Népszava, 1967. február (95. évfolyam, 27–50. szám)

1967-02-23 / 46. szám

munkásosztály, az egész dolgozó nép, a nemzet boldogulásának biztos és reményteljes útját A Ha­zafias Népfront Országos Tanácsa januári határo­zatával és választási fel­hívásával, amelyben a szocialista társadalom tel­jes felépítésének célját a nemzet céljaként támo­gatta, programot adott. Ez együttvéve azt jelen­ti, hogy az országban jó feltételek vannak a vá­lasztáshoz. Dolgozó né­pünk március 19-én sza­vazatával nyilváníthatja egyetértését politikánk­kal, szocialista céljaink­­kal és jó összetételben választhatja újjá legfőbb törvényhozó és néphatal­mi szerveinket, az ország­­gyűlést, a tanácsokat. Meggyőződésem szerint a Hazafias Népfront jó programmal indítja je­löltjeit, olyan program­mal, amellyel valóban el­nyerhetik a választók mil­lióinak bizalmát és támo­gatását. Nagy feladataink megkövetelik minden hazafias erő összefogását A kongresszus óta még nem sok idő telt el, de a visszhang ismeretében, nem utolsósorban a je­lölő gyűlések tapasztalatai alapján, teljes joggal megállapítható, hogy párttagságunk és népünk jól fogadta és helyesli an­nak határozatait. Osztat­lan egyetértéssel találko­zott, hogy politikánk fő iránya változatlan marad, s az is, hogy változtatunk ott, ahol ez szükséges és megfelelő döntések szü­lettek fejlődésünk megol­dást kívánó kérdéseiben. Közvéleményünk he­lyesli és támogatja vilá­gos és határozott imperia­listaellenes külpolitikán­kat, amely a szocializ­must, a haladást, a békét szolgálja. Teljes egyetér­téssel találkozott világos, előremutató belpolitikánk, amelynek egyértelmű cél­ja társadalmunk szocia­lista és demokratikus vo­násainak erősítése és to­vábbfejlesztése. Helyes­lésre talált, hogy a kong­resszus az államigazgatás, a gazdasági munka, a kul­túra időszerű kérdéseit tárgyalva a bürokratikus nehézkesség, a felelőtlen­ség jelenségeinek határo­zott felszámolására ösz­tönöz. Helyeslésre talált, hogy a kongresszus jóváhagyta a gazdasági vezetés re­formját, amely az intéz­kedés minden fórumán az önállóságot, a kezdemé­nyezést és a felelősséget követeli meg, és mind az erkölcsi megbecsülés, mind a javak elosztása tekintetében a munkában tanúsított becsületes helytállást és szélsérít­­ményt állítja az első hely­re. Általános helyeslésre talált, hogy a kongresz­­szus reális módon szólt mind az eredményekről, mind a hiányosságokról. Teljes egyetértéssel fo­gadták, hogy a kongresz­­szus külön figyelmet for­dított a széles rétegeket érintő szociális kérdések­re és azok megoldására. A kongresszusról kiala­kult kedvező közvéle­ményt erősítették a gyer­mekgondozási segélyről, a termelőszövetkezeti tagok nyugdíjáról, a bányászok helyzetének méltányos rendezéséről időközben már kiadott állami ren­delkezések. Az emberek látják, hogy a kongresz­­szuson elhangzottak, a ha­tározatok nem maradnak papíron, ellenkezőleg, azok végrehajtása nyom­ban megkezdődött. Örvendetes, hogy párt­tagságunk, a népfront ak­tivistái, a tömegszerveze­tek emberei, szocialista brigádtagok és az öntuda­tos munkások, parasztok, értelmiségiek nemcsak szavakban hangoztatják a kongresszussal való egyet­értésüket, hanem a ma­guk területén hozzá is fogtak azok