Népszava, 1970. február (98. évfolyam, 27–50. sz.)
1970-02-25 / 47. szám
ÉREZZE AZ EMBER: Ő A GAZDA A szép és barátságos elnöki szobában beszélgetünk Árendás Györggyel a szegedi Felszabadulás Tsz elnökével. Fiatal — 44 esztendős —, modern, kiegyensúlyozott ember Ha nem tudnám, hogy tsz-elnök, tanárnak, mérnöknek vagy igazgatónak nézném. Küzdelmes kéz — .Akkor, tizennyolc évvel ezelőtt megválasztottak elnöknek. Nagyon fiatal voltam. Bíztak bennem? Azt hiszem, igen. Itt nőttem fel, ismertek, és én is ismertem az embereket. Egyet akartunk. A baklói parasztemberekben rettenetes küzdeni tudás és élniakarás van. Ez tartott össze bennünket. Árendás György felismerte, hogy a rábízott nagy terveket csak akkor képes megvalósítani, ha tanul. Olyan nagy szenvedéllyel kezdett az ismeretek elsajátításához, mintha az ősök mulasztását is pótolni akarná. Az ő példájára idős és középkorú parasztemberek évtized van mögötte. Tudását, élettapasztalatait együtt gyarapította a szövetkezettel. — A mi szövetkezetünk 1950-ben alakult — mondja, mintegy a történelmet idézve. — Tizenkét ember állt össze 170 hold földdel, ültek az iskolapadba. Sokan Árendással együtt pótolták az általános iskola két utolsó osztályát, s aztán, négy év múlva érettségiztek a mezőgazdasági technikumban. Ő maga tovább tanult. Elnökképzőre járt, közgazdaságtant, agronómiát és üzemszervezést tanult. Később politikai gazdaságtant és filozófiát. A tizennyolc esztendőből tizenegy évig iskolába járt. — Hogyan élték meg az 1936-os ellenforradalmat? Megingatta-e a tagságot az a nehéz idő? — Alapjában nem. Politikai okok miatt senki sem lépett ki, nagy gondot okoz a húsellátás. Ebben előre kell lépnie mindenkinek, mi sem maradhatunk le. Bejártuk az országot, külföldön is voltunk, megnéztük, miként lehet egy nagyüzeminek nagy tömegű sertéshúst adnia az országnak. Sokféle számítást csináltunk, hiszen olyan ez a vállalkozás, amelybe mi most fogunk, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a háztájit sem, de itt mégis a korszerű árutermelésre kell építeni. A tenyészanyagot ki kell választanunk, építkeznünk kell, meg kell teremtenünk az állategészségügyi feltételeket, a takarmányalapot, s szakembereket kell képeznünk. Évi hatvanezer hízott sertés átadását tervezzük, ,ide koncentráljuk erőnket, és ehhez kértünk hitelt is. A telepek építése már kezdődik is. — A városi ember jogosan teszi szóvá — folytatja Árendás György —, hogy az ország áldozatot hozott a mezőgazdaság fejlesztéséért, miért nem olcsóbbak akkor a termékek, hiszen a nagyüzemben többet és jobbat termelünk. Ez így igaz, de az ipari termékek, a gépek és a műtrágya nagyon drága. Egy modern erőgép 400 ezer forint körül van, mi egy mázsa búzáért 276 forintot kapunk. Hangsúlyozom, hogy ez számunkra kifizetődő termelési ág, mert 20 mázsán felüliek a hozamaink, és 235 forintos mázsánkénti önköltséggel termeljük a gabonát. De a gép így is nagyon drága. És nézzük az öntözőtelepet. Ha géppel akarunk árkot ásatni, úgy egy köbméter föld kidobása 30 forint, kézzel tizenöt. Így nem lehet az embereket a nehéz fizikai munka alól gyorsan és általánosan felszabadítani. Pedig az élet egyre követelőbben veti fel néhány termelési ág komplex gépesítését. — Sajnos, mi nem vagyunk meghatározók abban, hogy mennyiért kerül az áru a lakossághoz. Amíg tőlünk a városi ember asztalára jut a termék, igen sok bürokratikus akadályt kell megjárnia, s ott mindig rakódik az árra valami. Hol fillér, hol forint. Kevesebb adminisztráció, és kisebb bürokrácia. Ez kellene, minden vonalon. Minderről részletesen beszéltek a közelmúlt közgyűlésein. Árendás György azt mondja: ezen kívül a tagságot és őt más is foglalkoztatja. — A szövetkezeti demokráciáról igen sokat