Népszava, 1966. június (94. évfolyam, 128–153. szám)
1966-06-01 / 128. szám
Az összedőlt ház, meg a szerencse Nagy halom tégla, néhány gondosan sorba rakott cserép — ennyi maradt mindössze Vecsésen, a Kikindai utca 33. számú házból. Néhány évvel ezelőtt két népes cigányosa- Aki a baj, Kállai József, az egyik Családfő, jelenleg Budafokon, a tüdőbeteg-kórházban tartózkodik. Onnan, a betegágyból írt levelet, s kérte, nézzünk utána, mi lesz az otthoniak sorsa. Mellékelte — másolatban — a községi tanács műszaki osztályának, mint »elsőfokú építési hatóságnak« február 9-i határozatát is. Ez a helyszíni szemle alapján kimondotta, hogy a házat »életveszélyesnek nyilvánítjuk, s közöljük Kállai József tulajdonossal, mint lakóval is, hogy az épületben csak saját felelősségére és veszélyére tartózkodhat«. — De hát nem találtak lakást szegények és egy ideig még a kidőlt falú házban reszkették végig a hideg téli éjszakákat — emlékezik a közelmúlt eseményeire az Oláh-család egyik tagja. — Amikor aztán nagyon féltek, kijöttek ide, ebbe a parányi nyári konyhába, ahová mi már valamivel korábban kiköltöztünk, mind a hatan. Tessék elképzelni, mennyire összeszorult itt a tizenkét ember! így talált ránk egyik Elég lesz-e —■ Hálásak vagyunk a gazdának, hogy befogadott bennünket — mondja. — Csak hát nem tudjuk, meddig kell igénybe vennünk a vendégszeretetét. De hát Rékási Ferencen, a melegszívű lakatoson kívül senki sem törődik a bajba jutott családdal? A községi tanácson kiderül: nem feledkeztek meg róluk. — Nemrégiben értesítették, hogy a belvízkáron sült családokat felterjeszthetjük segélyre. Az ezzel foglalkozó bizottság Kállaiékat is javasolta, s minden remény megvan a közeli, kedvező döntésre — közli Kosár Pál műszaki ügyintéző. Azonkívül a károsult családok régi, éppen a gyenge megalapozás miatt összedőlt házaik helyett tetszésük szerint kiválasztott típusterv alapján új, erős, tágas épületeket emelhetnek, igen kedvezményes OTP-hitel segítségével. Ezt a lehetőséget Kállaiéknak és Oláhéknak is felajánljuk. Csakhogy az ő esetükben — különösen Kállaiéknál — aligha megy majd könnyen, belátható időn belül a családi hajlék »bővített« újjáépítése. Mert még ha a családtagok továbbra is becsületesen, kitartóan dolgoznak, s keresetük jó részét az építkezésre áldozzák, a - Sád, Kállaiék és a rokon Oláhék közösen vásárolták meg a kicsiny épületet, amelynek gyenge falai között összesen tizenketten találtak otthont. Idén februárig. tan is barát : este Józsi barátja, egy ■ derék ember, a Ganz■ MÁVAG lakatosa, aki egyedül él szoba-konyhás lakásában. Azonnal áthívta az egész Kállai családot, s felajánlotta nekik a szobáját, ő meg kiköltö■ zott a konyhába. Éppen jókor történt ez, mert haj■ nalban nagy zuhanással ■ összedőlt a házunk. Ha valaki bent lett volna, az , bizony a téglák alatt ma■ rád... Átmegyünk a vendégszerető lakatos közeli házába. A szobában rend, tisztaság, de bútor nincs — nem is férne el —, csak csupa fekvőhely. Itt él Kállai József felesége — néhány hét óta a kőbányai írószergyár dolgozója, sajnos, maga is sokat betegeskedik —, nagyobbik fia, aki gépkocsikísérő, míg felesége ugyancsak az írószergyárban vállalt munkát, két általános iskolás kislánya, s végül a kisebbik fiú, Bandi, a kőbányai zenei gimnázium másodikos tanulója. . Most csak ő tartózkodik itthon, éppen vizsgára készül a segítség, betegségek, gondok miatt egyedül akkor sem igen boldogulhatnak. Kállaiék, meg a kora tavaszi belvíz által sújtott többi 5—6 család esete a személyi problémák mellett egy általános jelenség miatt is elgondolkoztató. Az építési hatóság határozatát, amelyről már beszéltünk, megküldték ugyanis a földszintről az emeletre, a községi tanács elnökének azzal a meghagyással, hogy »az érdekeltek elhelyezéséről gondoskodjon.