Népszava, 1970. január (98. évfolyam, 1–26. sz.)
1970-01-14 / 11. szám
Barcsay Jenő 70 éves 1900. január 14-én született Barcsay Jenő, a mai magyar képzőművészet egyik legkiemelkedőbb alkotója. Életműve, művészete a fiatal és az idősebb magyar művészgenerációra egysrint nagy hatással van, és mint főiskolai tanár az elmúlt évtizedekben a művészek hoszszú sorát nevelte, olyan művészeket, akik azóta már elismerten bizonyították tehetségüket, s olyanokat, akik biztató ígéretei szocialista képzőművészetünknek. Barcsay Jenő elsősorban a murális művészetben, a nagyméretű falképekben alkotott európai rangú műveket. Művészi munkásságával, művészpedagógiai tevékenységével és művészeti könyveivel számtalan hazai és külföldi elismerést szerzett. ..Művészeti anatómia”, „Ember és drapéria”, valamint „Forma és tér” című könyveit több országban is kiadták. Barcsay Jenő, a mester még ma is büszkén vallja magát Vaszary és Rudnay tanítványának, akik a főiskolán a fiatal, faluról felkerült tehetség kezdeti lépéseit segítették. — Vaszarynál jöttem rá a konstrukció pontosságára, amely azóta is alkotói módszerem egyik alapja. A konstrukció természetesen csak eszköz, és ha nem valami mélyebb emberi tartalom kifejezését szolgálja, akkor csak üres, önmagáért való játszadozás — mondta egyik régebbi beszélgetésünk alkalmával Barcsay mester, akit a konstruktív magyar művészet legjelesebb képviselőjének tartanak. Műveiben a szerkezet, a konstrukció valóban mindig csak eszköz. Kis méretű táblaképeiben és nagy falképeiben egyaránt a nézőt mindig valami mélyebb emberi tartalom, alkotói mondanivaló ragadja meg. A 70 éves Barcsay Jenő, akit születésnapján ezúttal is köszöntünk, nagy örömünkre ma is alkotó ereje teljében dolgozik. Legújabb nagy, művészi vállalkozásának az új szentendrei Művelődési Ház velencei mozaik képének alkotómunkájáról tavaly nyáron adott számot a közönségnek, a Szentendrén megrendezett „Egy mozaik születése és előzményei” című kiállításán. Napjai szüntelen munkával, alkotói és pedagógusi tevékenységgel telnek... Ehhez kívánunk neki a továbbiakban is sok erőt, egészséget. (r. g ) — Berczeller Rudolf szobrászművész kiállítását a Fényes Adolf teremben január 18-ig meghosszabbították. — Székesfehérvárott, Fejér megye felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából kedden történelmi emlékülést tartottak, jeles történészek részvételével.* — ősbemutatóval, Némieth László „Villámfénynél” című színművével lépett közönsége elé a Temesvári ÁtláTO'y'Masxar Színház együttese. A Cseresnyés Gyula -rendezte dráma az együttes harmadik bemutatója az idei évadban.* — A híres gencsapátitánccsoport, amely másfél évtizeddel ezelőtt feloszlott, huszonkét lelkes fiatal kezdeményezésére ismét létrejött. Megkezdték az ősi gencsapáti népi táncok gyűjtését, betanulását. Az újjáalakult tánccsoport március 29-én, a község felszabadulásának napján mutatkozik be először a közönségnek. Operafii : Orfeusz (B. Ofii ea. 7). — Erkel Színház: bohéméret (Tóth Aladár bék. ea. 7). — Nemzeti Színház: Irtzes (7). — Katona József zínház: Stuart Mária (7). — Iffszínház: Spanyolul tudni ell (7). — Pesti Színház: orcsa pár (7). — Madách zínház: Hermelin (7). — Madách Kamara Színház: Pancshóe (7). — Thália Színáz: Kalevala (7). — József tilma Színház: A futópályán IVDSZ TH, 7). — Fővárosi pepettázínház: West Side tory (7 órakor).. — Állami álszínház: Jancsi és Juska (de. 19). — Zeneakadémia: Quartette Beethoven an pianoforte hangversenye évszázadok muzsikája 4, fél i. — Kis Színpad: Titkárnők viadása (fél »). — Kamara arieté: „Vonítós négyes” («, a n.