer köbméter földet. Belépítettek 10 ezer köbméter vasbetont. He­lyére került 5600 tonnányi gép és vasszerkezet. El­költöttek 592 millió forin­tot. szeptember 15. helyett augusztus 29-én indult meg a hengersor, dübör­gésével betöltve azt az egy holdnyi területet, amely az elmúlt öt hó­napban építők és kohá­szok egyik legeredménye­sebb erőfeszítésének szín­tere volt. — Augusztus 29? — Pontosan 11 óra 50. Itt van a naptáramon. Mire? — kérdezi az or­szág, amely szereti tudni, hová kerülnek a milliók. Felel a hengermű — csak meg kell hallgatni a vá­laszát. Ezen az egy holdnyi te­rületen 58 vállalattól átla­gosan 1500 ember dolgo­zott öt hónapon át! Aki tudja, mit jelent akár csak három építő-, szere­lő-, szakipari brigád koo­perációja is, könnyen el­képzelheti, mekkora szer­vezőerő és irányítókészség kell ennyiféle tevékeny­ség összehangolásához. Mélykemencék és má­­sodmelegítők ... Hatton­nás és hatvantonnás da­ruk ... Bugasor, blokksor, félautomatika, daraboló­ollók: egy holdon annyi elektromos berendezés, mindenekelőtt pedig annyi új technika, amennyihez korábban egész évi mun­ka sem lett volna elegen­dő. Ez a rekonstruált diósgyőri durvahengermű, a Lenin Kohászat legfris­sebben megfiatalodott ré­sze, ahol 58 vállalat »gyúrta az ipart«. Ez is hengermű, amely­nek kormánypadján most állunk. Csillogó üvegfa­lak, mint egy nagy hajó parancsnoki hídján. Piros, zöld gombok, lábpedálok, két fényes fogantyú. Pa­rányi elmozdításukra a hatalmas henger pöröly­­ülései alatt izzó blokk — a legnagyobb több­­mint hattonnás — 96 másod­­perc alatt 86 műveleten megy keresztül. Ez az FK—60-as öntecs, amelynek útját ugyanúgy figyeli az ipari tv kame­rája, mint bármelyik más izzó acéldarabét. A hen­gersor távolabbi részeiről is behozza ez a kamera a mozgást — és a hengerész egy nagy Orion tv-n néz­heti ... a saját műsorát. A levegőt kondicionál­ják. Ebben a birodalom­ban, ahol a hengersor vo­nómotorja 12 600 lóerőt fejt ki, ebben a titáni csarnokban egy kis beren­dezés arra vigyáz, hogy a jó? Hogy a kormány­­padon a pokol lehelete sü­vít, hogy nyáron 60 fok meleg is van? Istenkém, kormánypad körül ne le­gyen többé pokol, öt ember helyett kettő szolgálja ki a hengert. A régi szakmunkások legja­vából ... A kormány­­padon is könnyebb, de a hengernél is, sőt a daru­kon is, mert az előmelegí­tő kemencék új fedő­rendszer© a darust is véd. •A felfelé áramló forróság­tól.. Darus sem lehet min­denki, hengerész sem — gyors reflexek, jó idegek erős szív, talpig ember kell hozzá, és amikor Bin László azok közé került akiket az új hengerműig jelöltek, kétórás pszicho­lógiai vizsgálatra küldték Ott aztán bonyolult be­rendezéseket kellett kap­csolgatnia, próbára tettél egyensúlyérzékét, látását reagálási sebességét komplikált feladatok köz­ben megzavarták fénnyel csengetéssel ... És aztán azt mondták: kitűnő. Há­zukat ajánlották I. osztá­lyú beosztásra, mentek volna váci püs­pöknek — ez hengermű, így vélekedtek fél évszá­zad előtt. 58 vállalat egy kataszteri holdon A pokol megszelídül A hengermű ter­mékeit korszerű darupályán továb­bítják a tároló-, illetve a rakodó­­helyre (MTI Fotó : Birgés Árpád felvétele) Egy kis hengerész-történelem És mind a 19 szakszer­vezet. Ez nem tréfa: Ta­kács Béla, aki a vasas­szakszervezet megbízott­jaként tartotta kezében a nagy munka emberi vo­natkozásait, feljegyezte, hogy a pedagógusok pél­dául az öt hónap alatt a kiemelt beruházáshoz ke­rült írástudatlan munká­sok képzését szervezték meg Egyébiránt a szakszer­vezetet az építkezés ha­táridős befejezése mellett a balesetveszély minimá­lisra csökkentése érdekel­te a legjobban. Aki vala­ha járt építkezésen, ahol a föld alatt és a csarnok tetején egyaránt dolgoz­nak, megérti, mit jelent ez az elhatározás. Valóra is váltották: a hallatlanul bonyolult