tárgyaltunk. Ha általában beszélünk róla, szólam marad az emberek előtt. A fontos, hogy az egyes ember érezze: ő a gazda, ő vásárol, ő tervez, s tudja, hogy az eredmény is tőle függ. E kettőnek találkoznia kell. De ezt csak úgy lehet megvalósítani,ha mindenről tájékoztatjuk a tagságot, a közösről és a személyes ügyekről is. Ezen munkálkodunk, mi most mindennap, és arra építünk, hogy a baktói parasztemberek ma már nemcsak akarnak, hanem szeretnek is élni. És ezért hajlandók küzdeni is. Lendvai Vera 18 éve elnök A föld kezd visszafizetni És a föld ebben az időben kezdett fizetni. Az a szik, amely régen 4—5 mázsa búzát, 6—8 mázsa kukoricát adott, ez idő tájt már 10 fölött adott. (1969-ben pedig már 24 mázsa búzát és 27 mázsa kukoricát takarítottak be.) De térjünk csak vissza egy kicsit a közelmúltba. Abban az időben sokat törték a fejüket a tagok, kihez forduljanak segítségért. A dél-alföldi kutatóintézettől kértek tanácsot Öntözni kezdték a sziket, javítani a talajt. És a rizs is 10—15 mázsás terméssel fizetett. — Nekünk egész évben foglalkoztatnunk kellett a tagságot. Tudtuk, hogy a gazdaságban termálvizet találtak. Elhatároztuk, hogy kutat ásatunk és kertészetet létesítünk. A tagság részére négyzetméternyire kiszámítottuk a költségeket és a várható jövedelmet. Ők beleegyeztek a nagy beruházásba. _ Már az első évben négyszer takarítottunk be a kertészetből termést. Először retket, salátát, majd paprikát és végül karalábét. Négyzetméterenként 220—260 forintot jövedelmezett a kertészet. Mindez vonzóvá tette a gazdaságot, hiszen állatállományunk is növekedett, juhászatunk is kiterebélyesedett és egyre többen csatlakoztak hozzánk. Egy egész határrész parasztsága közénk állt. Ez nagy hasznunkra volt, mert nagy földeket hoztak magukkal, és nagy tudású parasztemberek léptek sorainkba. A terület 4500 holdra, a tagok száma 700-ra emelkedett. Biztonságossá vált a termelés, egyszer sem volt mérleghiányunk, és ezért már 10 esztendővel ezelőtt bevezettük a készpénzfizetést. A megtervezett munkaegység értékének 80 százalékát minden hónapban kifizetjük. 1 tagság elégedett . Ezzel megelőzték a szövetkezeti kongresszust, ahol erre a módszerre határozat is született. — Azt hiszem, sikerült példával szolgálnunk az ország szövetkezetei számára ebben az esetben is. — A szövetkezet egyre nőtt, nem félt, hogy a feladat meghaladja azerejét? — Nézze — mondja elgondolkodva —, én mindig arra vágytam, hogy egyszer tízezer holdon gazdálkodjak. Azért is szerettem annyira tanulni az üzemszervezést. Csak egyre vigyáztam, és számomra ez volt mindig a legfontosabb: megkímélni tíz embereket a csalódástól. A szövetkezet élete, egész története azt mutatja, ez sikerült. S közben lassan közeledtek, no, ha nem is a tízezerhez, de a nyolchoz. 1964-ben egy újabb szövetkezettel egyesültek, tavaly pedig megvásárolták a rossz gazdálkodása miatt felszámolt algyői Napsugár Tsz ingó és ingatlan vagyonát. Az üzem az elmúlt években már egy modern nagygazdaság mintájára formálódott. Kialakult az ágazati rendszer, ahol mód van a szakemberek tudásának gyümölcsöztetésére, a gépi erő, a vegyszer, az anyagi lehetőségek legmegfelelőbb érvényesítésére. Hat egyetemi, három felsőfokú technikumi végzettségű és 16 középfokú technikummal rendelkező szakemberük van. Ötven erőgépük, öt tehergépkocsijuk, saját javítóműhelyük, négy kombájnjuk, egy rizsarató kombájnjuk, és megfelelő számú munkagépük van. Nemrégen volt a zárszámadás. A tagság elégedett. Mi foglalkoztatja most az elnököt? — Két dolog. Először is újra nagy fába vágtuk a fejszénket. Az országnak A négyezer dolgozót foglalkoztató Hajtómű- és Felvonógyár öt gyáregységében az elmúlt évben háromezres volt a fluktuáció. És elment a törzsgárda