« — Ilyen kitétel a felülről kapott utasítás szerint minden alkalommal szerepel az életveszélyesnek nyilvánító határozatban. Mi is tudjuk azonban, hogy az állami kezelésben levő lakások foglaltak, magánhelyiségekhez meg nem nyúlhat a tanács, így hát gyakorlatilag végrehajthatatlan a határozat — mondja a műszaki ügyintéző. — Ha nincs itt a vb-titkár, magam írom alá a nekem szóló határozatokat, abban a tudatban, hogy tehetetlen vagyok — jegyzi meg Szentpéteri László tanácselnök. — A felelősséget ugyan én is elhárítom azzal, hogy az életveszélyes épület lakóit nyilvántartásba veszem, s ha tanácsi rendelkezésű lakás ürülne meg — amire nyolc éve, amióta a község élén állok, alig volt példa —, akkor elsősorban őket helyezem el. Hacsak közben össze nem dőlt már régen a ház, mint most a Kállaiéké is. Így hát csak a szerencsétől függ, nem történik-e baleset. — Legutóbb Lakatosékat, akik ugyancsak fedél nélkül maradtak, elhelyeztük az MHL-székházban. De nem tudom, meddig maradhatnak ott, hiszen máris sürgetnek a járástól, a megyétől, csináljak valamit, mert a községben megbénult a szövetség működése. Ez a hátránya annak, ha középület igénybevételével próbál segíteni az ember. Egyébként ezekről a határozatokról rengeteg vita van, s a problémával nemcsak Vecsésen, hanem jóformán minden községben találkozhat. A megoldás talán az lehetne, hogy azokban a községekben, ahol nagyon nehéz a lakáshelyzet, ugyanakkor gyakori a belvíz, a községfejlesztési alap egy részéből, lehetőleg társadalmi összefogással, hozzájárulással — a KISZ tagjai bizonyára megnyerhetők ilyen kezdeményezésnek — hozzanak létre egy-két szükséglakást. A belvíz csaknem minden évben jelentkezik. Amíg fenyegetései ellen csak végrehajthatatlan papírhatározatokkal védekezünk, sohasem tudhatjuk, mikor okoz jóvátehetetlen tragédiát. A szerencsében bizakodni persze könnyebb, mint néhány szerény szükséglakást építeni. Ám az utóbbi a megnyugtatóbb! Miklós Dezső AZ ELSŐ ESZTENDŐ Magyar film Főszereplők: Cs. Németh Lajos, Voith Ági fh., Bárány Frigyes, Mészáros Ági, Szakáts Miklós Bemutató: június 2 1966. június 1 HÁROM HÓNAP A SZOVJETUNIÓBAN MINGECSAUR Mindössze 18 éves, Azerbajdzsán népének egyik legszebb, legmodernebbül felöltözött”, mondhatnám úgy is: legbájosabb teremtése. Nemcsak azért, mert üde levegőt árasztó hegyek veszik körül és folyó szeli ketté a széles utcákkal, virágos parkokkal telepített városkát, hanem mindenekelőtt azért, mert vidám fiatalok lakják Mingecsaurt. Olyanok, akiknek az átlag életkora alig éri el a 30 esztendőt, akik néhány éve költöztek ide a köztársaság számos helyéről és fészket raktak, családot alapítottak az egykori lakatlan, mocsaras vidéken. Nem is olyan régen, közvetlenül a háború után, a negyvenes évek végén ezen a helyen, ahol ma közel 40 000 ember él, még szúnyoghadak garázdálkodtak és kegyetlenül elbántak mindazokkal, akik e mocsaras, lapos tájnak a közelébe merészkedtek. De