munkálatokon, a szűk helyen mindössze három komolyabb sérülés történt. Vigyáztak az em­berekre. Vigyáztak rájuk, hogy később az új hengermű még jobban vigyázhasson a hengerészekre. Biró László, fiatal tech­nikus a 150-es bugasori darabolóollónál. Vele és Takáccsal hármasban is­merkedünk az újjászüle­tett hengerművel. A szó szoros értelmében ismer­kedni kell vele. Ez a min­dig kormos, dübörgő és külső szemmel zűrzavaros gyárrészleg, amelyet ko­rábban a nyers fizikai erő állandó kopása, az izzad­ság és a baleset kockáza­ta jellemzett, felvette ko­runkhoz méltó köntösét. Elődje — hiszen csak így lehet emlegetni — 1910-ben épült, korának technikájával és főleg fel­fogásával: mindent kihoz­ni a munkásból, amit az ereje bír, esetleg többet is. Hogy a hengermű for­ 1964. november 1 Egy kötet tanulság Miért ez az óvatosság? Mert a hengersor terme­lési értéke 1,7 millió fo­rint óránként. Ha a henger­sor ennyit áll , majd­nem kétmilliót veszít a népgazdaság, és ennyit senkitől sem lehet »levon­ni«, ha csak nem él 200 évig. Milliós értékű gépek és milliós értékű termék. A régi blokk-hengersor 720 000 tonnát adott éven­te, az újnak a tervfelada­ta 850 000, s a távlati ter­vek még további fejlesz­tésről beszélnek. Kézi­fogók nélkül, a daruk okos játékával, osztályozó körasztalokkal. Sok az 592 millió? Sok bizony, de 3,7 év alatt meg kell térülnie. Ho­gyan? A régi blokksor 3 perc alatt hengerelt, az újnak elég másfél perc. A régi sor egy műszak alatt 180—190 öntécset bocsá­tott, át, túl nem szárnyalt rekordja 232 volt — az új sor átlagos termelése 240. Mi lesz belőle? A vörös fényű félelmetes acéltöm­böket géppé, használati cikké, alkatrésszé és le­mezzé szelídítik az embe­rek. Gácsi Miklós vezérigaz­gató-helyettes, a Lenin Kohászat főmérnöke, aki fél lábbal még mindig a rekonstrukció feladatai között jár, már a tanulsá­gokat is összegezi. Dicsek­vés nélkül, de azzal a jó érzéssel, amely az ered­ményes munkát főmér­nöknél és vasbetonszere­lőnél egyaránt követni szokta. Kötetnyi a műsza­ki tapasztalat most, hogy azok a nagy gonddal raj­zolt ütemtervek, amelyek köröskörül díszítik a fa­lat, beteljesült valósággá értek. Kiderül: jó előké­szítéssel, összehangolással nem is szervezünk mi olyan rosszul. Igaz, ehhez az kellett, hogy a KGMTI mérnökei (csak egy példa ez, sok közül) mindig a helyszínen legyenek és ők se ismerjenek »egyműsza­­kos« munkát. Éjszaka vagy nappal, a hengermű épült. Keressük a hasonlatot az iparnak ehhez a különös komplex támadásához — és bár nem békés hasonlat, már­is kínálkozik a katonák élete. Ahol harcban se közlegénynek, se tisztnek nincs »fájront«. Csak győ­zelem. Baktai Ferenc NÉPSZAVA 3 fs gazdasági és az ideológiai munka egysége írta: Karakas László, a Szaktanács titkára Pártunk Vili. kongresszusa kiemelte a gazdasági és az ideológiai munka fontos szerepét, hangsúlyozta a kettő egységé­nek jelentőségét, rámutatva, hogy ma­gát a gazdasági munkát is át kell hat­nia az ideológiának. Életünk minden te­rületén feltétlenül szükség van erre. A gazdasági és az ideológiai munka egy­sége szinte kézzel foghatóan megmutat­kozik a szocialista brigádok életében. Elsősorban a tervek teljesítésében, a társadalmi tulajdon védelmében, az ön­képzésben, a közösségi szellem kialakí­tásában érvényesül. A szocialista brigá­­dok azonban csak a dolgozóknak mint­egy 20 százalékát tömörítik és ezért bármilyen jelentős eredményre jutnak — bár hatásuk nagyobb számarányuk­nál —, még nem határozzák meg köz­vetlenül a társadalmi élet valamennyi területén dolgozók munkáját és gondol­kodását. Éppen ezért — amellett, hogy igen nagyra értékeljük a szocialista brigád­­mozgalom jelentőségét — törekednünk kell arra, hogy a mozgalomból minden formaságot, elkülönülést, vagy befelé­­fordulást kiküszöböljünk és még többet