több tagja is. Mi késztette a Hosszú évek óta ott dolgozó embereket a hirtelen búcsúra? Tizenegy név a listán. Közülük az első, a harmadik és a nyolcadik he-— Későn jött, előbb kellett volna. Amíg lehetett volna valamit csinálni. Nem, már nem megyek vissza. Tizenöt évig dolgoztam a Hajtóműben, karosszelen, selejt nélkül. Kétszer kaptam meg a vállalat „Kiváló dolgozója” kitüntetést, négy oklevelem van, ezüstjelvényes szocialista brigádtag voltam. Amikor szóltam az üzemvezetőnek, elmegyek, csak annyi szava volt: „add be írásban!” Ötvennyolc napig voltam felmondásban, de csak az utolsó nap szólt: ha nem jövök ki a pénzzel az új helyemen, jöjjek vissza. — Ne írja le a nevemet, nem dolgozom már ott, nem akarok én semmi rosszat mondani ráKilenc évig dolgozott a Hajtóműben ifj. Baran Alajos esztergályos. — Ott szabadultam —lyen szereplő szakmunkással találkoztam. A Fehérvári úti régi gyártól távol, Kispesten, Pesterzsébeten és Zuglóban értem a nyomukbajuk. Az az igazság, szerettem ott lenni. Nem is jöttem volna el, ha rá nem kényszerülök. Nem egyik napról a másikra történt, lassan gyűltek a dolgok. Az összes karuszszelest három ember kivételével én tanítottam be, aztán már alig 18 fillérrel voltak mögöttem Négy éve nem kaptam javítást, 15 évig nem kaptam üdülőbeutalót. De ezek csak kis dolgok, jobban bántott, hogy nem tudtunk kijönni a váltómmal. Amikor a lakásomhoz közel kínált valaki egy nyugalmas állást, egy ktsz-ben sokat gondolkoztam rajta, aztán igent mondtam. A pénzem ugyan nincs meg, de a békém igen, mondja —, édesapám is 15 évet húzott le az üzemben, két hónappal utánam eljött ő is. Szeretem a szakmám, nem volt szándékomban kilépni, ma is ott vagyok, ha segítenek. Ha valakit be kellett tanítani, engem kértek meg. Ha sürgős volt a munka, jó voltam, ha nekem kellett valami, mindjárt nem voltam jó. Egy darabig szóltam, aztán meguntam — inkább hallgattam. — Pedig nem kértem nagy segítséget, csak hogy állandóan délelőttre tegyenek. A tanulás miatt. Esti technikumba járok, mindenképp el akarom Hatos László géplakatos. — Huszonegy évig voltam a Hajtóműben. Rossz volt eljönni, nem tagadom, még a házat is Budafokon építettük, hogy közel legyek a Fehérvári úthoz, most meg a város másik végére járhatok. — Az új helyemen több — Az az igazság: kinőttem a satupadot... Az új helyemen rövidesen művezető lehetek, az apám helyét veszem át, mert nyugdíjba megy tavasszal. Volt vagy száz újításom, a kiváló jelvévégezni. A vizsgák alkalmával, amikor legjobban szükségem lett volna rá, szabadságot se adtak. Csak akkor, amikor ők látták jónak ... — Amikor szóltam, hogy eljövök, nem mondtak semmit. Azt se, hogy maradjak, azt se, hogy menjek. Most raktáros vagyok egy ktsz-ben. Nincs annyi pénzem, mint a Hajtóműben, de legalább elvégezhetem a technikumot ... a pénzem: 3510 forint pontosan, igaz, a 30 százalék veszélyességi pótlékkal ennyi. A Hajtóműben 3080 forintom volt. De nem ezért hagytam ott a gyárat. Az apám is 20 évig dolgozott a Hajtóműben, sokat számít, ha az ember oda megy be reggel, ahol mindenkit ismétnyomás megvan, úgy érzem, többet tudok annál, ami a gyárban az én reszortom volt. 9. 15. 21 végigdolgozott esztendő után hagyták ott a gyárat. Volt munkahelyükön ismerik távozásuk indítékait, de másként ítélik meg. Lajos Károly üzemvezető: — Hatos László jó felkészültségű lakatos, a szereldében az elsők közé számított. Tudtunk a képességeiről, ambíciójának megvolt az alapja, szó is volt róla egyszer, hogy magasbb beosztást kap, s a három szóba került jelölt közé be is vettük. De. . Nem voltunk biztosak abban, hogy ha ő kapja meg a magasabb beosztást, meglesz-e az a bizonyos x millió forintos termelési érték? Lehet. Az üzem munkaügyi