megvalósítá­sához. A vezetés és a tö­megeknek ez az egyetér­tése és együttes cselekvé­se biztosítja pártunk IX. kongresszusa határozatai­nak maradéktalan valóra váltását. Bennünket kommunis­tákat mély megelégedés­sel tölt el az, hogy párt­­kongresszusunk mindazon programjellegű célkitű­zései, amelyek csak az egész nép munkájával valósíthatók meg, széles körű egyetértésre és tá­mogatásra találtató a nép­front-mozgalom kereté­ben, és társadalmi éle­tünk más területén tevé­kenykedő pártonkívüli szövetségeseinknél. Úgy véljük, ez tovább erősíti egységünket, a nép, a nemzet minden alkotó erejének tömörítését és annak hatékonyságát. A mai népfront-moz­galom alapjait azok a magyar hazafiak rakták le, akik annak idején vi­lágnézeti és minden más ellentétet félretéve össze­fogtak a hitlerfasiszták háborúja és megszálló csapatai, horthysta és nyilas csatlósaik ellen, a nemzeti megsemmisülés fenyegető veszélyének el­hárítására, a szabadság kivívására. Ma más időket élünk. A magyar nép vissza­nyert nemzeti független­sége és szuverenitása bir­tokában, a munkásosz­tály vezetésével kivívta saját hatalmát és vissza­vonhatatlanul a szocialis­ta forradalom útjára lé­pett. Az egykori kizsák­mányoló osztályok eltűn­tek, a nép van hatal­mon, a szocialista társa­dalmat építjük. De viszo­nyaink még átmenetiek. A szocialista társadalom alapjait leraktuk, azok szilárdak, de még sok a tennivalónk a virágzó és gazdag, magasan fejlett ország, a szocializmus teljes felépítéséig. Éppen ezért nagy jelentőséggel bír annak még jobb meg­értése, hogy belső, nagy feladataink megoldása és a nemzetközi helyzet egy­aránt megköveteli min­den hazafias erő összefo­gását a nép érdekeit leg­jobban előmozdító szo­cialista céljaink közös szolgálatára. Társadalmunk összete­Az országgyűlés a múlt­­esztendőben új választási törvényt fogadott el. E­­szerint most már a kép­viselőket is egyéni vá­lasztókerületben jelölik és választják. A törvény lehetővé teszi a képvise­lőválasztásnál is több je­lölt állítását. Az egyéni választókerület magával hozza — ez már a mos­tani jelöléseknél is így alakult —, hogy csökken a központi és növekszik a helyi képviselőjelöltek száma. Most, az előzőhöz képest, kevesebb a kép­viselőnek ajánlott mi­niszter és más vezető funkcionárius. Ez előse­gíti — és ez a célja is —, hogy növekedjék az or­szággyűlés ellenőrzése a kormány és az egyes mi­nisztériumok ügyviteli munkája felett. A képvi­selő­jelöléseknél keve­sebb, a tanácstagoknál több esetben került sor egyazon kerületben má­sodik jelölt ajánlására és elfogadására. A jelöltek, a második jelöltek is, ki­vétel nélkül a Hazafias Népfront programjával léptek fel és indulnak a választásokon. A szocializmus ellensé­gei ezt természetesen ki­fogásolják, mondván, nem igazi demokrácia az, ahol nincs több párt és a jelöltek azonos program­mal lépnek fel. Ezzel az állásponttal könnyen tu­dunk vitázni. A demok­rácia szó eredeti értelme­zése és jelentése szerint népuralmat jelent. Ná­lunk nincs több­pártrend­szer, de népuralom, te­hát demokrácia van. A Horthy-rendszerben több­pártrendszer volt, de nem volt demokrácia, hanem fasiszta diktatúra, és nem a nép képviselői, hanem a kapitalisták és a föl­desurak képviselői ültek a