Népszava, 1968. szeptember (96. évfolyam, 205–229. szám)
1968-09-01 / 205. szám
Küszködnek a bürokráciával Rendélgetés dr. Jókai Loránddal, a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkárával Hivatal és bürokrácia a szó eredete tekintetében elválaszthatatlan egymástól. Az életben azonban nem végtelenül sorolhatnánk a lelkiismeretes, gyors ügyintézés példáit. És ez is a természetes a mi társadalmi rendszerünkben, ahol az állam a dolgozók hatalmának szervezete, s az állam— a meglevő bürokrácia még nagyon sok forrásból táplálkozik — kezdte —, ezért is olyan nehéz elfojtani. Vannak „objektív” okok, például a rengeteg központi utasítás, amely megköti a helyi szervek, ügyintézők kezét. Azért mondom idézőjelben, hogy „objektív”, mert ezek tulajdonképpen nem elkerülhetetlenek és a kormány határozatot is hozott megváltoztatásukra, az ügyvitel egyszerűsítésére. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy egy építési engedély megszerzéséhez 28 szerv hozzájárulása szükséges. Ezek közül például az egészségügyi és tűzrendészeti engedélyezési feltételek nem veszik figyelembe azt a nagy fejlődésit, ami akár az építőanyagok, akár az építési technológia tekintetében bekövetkezett, és — kis túlzással — század eleji szemléletről tanúskodnak, amikor az emberek még sárból és szalmából zsúpfedeles házakat építettek. Ilyen „objektív” ok az is, hogy következmények nélkül lehet minden ügyet felterjeszteni akár a kormányig ... — Próbált volna urnák idején a jegyre felterjesztni valamit, amit neki kellett elintézni! Azt hiszem, az alispánja hamar túladott volna rajta . Minden bizonnyal. És ez a meglevő bürokrácia másik forrása a szubjektív ok, mindaz, ami a közalkalmazott felkészültségén, felelősségvállalásán, emberi magatartásán múlik. Ha valaki ismeretei hiányában nem tud elintézni valamit, vagy egyszerűen át akarja hárítani a felelősséget, akkor „továbbadja a labdát”, elhúzza az ügyet. Erre, sajnos, lehetősége van. — véleménye szerint mit kellene tenni? — Különösen fontosnak tartom a széles tömege— A szakszervezet évek óta folytatja ezt a szakmai, politikai, nevelő, felvilágosító tevékenységét, mégsem sikerült gyökeres változást elérni. — Érvek egyik lényeges oka a nagy fluktuáció. Az utóbbi években például a községi tanúigazgatás a lakosság érdekeit szolgálja. Mi a magyarázata, hogy mégis van bürokrácia, sőt a sok éve tartó állandó küzdelem ellenére nagyobb, mint amekkora elviselhető lenne — erről beszélgettünk dr. Jókai Loránddal, a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkárával.ket érintő ügyek — építési, kisajátítási, adóigazgatási, gyámügyi,lakásügyi, nyugdíj, társadalombiztosítási stb. eljárások — egyszerűsítésének fokozottabb ösztönzését, ellenőrzését, a kormány ilyen irányú intézkedéseinek szigorú és következetes végrehajtását. Ennél szélesebb körben célszerűnek látszik napirendre tűzni az általános jogszabályrendezést, a hatályos rendelkezések ésszerű csökkentését, áttekinthetőbbé, az állampolgárok számára könnyen érthetővé tételét. Az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága sürgeti ezt és örvendetes, hogy az Igazságügy-minisztérium nagy felelősséggel hozzá is látott ehhez a nagy munkához. A sallangmentes, gyors ügyintézés szubjektív feltételei között a legfontosabb az alkalmazottak szaktudásának növelése. Ennek érdekében a szakszervezet is nagyon sokat tett az elmúlt években. Közreműködtünk például az apparátus politikai és szakmai felkészültségének növelésére ösztönző képesítési rendszer kialakításában. Szakmai napokat, ankétokat,tapasztalatcseréket szerveztünk az ügyfelekkel való bánásmód, a lakosságot közvetlenül érintő munkastílus és módszerek javításának előmozdítására. A Közalkalmazottak Könyvtára sorozatban rendszeresen jelentetünk meg hasznos, gyakorlati kézikönyveket. A bürokrácia elleni harcot szolgálják azok a tudományos felmérések és