* Az Országos Rendező Imn közli, hogy Juliette Grell január *-i és 19-i elmantt előadásainak jegyeit az zen*! közönségszervezőktől imuár Sl-ig bezárólag veszzük vissza. Bp. V., Kossuth Iljos u. 30. sz. alatti szerelési osztályunkon du. 4 és óra között. KOSSUTH RADIO 4.30: H. Idej. 4..10—7.59: Ze-és műsor. Közben 5: H. lőj. 5.30: Reggeli krónika. .44: Falurádió. 6: H. Idej. .15: Rádióreklám. 6.30: H. lőj. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Műsor. 7: Reggeli krónika n. Kána: Körzeti Időjárás. 7.39 • TJ könyvek. 7.40: Orvosi tanácsok. A lila orról. 7.50: Múzeumok és kiállítások programja. 9: H. Idej. 8.93: Műsorok. 8.20: Lortzing oveálból. 8.55: Harsán a kiírt- Műsorok szó!lén: West Side-i történet. Részi: Bernstein zenés játékából. 10: H. Ides. 10.05: A magyar irodalom Lengyelországban. Csorba Tibor előadása. 10.32: Zkri muzsika. 11.30: A Szabó család. 12: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczene. 13.15: Verbunkosok, népdalok. 13.40: Válasz a hallgatónak. 14: Zenés képeskönyv. A Gyermekrádió műsora. 11.30: Nőkről nőknek. 15: H. Idős. 15.10: Közv. a Jena—II. Dózsa EVK labdarúgó-mérk. H. félidejéről. 15.50: Csárdások. 15: A világgazd. hire!. 16.05: Kocsár—Áprily: Évszakok zenéje. 16.19: Bágya András táncdalaiból. 16.29: Világgazd. Figyelő. 16.49: Két operettdal. 16.50: Műsor. 17: Hírek. Idős. 17.05: Külpol 17.30: Lemezek közt válogatva ... 17.19: A Közel-Kelet közelmúltja. Ónody György írása. 18.08: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora. 18.58: Műsor. 19: Esti krónika. 18.25: Tiszán innen — Dunán túl. .. Somogy—Tolna vetélkedője. 21.40: Könnyűz. 22: H. Idős. Sporthírek. 22.20: A dzsessz világa. Kiss Imre műsora. 23.10: Elefántcsontparti költők versei. 23.25: Csijkovszkij -művek. 24: H. Időjárás. 4.10: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.89: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth adó műsorával. 8.05: Népi zene. 8.35: „Szigorúan titkos”, II. rész. 9: Kamarazene. 10: A zene hullámhosszán. Közben. 11: Hírek. 11.55: Néhány perc tudomány. 12: Elisabeth Schumann és Richard Tauber Mozart-áriákat énekel. 12.40: Falurádió. 13: H. Idős. 13.93: Zkri muzsika. 13.45: Időjárás —vízállás. Körzet időjárásjelentés. 14: Közv. a Jena— C. Dózsa EVK labda-ng-1 mérk. I. félidejéről. 14.50: Kedvelt régi melódiák. 15-SSt Orvosi tanácsok. A lila orról. 13.30: Hírek. 15.33: Cseh fúvósmuzsika. 15.15: Idrányi Iván táncdalaiból. 15.55: Turisták öt perce. 15: világhírű hegedűsök műsorából. 16.15: Furulya- és citeramuzsika. 16.30: Hírek. 16.33: Verdi-kettősök. 16.50: Ragályos Betegség. Aziz Neszin török író humoreszkje. 17: Tánczene. Közben 17.30: H. Ides. 18.10: Kis magyar néprajz. Szerk.: Ortutay Gyula. 18.16: A világ országútjain. Barát Apollónia műsora. 