Népszava, 1968. február (96. évfolyam, 26–50. szám)

1968-02-14 / 37. szám

KAMARASZINIÍZA Évekkel ezelőtt, az ak­kori Bartók-teremben, szerény színházi körül­­mények között mutatták be a szerző egyfelvonáso­­sát: »Ők tudják, mi a sze­relem« — különös műfa­ji megjelölése: burleszk és tragédia. Azóta él ben­nem a meggyőződés, hogy ez eddigi legjobb színmű­ve, és hogy a kis formá­tum felel meg a legjob­ban színműírói adottsá­gainak. Most, a Madách Színház kimagasló mű­vészgárdájának a segítsé­gével, éppenséggel hetet tett le az asztalra, sokkal pontosabban szólva, tett fel a­­kis Madách« szín­padára. Az összefoglaló cím: »Néró játszik« — de az is lehetne:­­Változatok a zsarnokságra.« Az idő­számításunk utáni I. szá­zad helyett, amikor is Néró úr történelmi csíny­tevéseit valóban elkövet­te — a­­játszódik« rovat­ba, indokoltabb lenne va­lami mást írni. Esetleg csupán egy kérdőjelet, vagy azt a szót, hogy bár­mikor, megpártolva a fel­tételezéssel, meglehet, hogy tegnap vagy ma. Színhely — az emberiség vérzivataros történelmé­nek hullámaitól függően­­—, mikor, hol. »A fenevad hét komé­diája« — a műfaji meg­határozás ezúttal is sajá­tos. A színműalkotás tör­ténetében olyan időket élünk, hogy a műfaj-meg­határozások sem olyan egyértelműek, mint a gö­rög tragédiák idején, vagy akár századunk első felé­ben, amikor azért a drá­ma éppúgy valami egy­értelműt jelentett, mint a vígjáték vagy a komédia. A fenevad hét komédiá­jából viszont egyik-má­siktól a hideg fut az em­ber hátán,, akad közöttük szarkazmussal "tele böl­cseleti dialógus — régi értes­emben.­­«tiszta komé­dia talán nem is. A mi­niatűr egyfelvonásosok szintje, értéke természe­tesen nem egyforma — mint egész, a Néró ját­szik, mindenképpen Hu­bay Miklós kiemelkedő munkája. Nérót már sokszor és sokféleképpen ábrázolta a művészet valamennyi mű­fajában. (E pillanatban is két Nérónk és két Pop­­peánk van budapesti szín­padon — egy-egy több százéves és egy-egy mai.) Az uralkodói, diktátori tévhitnek, a beteges ön­kénynek, a fogalom­má vált cezaromániának mondhatni klasszikus, örök érvényű figurája ez a római császár, aki gon­dolkodónak, dalnoknak, művésznek dilettáns volt, zsarnoknak ellenben pro­fesszionista. Igaz, a szer­ző — és az előadás értel­mezése — mindenütt fel­mutatja az emberileg gro­teszket a nérói pózban — ez azonban még a legka­­cagtatóbb helyzetekben sem feledteti az egész diktátori mechanizmus rettenetét. Nem a stílus, még csak nem is a nem létező tartalmi azonosság, inkább bizonyos közelál­lás a következtetésben juttatja az ember eszébe Chaplin Diktátorát, s még inkább Brecht Arturo Uj­­ját. No persze, Néró sok­kal jobb házból való des­­pota, mint csaknem két­ezer évvel későbbi szoba­festő utódja — végtére is már az anyukája Császári férjgyilkos. A miniatűr komédiák azonban nem szólnak Né­róról, és nem szólnak Hitlerről. Arról szólnak, hogy a despotizmusnak szörnyű belső automatiz­musa van, mondhatni sab­lonja. Néró őrületében minden idők zsarnokságá­nak mintája, s összes »kelléke« benne van, a betegesen hiú »eleganciá­tól« az »eretnekek« mé­szárlásáig, a talpnyalók mosolyától »a hosszú ké­sek éjszakájáig« — a régi Rómától a nem oly régi Berlinig, Texasig, nap­jaink ide vonatkozó ret­teneteit éppen csak em­lítve. Kétezer évre vissza­tekintve, már lehet mind­ez trag­i­kom­ikus.. is — a mai következtetésekből a komikus elem hiányzik. .. Vulgáris utalások nél­kül — erről szól a darab. Az előadás is. A fiatal Herényi Imre rendező te­hetségének újabb bizony­sága a javarészben elta­lált hang. Még a harsány mulattatás határát is meg tudja közelíteni úgy, hogy percre sem érezzük ma­gunkat a római cirkusz helyett a mai budapesti­ben. Az előadás ingadozá­sairól kevésbé tehet. A jelenetek közül »A leg­ Sólyom László: Vallomás a Szeretem a vasúti pá­lyaudvart. Annyira szere­tem, hogy — ha semmi dolgom is ott — arra jár­tamban be-bekukkantok, sőt — már az is előfordult — szándékosan elmegyek pályaudvart nézni. Pedig a tömegtől, a lár­mától nagyon irtózom. Ezért nem járok meccsre,a vásárra, de még a kör­utak forgatagát is kerü­löm. (Sajnos, közúti köz­lekednem muszáj. Bizony, »muszáj«. Hacsak kellene, dehogy szállnék buszra, villamosra.) A pályaudvar azonban más! A pályaudvaron az em­berek nem lesznek részé­ve a tömegnek, sőt ott az is egyéniséget nyer, aki a hétköznapi életben szür­ke, átlagos, egy a sok kö­zül. Mert a pályaudvaron nem olyan egyszerű a do­log, mint a városban, hogy várunk a villamos­ra, aztán — ha jön — föl­­szállunk. A pályaudvaron érteni kell a dörgést, ott meg kell szervezni min­den egyes esetben, annak is, aki naponta utazik, ho­va, hogyan lépjen föl... No, de nem erről aka­rok szólni, ezt inkább csak mentegetőzőn mon­dom, hogy megértessem, miképp kerültem■ minap este a Délire, s lestem el az öreg vasutas bácsi val­lomását. mozdonyhoz Álltam az ötödik vá­gány fékezőbakjánál és nézelődtem. Rossz időt fogtam ki, sehol a közel­ben indulás vagy érke­zés, a hangszóró ritkán reccsen, s unottan sorolja az állomásokat, különö­sen ahogy a balatoniakat mondja, szinte érezni a bemondó hangján, hogy jég borítja a tavat. — Tetszik hallani? — szólal meg mellettem vá­ratlanul egy rekedt, öreg hang.. Odanézek, görcsös ujj mutat a vágány irá­nyába. Meresztem a sze­mem, de nem látok sem­mit. — Ez ő. Micsoda hangja van! — Nem értem... khm_ — fordulok a bácsihoz. Fekete vonalakkal satí­rozott piros arc, élénken ugráló szempár, néhány sárga fog, szája csücské­ben üres szipka. Most rám néz, fél szemmel, fi­gyelmet kérőn emeli az ujját. Szót fogadok, nem is pisszenek, várok. Hosszú pillanatok, tán percek telnek el, amikor a szoborrá merevült öreg­nek megmozdul az álla, kicsit föl és oldalt. — Négyhuszonnégyes — suttogja áhítattal, gyöngé­den. Lassan, fokozatosan hal­kul fuvolázó hangja, s er­re az elúszó pianóra, mintha karmester dirigál­ná, vadul rácsap a sister­gő dübörgés, s kattogva­­csattogva fokozódik és diadalmas fortissimo után egyszerre csend. Előttünk magasodik a mozdony. Piheg, de nem kifulladva, inkább méltó­sággal, mint a futóbajnok, aki átszakítva a célszala­got, nem a levegőt kap­kodja, a feszültségét fújja ki. — Ezt akarják nyugdíj­ba küldeni, ezt? — szó­lal meg mellettem az öreg. — Jó, jó, tudom, hogy nem holnap vagy holnapután, de tíz év múlva se lenne szabad félretenni ezt. Az öreg közelebb lép a mozdonyhoz, húz magá­val. — Tessék hallgatni, en­nek lelke van, ez érti a szót, ez nem közönsége­sen gép, csak gép, mint a villany, ez mozdony. Jó, jó, tudom én, hogy a vil­lany gazdaságosabb meg gyorsabb, meg az a jövő, magyarázta nekem a fiam, aki tanult ember, érti az ilyen gazdasági meg poli­tikai vonatkozásokat... Meg