Parlamentben. Az Egyesült Államok­ban úgynevezett polgári demokrácia és többpárt­rendszer van, a hatalom szerveiben mégis a ki­válságosak, a monopol­ terének és fejlettségi fo­kának megfelelően ma a hazafias népfrontmozga­lom keretében, a képvi­selő- és tanácstag-jelöltek között, itt is gyűlés részt­vevői között is különböző emberek, munkások, pa­rasztok, értelmiségiek és kispolgárok képviselői ta­lálhatók. Vannak közöt­tük kommunisták, párt­tagok és pártonkívüliek, marxisták és hívők, kü­lönböző egyházak papjai is, különböző világnéze­tek képviselői. A Haza­fias Népfront-mozgalom­ban tömörült különböző emberek összefogása nem ideológiai azonosulást, hanem politikai szövetsé­get jelent. A mozgalom­ban részt vevők viszo­nyában éppen az a dön­tő, hogy még világnézeti különbségek ellenére is összeköt bennünket az a felismerés és elhatározás, hogy a nép és a haza ügyét teljes meggyőződés­sel és együtt szolgáljuk. Mi kommunisták érté­keljük a párttagok és pártonkívüliek szövetsé­gét és örülünk annak, hogy ez a választás, amely a Hazafias Nép­front égisze alatt megy végbe, ismét demonstrál­ja egységünket ország­világ előtt. A szocialista nemzeti összefogás szün­telen erősítéséért dolgo­zunk, mert tudjuk, hogy ez nélkülözhetetlen poli­tikai, társadalmi céljaink erősítéséhez, igazságos ügyünk teljes és végső győzelméhez, tőke, a milliárdosok kép­viselői ülnek, és nem a dolgozók képviselői, így van ez sok más tőkés ál­lamban is. Nálunk a dol­gozó nép képviselői, náluk a kizsákmányoló tőkések képviselői alakítják a po­litikát. A szocialista or­szágokban a dolgozó nép hatalma érvényesül, a ka­pitalista országokban, még ott is, ahol a parlamenti életben látszólag több de­mokráciát engedélyeznek, a hatalom a tőkések dik­tatúrája és az ő érdekei­ket szolgálja. Az a körülmény, hogy egy kapitalista országban több párt jelöltjei között választhatnak a szavazók, az esetek többségében egyáltalán nem azt jelen­ti, hogy többféle politika között választhatnának. Elnézést, de erre megint csak az Egyesült Államok nyúlja a legszemléltetőbb példát. A legutóbbi elnök­­választás során az Egye­sült Államok jelenlegi el­nöke békeszólamokkal, az állampolgári egyenlőség érvényesítésének prog­ramjával, a nyomor elleni harc programjával lépett fel a háborús uszító Gold­­water ellenpárti jelölttel szemben. A választók a jelenlegi elnökre szavaz­tak, ő azonban a bukott jelölt háborús programját valósította meg, és nincs szó állampolgári egyenjo­gúságról és a nyomorgók helyzetének megjavításá­ról sem. Ilyen az ő de­mokráciájuk. A Hazafias Népfront képviselőjelöltjeinek, ha bejutnak az országgyűlés­be, el kell látniuk majd mindenekelőtt törvényho­zói tisztjüket. Választóik elvárják tőlük, hogy emel­lett szorgalmazzák terüle­tük fejlesztését, és szük­ség esetén emeljenek szót egyes választók közérdekű és indokolt panaszainak orvoslásáért is. Mindezt azonban úgy, hogy sohase feledjék: a legfőbb köte­lességük a közügy, a dol­gozó nép érdekeinek, a szocializmus és­­ a béke ügyének hű szolgálata az ország házában. Pik­mjc­ián ni imrt riir egyenjogúság van, ezért törvény tiltja, hogy bár­kit hátrányos megkülön­böztetésben részesítsenek származása, nemzetisége, felekezeti hovatartozása