19.03: Puccini: Tosca. Három felv. opera. Közben 19.54: Esti mese. 30: Esti krónika. 21.40: Illés Lajos folyóiratszemléje. 21.53: Új könyvek. 21.5®: Népi zene. 22.27: Zongoraművek. 23: H. Időj. 23.15: Vidróczky. Daljátékrész. 24: H. Időj. URH 18: B. Időj. 18.10: Tánczene. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 19.10: Patachich Iván: □. szimfónia. 19 10: Kosztolányi Dezső verse. 19.35: Három zongoranégyes. Közben 20.35: Hírek. 39.38: Újabb ismeretek az atommag szerkezetéről, n. rész. 21.30: Francia áriák. 31.54: Dzsessz. 22.10: MRT Szimfonikus Zenekara játszik. 33: H. Idős. televízió 10: Szünidei matiné. 11: Voronyezs. 13.53: Telesport: FC Carl Zeiss Jena—C. Dózsa EVK labdarúgó-mérk. közv. Jénából. 17.58: Hírek. 18.05: Érdemes-e szakmunkásnak lenni? 18.25: Könnyűzenét Kedvelők Klubja. 19.05: Esti mese. 19.15: Kukkantó. 20: Tv-híradó. 20.30: Mit tenne Ön az én helyemben? Kérjen tőlünk tanácsot! 21: Gobseck. Tv-játék Balzac művéből (Zsm.). 32.15: Tv-híradó 3. POZSONYI TV 16.45: Külföldi énekesek hangversenye. 19 és 22.15: Tv-híradó. 19.45: Háború a zselídm-óceánon. 20.95: Tv- 21.15: Lenin ifjúkora (dokumentumfilm). 2 1970. január 14 NÉPSZAVA Egy nagyon jól sikerült, valószínűleg igen népszerű rövid sorozat a végéhez érkezett. Tíz adásból álló műsor a rádióban nem tekinthető hosszúnak , és éppen ez volt egyik előnye. Áttekinthető méretei mellett mégis nagyon sokat nyújtott információival és hangulatteremtő erejével. A dokumentumokat legtöbb esetben úgy válogatták meg a szerkesztők, hogy kifejezőek, érthetőek legyenek még a fiatalabb generációk számára is — reméljük, ők is nagy élvezettel hallgatták ezt az élő történelemkönyvet. Érdekes gondolat volt 1939 és 1969, két jellegzetes évszám köré építeni a Közben volt egy háború című sorozatot, mert anélkül, hogy magáról a háborúról egyáltalán beszéltek volna, mégis ott szerepelt minden adásban mint ok és okozat. A legutolsó adás — híven kifejezve, hogy a győztes Szovjetunió fővárosa fontos állomása volt a történelemnek 1939-ben és 1969-ben is az, Moszkvának szentelte egyórás műsoridejét. Csák Elemér és Kulcsár István, Boros János gondos szerkesztői közreműködésével kiemeltkedően jó anyagot válogatott össze. Jólesett hallani a rádióban azokat a régi mozgalmi dalokat, háborús indulókat, népdalokat, amelyeknek ezúttal a hangulatkeltésen túl dramaturgiai funkciójuk is volt. A Színházi Magazin ez évi első száma — méltóan eddigi négy évfolyamához — friss, érdekes, színes volt. Különösen a frisseség tekintetében érdemel elismerést a műsor szerkesztője, Bankó Tibor, apaiért a megjelenés után szinte napokkal máris érdemben bírálta a Színházi Kislexikont. A fő érdem persze a bírálat harcos írójáé, Nyerges Andrásé, aki fáradhatatlan energiával böngészte át a hatalmas anyagot. Ami pedig a magazin érdekességét illeti, új riporterrel, Tolnay Klárival gazdagodva, valóban olyan mélységekig tudja feltárni a színházi élet és világ rejtelmeit , amilyenre talán nem is számítunk. Tolnay Klári a rádió egyik legrokonszenvesebb „riportere” lett, bár valójában feladatkörén túlnőve, az interjúból két szí■“■■11 11 ’ nésznő szívélyes hangú beszélgetése lett — ami persze a műsornak csak előnyére vált. Oláh Gábor A táltosfiú című regényének