nem kímélték a környező falvakban élőket sem. Ellepték őket, elhintették a maláriát, „beoltották” a nagy szenvedéssel járó betegség szérumával. A szúnyogokkal cimboráit a Kura folyó is, amely gyakran elöntötte az útjába került házakat, településeket. Mindkét állandósult, átkozott csapás elszomorította és felbosszantotta az itt élő embereket, sőt, olyannyira felpaprikázta őket, hogy egy napon elhatározták az azerbajdzsániak: megfékezik a folyó rakoncátlankodását és likvidálják a millió és millió számra élősködő, emberek egészségét állandóan veszélyeztető szúnyogsereget. A véres irtóhadjárat a természet átalakításával párosult. Meg kellett változtatni a környéket ahhoz, hogy ez a csata az emberek javára dőljön el. Az elbeszélésnél sokkal, de sokkal hoszszadalmasabb és nehezebb volt lecsapolni a mocsarakat és megszelídíteni a sokszor vadul őrjöngő folyamot. Mingecsaur élő példa arra, hogy az ember sok mindenre, sokszor hihetetlennek vélt jelenségek megváltoztatására, átalakítására is képes. Természetesen, ha megvan rá a lehetősége, ha erős akarat, felismerés és felkészültség lakozik benne. Azerbajdzsán társadalmi berendezkedésében és népében mindezek a feltételek megérettek, s szinte csodálatos tettet vittek véghez. Olyannyira, hogy modern várost szült és épít tovább a már feledésbe ment mocsarak helyén. Gép-, üveg-, vasbeton-, kábel-, textilgyárak létrehozásával munkahelyeket teremtett ezer és tízezer ember számára, az ország és a környező köztársaságok hasznára, javára. Olyan 600 négyzetkilométer területű mesterséges tengert alkotott a város kapujában, amely nemcsak a Kúra megszelídítését vonta maga után, hanem nagy kiterjedésű, majd’ 300 000 hektár földterületnek az öntözését is szolgálja és legfőképpen a vízi erőmű működését táplálja. A 16 milliárd köbméter vizet gyűjtő tenger lábánál magasba emelkedő (a mellékelt felvételen látható) egyensúlyozó tornyok külön látványosságai a fiatal városnak. Persze, csupán ezért nem lett volna érdemes felépíteni, annál inkább azért, mert a majd égig magasodó 6 torony olyan erőműnek a tartozéka, amely energiát és világosságot termel és szállít a környéken túl, nemcsak Azerbajdzsánnak, hanem Grúziának és Örményországnak is. Az évi másfél milliárd kWó energia majdnem csak ajándéka az emberek által újonnan kialakított, megváltoztatott természetnek, hiszen száznál kevesebb szakember közreműködését, felügyelését és gondozását igényli csak, s ahogy mondani szokás: a termék majdnem ingyen van. Hasznát azok látják, akik két kezük munkájával, gondolkodásukkal, értelmükkel szakadatlanul arra törekszenek, hogy mind jobb, szebb életet teremtsenek önmaguknak és utódaik számára. Azoknak a ma még tipegőtopogó, a parkokban játszadozó, tereken futkározó, az iskolapadokban a tudományt mohón magukba szívó ifjú polgároknak, akik nemcsak élvezni fogják apáik okos, szorgalmas munkájának gyümölcsét, hanem még gyorsabb tempóban haladnak, futnak majd előre, az újabb célok elérése felé. Az ember, a békés alkotó munka megteremtőjének és megtestesítőjének még ragyogóbb céljai felé. Azért írom le bátran és igazul ezeket a lelkendezőnek is tűnhető szavakat, mert mást nem is tehetek azok láttán, hogy amerre jártam, úgy itt is, Mingecsaurban nagyarányú építkezést és magasfokú gondoskodást figyelhettem meg. Az emberek javára, a mai és a jövő nemzedék érdekében. Timmer