Népszava, 1967. március (95. évfolyam, 51-76. sz.)
1967-03-12 / 61. szám
Egy nemzet részvéte kísérte utolsó útjára Kodály Zoltánt Szombaton — végakaratának megfelelően — a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra Kodály Zoltánt — ahol első feleségének hamvai is pihennek. A temetésen szinte az egész ország lakossága képviseltette magát. A párt és a kormány, a Magyar Tudományos Akadémia, a Művelődésügyi Minisztérium, a Hazafias Népfront, a KISZ, a Magyar Zeneművészek Szövetsége és más vezető társadalmi intézmények koszorúin kívül száz meg száz helyről érkeztek a kegyelet és megemlékezés virágai. A végtisztességen részt vett a párt és az állam, a társadalmi és kulturális élet sok vezetője. Ott voltak Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja és Cseterki Lajos, a Központi Bizottság titkára. A főváros lakosainak tízezrein kívül eljött a temetésre Kecskemét, a szülőváros küldöttsége és sok dolgozója, öregek és fiatalok az ország minden részéből nagy számban utaztak fel a fővárosba, hogy leróják kegyeletüket a magyar nép nagy fia előtt. Ott volt a temetésen a diplomáciai testület számos vezetője és tagja, valamint a külföldi zenei élet sok neves személyisége. A Szovjet Zeneszerzők Szövetségét R. Scsedrin professzor, a titkárság tagja és I. Nyesztyev professzor képviselte. A csehszlovák Művelődésügyi Minisztérium és Zeneszerző Szövetség képviseletében Eugen Suchon, az ismert zeneszerző és felesége, a Lengyel Zeneszerzők Szövetsége részéről St. Sledzinski elnök é® A. Dobrowolski főtitkár, az NDK Zeneművészei Szövetségének nevében N. Notowitz elnök vett részt a temetésen. Az NDK művészeti akadémiáját J. Cilensek, a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola főigazgatója képviselte. Ott volt Mr. Dahl, a norvég kulturálisügyi minisztérium zenei osztálytanácsosa, valamint a nagy nemzetközi zeneműkiadók képviselői, dr. Ernst Roth, a londoni Boosey and Hawkes Cég, a világ legismertebb zenei kiadójának elnöke és felesége, Mr. Crooms, a cég kanadai igazgatója, dr. Alfred Schlee, a bécsi Universal Kiadó vezérigazgatója és Julius Albiit, a Döblinger Kiadó képviselője. Ott voltak a Szlovák—Magyar Társaság, a Cemadok és Galánta küldöttei. Az egyházi szertallás után a koporsót a téren felállított ravatalra helyezték. A ravatal melllett állít Kodály Zoltánná a család tagjaival. A koporsót Kodály Zoltánná és a család fehér szegfűből készült koszorúi borították. Előtte helyezték él bíborvánkoson az elhunyt kitüntetéseit. A ravatal körül a párt és a kormány, az Akadémia, a Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Zeneművészek Szövetsége, a Hazafias Népfront, a KISZ és más vezető testületek, külföldi követségek koszorúit helyezték el. A ravatalnál díszőrségét állták a magyar művészeti, irodalmi és tudományos élet neves személyiségei, a KISZ központi bizottságának és más társadalmi szerveknek képviselői. Ott voltak a díszőrségben Kecskemét képviselői, valamint st. Sciedrin, a szovjet, sz. Sledzinski, a lengyel és N. NoteWitz, az NDK zenésztársadalmának küldötte. Az utolsó díszőrségben Kállai Gyula, Szirmai István, Ilku Pál, Cseterki Lajos, Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Szabolcsi Bence akadémikus és Tóth Aladár, az Operaház nyit „Életművi de művének és Elsőnek Ilku Pál művelődésügyi miniszter mondott búcsúbeszédet a párt és a kormány nevében, a nagy halott ravatala előtt. — Kodály Zoltánnak, a magyar nép világhírű alkotóművészének halála mélységesen megrendítette népünket, az egész zeneismerő világot — mondotta a többi között. — Élete, egész munkássága a hazaszeretet példája. Mi adhatott erőt és biztos iránymutatást hatalmas művén való szakadatlan tevékenykedéséhez? Bartók válaszolt erre: »Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének építő