rádiósított változata Vasárnap este hangzott el. Zeke Gyula rádióra alkalmazta ezt az izgalmasan szép könyvet, amelynek már az első hangjai megnyerhették a hallgatót Ács Zsuzsi és Bakó Mihály történetének. Pap Éva szuggesztív főhősnője volt a legjobb alakítás, de Nagy Attila narrátora is rokonszenvesen képviselte magát az írót. Csak azt sajnálhattuk, az előadás előtt Vagy Után nem méltatta szakszerű magyarázat a mű értékeit, az író személyét. A Germinal világhíre, írójának, ma sem szűnő népszerűsége lehetett az indíték arra, hogy a rádió hétfő esti főműsorának nagy részét Zola regényének dramatizált változatával töltse ki. Az alcím szerényen megjegyzi, hogy csupán „drámai képekről van szó, a hatalmas regényt aligha lehet hatvan percbe sűríteni. Ha valaki e rádiós változatból kívánja megismerni, hiányos iskolai tanulmányait kiegészíteni, aligha kapta meg, amit remélt. Ha azonban valaki csupán a már ismert, kedvelt mű felidézését, hangulatának újrateremtését, az egyes szereplők megidézését várta, nem csalódott. Vadász Gyula rendezése óvakodott a túlzott naturalista színektől — egyebek mellett ez volt legfőbb erénye. Úgy látszik, még a zanzásított Germinalban is maradt annyi feszültség, hogy a Kossuth adó nem bírta. Legalábbis valami „feszültségkiesésre” hivatkozva kért elnézést a hallgatóktól a kellemetlen több perces kényszerszünetért a bemondó. Csak pár napja, hogy hasonló kínos hiba zavarta meg a Kortársaink sorozatban elhangzó Csanádi Imreműsort. Még szerencse, hogy nem a megragadóan szép versek előadásakor, „csupán” a költő önvallomása közben. Csakugyan ennyire lehetetlen kívánság lenne a sorozatos műszaki hibák kiküszöbölésének sürgetése a huszadik század hetvenes éveiben ? Háry Márta A RADIO W M 1970 új olvasmányai Könyvkiadók fércéiből Könyvkiadóink 1970-es terveinek ismertetését ezúttal a Magvető és az Európa Könyvkiadónál megjelenő művekből öszszeállított válogatásunkkal folytatjuk. A Magvető Könyvkiadó könyveiből is elsőként a Lenin születésének 100. évfordulójára megjelenő művek közül hívjuk fel kettőre a figyelmet. Lukács György Lenin címen írt könyvet a nagy forradalmárról, Jelizaveta Drabkuna pedig Téli napforduló címen Lenin életének utolsó éveit eleveníti fel. Felszabadulásunk 25. évfordulójára jelenik meg a kiadónál a Mártír írók antológiája, amelyben csaknem másfél száz költő, író, tudós, újságíró munkái kapnak helyet. Fergeteg címen egy másik antológiát is kiadnak az évfordulóra, ebben novellákkal találkozhat az olvasó. A Magvetőnél megjelenő regények közül érdekesnek ígérkezik Boldizsár Iván New York percről percre című könyve, Csoóri Sándor Lány a csatornában címen megjelenő három kisregénye, Fábián Zoltán Négy pohár giú című új regénye. Két új kötettel — a Cserépszavazással és a Hamis játékosokkal — bővül ebben az évben az Illés Endre életműsorozat. Érdekesnek ígérkezik többek között Nyerges András új prózai kötete, a Dávid, és Vészi Endre A hosszú előszoba című könyve is. A novellás kötetek közül megemlítjük Mándy Iván könyvét, amelyik többek között a Sziget a szárazföldön című film novelláját is tartalmazza. A könyvhétre most is megjelenik a Körkép 1970 című novellaválogatás. A kiadónál megjelenő harminc