József • í •• ssy. ..x*. (A szerző felvétele) Jövünk érdekében JÓ ÉRZÉS, ha az ember önmaga gondolatait is felfedezi a »hivatalos« állásfoglalásban. Az ilyen »találkozások« nem csupán hiúsági okokból derítenek jókedvre, de tartalmi, ténybeli vonatkozásukban is örömet, elégedettséget váltanak ki__így kommentálta egy munkásismerősünk minap a gazdasági mechanizmus reformjáról szóló párthatározatot. S véleményét eléggé általánosnak tekinthetjük. Tapasztalataink szerint az üzemi közvélemény magáénak érzi a határozatban megfogalmazott elveket, mert az elmúlt hónapokban, években sokszor elhangzott jelzésekre, kívánságokra kapott választ velük. A reformot nagy horderejű társadalmi és politikai feladatnak nevezik a szakemberek. Úgy vélik, hogy egyik döntő állomása a szocializmus megvalósításához vezető forradalmi utunknak. Jelentőségét a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez hasonlítják. A munkások egyszerűbben fogalmaznak, de érzik, hogy nagy dolog van készülőben. . Pedig a reform lényege egy-jszerűnek tűnik. Arra készülünk, hogy gazdaságunkat a jövőben ne adminisztratív módszerekkel, hanem közgazdasági eszközökkel irányítsuk. Meg kívánjuk szüntetni a gazdaságirányítás jelenlegi, úgynevezett tervlebontásos módszerét, olyképpen, hogy a minisztériumok nem aprózzák majd fel a népgazdasági tervet a vállalatokra, s a feladatokat és az eszközöket nem kötelező tervmutatóként osztják szét. Legfőbb törekvésünk, hogy minden kérdésben ott és azok döntsenek, ahol és akik a legjobban ismerik azt, illetve a legközvetlenebb az érdekeltség. A gazdasági ügyek intézését a vezetők hozzáértésére, széles hatáskörére és személyes felelősségére szándékszunk alapozni. Megszüntetjük az egyéni kezdeményezést gátló, bürokratikus kötöttségeket. Szabad teret biztosítunk a közérdeket szolgáló, alkotó kezdeményezésnek, kedvezőbb feltételeket, jobb lehetőségeket teremtünk a szocialista demokrácia további fejlődéséhez. S nem utolsósorban érvényesíteni kívánjuk a szocialista elosztás elvét: az egyes dolgozó életszínvonala a jelenleginél jobban függjön munkája társadalmi hasznosságától, egyéni teljesítményétől és a kollektív munka eredményességétől Csupa olyan célkitűzés, amelynek hiányát, illetve nem kellő érvényesülését naponta éreztük eddigi tevékenységünkben! »Népgazdaságunk jelenlegi helyzetében a fejlődés nagy tartalékát képezi a dolgozók munkaerejének, munkaképességének jobb hasznosítása — aminek egyik feltétele, hogy lényegesen jobb munkával lényegesen többet lehessen keresni« — állapítja meg a Központi Bizottság határozata. S a megállapítás, illetve a belőle származó következtetés megegyezik a munkások tapasztalatával, kívánságával. A jelenlegi »egyenlősdi« nemcsak a népgazdaságnak okoz károkat, de megrövidíti a társadalomnak többet adó vállalati kollektívákat, a szorgalmasabban, leleményesebben, nagyobb alkotói fantáziával dolgozó munkásokat is. Ezért helyesli mindenki, hogy a vállalatok gazdasági megítélésének mércéjéül a nyereséget állítjuk majd, s ehhez kapcsoljuk a kollektívák és az egyes dolgozók anyagi érdekeltségét. Ez a módszer várhatóan jobb, hatékonyabb és felelősségteljesebb munkára serkent munkást és vezetőt egyaránt. VONÁSA a tervezett reformnak, hogy a gazdálkodás rizikóját elsősorban a vezető posztokon dolgozók viselik. Egyrészt jobb munka esetén a jelenleginél