kell tennünk annak érdekében, hogy a termelési és tudatformálási kötelezett­ségvállalások értéke és teljesítése egyensúlyban legyen. A szakszervezeti mozgalomnak az ála­­mi, gazdasági vezetéssel együtt fontos feladata a szocialista munkaverseny­­mozgalom, ezen belül a szocialista bri­gádok munkájának eredményesebbé té­tele, az újító, szervező munka javítása. Arra kell törekedni, hogy a szocialista verseny építőmunkánk egészének az ed­diginél hatékonyabb, meghatározóbb té­nyezője legyen. A szocialista demokratizmus széles­körű érvényesítése szempontjából nagy jelentőségű a dolgozók bevonása a vál­lalati tervek kialakításába és megvaló­sításába. Ennek legfontosabb szervezeti formái a szakszervezetek irányításával működő üzemi tanácsok és termelési ta­nácskozások. Éppen ezért fel kell fi­gyelnünk arra, hogy demokráciánknak ezek az üzemi fórumai gyakran formá­lisan működnek és meg kell vizsgálni ennek okait. A dolgozók aktivitása akkor növek­szik, a tudatos cselekvés akkor bonta­kozik ki, ha megértik, helyeslik, magu­kévá teszik a feladatok célját, értelmét. Mindez akkor valósul meg legteljeseb­ben, ha a munkásnak valóban széles körű beleszólása van az üzemi ügyek­be. Az üzemi demokrácia éppen ehhez biztosít fórumokat a szakszervezeti tag­gyűléseken, termelési tanácskozásokon, üzemi tanácsüléseken, társadalmi bíró­ságoknál és más alkalmakkor. Ezek a fórumok azonban ma még sokszor for­málisak, kevés lehetőség nyílik az ér­demi közreműködésre, mert a döntése­ket nemegyszer előre, szűkebb körben hozták meg. Az üzemi demokrácia e fontos fóru­mai ilyen körülmények között nem ér­hetnek el kellő politikai hatást. Nyil­vánvaló, hogy a vezetőknek előre ki kell dolgozniuk határozati javaslataikat, de ha a dolgozók jobb megoldást találnak, nem szabad ragaszkodni az előzetesen helyesnek vélt elképzelésekhez. Ez a merev előre-meghatározás elsősorban nem az alsó funkcionáriusokra jellemző, sokkal inkább az üzemek gazdasági ve­zetőire, vagy választott vezető testüle­teire. Azért járják ezt az általuk egy­szerűbbnek vélt utat, mert így nem kell sok emberrel vitatkozni, könnyebb dön­teni. A vállalati tervek kialakításába amúgy is nehéz érdemben bevonni a dolgozókat, mert sok egyéb mellett ezt a jelenlegi tervmetodikai rendszer is sokszor illuzórikussá teszi. Szembetűnő az üzemi tanácsok mun­kájában, munkamódszerében a gazdasá­gi és az ideológiai munka egységének hiánya. Egyes vezetők nem magyaráz­zák meg a dolgozóknak a tennivalók szükségességét ideológiai és politikai szempontból, másrészt lebecsülik az egyszerű dolgozók javaslatait és ilyen­kor azután a helyes és jó javaslatok sem valósulnak meg. Ha a munkások nem kapnak megfe­lelő tájékoztatást a termelési és ideoló­giai kérdések összefüggéséről, és ezzel együtt azt tapasztalják, hogy gondosan kitervezett javaslataikat semmibe ve­szik — nem érzik szocialista kötelezett­ségüknek, hogy újabb javaslatokat te­gyenek. Véleményem szerint ezek az alapvető okai annak, hogy a termelési tanácsko­zások — amelyek megfelelő fórumok lehetnének a munkások bevonására a vezetésbe, tudatuk formálásra — sem érik el a kívánt eredményt. A tudományok művelői a munkához va­ló viszony, a szocialista munkaerkölcs és a szocialista brigádmozgalom kérdé­seivel túl elvont módon, sokszor csak a klasszikusokra hivatkozva foglalkoznak­­ és nem elemzik eléggé a mai élet gya­korlatát. Ez is közrejátszik abban, hogy a mozgalmi szervek nem mindig tud­nak kielégítő útmutatást adni a munká­hoz való viszony formálásában, vagy a szocialista brigádmozgalom irányításá­ban. A gazdasági munka és az ideológiai munka kölcsönhatásának hiányából fa­kad az az üzemeinkben meghonosodott szemlélet is, amelyet körülbelül így le­hetne megfogalmazni, csak azzal törőd­nek, hogy náluk mi lesz a tervvel, a