verseskötet szerzői között találkozhatunk Benjámin László, Csuka Zoltán, Devecseri Gábor, Ladányi Mihály, Vasvári István nevével. Két dráma és két filmnovella olvasható Mészöly Miklósnak a kiadónál megjelenő Drámák című kötetében. Diószegi István Hazánk és Európa címen írt Európa Könyvkiadó Lenin születésének évfordulójára kerül a könyvesboltokba egy válogatás Lenin magánleveleiből a Helikon gondozásában. A levelek személyes ügyeiről szólnak, a könyv címe: Dolgozom, tanulmányt az Elvek esé jól vagyok. Hazánk felutak sorozatban. Ugyanebben a sorozatban jelenik meg Király István kétkötetes, Adyról szóló értékes munkája. Az olvasókhoz kerül ebben az évben a régen várt Kassák-kötet is: Az izmusok története.A külföldi szerzők könyvei közül érdekesnek ígérkezik a néhány éve felfedezett, tehetséges szovjet író, Belőg Vaszilij Ácstörténetek című műve, M. G. Garcia kolumbiai író Száz év magány című, 1967-ben megjelent regénye és az Ukrán lírai antológia, amelyik az ukrán költészet teljes keresztmetszetét adja a népköltészettől napjainkig. A tervek szerint a Helikon-kiadványokkal együtt 201 könyvet jelentet meg 1970-ben az szabadulásának évfordulójára a kiadó A második világháború képei címen nagy méretű albumot jelentet meg, amelyik közel 700 oldalon időrendi sorrendben ismerteti a második világháború előzményeit, hadi eseményeit, Sztálingrádtól a Csendes-óceánig, El Alameintől Normandiáig. A kiadvány 1600 fotót és 23 térképet tartalmaz. Tanúvallomás egy perhez címen novellagyűjteményt is megjelentet az Európa az évfordulóra, amelyet a világirodalom második világháborúról szóló legsikerültebb novelláiból válogat. Az Írók világa sorozatban Hősökről és Bernard Shawról jelenik meg tanulmány, a Dekameron-sorozatban érdekesnek ígérkezik a Latin-amerikai Dekameron, a memoársorozatban pedig Bertrand Russel önéletrajzával találkozhatunk. Készül egy válogatás a kiadónál az újgörög irodalomból, és verseskötetet jelentetnek meg Voznyeszenszkijtől. A Helikon sorozataiból befejeződik a Stendhal- és a Thomas Mann-életmű, mindegyikből egyegy kötet van hátra. Ugyanakkor két új sorozat indul: egy válogatott Dosztojevszkij, amelyből 1970-ben két kötet kerül az üzletekbe, és egy Hemingway-sorozat, amelynek első három kötete jelenik meg ebben az évben. Nyolc kötettel bővül a Helikon Csillagok sorozat, köztük van a Picasso-könyvecske, egy kötetnyi angol szerelmes vers és Gogol Az Arckép című műve. Az egyedi kötetek közül megemlítjük Ehrenburg könyvét, A harácsolót, amelyik eddig magyarul nem jelent meg, önéletírások címmel kerül az üzletekbe a legendás hírű kubai rabszolga, a múlt században élt Manzano könyve. A klasszikus orosz költőnő, Marina Cvetajeva esszéistaként mutatkozik be Fogoly lélek című kötetében, Vladimir Neff cseh író pedig a karrierről írt szatirikus hangú regényt Botev klasszikus bolgár költő verseskötetének érdekessége, hogy Nagy László és Képes Géza külön-külön lefordított minden verset, s mindkét fordítás — egymás tükörképeként — megjelenik a kötetben. Végezetül megemlítjük, hogy ebben az évben nyújt át a kiadó olvasóinak egy kötetnyi magyar népballadát, amelyik csemege lesz a bibliofil könyvgyűjtőknek is, mert nagyon szép