csoportvezetőjétől, a Béres Miklóstól kért adatok szerint a vállalathoz mostanában felvett új munkaerők többsége — a többszöri munkahely-változtatás miatt — két-három munkakönyves. Aligha végeznek az eltávozott törzsgárdatagokéval azonos értékű munkát. Építeni rájuk nemigen lehet. Mérlegre téve egy-egy törzsgárdatag kérését — még ha nehezebben is teljesíthető az adott körül- ■ mények között —, vajon nem kifizetődőbb-e te,hogy kellemesen csalódtunk volna, lehet, hogy kifizetődött volna, de nekünk biztosra kell mennünk. Ez az üzem érdeke. — A váltótárs miatt elment esztergályosunk évekig egyedül dolgozott. Később kétműszakos beosztásba került, s a váltótársa, fiatalabb lévén, jobban ráhajtott. Amikor bejött hozzám, hogy elmegy, azt mondtam neki: ha jobb neki az egy műszak, a kényelmesebb munkakör, menjen. Nem próbáltam meggyőzni, hogy maradjon. — Ifj. Baran Alajost nem is próbáltuk itt fogni. A jelenlegi helyzetben nem tudunk senkinek egy műszakos beosztást biztosítani, ígérgetni pedig semmi értelme. jesíteni, mint bizonytalan munkaerők változó kedvének, szeszélyének kitenni az üzemet? Maradásra bírni a törzsgárdatagot — még ha gonddal jár is — mindenképpen helyesebb, s a két-három munkakönyves utánpótlást számítva, kifizetődőbb is. Légrády Eszter Miért ment el 21 év után? Törzsgárdatagok — voltak... „A pénzem ugyan nincs meg, de a békém igen „Ma is ott vagyok, ha segítenek" „Még a házat is Budafokon építettük Inkább bizonytalan munkaerőkkel? „Biztosra kell mennünk" A dolgozók véleménye, javaslatai a szakszervezeti fórumokon A szakszervezetek rendszeresen tanulmányozzák a dolgozók véleményét az ország helyzetéről, munkahelyük adottságairól, problémáiról. A viták, az eszmecserék legújabb tapasztalatait a következőkben összegezték a SZOT-ban: — Bizakodó, nyugodt légkör jellemzi az üzemeket, munkahelyeket. Ebben nagy része van annak, hogy a vállalatok nagy többsége jó eredménnyel zárta az 1969-es évet. Sokan szóvá teszik azonban,, hogy egyes vállalatok a hanyag munkával járó többletkiadásokat a vásárlókra igyekeznek hárítani, ezért az árak szigorúbb ellenőrzését kérik. — Általában kedvező légkör jellemzi a tervismertető értekezleteket. A Zománcipari Művek salgótarjáni gyáregységében, ahol az 1969-es évet lemaradással zárták, körülbelül ötven észrevétel hangzott el ezzel kapcsolatban. Ugyanennek a vállalatnak a kecskeméti gyáregységében a dolgozók bevonásával 65 pontból álló intézkedési terv készült a termelékenység javítására. A Magyar Gördülőcsapágy Művek dolgozói kifejtették, hogy támogatják azokat a szervezeti intézkedéseket, amelyek a gazdálkodás megszilárdítását. Sokan úgy vélekednek, hogy túlzott a vállalatok munkaerőigénye, hogy számukra is előnyösebb lenne, ha ésszerű átszervezéssel, a létszám jobb felhasználásával enyhítenék a munkaerőhiányt. A Szegedi Textilművekben és az Országos Gumiipari Vállalat Emerpé-gyárában helyesléssel fogadták, hogy a két üzemben összesen 55 fölöslegesnek bizonyult munkakört megszüntettek. A helyesebb bérezéssel több helyütt sikerült csökkenteni, sőt megállítani a munkaerő-vándorlást. Sok helyütt értékes munkafelajánlásokkal segítik a dolgozók a gazdálkodás javítását, a nyereség fokozását. A vállalások a Szombathelyi Cipőgyárat ötmillió forint többleteredményhez juttatják. A Vörös Október Férfiruhagyárban a gyakorlottabbak munkamódszereik átadására vállalkoztak. Sokan fejtették ki véleményüket különféle napi problémákról. Naponta ismétlődnek a panaszok a jóléti intézmények nem megfelelő színvonala miatt. — A szakszervezetek minden szinten támogatják a jogos kívánságokat, s fellépnek a panaszok orvoslásáért. A központi intézkedéseket kívánó javaslatokat a megfelelő állami fórumok elé terjesztik. (MTI) | Nöhrer Árpád | Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Nöhrer Árpád elvtárs, a párt és a magyar forradalmi munkásmozgalom régi, hűséges harcosa, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke hosszan tartó, súlyos betegség következtében február 24-én hajnalban elhunyt. Nöhrer Árpád elvtárs temetése február 28-án, szombaton 14 órakor lesz a Mező Imre úti (Kerepesi) temető munkásmozgalmi panteonjában. A családtagok, harcostársak és barátok a ravatalnál 13.30 órától róhatják le kegyeletüket. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottsága, Központi Ellenőrző Bizottsága a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete, faipari igazgatóságának vezetője volt. A minisztériumban a pártbizottság függetlenített titkárává választották, 1959. november 1-től töltötte be ezt a funkciót, 1962 végéig —■_ nyugalomba vonulásáig. Az MSZMP VII. kongresszusán — 1959-ben — a Központi Revíziós Bizottság tagjává választották, s ezt a funkcióját a VIII. pártkongresszuson megerősítették. 1963-tól az élelmezésipari szakszervezet elnökeként dolgozott, 1966-ban az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja lett. Kimagasló munkásmozgalmi és szakmai tevékenységéért az elnöki tanács több ízben részesítette magas kitüntetésben Nöhrer Árpádot. Kitüntetései között megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, a Tanácsköztársaság Emlékérmet, a Szocialista Hazáért Érdemrendet. (MTI) Pár nappal a szomorú hír előtt kaptam a megbízást, hogy készítsek vele interjút mozgalmas életéről, a munkásmozgalomhoz fűződő erellékeiről, élményeiről. De hiába kerestem, nem leltem meg a szakszervezet székházában, ahol mindig lenni szokott, ahol még akkor is rendszeresen megfordult, amikor a párt más posztra állította. „Súlyos beteg, nem beszélhet vele” — mondották, s mert jól ismertem baját, még a gondolat is megrázott, hogy talán már nem láthatom. És bekövetkezett. Pedig de szívesen szólt volna, mesélt volna a sütőmunkások harcáról, melynek ifjú korától részese, szervezője, igazságuk szószólója volt. Nagy idők voltak — mondotta volna a Tanácsköztársaság vöröskatonája, a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja, a szakszervezeti baloldali ellenzék kimagasló vezetője, a hetedik kommunista internacionálé küldötte, aki éveket töltött az ellenforradalom börtöneiben és fegyházaiban, míg a második világháború idején orosz hadifogságba került. És végül — mert ezt soha nem mulasztotta el hangsúlyozni, amikor a felszabadulást követő években velünk, fiatalabbakkal beszélt — tágra nyílt szemmel, cigarettájából nagyokat szippantva, újból elmondta volna: „Az nagyon fontos, hogy amit az ember csinál, azt tiszta szívvel, meggyőződésből, tegye és minden körülmények között megmaradjon embernek.” Megejtően szép, emberi, kommunista hitvallás, melyet egész életében gyakorolt és plántált másokba, így élt és így halt meg ő is. (fekete) Nöhrer Árpád Budapesten született 1902. szeptember 4-én. Sütőipari tanulónak szegődött, 1919- ben lett segéd. A Tanácsköztársaság idején belépett a Vörös Hadseregbe. 1920-ban kapcsolódott be a szakszervezeti mozgalomba. 1931-től tevékenykedett az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjában. 1932-ben vezetőségi tagjává választotta a sütőipari szakszervezet. Egyik kimagasló vezetője volt a szakszervezeti baloldali ellenzéknek. A Kommunisták Magyarországi Pártja képviselőjeként küldte el Nöhrer Árpádot a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusára. A felszabadulás után az ÉDOSZ szervezőtitkára, majd főtitkára lett. 1951- ben a Belkereskedelmi Minisztériumban osztályvezetőként dolgozott, 1952- től az Élelmiszeripari Minisztérium sütő- és tész■r 1970. február 25. N E P SZ A V V