miatt. Erre büszkék va­gyunk. Az országgyűlés tagjainak kötelessége, hogy őrködjenek népünk hatalma, alkotmányos rendünk betartása felett és fejlesszék demokra­tikus rendszerünket. Ná­lunk törvény tiltja a há­borús uszítást, a más né­pek elleni gyűlöletkeltést. A dolgosok éle rendszert A választás eddigi me­netében, a jelölő gyűlése­ken, inkább az ajánlók és a választók beszéltek, most, a második részben, a tömeggyűléseken már a jelölteknek kell a prog­ram alapján fellépni és beszámolni az eddigi munkáról, a jövő felada­tairól és saját munkájuk­kal kapcsolatos elgondo­lásaikról. Ha szocialista építő­munkánk eredményeit, az ország fejlődését, a vá­lasztók előtt négy évvel vállalt kötelezettségeket vizsgáljuk, akkor a vá­lasztási gyűléseken a Ha­zafias Népfrontot képvi­selő emberek tiszta lelki­ismerettel adhatnak szá­mot a végzett munkáról, a megtelt útról. A XI. öt­éves tervet végrehajtot­tuk, fejlődött az ipar, a kereskedelem, a mezőgaz­daság, számos új üzem, híd, közmű, iskola, kór­ház épült, javultak a szo­ciális viszonyok és fejlő­dött a közművelődés, a kultúra. Fejlesztettük néphadseregünket, köz­­rendvédelmi intézmé­nyeinket, a munkásőrsé­get, úgy, ahogy azt rend­szerünk, hazánk védelme és az emberiség iránti kö­telezettség szocialista or­szágunktól megkövetelte. Ha tíz évre tekintünk vissza, a fejlődés még szembetűnőbb. 1955-től 1966-ig iparunk termelése kétszeresére emelkedett, a mezőgazdasági termelés az 1950—55 közötti öt év átlagát az 1960—65 kö­zötti öt év átlagával ha­sonlítva össze, 25 száza­lékkal növekedett. Ez igen komoly eredmény, figyelembe véve, hogy közben végbement a me­zőgazdaság szocialista át­szervezése is. A szocialista társada­lom építési programjá­nak, így választási prog­ramunknak is fontos ré­sze a III. ötéves terv, amely az ipari termelés 32—36 százalékos, a me­zőgazdasági termelés 13— 15 százalékos, a reáljöve­delem 14—16 százalékos növelését irányozza elő. A III. ötéves terv újabb nagy fejlődést hoz ipa­runk korszerűsítésében, politikánk a népek barát­ságának és együttműkö­désének ápolása, ország­­gyűlésünknek is, e törek­vések valóra váltásán kell munkálkodnia. Népünk joggal elvárja, hogy a képviselők méltók legye­nek a bizalomra. A kép­viselők pedig legyenek büszkék arra, hogy az eddig ismert legdemokra­tikusabb rendszerben, szo­cialista ország parlament­jében a nép ügyét szol­gálhatják. ittzínvonalának és emelése nagymértékben fejlődik a vegyipar, az autóbusz­­gyártás, megkezdődik az első magyar atomerőmű építése, elkészül a buda­pesti földalatti első sza­kasza, korszerűbbé válik egész közlekedésünk. A III. ötéves terv első éve, az 1966-os népgazda­sági terv kedvező ered­ményekkel zárult. Az ipa­ri termelés 7 százalékkal, a mezőgazdasági termelés több mint 5 százalékkal, a nemzeti jövedelem 6 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Az ipari termelés növekedésének 80 százaléka a termelé­kenység növekedéséből származott. A munkások és alkalmazottak átlagke­resete 4 és fél százalék­kal emelkedett. A múlt év eredményei alapján az állami iparban az idén körülbelül 140 millió fo­rinttal nagyobb nyereség­­részesedést fizetnek ki, mint tavaly. A szövetke­zeti parasztság személyi jövedelme — a termelés­sel arányosan — szintén növekedett. Az életszínvonal emel­kedésének kérdését a leg­nagyobb felelősséggel kell mindenkor kezelni. Nem­csak valljuk, de a gya­korlat igazolja nálunk, hogy a szocializmus épí­tése együtt jár a dolgo­zók életszínvonalának rendszeres emelkedésével. Erre mindig akkor kerül sor, amikor a termelés növekedésével, a gazda­ságosság javításával a fel­­■ tételek­­ megteremtődnek.