vizsgálatok, amelyeket a tanácsi ügyintézés racionalizálása érdekében végeztünk, valamint a közelmúltban a minisztériumokkal és főhatóságokkal megkötött együttműködési megállapodások is, csak apparátusának 46 százaléka kicserélődött. Az új embernek, persze, mindent elölről kell tanulnia. Hogy miért mennek el? Csak két példát. Az egyik község tanácselnöke elment általános iskolai igazgatónak. Fizetése 2100-ról 3200 forintra emelkedett. A Hajdú megyei Tanács építési osztályán a közgazdásznak 2500 forint volt a fizetése, elhívták egy kisebb vállalathoz 3650 forintos alapbérrel... — Ez a fluktuáció egyébként nemcsak a bürokrácia leküzdését késlelteti, hanem gazdasági és politikai veszélyeket is rejt. Hiszen az új mechanizmusban a tanács irányítja a helyi gazdasági szerveket, vállalatokat, másrészt a demokrácia érvényesülése is azon múlik, hogy az apparátus hogyan készíti elő a vád Laikus számára meglepő, hogy a Közalkalmazottak Szakszervezete, amely a ,,hivatalnokok’ érdekvédelmi szerve, ilyen sokat foglalkozik a bürokrácia elleni harccal. Kongresszusaikon, központi vezetőségi és elnökségi üléseik sorozatán tárgyalják, vitatják és igyekeznek lépésről lépésre visszaszorítani a bürokráciát. Talán azért, mert senki sem szereti, ha febürokratázzák? — Biztos, hogy nem, de ennél sokkal többről van szó. A közigazgatás dolgozóinak túlnyomó része szereti, hivatásánaktekinti munkáját. A meglevő sok kötöttség, az elavult és ellentmondó jogszabályok arra kényszerítik őket, hogy sokszor értelmetlen, felesleges munkát végezzenek — márpedig az ilyen munka mindennél fárasztóbb — Pillanatnyilag az átfogó és folyamatban levő kormányintézkedéseken kívül milyen gyakorlati lépéseket látna szükségesnek az állampolgárok ügyeinek gyorsabb és egyszerűbb intézésére? — Csak néhány csöppet a tennivalók tengeréből: biztosítani kell, hogy az ügyfélfogadás rendje alkalmazkodjék a lakosság igényeihez, különös tekintettel arra, hogy a dolgozók mind szélesebb rétegét érinti a munkaidő csökkentése. Javítani kell az ügyfélfogadás feltételeit, tájékoztató, eligazító irodákat kell létesíteni, ami sok felesleges utánjárástól kímélné meg az állampolgárokat, sok fölösleges munkától a közigazgatást Hasznos lenne egységesíteni a nyomtatványellátást és feltétlenül kulturáltabbakká kell tenni a lakosság fogadására szolgáló helyiségeket. Nagyon fontosnak tartom a különböző szervek jogpropaganda tevékenységének összehangolását, a hatósági ügyintézésre vonatkozó jogszabályok széles körű ismertetését. Folytathatnám a sort, ezek azonban valójában csak apróságok. A bürokrácia visszaszorítására olyan alapvető feladat elosztott szervek üléseinek napirendjét, milyen alternatívákat dolgoz ki — és egyáltalán kidolgoz-e alternatívákat —, hiszen ezen múlik a reális döntés. Mindez széles látókörű, tapasztalt szakembereket kíván és bár az elmúlt tíz évben többször is emelkedett a közalkalmazottak bérezése, jelenleg az a helyzet, hogy a közigazgatás e tekintetben nem tud lépést tartani a termelő vállalatokkal. Ennek az ellentmondásnak a feloldása bonyolult, öszszefügg egész bérrendszerünkkel is, és ráadásul emiatt esetleg le is bürokratázzák. Az ügyfél csak egyszeregyszer ütközik a bürokráciába, az ügyintéző mindennap. Senkit nem nyom, terhel anynyira a bürokrácia, mint a közalkalmazottat. Bizonyítja ezt az is, hogy az utóbbi néhány évben több mint ötvenezer ésszerűsítési javaslatot gyűjtöttek össze alapszerveink és továbbítottuk illetékes állami fórumokhoz. Sajnos, ezek túlnyomó része a tárcáknál megfeneklett. Pedig ezeknek a javaslatoknak összefogása, rendszerezése, felhasználása az állami szervek fontos feladata lenne, nagymértékben elősegítené céljaink elérését. hzt kell megoldani, amilyeneket az MSZMP IX. kongresszusának határozata tűzött elénk. Ki kell dolgozni a szocialista államszervezet hosszabb távú fejlesztési koncepcióját, ezen belül foglalkozni kell