erejében és jövőjében». Ennek a jövőnek Kodály cselekvő formálójává vált a felszabadult hazában. Életműve lezárult, de művének élete folytatódik. A magyar művelődésügyi kormányzat nevében ígérjük, hogy hűségesen őrizzük ezt az életművet, hogy nemes törekvéseit szocialista rendszerünk erejével továbbra is támogatjuk. Tisztelettel, szeretettel adózunk emlékének. Rusznyák István elnök a Magyar Tudományos Akadémia nevében beszélt. Arra a nagyszerű összhangra mutatott rá, amely Kodály tudományos és művészi munkájában megnyilvánul. »A tudomány és a művészet nem lehet meg egymás nélkül« — idézte Kodályt. Korokat, kultúrákat átfogó, Szintézist teremtő egyéniség volt. Mindazt az indítást, amit tőle nyertünk, nem hagyjuk veszendőbe menni, hanem az ő szellemében munkálkodva megőrizzük és egész népünk javára kamatoztatjuk. Ezt ígéri az Akadémia Kodály Zoltánnak, aki szerette az akadémiánkat, úgy, ahogyan mi is szerettük őt. Szabolcsi Bence akadémikus, a Zeneművészeti Főiskola professzora, a Bartók Archívum igazgatója a magyar zenésztársadalom és Vezető intézményei nevében búcsúzott a mestertől. — Utolsó óriása annak a nemzedéknek — mondotta Kodályról —, mely a századforduló idején s az utána következő évtizedekben megváltoztatta Magyarország szellemi arculatát. Ady Endre, Móricz Zsigmond, Bartók Béla nemzedéke volt ez, a teremtőké és felfedezőké, a faltörőké és sziklabontóké. Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty és Arany rétegké lört Zeneköltő-testvérének nevezte Kodály Zoltánt. Tanítványa volt minden magyar költő, művész és muzsikus, minden alkotó szellem, tanítványa volt egész Magyarország. Ady »Isten harsonája« című versét idézte, amelyet Kodály még most, élete végén meg akart zenésítetti. Erre utaltak záró szavai: — Az élet és az öröm, ezt hagyta búcsúszóként nemzetére. Rajeczky Benjamin tudományos osztályvezető a legközelebbi munkatársak, a népzenekutató csoport fájdalmát tolmácsolta. Beszélt a többi között Kodály nemes internacionalizmusáról. A kutatásban is állandó, meleg érdeklődéssel fordult a rokon népek, a közeli és távolabbi szomszédok népzenéje felé, végső soron azt a közös hangot keresve, mely nem csak dallarrttípusokat, hogalmazott igazgatója állt Kodály Zoltán koporsója mellett. Pontosan 11 órakor kezdődött a gyászszertartás Kodály Székely keservesének hangjaival, amelyet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola vegyeskara adott elő Vásárhelyi Zoltán vezénylésével. Ő lezárult, Eze folytatódik, nem lelkeket is egymás közelébe hoz. Mesterünk munkájának legmélyebb alapja a mindent átölelő emberszeretet volt. * A gyászszertartás Kodály-dallamokkal fejeződött be. A »Hegyi éjszakák (Árva vagyok című I. tételét) a Leövey Klára Gimnázium Kodály-kórusa adta elő Andor Ilona vezetésével, majd a negyedik tétel — Meghalok — következett a Debreceni Kodály-kórus tolmácsolásában, Gulyás György vezénylésével. A gyászszertartás befejeztével Kodály Zoltán érckoporsóját gyászkocsi vitte az akadémiai köröndben levő sírhelyhez. A koporsót tízezrek kísérték végig az úton. Kodály Zoltán földi maradványainak elhantolásakor a temetésén egybegyűltek a Himnusz eléneklésével búcsúztak a magyar zene nagy alkotójától, majd a sírt a tisztelet, a hála és a szeretet koszorúi elborították. ------------ - Kodály- a szovjet Dmitrij Sosztakovics, a világhírű szovjet zeneszerző megrendülten nyilatkozik Kodály Zoltán elhunytáról a Szovjetszkaja Kultúrában. Meleg szavakkal méltatja Kodály művészetének mély hivatástudatát, népiségét, elismeréssel szól zenetudományi és zenepedagógiai munkásságáról. Szintén a szombati Szovjetszkaja Kultúrában jelent meg Iván Martinovnak, az ismert szovjet zenetudósnak, a Szovjet Zeneszerzők Szövetsége titkárának nagy cikke Kodályról. leitatások , sajtóban így élnek a „fehér bau xikát nem hiába nevezik »bauxitvárosnak«: itt közvetlenül egymás mellett található a timföldgyár meg az alumíniumkohó. Éppúgy, ahogyan a »bauxittelep« — az üzemi lakótelep — modern, emeletes házaiban is közvetlen lakásszomszédságban élnek a »timföldesek« meg a kohászok. Az ember azt hihetné, hogy életkörülményeik észre- Fejlődő üzem, gy. Faragó Pál 1941-ben került ide, már a gyár alapozásán, építésén is dolgozott. Nemrégiben vette át a 25 éves jubileumi jutalmat. Tősgyökeres »timföldgyári család«: Faragóné is ott dolgozik, férjének 1100—1800, neki mint fajsúlymérőnek, 1200 —1300 forint a havi keresete. A 3000 forintból harmadmagukkal, Vll.-es Marika lányukkal élnek. Takarékosan, ám nagyon szépen, okosan, fokozatosan gyarapodva. Faragó Pál azonban »a háztáji eredmények« felsorolása előtt a timföldgyár fejlődéséről beszél: — Hosszú volna felsorolni, mi mindent kaptunk, mennyivel lett fokozatosan könnyebb a munkánk 1949—50 óta. S a fejlődés, úgy látszik, még sokáig nem áll meg. Most éppen egy külső savazóközpont létesítéséhez kezdenek . Szerelők. Ha elkészül, zárt csőrendszer- kereskedele — Pedig Ajkán nagyon drága ám a piac, főleg a zöldségféle, gyümölcs meg az élő baromfi — jegyzi meg Faragó Pál. — A tsz-ek elkerülnek bennünket, az őstermelők pedig kihasználják, hogy magas a bányászfizetés. Ehhez srófolják az áraikat, számítva rá, hogy a bányászfeleségek könnyebben megvehetik a portékát. Egyáltalában nem szemrehányó hangon mondja, csak egyszerű ténymegállapításként. Pontosan úgy, ahogyan Tatabányán, Inotán is a nagyobb jövedelmű bányászoknak tulajdonítják a magas piaci árakat. Azt senki sem állítja, hogy érdemtelenül keresnek sokat, irigység sem csendül ki a száraz megjegyzésekből, ám mégis észre kell venni, hogy aranymunkásai Az ajkai hitváros vehetően eltérnek, hiszen az előbbiek átlagkeresete az üzemi statisztika szerint 1740, míg az utóbbiaké 2050 forint. Ez az anyagi különbség azonban egyáltalában nem látszik meg a háztartások berendezésén, bútorzatán. Ilyen »külső jelek« alapján nehéz lenne megkülönböztetni, ki kohász és ki timföldgyári, arapodó emberek ben jön majd a sav és a lúg, nem szenvedünk többé kellemetlen kigőzölgésüktől. Épül egy hatalmas központi fürdő is. És ezután jön még a java: az idén megkezdik a gyár nagyarányú bővítését, hála a magyar—szovjet alumínium-egyezménynek, amely zöld utat nyitott a timföldgyártás óriási fellendülésének. Áldás lesz ez az egész környéknek, hiszen sok száz új embernek ad majd kenyeret. Nem is akármilyet! Vendéglátóm alig leplezett büszkeséggel mutogatja, mire mehet szorgalmas munkával az idő folyamán egy-egy »timföldes család». Szépen berendezték a két szobát — 113 forintot, fizetnek az összkomfortért, amelyből csak a központi fűtés hiányzik, ám hamarosan ezekbe a házakba is bevezetik —, megvan a mosógép, centrifuga, hűtőszekrény, televízió. és politika némi ellentét feszül a két értékes munkásréteg között, éppen a piaci árak következtében. Amelyek nem azért magasak, mert a bányászok jól keresnek, harem az állami kereskedelmi hálózat elégtelensége, meg a környékbeli tsZ-ek fejletlen üzleti érzéke, nem eléggé célszerű és eredményes gazdálkodása miatt. Amint bőségesebben kerül friss zöldség, baromfi, gyümölcs az iparmedencék elárusítóhelyeire, természetszerűen csökkennek a piaci árak, ezáltal megszűnik az ellentét nemcsak bányászok és kohászok, timföldgyáriak, hanem — mert ma még ez is érezhető — ipari munkások és parasztok között is. a helyes kereskedelmi tevékenység kialakításának, a tsz-ek erősítésének, a közeli piacok iránti érdeklődésük felkeltésének tehát politikai tartalma, jelentősége is van: a munkás-paraszt szövetség erősítése. Faragóék szomszédja, Egyed Kálmán csapolásvezető a kohócsarnokban. Felesége présgépen dolgozik, amióta