nagyobb bérkiegészítést (prémiumot) kaphatnak a vállalati nyereség részesedési alapjából, másrészt — ha veszteségesen működik a vezetésük alatt álló vállalat — nem kaphatják meg alapfizetésük bizonyos hányadát. Az anyagi érdekeltség ésszerűbb és igazságosabb módosításán kívül az üzemi demokráciát is kedvezően befolyásolja majd a gazdasági mechanizmus tervezett reformja. A tartalmasabb demokráciának olyan előfeltételeit teremti meg, amelyek ma még hiányzanak, s miattuk a demokratikus elvek gyakran csak formálisan érvényesülhetnek. A Központi Bizottság ülésén nem véletlenül állapították meg: a szocialista demokrácia érvényesülésének egyik fontos előfeltétele a döntési jogkörök nagyfokú decentralizálása. A vezetők csakis megfelelő önállóság és hatáskör birtokában vállalhatnak igazi felelősséget döntéseikért, utasításaikért — »felfelé« és »lefelé« egyaránt. A változásnak előreláthatóan velejárója lesz, hogy a dolgozók is érdemibben ellenőőrizhetik majd vezetőik cselekedeteit s valószínű, a jelenleginél jobban igyekszenek majd befolyásolni a vállalati gazdálkodás menetét. A szocialista demokrácia kiszélesedése tehát egyrészt következménye, másrészt alakítója lesz az új gazdasági mechanizmusnak. Persze nem spontánul, önmagától. A szakszervezetekre vár a feladat, hogy felkarolják és elősegítsék a dolgozók véleményének, javaslatainak hasznosítását, kollektív részvételüket a gazdálkodás irányításában, ellenőrzésében. Az új gazdasági mechanizmusban jelentősen nő a szakszervezeteknek, mint a dolgozók képviseleti szerveinek szerepe. A Központi Bizottság határozata kimondja: »Az állami szervek, a minisztériumok minden olyan intézkedésüknél, amely érinti a bér-, ből és fizetésből élő dolgozók élet- és munkakörülményeit, legyenek kötelesek — döntés előtt — az állami célokat egyeztetni az illetékes szakszervezet véleményével, több szakmát érintő kérdésekben pedig a SZOT véleményével.« Új és sokat ígérő célkitűzése továbbá a gazdasági mechanizmus reformját körvonalazó határozatnak: »A vállalati szakszervezeti szerv — a vállalatvezetéssel egyetértésben — vállalati kollektív szerződésben foglalja össze a dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő szabályokat. A vállalati kollektív szerződésnek tartalmaznia kell a munkaviszonyra, a munkabérekre, a munkásvédelemre, az anyagi és az erkölcsi ösztönzés rendszerére stb. vonatkozó szabályokat. A vállalati kollektív szerződést a vállalatvezetés és a dolgozók viszonyát szabályozó alkotmányként kell kezelni.« HOSSZAN MÉLTATHATNÁNK még a gazdasági mechanizmus reformja alapjául ajánlott párthatározat támogatást érdemlő célkitűzéseit. Ám úgy gondoljuk, hogy most inkább a célkitűzések gyakorlati megvalósítására helyes irányítanunk figyelmünket. Így előfeltétele a reform jó megvalósításának az idei és a jövő évi népgazdasági tervek eredményes teljesítése, s ennek érdekében az üzemi munkások igen sokat tehetnek, hiszen nem mindegy, hogy a gazdálkodás új rendszere mennyire stabil alapokról indul. Az 1968 elején életbe lépő reforióta -fi" melyben külön-külön mindenki megtalálhatja saját elképzelését, gondolatát is — igazán jól csakis együttes összefogással, a munkások, a gazdasági szakemberek, a párt- és a szakszervezeti tisztségviselők legteljesebb akarat- és cselekvési egységével lehet előkészíteni és végrehajtani. Mocsári Károly NÉPSZAVA 3