az állami szervek és a társadalmi mechanizmus más alkotóelemeinek viszonyával, az államszervezet belső struktúrájának és működési rendjének felülvizsgálatával. Mindezek majd számos, a lakosság ügyeinek intézésével kapcsolatos teendőt is felvetnek, amelyek sikeres megoldásában a szakszervezetek is részt vállalnak. Ilyen szemlélettel tárgyalta a közelmúltban a Szaktanács elnöksége a dolgozók ügyeinek intézését az állami hivatalokban. Az ennek kapcsán hozott határozatok felhívják a figyelmet, hogy a bürokratizmus elleni harcot nem kampányfeladatnak kell tekinteni, hanem olyan össztársadalmi feladatnak, ahol az állampolgárok közvetlen, mindennapi érdekei direkt módon összefüggnek a szocialista állam munkájának megjavításával — fejezte be a beszélgetést dr. Jókai Loránd. Manát Árpád Még sok forrásból táplálkozik A fluktuáció és veszélyei Több mint 50000 ésszerűsítési javaslat Fogadási rend, jogpropaganda C SILLOGÓ SZEMÜVEGE körül nem repkednek szikrák, nem fényesül overallja mellett pattogó forgácshalom, — így, kockásingesen, konyhában ücsörögve hivatalnoknak gondolná az ember. Pedig pontosan 30 éve tölti mindennapjait fémszagú műhelyekben, 30 éve — 15 éves korában — szorította gyári munkára a szükség. Nemes János önéletrajzi beadványok puritánságával beszél, gyorsan keresi a mondatok végét. Szülei öt gyermekkel költöztek Ózdról a másik kenyeret adó városba, Csepelre. Régi mestereit említi, akiknek munkaszeretetét, szigorúságát, precízségét kapta örökbe Csepelen — akiket nyugdíjban, betegségben épp most látogatott meg —, s akiknek módszereit, tudását máris átadta egy újabb nemzedéknek. FELÉLÉNKÜL, átmelegszik a hangja, mikor a fiatalok oktatásáról beszél. Szenvedélyének pontos, katonás rendjét én is megcsodáltam a Csepel Autógyárban. Főnöke, kollégái mutatták meg birodalmát, a rekeszekre osztott műhelysarkot, ahol minden tanuló munkáját figyelhette; említették a szapora feljegyzéseket, a naplóját, amelyben a gyerekek fejlődését mérte, vigyázta naponta. Meséltek műgonddal, ízléssel rendezett kiállításairól, amit a tanulók munkáiból szervezett. Most szabadsága alatt, barkácsolást, ház körüli munkát odahagyva, szerénykedve legyint a dicséretekre. — Én nem tudok másként dolgozni. Nagyon fontosnak tartottam mindig a szakmunkástanulók gyakorlati oktatását. Volt olyan időszak, amikor rendszeresen ott maradtam, hogy a nehezebb szaktárgyaknál lejegyezhessék a fontosabb ismereteket. — Hány tanuló ismerte meg keze alatt a mesterséget? — Nem is tudom ... 1951-ben az MTA-ban, az iparitanuló-intézetben kezdtem. 1954-ig csináltam, aztán — tűnődik mondja-e, ne mondja — szerszámlakatosként dolgoztam tovább a Csepel Autóban. Nem fizették meg akkor az oktatói munkát. A gyerek, ha felszabadult, egy hónap múlva annyit, vagy még többet keresett, mint a mestere. 1960-ban ismét megkértek, foglalkozzam az érettségizett fiatalok szakoktatásával. Hát azóta csináltam. Igaz, most nincs „gyerekem”, szűkítették a szakmában a felvételt. Ez legalább okos megoldás volt. Tanítottuk egyre-másra őket, elhelyezkedni meg nem tudtak. SZÜNETET TART. A gyerekek gondját mérlegeli. — Az lenne jó, ha a szakmaválasztásnál az iskola befejezése után egyhónapos próbaidőt tehetnének a gyerekek. Egy 14 éves tanuló nehezen dönti el az életét. Még az érettségizettek pályaválasztása is sok gonddal jár. Lelkesedik a szakma szépségein, emésztődik a tanulók gondjain, boszszankodik apró, segíthető dolgokon. Mi táplálja mindezt? — Én is örültem a segítségnek, tudom, mennyi hasznát vettem. Szeretem a munkámat, igyekeztem tovább képezni magam, ne maradjak el a mai színvonaltól. Hogy átadhassam nekik, amit tudok. Hálásak is, akik örökre választották ezt a szakmát. Gondjaikkal felkeresnek otthon, a munkahelyemen. Még nősülési terveikbe is beavatnak. MOZDULATLAN arca mosolyra derül. Jólesik neki a ragaszkodás. — De hát — tűnődik el — nem az én érdemem, nemcsak