azt is mondta, hogy én kispolgári szentimen­tális vagyok. Jól mon­dom? — Néz rám, de nem vár választ, folytat­ja: — Vagyok, amilyen vagyok, de azért van igaz­ságom, megmondanám magának a miniszter elv­társnak is, ha véletlenül összeakadnék vele. Meg én! — Jó, jó, lehet, hogy a szép emlékezés beszél be­lőlem, lehet... Végtére is a vasútnál töltöttem öt­venhárom évet, úgy néz­zen rám, több mint fél évszázadot egyhuzamban, és ebből harmincegy évig fűtő voltam, mégpedig a fiatalság idején. Talán ez is közrejátszik, hogy sze­retem őkéimet. — Nevet, hosszan, kuncogva, maga elé, emlékezőn, motyog, majd hangosan hozzám. — Tudja, volt nekem egy vezérem, az megkeresztel­te a mozdonyát. Máténak hívta. Hát egyszer men­tünk föl Sátoraljának, jól megpakolva, vagy ötven vagonnal. A szén rossz volt, elakadtunk. A vezé­rem akkor rákezdte: Má­tém, egy komám, ne hagyj cserben, no, embe­reid meg magad, csak egy kicsit még, no! — Máté megértően pöffentett és nekifeküdt. Hát így, mert mondom, érti a szót a gő­zös. Igaz, majd elfelejtet­tem mondani, Máté nem is négyhuszonnégyes volt, csak háromhuszonegyes. A kisöccse ennek. — Na mármost, kér­dem tisztelettel, mi tör­ténne hasonló helyzetben a villanyossal? ... A kap­csolótáblának hiába be­szélne a vezére! Akkor csak az fog bekövetkezni, hogy jöjjön a jó öreg. — Tetszik tudni, úgy van ez, mint az autó. Az is megy, söpör dalolva az országúton, amíg sima a flaszter. Igen ám, de ha egy kicsit havazik vagy mellékútra fordul és azt meglocsolta néhány csepp eső, akkor vége a flanc­­unk, jöhetnek az ökrök, hogy kisegítsék ő urasá­gát. — Hát azért nem sza­badna kimustrálni a gő­zöst, meg még valamiért. A szemem közé néz, ke­mény ujjával megbökdösi a mellemet, hogy érzem a vastag kabáton keresztül is, hunyorgat, mély léleg­zetet vesz, úgy játszik az arca, mint a színészé, aki mimikájával feszíti a fe­szültséget, készíti elő a hatást. Kezdek zavarba jönni, de nincs menek­vés, fogva tart a nézése, a keze, no meg a kíván­csiságom, hogy meghallom a nagy titkot, a »még va­­lamiért«-jét a mozdony­nak. — Szóval — kezdi sut­togva az öreg, és a fülem­hez hajol, jelezve a köz­lés bizalmas »jellegét« — a tekintély okából is szük­sége van erre a vasútnak. Mert et — így mondja, nagy ő-vel, és tisztelettu­dóan fölnéz rá — ...őt tisztelik az emberek, ő valaki. Ha ő berobog egy állomásra, ott eláll a lé­legzete az utasoknak, és... és... — emlékezőn elmereng — ha keresztül­robogtunk az éjszakán és megszórtuk szikrával a földeket, és ... No, mind­egy! Legyint az öreg, mint aki azt mondja, hiába be­szél nekem, úgysem ér­tem. Fordul, gyors léptek­kel otthagy, mire lépnék utána, már eltűnt. Pedig biz' isten, figyel­tem rá, s tán­ meg is ér­tettem 1968. február 14 NÉPSZAVA. Néró játszik Hubay Miklós komédiasorozata jobb fiú«, az »Antikrisz­tus« és a befejező »Bes­tia ...