kivitelben, illusztrálva jelenik meg. Mátyás István A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224—819* Időszakonként kedvezményes vegytisztítás! FELVESZÜNK kazánfűtőt, foinisztitot, vegyi vasalót és női betanuló dolgozókat RUHATISZTÍTÓ KTSZ 1. sz. üzemegysége Budapest XIII., Vágó Béla u. 29 Betanuló női dolgozókat és gépírni tudó számlázót RUHATISZTÍTÓ KTSZ 2. sz. üzemegysége Budapest X., Vasgyár u. 10 Centrifugakezelőt, férfit, és betanuló női dolgozókat RUHATISZTÍTÓ KTSZ 3. sz. üzemegysége Budapest XIII., Szekszárdi út 15/b Betanuló női dolgozókat RUHATISZTÍTÓ KTSZ 5. sz. üzemegysége Budapest II., Csalogány u. 55 Villanyszerelőt, férfi segédmunkást és takarítónőt RUHATISZTÍTÓ KTSZ karbantartó részleg, Budapest VII., Kürt u. 8 Fenti dolgozóink részére munkaruhát és a vidéken lakók részére utazási hozzájárulást biztosítunk A RUHATISZTÍTÓ KTSZ bér- és munkaügyi osztályára (Budapest VII., Kürt u. 8) bérelszámolót felveszünk Időszakonként kedvezményes vegytisztítás Erkölcsi okok —emberi jogok Lapunkban hat éve, öt éve, majd négy éve mindent megírtunk már egy Pataki György nevű személy visszaéléseiről. Az illető sajtópereket és becsületsértési pereket indított lapunk ellen, amelyeket elveszített. Később a vidéki és a fővárosi sajtó számos orgánuma hívta fel a figyelmet ennek a személynek különféle viszszaéléseire (botrányos és ízléstelen bűvészműsort vitt szerte az országban, közben folyamatos erkölcsi és anyagi károkat okozva személyeknek — közte fiatalkorú lányoknak — és intézményeknek). Legutóbb a Központi Népi Ellenőrzés irányította a figyelmet Pataki anyagi visszaéléseire. Emiatt megbüntették és becsukták. Unalmas és felháborító, hogy mindezek után Pataki új műsorának megindításáról „informálja” lapunkat. Röviddel ezután ismét feltűnik a sajtóban (január 12-én) ugyanaz a leleplező riport, amely csupán a fiatal lányok nevében, a községekben és a dátumban különbözik hat évvel ezelőtti írásunktól. Csak nem elérhetetlen, hogy szocialista kultúrpolitikánknak egy ilyen morálisan végképp és minden szempontból elfogadhatatlan akadályozóját eltiltsuk bármiféle műsorszolgáltatás bármiféle lehetőségétől, egyszer s mindenkorra? Már nem is tudja az ember, siralmasnak vagy nevetségesnek mondja-e ennek a személynek az újabb és újabb felbukkanását a sajtóban. Talán mégis felgyülemlett már elegendő ok, hogy végképp megfosszák működési engedélyétől, megvonják erkölcsi jogát, hogy akár az artista-, akár a művésztársadalom tagjának tekinthesse magát, kitiltsák a szakszervezetből (ha netán tagja). Ehhez minden testületnek joga van, egyszerűen erkölcsi okokból. És az emberi jogok? Ebben semmi sérelem nem esik. Pataki elmehet dolgozni, ha tud és akar. Másra nem szerzett jogot magának. (rajk) — Hubay Miklós estjén, január 19-én este „Drámák az íróasztalfiókból” címmel olyan egyfelvonásos darabokat mutat be az Egyetemi Színpad, amelyeket színházban még nem játszottak. Az esten közreműködik a szerző, továbbá Major Tamás, Sinkovits Imre és mások. Még szebb lesz az otthona, ha a Corvin Áruházban vásárol Nylonfüggönyt bordűrös mintával (260 cm magas) 148 Ft-ért Jugoszláviából Importált műszál velúrszőnyeget, hagyományos minták, 200X300 cm 3480 Ft-ért