nyereségrészesedéssel, a prémiummal, de azt már nem nézik, hogy az ő indi­vidualizmusuk milyen káros lehet a népgazdaság egészére. Nemegyszer ebből erednek a koope­rációs nehézségek, a nyersanyaghiány, a munkaerőcsábítás, és még számtalan olyan jelenség, amely mind a helyes szocialista tudat hiányát jelzi. Sajnos a szakszervezeti szerveink jelentős része sem harcol e helytelen szemlélet alap­vető megváltoztatásáért. Ide tartozik még egy kérdés, amely ugyancsak szoros összefüggésben van a gazdasági építés, a tudatformálás köl­csönhatásával: az anyagiasság. Teljesen igaz az a megállapítás, hogy míg korábban elhanyagoltuk az anyagi hajtóerők felhasználását, és szinte kizá­rólagosan az öntudatra apelláltunk, ad­dig ma sok helyen nem tulajdonítanak kellő fontosságot az erkölcsi ösztönzés­nek. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az anyagiasság túlzott eluralko­dása nem csupán egy szűk rétegre kor­látozódik, hanem széles köröket ölel fel , vezetőket és vezetetteket egyaránt. És ebből nem kis bajok származnak. Szoros összefüggésben van ezzel a munkafegyelem nem kielégítő volta, a munkáért érzett felelősség nem kellő súlya, a népgazdaságnak komoly káro­kat okozó munkásvándorlás, üzemek, munkahelyek felcserélése, sőt szakmák otthagyása más, jobban fizetett mun­káért. Főleg az értelmiségi munkakö­rökben dolgozókra jellemző sok helyütt a mellék- és másodállások halmozása. (Kivétel természetesen az oktatás, ahol erre jelenleg szükség van.) Mindez együttesen komoly károkat is okoz. Az anyagi és erkölcsi ösztönzők egyen­súlya igen sok "üzemben megbillent, az anyagiasság az Üzemekben is" elterjedt, a funkcionáriusok pedig nemegyszer szó nélkül elmennek mellette. Az újítá­soknál önzetlen segítés helyett gyakori a szemérmetlen anyagi követelés, és csak azután következhet a közreműkö­dés. Az erkölcsi ösztönzők mellett kevés a meggyőző, felvilágosító szó, sokszor szinte szégyenlősen nyújtják át a ván­dorzászlókat, okleveleket, érmeket. Részben ennek tulajdoníthatjuk, hogy a társadalmi munkások köre nem bővül a kívánt mértékben, s az olyan jelen­téseket, hogy például szakszervezeti művelődési intézményeinkben is csak­nem minden szükséges munkát egyre inkább csak »tiszteletdíjért« hajlandók elvégezni. Az individualizmus az egyéni érdekek — túlnyomórészt anyagi előnyök — széles körű hajhászásában nyilvánul meg. Ide tartoznak azonban olyan je­lenségek is, hogy egyes gazdasági veze­tők — visszaélve beosztásukkal — egyé­ni, vélt sérelmeik miatt megtorlással élnek, a termelés rovására helyeznek át embereket. Ilyen törvénytelen, önké­nyeskedő intézkedések miatt a vállala­tok nemegyszer ezreket fizetnek ki közpénzből a felsőbb egyeztető bizottsá­gok törvényvédő határozatai nyomán. Az anyagiasság és önzés jelenségei­nek megszüntetése olyan nagy feladat, amellyel szakszervezeti szerveink egy­­maguk nem tudnak megbirkózni. Sok esetben a kialakult helyi közhangulat miatt agitálni sem mernek. Pedig éppen az lenne a legfontosabb, hogy hivatkoz­va a szocialista tudatra, jobban össz­hangba hozzák a társadalmi és az egyéni érdekeket. Ehhez a munkájuk­hoz nekünk kell megadni a szükséges segítséget. Dolgozó népün­k, pártunk vezetésével eredményes erőfeszítéseket tett és tesz, a munkásosztály, a dolgozó parasztság és szocialista értelmiségünk túlnyomó része becsületesen helytáll a szocializ­mus építésének valamennyi területén. Terveinket, alapvető célkitűzéseinket sorra megvalósítjuk. A fentebb jelzett problémák azonban nehezítik, fékezik előrehaladásunkat. Éppen ezért mozgal­mi és gazdasági szerveinknek egyaránt fokozott figyelmet kell fordítaniuk a gazdasági és az ideológiai munka egysé­gének és kölcsönhatásának érvényesíté­sére, hogy minél gyorsabban és minél teljesebben valósíthassuk meg ország­építő feladatainkat.

Next