­­ Ez függ a vezetéstől, de nem kisebb mértékben a dolgozók, munkások, pa­rasztok, mérnökök, tudo­mányos kutatók munká­jától, s annak hatékony­ságától. Választásainkra egyéb­ként sem az ígérgetések a jellemzőek, de ezt az alkalmat is fel kell hasz­nálnunk arra, hogy erő­sítsük annak felismerését, hogy elosztani csak azt lehet, amit megtermelünk, és egyének is, csoportok is annak mértékében je­lentkezhetnek igényeik­kel a közös asztalnál, amilyen mértékben ma­guk is hozzájárulnak an­nak megtérítéséhez. rázások is adódtak. Az el­lenség, annak nyugati hírmagyarázói, a »kapi­talista gazdálkodás ele­meinek felújításáról«, a gazdasági vezetők töme­ges elbocsátásáról, mun­kanélküliségről és hason­lókról fecsegtek. Ezzel szemben az igaz­ság az, hogy a gazdaság­vezetési reform a szocia­lista tervgazdálkodás to­vábbfejlesztése az új kö­vetelményeknek megfele­lően. A népgazdaság terv­szerű fejlesztését az ed­diginél lényegesen kisebb mértékben központi uta­sítással, és nagyobb mér­tékben közgazdasági, gaz­dasági eszközökkel fogjuk biztosítani. Éppen a ren­delkezésre álló termelési eszközök hatékonyabb ki­használása érdekében nö­velni kell a termelő­ipari és mezőgazdasági üzemek önállóságát, az eddiginél nagyobb szerepet kell biz­tosítani a kereslet és kí­nálat, a piac szabályozó szerepének. Más szóval, teljes mértékben a tény­leges szükségletnek meg­felelően kell termelni. Nagyobb szerepe lesz a szocialista tervgazdálko­dás keretei között lehet­séges egészséges, a fo­gyasztók és felhasználók érdekeit szolgáló versen­gésnek, kezdeményezés­nek. Az általános kilátáso­kat illetően a fejlődést meghatározza maga a III. ötéves terv. A tervben mind a termelőeszközök, mind a fogyasztás és élet­­színvonal növelését irá­nyoztuk elő és végrehaj­tása a jelenleginél nem kevesebb, hanem több munkaerő beállítását igényli a népgazdaságban. A gazdasági munkát köz­vetlenül irányító emberek az eddiginél lényegesen nagyobb mértékben vé­gezhetnek ezután valóban alkotó munkát, a termelő­­munkát végzőknél pedig a szocialista bérezési elv hatékonyabban fog érvé­nyesülni. Ez azt jelenti, hogy a biztosított alap­bérnél több kereset jut azoknak, akik többet ad­nak munkájukkal a tár­sadalomnak. A dolgozni akaró, a munkában helyt­álló gazdasági vezetőnek, munkásnak, parasztnak, alkalmazottnak, dolgo­zóink óriási többségének előnyösebb lesz a helyze­te a gazdasági reform be­vezetését követően. Hogy akadnak olyan emberek is a különböző területen, akiket ezek a kilátások nem nyugtatnak meg teljesen? Erre én azt mondom, ez nem is baj. Éppen ellenkezőleg. Na­gyon egészséges dolog lesz az, és az illetőknek ma­guknak is jót tesz, ha nyugtalankodnak azok a kevesek, akik eddig a be­csületesen dolgozók rová­sára, a munka imitálásá­­val akartak, és sajnos sok esetben tudtak is élni és boldogulni. Választás