« szintjét csak meg­közelíti, részben meg sem közelíti a többi. Márkus László jól meg­értette azt a Nérót, akiről — ezúttal pontosabb is, ha így mondjuk, amelyről — itt szó van. Meglehet, sőt valószínű, hogy Róma fel­­gyújtója (ha csakugyan felgyújtotta), az eleven keresztényfáklyák készítő­je, az anya-, feleség- stb. gyilkos Néró őrültebb volt, pojácább volt, más volt A diktátor azonban, mint az emberi történe­lem szörnyű makacsság­gal visszatérő kliséje — ilyenféle. Csak valamivel félelmetesebb. Ha viszont Agrippina olyan volt, mint amilyenné Tolnay Klári, ez a kivételesen nagy színművész teszi — tulajdonképpen egy do­logban igazat kell adnunk Nérónak. Az ilyen nőt meg kell ölni. Néró má­sodik nejét vendégként Almási Éva játssza. Pop­­peáról lévén szó, nem mellékes megjegyezni, hogy pompás testi adott­ságai predesztinálják az őrült Néró alávaló szere­tőjének a megformálásá­ra. (Az efféle diktátori szerető-feleség is jószeri­vel örök kategória.) Az alakítás tartalmi vonatko­zásban, humorában még érleletlen, a fiatal színész­nő igazi hangját csak itt­­ott leli meg. Árva János Pál apostola, Szénási Er­nő perzsa mágusa, Garas Dezső vak szobrásza tet­szettek nagyon — a da­rabnak amúgy leghálá­­sabb pontjain. A két bér­gyilkos »lenge« megoldá­sa (két fiatal, szinte még »ártatlan« fiú alakítja) nyilván tudatos. Külsősé­gében ellenkező végletű, ugyanakkor Lombroso-al­­kattal »jó modorú« meg­oldás alighanem ellenáll­hatatlanabb humort ered­ményezett volna. A nem említett színészek játéka is jó, az este stílusa a hal­ványabb részekben sem törik meg. Köpeczi Bócz István díszletei és jelmezei, Ko­­csár Miklós kevés zenéje, Vargha Balázs versei fo­kozzák a tartalmas, szóra­koztató színházi este ha­tását. Rajk András Tavaszi színházi újdonságok Két új magyar dráma a Nemzetiben Show-vígjáték a Madáchban A főváros színházaiban már a márciusi bemuta­tók, a tavaszi színpadi­­primőrök­, előkészületei foglalkoztatják a társula­tokat. A Nemzeti Szín­házban megkezdték Gyur­­kó László »Szerelmem, Elektra« című tragédiájá­nak próbáit. Rendezője Both Béla. Egri István rendezésé­ben új magyar drámát tűz műsorára a Katona József Színház is: bemu­tatják Sántha Ferenc »Éjszaka­« című művét, am­e­lyet az­­Arulp« című kisregényéből írt a szín­padra. »Olyan szép, hogy nem is lehet igaz« — ez a cí­me annak az 1931-ben írt Bernard Shaw darabnak, amelyet — március 15-i bemutatóval a Madách Színház tűzött műsorára. Rendezője Ádám Ottó. A Madách Kamaraszín­házának márciusi újdon­sága a «Lila akác« című Szép Ernő darab. Németh László 1963- ban írt, s azóta már több alkalommal nagy sikerrel játszott társadalmi drá­máját, a Nagy családot mutatja be a közeljövő­ben a József Attila Szín­ház, Benedek Árpád ren­dezői irányításával. Két bemutató előkészü­leten is foglalkoztatják a Fővárosi Operettszínház művészeit. Sorrendben az első a »Helló, Dolly!« cí­mű musical, amely hosz­­szú évek óta sikerdarabja a Broadwaynek. Jerry Herman világhírűvé vált zenéjére Karinthy Ferenc fordításában csendülnek fel majd a dalok. A dara­bot Vámos László rende­zi. A következő bemutató Lehár Ferenc Víg özve­gye lesz. A Vígszínház megvál­tozott műsorrendjében két csehszlovák szerző, Rem­­­us és René »Királygyil­kosság« című darabja sze­repel márciusi premierrel. A Víg kamaraszínpadán, a Pesti Színházban Dóczy Lajos »Csók« című zenés vígjátékot tűzik műsorra márciusban. (MTI) Szakmáról szakmára A jó módszerek népszerűsítése, sikeres tömegsorozat, átfogó intézményfejlesztés — a vasutasoknál A Vasutasok Szakszer­vezete VII. kongresszusai­nak útmutatásai jegyében állította össze idei prog­ramját a szakma népmű­velése, különös tekintettel arra a sajátos helyzetre, amelyet az állandó uta­zás, az otthontól való rendszeres távollét jelent . Az ehhez való al­kalmazkodás képezi