az én célom, hanem mindnyájunké, hogy tanuljanak a fiatalok, ember legyen belőlük. FIGYELEM komoly, megfontolt szavait, emlékszem nevetésére, mikor itthon malteros könyökét nyújtotta üdvözlésre, hogy lám ő minden szakmához ért. Otthon ács, kőműves, rádiószerelő, a gyárban lakatos, hegesztő. Tudom róla, hogy beteg, a gondos munka szívét megviselte, hogy a technikumba is ezért nem mert belevágni. Tudom, hogy szabad idejében mindene a család, a színház, a mozi, a tv, meg az unokája, akinek szépen faragott, kékre festett hintalovat vett a minap. Tudom, hogy a gyárban a fröccsöntő, présöntő■tokillák, zizegő, kattogó gépek közt egyetlen dologra alapozza tekintélyét: cselekedeteire, a munkájára. — Nem „szöveget” szoktam mondani. Jó példával tudom csak „megfogni”, irányítani a fiatalokat. Erre alapoztam az életem — és nem csalódtam. Jakab Ágnes Munkásarcok Nem „szöveget” mond lobblakásért közös összefogással, a vállalat támogatásával A fővárosban és szerte az országban mindenhol, még a legkisebb faluban is új lakónegyedek, tömbök, családi házak sokasága jelzi az elmúlt húsz esztendő „fészekrakásának” fejlődését, méreteit, összesen egymillióra tehető, amit eddig építettünk. A lakásgondokkal küszködő, olykor lehetetlen körülmények között élő emberek, családok száma azonban még mindig sok. Nehéz a város. Lerövidíteni az időt, csak a gondokat közösen vállalva, a legszélesebb társadalmi erőket bekapcsolva lehet. Ennek egyik formája és módja a még nem nagy múltra tekintő üzemi, vállalati lakásépítési akció. Méreteit és eddigi sikereit tekintve még nincs átfogó kép, hiszen most van kialakulóban. Annyi azonban bizonyos, hogy néhány nagyobb vállalatnál, gyárban a dolgozók százai jutottak ily módon új lakáshoz és az eddig ismert tervek, elképzelések szerint sok ezerre tehető a várományosok száma. Növeli-e a kapacitást? „Szép az összefogás és nyilván haszon is lesz belőle, de vajon nem lenne-e célszerűbb, ha lakásépítéssel lekötött vállalati erőket a korszerű eszközökkel rendelkező állami és más építőipari szervezetek keretein belül foglalkoztatnánk?” — kérdezik többen az érintett hivatali, állami szervek vezetői közül, arra utalva, hogy az ilyesfajta vállalkozás elvonja a figyelmet, az erőket az üzemi, vállalati rendeltetésű tevékenységtől, másrészt pedig az erők szétforgácsoltsága, a kellő eszközök, és felkészültség hiánya miatt alacsony termelékenységre lehet számítani. A kérdést nem volna helyes egyértelműen elutasítani, hiszen akik felteszik, az összes lehetséges erők összpontosítására, azok minél hatékonyabb hasznosítására gondolnak. Ezért több vállalat gazdasági és szakszervezeti vezetőivel beszélve, majd a szerkesztőség kerekasztala mellett folytatott eszmecsere során arra kerestünk választ, hogy az üzemi, vállalati lakásépítés növeli-e a lakásépítő kapacitást, magyarán: lesz-e így több lakás? A beszélgetés részvevői voltak a Budapesti Rádiótechnikai Gyár, a Kőbányai Porcelángyár, az Egyesült Izzó, a Csepel Vas- és Fémművek képviselői, más formában meghallgatták a Május 1. Ruhagyár, a Kőbányai Gyógyszerárugyár, a Bélapátfalvi Cementgyár és több más üzem, vállalat illetékeseit is. „Mi elsősorban azt nézzük — érveltek az ankét részvevői —, hogy a vállalati közreműködés milyen előnyökhöz juttatja saját dolgozóinkat...” — Korábban — példázzák a csepeliek — évenzte mindössze csak 20—25 lakáshoz jutottunk, míg most, amióta magunkra vállaltuk az építés, a szervezés gondjainak egy részét, 100—120 új lakáson osztozunk... Hasonló az arány az Izzóban és még ennél is jobb a Porcelángyárban, ahol már évek óta építkezve, egész kolónia alakult ki a gyár körül. „Arról nem is szólva — fejtegetik —, hogy a vállalatok, a gyárak szervezésében folyó lakásépítés olyan erőket hoz mozgásba — tehát kapacitást bővít —, amelyeket egyébként nem lehetne az építés szolgálatába állítani ... Vonatkozik ez a legkülönbözőbb