van, ezért utalni lehet és kell ebben az összefüggésben is alkotmányunkra, annak betűjére és szellemére: a mi társadalmunk a mun­kához való jogot biztosít­ja mindenki számára, ugyanakkor a munkát er­kölcsi kötelességgé is te­szi és tiltja a társadalom rovására történő élőskö­­dést. Népuralom, demokrácia 1967. február 13 NÉPSZAVA A ma jog élt erkölc­ s párt, az állami és gazdasági, irányító szer­vek jelenleg tervszerűen foglalkoznak a gazdaság­irányítási reform beveze­tésének előkészítésével. Nem kevésbé foglalkoz­tatja ez a kérdés a közép és alsóbb vezetésben dol­gozó embereket, és a dol­gozók széles közvélemé­nyét, ezért engedelmük­­kel néhány szót szólok ennek lényegéről. Mint is­meretes, gyakorlati veze­tők és tudósok bevonásá­val mintegy két év alatt elkészült a reform ter­vezete. A Központi Bi­zottság, majd a kongresz­­szus elvi jóváhagyása után a megfelelő előké­születek megtörténtek, s így lehetővé vált, hogy a reform 1969. január 1-től a maga egészében műkö­désbe lépjen. Meggyőződésünk, hogy a reform előreviszi a szo­cializmus ügyét és előre­viszi nemzeti fejlődésün­ket. Hazánk társadalmi rendszere a legmagasabb­­rendű, ugyanakkor gazda­sági fejlettség szempont­jából, történelmi öröksé­günk folytán, még a kö­zepesen fejlett országok közé tartozunk. Ez nem kis eredmény, ha figye­lembe vesszük, hogy az ország iparosítása, az el­­nemu­dittság felszámolása, inkad­ási kötelesség a háborús és ellenforra­dalmi károk helyreállítá­sa és más nehézségek le­küzdése nagy erőfeszítést igényelt népünktől. Mind­ehhez sok szempontból szükségszerű volt az irá­nyítás erősen centralizált rendszere. A népgazdaság fejlettségének mai fokán a túlzott központosítás már gátolja az előrehala­dás kívánt ütemét. Fo­kozatosan előre kell tör­nünk a fejlettség maga­sabb szintjei felé, emel­nünk kell hazánk szere­pét és rangját a világ­­gazdaságban. Ennek útja a műszaki fejlődés, a ter­melékenység, a jövedel­mezőség energikusabb nö­velése. Ezek a feltételei annak, hogy növeljük szerepünket a szocialista világ kereskedelmében és jövedelmezőbben keres­kedjünk a tőkés piacon. A gazdasági reform ilyen célok megvalósítását segí­ti — ezért kell harcol­nunk sikeréért. A reformmal kapcsola­tos felvilágosító munka eredményeképp annak alapeszméje mind na­gyobb megértésre, és mind szélesebb támoga­tásra talál. Ahogy min­den új és nagy dolognál történni szokott, kezdet­ben a legkülönbözőbb fél­reértések és félremagya­r reform előkészítése a minisztériumok, a gazda­sági szervek irányítóitól sok és jó munkát kíván a legközelebbi hónapok­ban. Mint említettem, ezek az elvtársak túlnyo­mó többségükben teljes odaadással, a reform meg­valósításán dolgoznak. Mégis megemlítem, hogy az 1967-es év beruházá­sainak elosztásánál az egyes ágazatok, üzemek részéről a szokottnál na­gyobb rohamot vezettek új beruházások indítá­sáért Világos, ők tudták, ez az év az utolsó, amikor még az ágazat, az üzem komoly megterhelése nél­kül »ingyen« lehet beru­házáshoz jutni. Az ilyen törekvés a helyzetből kö­vetkezett s emberileg ért­hető, de elfogadható nem volt, ezért a tervhivatal, a kormány gazdasági bizott­sága ezeket a »beruházási rohamokat« a népgazda­ság érdekeinek megfele­lően megfékezte és szabá­lyozta.