mun­kánk alapját, hiszen messzemenő , megértést, türelmet kell tanúsíta­nunk a családjuktól ha­vonta 240—250 órát távol töltő vasutas dolgozók iránt. Éppen ezért széles körű felmérést végzünk ebben az esztendőben: számba vesszük lehetősé­geinket, tájékozódunk a meghonosítható formák felől és a legh­atásosabba­­kat terjesszük, állandósít­juk, módszereit népszerű­sítjük. Nem csekély gon­dot okoz a szétszórtság, a tagolt, kis egységek mű­velődésének megoldása. Ugyanakkor egyre sürge­tőbb követelmény például az utazó személyzet sok­oldalú tájékoztatása, kép­zése, hiszen ők naponta százezrekkel találkoznak, helyes állásfoglalásuk a különböző kérdésekben rendkívül fontos. Ebből a szempontból az idén melyik tömegoktatási formáb­a helyezi a fő súlyt a szakszervezet? — A társadalmunk idő­szerű kérdései sorozat iránt rendkívül nagy ér­deklődés nyilvánul meg, zömmel éppen azoknak a soraiból, akik beosztásuk­nál fogva naponta tarta­nak élő, közvetlen kap­csolatot az utasokkal, így alkalmi eszmecserék, vi­ták középpontjába kerül­hetnek, s kerülnek is. Öröm számunkra, hogy mindezt­ nem passzív szemlélőkként és hallga­tókként kívánják »végig­utazni«, hanem ,— a soro­zatok népszerűsége bizo­nyítja — aktív részvevők­ként. Csaknem 350 vasúti szolgálati helyen több mint 1100 tanfolyam in­dult 23 ezer hallgatóval. Mit terveznek a szakma művelődési intézményeinek fejlesztéséért, különösen a nagy szerepet játszó vas­utas góckönyvtárak, letéti könyvtárak gazdagításáért? — A több mint nyolc­van művelődési intézmé­nyünket felülvizsgáljuk, s fejlesztésükre több éves tervet dolgozunk ki. Je­lenlegi formájukban ugyanis nem szolgálják méltó keretek között a nevel­őmunkát, sokkal vonzóbbá, korszerűbbé kell tennünk valameny­­nyit Az új követelmé­nyeknek megfelelően elő­térbe helyezzük a klub­könyvtárak hálózatának fejlesztését, a hozzáértőbb kölcsönző munkát és álta­lában a könyv népszerű­sítésének megannyi for­máját, hiszen sok ezer dol­gozónk számára, egyelőre a könyv jelenti a műve­lődés egyetlen formáját. Ez természetesen össze­függ a könyvtárosok kép­zésével is. Huszonnöt-Siajurfin­­ewrr 1S éven aluli vasúti dolgozó adósa meg az Általános is­kola elvégzésének. .. — Ez valóban nagy gondunk és a legfonto­sabb tennivalók között tartjuk számon, de meg­oldása — a már említett szakmai sajátosságoknál fogva — rendkívül nehéz. A következő időszakban az oktatási és ismeretter­jesztési tanácsoktól sokat várunk e tekintetben. (k) Operaházi Falstaff (7) .■ Erkel Színház: Bánk bán (Takács béri 6. és Főisk. béri. IX. sor. 3. ea. 7). — Nemzeti Színház: Mózes (7) — Katona József Színház: Fáklyaláng (7). — Vígszínház­: A komé­dia bosszúja. A cilinder (7). Pesti Színház: Furcsa pár (7). — József Attila Színház: T.11 111 (7). — Madách Színház: Kaviár és Dencse (7). — Ma­dách Kamara Színház: Szín­­ház (7). — Thália Színház: Vihar (7). — Fővárosi Ope­rettszínházi Maya (7). —■ Bar­tók Gyermekszínház (az Ope­rettszínházban): Csillagszemü (du. fél 4). — Állami Báb­színház: Dani Bogárország­ban (de. 10). A csodálatos kalucsni (du. 3). — Irodalmi Színpad: »A Kék Madár nyo­­mában« (C. sor. 3. ea. 7). — Egyetemi Színpad: Sándor György szerzői estje (fél 9). Vidám Színpad: Álom az ál- lámban (fél 8). — Kis Szín­pad: Ilyennek hazudtalak (7). — Kamara Varieté: Hel­lo, Dolcsi! (6, fél 9). — Hazai Fésűsfonó Műv. Ház: Itt mégis mozog a Föld (de. 10). KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.32. 