megtelepedett itt a VTRGY részlege, szerencsésen enyhítve a környék asszonyainak, lányainak elhelyezkedési gondjait Egyedek összjövedelme közel ezer forinttal magasabb, mint az előbbi családé. Nekik is megvan már mindenük ami a kényelmes, barátságos otthonba szükséges. Keresetük egy része Laci fiuk meg az édesapja továbbtanulására megy. Mindketten a Veszprémi Színesfémipari Technikumba járnak, a gyerek az első osztályba, mindennap, a papa pedig hat- Összekapcsol Közben ránk sötétedik s a meghitt esti hangulatban Egyed Kálmán egyszer csak arról kezd beszélni, mi az, ami aggasztja őt is, munkatársait is. — Az utóbbi időben elhidegedett egy kissé a kapcsolat közöttünk és egyes vezetőink között. Amikor a mezőgazdaság átszervezése folyt, rendszeresen jártuk együtt a vidéket, mi munkások, a mérnökökkel, osztályvezetőkkel, a legnagyobb egyetértésben, hiszen valamennyiünket hővített a nagy, közös cél. Persze, az együttléttel vele járt az is, hogy tegező viszonyba kerültünk, s a jól végzett munka után rendszerint összeültünk egy kis baráti beszélgetésre. , Ezek az összejövetelek, állítom, nemegyszer több jó ötletet adtak, megfoghatóbb hasznot hoztak az üzemi munkának, mint , némelyik termelési tanácskozás. — Ma már viszont, sajnos, csak ez az utóbbi, , hivatalos kapcsolat maradt meg .,, Ha mérnök, , osztályvezető barátaink — , tisztelet a kivételnek — , lejönnek hozzánk, szótlanul, ahogy mi mondani Szoktuk, »lábujjhegyen« ’ mennek el höztunk. Én nem szólhatok, nekem még kijár a szervusz, de vrjadikba, hetenként egyszer, a felnőtt tagozatra. — Úgy tudom, tanulás, továbbképzés tekintetében mi jutottunk legmesszebb az alumíniumkohászatban — tör ki belőle az ajkai büszkeség — Talán azért, mert nálunk igen sok a törzsgárdista: a kohászok 90 százaléka már legalább tíz éve itt dolgozik. Jómagam a 18. évemet töltöm a csarnokban, bizony kohásztársaim szinte naponta panaszkodnak, hogy őket sokszor már üdvözlésre sem méltatják ugyanazok, akiket néhány éve még olyan közel éreztek magukhoz.• Ne értsen félre, nem egyéni sérelem, kisebbrendűségi érzés szól belőlem, hiszen magam is félig-meddig már műszaki képzettségű ember vagyok. De mint kommunista, úgy érzem, ha másutt is tapasztalható ilyen elkülönülés, az nem használ az ország érdekének, ezért valahogyan változtatni kell rajta. Kétségtelenül. Nem véletlenül jegyezte meg Padragi József szb-titkár előzőleg Inotán: »Szerintem az új mechanizmus csak akkor éri el a célját, ha munkások és műszakiak, gazdasági vezetők így vágnak nekik — és két kezét összekulcsolva mutatta, hogy az összefogásra gondol. Ez a kifejező mozdulat éppen úgy figyelmeztetés volt, mint Egyed Kálmán megjegyzései. Népfrontpolitikánknak szólt, nagyon is időszerűen. Hiszen az előttünk álló feladatok cseppet sem kisebbek, mint annak idején a mezőgazdaság szocialista átszervezése volt. A közös munka alapja, a cél, a tartalom tehát megvan, s ha az együttműködés formája meglazult volna közben — akkor csak érzelmileg is —, meg kell találnunk az új formát Nem engedhetjük, hogy az ujjak szétváljanak, amikor összekapcsolódásukra van szükségünk. Országszerte. i siótló ujjakkal Faragó Pál (Péterfay Endre felvétele) Régóta foglalkoztatja az a panasz a fővárosi Hajtóműés Felvonógyár szerszámélezőit, amit legutóbb szerkesztőségünkhöz írt levelükben közöltek. A »12lkeseredett szerszámélező« — így írták alá levelüket — arról tájékoztatott bennünket, hogy munkahelyükön »baj van« a porelszívó berendezéssel. Ennek a helyzetnek káros következményeit már három éve szóvá tették, de mind ez ideig semmi intézkedés nem történt panaszuk orvoslására. Bár ígéretet bőven kaptak az üzem vezetőitől, azonban minden maradt a régiben. A panasz lényege: a szerszámélező műhelyben csupán egyetlen porelszívó van, s erre négy gépet kötöttek rá. Ugyanakkor nyolc további gépnek egyáltalán nincs porelszívója. Tetézi a bajt, hogy az egyetlen elszívó is gyengén működik, így a dolgozók kénytelenek naponta beszívni a poros levegőt. Levelükben azt kérik: legyünk segítségükre, és hívjuk fel az illetékesek figyelmét nehéz helyzetükre. »Mérjék fel műhelyünk porszennyeződését és akkor meggyőződhetnek arról, hogy milyen körülmények között dolgozunk ...