elfekvő, vagy hulladékanyagok felhasználására, a lakások terveinek társadalmi munkában való elkészítésére, az építés műszaki ellenőrzésére és olyan emberek foglalkoztatására, akik a gyárhoz nőttek, az építőiparban nem vállalnának munkát. És megteszi a karbantartó részlegek közreműködése is...” Elsősorban munkásoknak „Az sem elhanyagolandó — állítják egybehangzóan —, hogy az érintetteknek juttatott kamatmentes előleg, jutalom és a segítség sok más formája lehetővé teszi, hogy spórolt pénzüket közreadva, olyan emberek is bekapcsolódjanak az építésbe, akik egyébként nem vállalnák, vagy pedig olyan terhet vállalnának magukra, amelyet azután nem bírnának elviselni...” — A telek intézményes úton történő megszerzése, a különféle engedélyek és utánjárás tortúrájának a vállalat hivatalos személyeire való testálása is hihetetlen gondtól, fáradságtól mentesíti az érintett dolgozókat — veti közbe Kiskovács Pálné, a Csepel Vas- és Fémművek szakszervezeti tanácsa közgazdasági titkára —, s egyszerűbbé, könnyebbé teszi az illetékes tanácsi szervek munkáját is, hiszen nem ötven vagy száz építtetővel kell külön-külön tárgyalni. — Ugyanakkor — bizonyítja Biró Károly, az Izzó megbízottja és Pernyész András, a Porcelángyár műszaki osztályának vezetője — a vállalati lakásépítés hozzájárul a törzsgárda megtartásához, sokakat megkímél a távoli utazástól, következésképpen tehermentesíti a közlekedést, az egy tömbbe való építés alakítja, formálja a kerület képét és megítélésünk szerint igazságosabb a lakások elosztása is. Amint azt elmondották, a megépült, illetve épülő lakások 60—65 százalékát a BRG-ben munkások, 20 százalékát KISZ-fiatalok, az Izzóban 60 százalékát fizikai munkások, Csepelen 50—60 százalékát ugyancsak fizikai munkások, az egészen belül 50 százalékát 30 évnél fiatalabbak, a Porcelángyárban pedig 70—80 százalékát fizikai munkások kapják. — Sok olyan munkáscsalád van — említi Bán Ervin, a csepeliek képviselője —, akik már régóta listán varrnak és nehéz lakásviszonyok között élnek, de nem kaptak és a közeljövőben sem remélhetnek lakást. Megoldásra váró gondok „Tapasztalatból tudjuk — mondották —, hogy a vállalati lakásépítés és az említett módok feltétlenül növelik a kapacitást, gyorsítják az építés ütemét. De különösen az utóbbi időben egy sor körülmény nehezíti, bonyolítja az effajta vállalkozást. „Hónapokig, nemegyszer évekig tart egy-egy telek megszerzése . .. A vállalati lakásépítést e tekintetben is előnyben kellene részesíteni... Az elkészült tériteket többszörösen és olykor egymással ellenkező módon is átdolgoztatják a tanácsok, ami növeli a költségeket s rendkívüli mértékben megnyújtja az építés idejét... Érthetetlen az is, hogy a városkép alakítása szempontjából is előnyös és célszerű tömbös építkezés esetében az illetékes tanácsok a közterületek közművesítésének összes költségeit az építtetőkre ruházzák ... Sokakat elkedvetlenített, vagy éppen visszalépésre késztetett a január óta érvényes magas OTP-kamat. Az is zavar, illetve akadályozza a költségek finanszírozását, hogy még nincs végrehajtási utasítás a vállalatfejlesztési alap megfelelő százalékának lakásépítési célokra való felhasználására...” Hosszú a gondok, a vállalati lakásépítést megnehezítő problémák, akadályok sora, amelyeknek elhárítására, oldására legutóbb a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának elnöksége is megszívlelendő javaslatokkal, gondolatokkal élt. Szerintünk is ezeken kellene enyhíteni és az eljárás egyszerűsítésével is segíteni, hogy tovább szélesedjen e mindenképpen hasznos lakásépítési forma, amely az ütem meggyorsításával egyidejűleg sok más előnyével együtt nagymértékben mentesíti az állami, szövetkezeti és más építőipari szervezeteket a legnagyobb gondot okozó szakipari befejező tevékenységtől. Fekete Béla NÉPSZAVA A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA 224—819* 1968. szeptember 13