­­ Sajnálatos, de az is elő­fordul, hogy olyan gazda­sági vezetők, akiknek ha­táskörükből le kell adni, vonakodva teszik ezt, sőt megtorlással élnek álta­luk irányított gazdasági vezetőkkel szemben azért, mert azok a Központi Bi­zottság, a Minisztertanács általános felhívása alap­ján már most önálló kez­deményezésekkel, vagy el­gondolásokkal lépnek fel. Elítélendő az is, ha egyik­másik gazdasági vezető se­gíti ugyan a jobb és kor­szerűbb termékek térhó­dítását, de a fogyasztóra eközben nincsen tekintet­tel. Általában kedvező például, hogy az árukat gondosabban, szebben cso­magolva árusítják, de ká­ros, ha az új csomagolás aránytalan áremelkedés­sel jár együtt, vagy az olcsóbb áru eltűnik az üzletekből. Elveinkkel el­lenkezik ez ma is, meg­engedhetetlennek tartjuk a jövőben is, a reform életbelépése után. Az ipari és mezőgazda­­sági üzemek, a termelő­­szövetkezetek vezetői ké­szüljenek fel megfelelően az önállóbb és hatéko­nyabb gazdálkodás idő­szakára. Mérjék fel a kö­vetelményeket, amelyek­nek üzemük eleget kell hogy tegyen a népgazda­ság és a fogyasztók igé­nyeinek megfelelően. Ha­sonlóképpen fel kell tárni a birtokukban levő tar­ támogatása­in a gazdasági megoldásához merőeszközök eddiginél jobb, hatékonyabb ki­használásának lehetősé­geit, az úgynevezett belső tartalékokat. Ezt a mun­kát jól csak úgy végez­hetik el a gazdasági ve­zetők, ha meglátásaikat és elgondolásaikat, a felada­tokat megbeszélik munka­társaikkal, a helyi párt-, szakszervezeti, ifjúsági vezetőkkel, tanácsfunk­cionáriusokkal, a munká­sokkal, a termelőszövet­kezeti tagokkal. A társa­dalmi szervezetek, a dol­gozók támogatása hatal­mas alkotó erőt szabadít fel és biztosít a gazdasá­gi vezetők számára, és nélkülözhetetlen a re­formmal kapcsolatos fel­adatok jó megoldásához. Itt megemlítem, hogy a párt- és tömegszervezetek helyi vezetőit és tagjait érthetően foglalkoztatja az a kérdés, mi lesz az ő feladatuk, hatáskörük és felelősségük a gazdasági munkát illetően a reform bevezetése után. Anélkül, hogy itt részletekbe bo­csátkozhatnék, csak utalok arra, hogy a gazdasági épí­­tőmunka ma a szocialista forradalom előrevitelének központi kérdése, s ezért a pártszervezeteknek, a tömegszervezeteknek ez­után is ennek megfelelően kell azokkal foglalkozni. Hatáskörük és felelőssé­gük e téren a reform be­vezetése után növekedni fog, mert az üzemek ön­állóságának és hatásköré­nek növekedésével ez együtt jár. Az­ érdemi be­folyásolás lehetősége ré­szükről nagyobb lesz, csökken azoknak a gazda­sági ügyeknek száma, amelyeket »fent« és tá­vol, s növekszik azoknak száma, amelyeket helyben fognak eldönteni. Részben általános ag­rárpolitikánkból adódóan, részben a gazdasági re­formmal összefüggésben sok fontos állásfoglalás történt a kongresszuson a mezőgazdasággal, a ter­­melőszövetkezetekkel kap­csolatban. További lépé­sek egyikeként a tavasz­­szal összeül a termelőszö­vetkezetek országos kong­resszusa. Ott majd meg­tárgyalják, hogyan alakul a termelőszövetkezetek élete, munkája a módo­sult feltételek között. Az utóbbi időben számos olyan intézkedés történt, amely kedvezőbb feltéte­leket teremt az eddiginél a termelőszövetkezetek A dolgozók nélkülözhetett reform­ja .

Next