7. 5: H. Időj. 5.30: Reggeli króni­ka. 5.45: Falurádió. 6: H. Időj. 6.30: H. Időj. 6.45: Mű­sor. 7: Reggeli krónika­­. Utána: Körzeti időjárás. 7.30: Új könyvek­. 8: H. Időj. Műsorok. 8.22: Katonadalok. 8.33: Petihel­. Mese. 9.13: Or­vosok a mikrofon előtt. 9.18: Három madrigál. 9.34: A mo­dern csillagászat problémái. 10: H. Hazai lapsz. Időj. 10.10: Kedvelt régi melódiák. 11: Is­­kolarádió. 11.30: Szabó csa­lád 12: H. Időj. 12.15: Tánc­, koktél. 13: Világgazd. hírek. 13.05: Pesti színházműsor. 13.08: Zkri muzsika. 13.57: Pol-beal. 14.03: Nőkről nők­nek. 14.35: Népi 7. 15: Hírek. Nerazetk. lapsz. Időj. 15.12: Iskolarádió. 15.54: A Tátrai­­vonósnégyes játszik. 16.40: Emlékezzünk régiekről. Co­­menius Patakon. 17. H. Időj. 17.05: Külpol. figyelő. 17.20: Csárdások. 17.34: Csáth Géza: Jolán. Novella. 17.45: Mag­nósok, figyelem! 18.30: Mo­zart: D-dúr hegedűverseny. 19: Esti krónika. 19.25: Jelen­tés a Magyarország—NSZK asztalitenisz-mérkőzésről. 19.29: Műsor. 19.30: Békés Ta­más műsora 20.25: Bécsi ze­nés mozaik. 20.50: H. Időj. 20.55: Lemezek közt válogat­va. 21.23: Népi 7. 22: Hírek. Sort. Időj. 22.21: Beethoven hegedű—zongora szonátái. I. rész. 24: H. Időj. 0.10: Ko­vács Andor együttese ját­szik. PETŐFI RÁDIÓ 4.26—7.57: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: Torna. 10: Smetana: Az eladott meny­asszony. Három felv. vígope­ra. 12.14: Csokonai-versek. 12.24: Szimfonikus művek. 13.02: Könnyűzenei híradó. 13.32: Iskolarádió. 13.47: Víz­állás. 14: H. Időj. 14.08: Ze­nés délután az aktualitások jegyében. Közb. 16: H. Időj. 18: H. Időj. 18.10:­­Kilátó­. 19.10: Mese. 19.20: Kiss Gyula nyilvános zongoraestje a stú­dióban. Közb. kb. 30: Esti kr. 17. Kb. 20.25: Hangv. folyta­tása. Kb. 21: Magyar nóták. 21.19: Beszélgetés egy vers­ről. Zelk Zoltán: Az ágak boldogsága. 21.35: Operarészt. URH 10: H. Tdőr. 18.10: Tátter- koktél. 18.55: Soproni József: Szimfónia vonószenekarra, rézfúvókra és ütőhangszerek­­re. 19.17: Szovjet ajándékfel­­vételek. 19.41: Händel: Sala­mon m oratórium. 21.26: Per­nye A. előadása. 21.56: Peter Grimes: Ope­rares­z. 23: H. Sport. Ides. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Tél olimpia hírei. 18.10: Magyar Hird. 18.15: A világ térképe előtt. 18.25: Körkép. Kultúr­politikai műsor. 19.25: Esti mese. 19.40: A puszta világa. Riportfilm. 20: Tv-híradó. 20.20: Írz és kutya. Thomas Mann novellája tv-filmen. 21.20: Téli olimpia. Műkor­csolya párosverseny. Közl.: Összefoglaló a nap esemé­nyeiről. 23: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 8.30: A halál angyala. Cseh kémfilm. 10.15: Téli olimpia. Filmösszefoglaló. 11.20: Autó­sok, motorosok. 14.30: ZJS Brnó—Racing Marines férfi Eb kosá­rlabda-mérk. 20.10: Nyomok. Bűnügyi tv-film. 21.35: Téli olimpia. Páros mű­korcsolyázás. »• Kas: Jzí­myű semf. zene. MŰSOROK sa °5“ “ H **“• XELEGAXCLy 40 szalonunk neve, jelszava ELEGANCIA! Konyha- és Lakásfelszerelési Áruházunkat február 15-én, 11 órakor MEGNYITJUK IX., Tolbuhin körút 5. szám alatt Nagy választékban kaphatók konyha- és lakásfelszerelési nikkek, ü­veg-, porcelán- és műanyagáruk Nyitva: 8—18 óráig, szombaton 8—17 óráig Telefon: 387—141 Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat

Next