« Első olvasás után sem kételkedtünk a panasz jogosságában, annak ellenére, hogy név szerint nem írták alá a levelet. Ezeket a sorokat megkülönböztettük a többi, névtelen társától, ami szórványosan bár, de azért hetente itt-ott felbukkan szerkesztőségi postánkban Névtelen levelekkel ugyanis nem foglalkozunk, kivételt képeznek azok a bejelentések, melyekből kiérződik a panasz vagy a probléma közérdekű jellege. Azért is figyeltünk fel a 12 szerszámélező panaszára, mert az egyszerű, kockázott füzetlapra írt sorok olyan munkáskezektől származtak, melyek ritkán nyúlnak írószer után, de ha erre mégis sor kerül, akkor feltétlenül komoly indítéka lehet, ahogyan ez esetben is történt. »Minekünk is éppoly drága az egészségünk, mint azoknak az illetékeseknek, akik nemtörődömsége miatt ilyen körülmények között dolgozunk.« Így fejeződik be a levél, melynek utóirataként még egyszer mielőbbi vizsgálatot és intézkedést kérnek tőlünk. Kérésünkre a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete budapesti bizottsága foglalkozott a 12 szerszámélező panaszával. A szakszervezettől a napokban kapott válasz igazolta a levélírókat. A helyszínen tartott vizsgálat alapján megállapították, hogy a panasz jogos. Az élezőgépeken, a hiányos elszívó berendezés miatt, munkavégzés közben por keletkezik, mely ugyan szilikátot nem tartalmaz, de zavarja a látást, és kellemetlen érzést idéz elő. Tényként azt is megállapították, hogy a probléma műszakilag megoldható. A szakszervezet a szerszámélező műhely dolgozóihoz írt levelében arról is tájékoztatta az érdekelt munkásokat, hogy a Hajtómű- és Felvonógyár főmérnökével megbeszélést tartottak a szükséges intézkedések meghozatalára, így abban állapodtak meg, hogy a vállalat két héten belül tartozik írásban visszaigazolni, hogy mennyi időn belül tesznek hathatós intézkedést.Ellenkező esetben a gépek üzemeltetését felfüggesztjük. Az idézőjelbe tett mondattal zárja levelét a szakszervezet munkásvédelmi felügyelője. Reméljük, ez egyrészt megnyugtatja a 12 szerszámélezet, másrészt pedig intézkedésre készteti a vállalat illetékeseit. A három éve húzódó probléma és panasz így került a nyilvánosság elé, remélve, hogy a dolgozóknak nem kell további harminchat hónapig várakozniuk, és a porelszívó berendezést mielőbb megkapja a műhely ... Samarjai Tibor Heti postánkból Igényekre sti kivilágítás idején búcsúzom Egyedektől. A város külső részein még elég gyéren sorakoznak a lámpák, s némelyik útszakasz bizony a sár miatt szinte járhatatlan. Ajka közigazgatásilag város ugyan, ám gyakorlatilag még sok minden hiányzik a városiasság kellékeiből. Eléggé fejletlen például az üzlethálózat, kevés a kulturális intézmény, a szórakozási lehetőség. Különösen azok érzik a viszonylagos elmaradottság hátrányait, akik nem a »bauxittelepen«, hanem a külterületeken telepedtek le. A jövőt illetőleg azon összú távra van cseppet sem borúlátók, örömmel emlegetik, milyen sok lakás épült az elmúlt években, s éppen ebből következtetnek arra, hogy ott, ahol ilyen intenzív fejlesztési programot valósít meg az állam, előbb-utóbb sor kerül a tööbbi közérdekű, kommunális beruházásra is. És ha ezt olykor kissé türelmetlenül sürgetik, az a sajátos »bauxitos öntudatból« fakad: abból, hogy tudják, a további fejlődés alapja is a vörös bauxitrög, amelyben a »fehér arany« rejlik." Miklós Dezső (Következik: Új korszak küszöbén)