Népszava, 1970. szeptember (98. évfolyam, 204–229. sz.)
1970-09-17 / 218. szám
Molnárok, „medvék“, távirányítás Valamikor azt mondták: ha eldob az ember az utcán egy követ vaktában, biztosan molnárt talál el vele. Régen volt az a világ. Ma legfeljebb olyat találna el, aki molnár volt valamikor. Én is csak olyat találtam. A többiek? Ki gondolta volna, hogy ilyen kihalt egy malom? Amit gyerekfejjel végigbámészkodtam, mind kiáltozástól, mozgástól, nyüzsgéstől volt hangos, most meg keresem az embereket, senkit nem lelek. Leselkedem a lisztporos kis ablakokon, le a lépcsőn, fel a lépcsőn, nincsenek. Igaz, ez már a délutáni műszak, nincs átvétel, de a malom megy, kattog, zakatol, valakinek azért csak illene itt lenni. Kettőt aztán meg is találok odalenn, szíjat raknak fel egy kerékre. Hát a többiek ? — Miféle többiek? Még egy asszony jön be, aztán kész. Mi ketten csináljuk a műszakot. A „mi ketten”-ből az egyik Toldi forma fiatalember: ő még nem molnár, a másik kedélyes, fürge öreg, ő már nem molnár. A fehérvári malomban összesen 18 embernek kellene dolgoznia a három műszakban. Kellene, de nyolc hiányzik. Hogy egyáltalán működhessen a malom, behívták a nyugdíjas Grund Jánost, aki még a nagy malmos dinasztia, Akótsék alkalmazottja is volt. Negyven évet és 250 napot szolgált két munkahelyen, volt minden, ami a szakmában elképzelhető: koporos, hengerőr, főmolnár, korpaleszedő, igazgató, almolnár, közben párttitkár, szb-titkár, balesetvédelmis, dolgozott a megyei szakszervezetnél, volt vizsgabiztos és még sorolja tovább is. Szerinte nagy szerencsém, hogy éppen Fehérvárra vetődtem, mert itt meg lehet találni a szakma múltját, felemás jelenét, és az egyetlen hely az országban, ahol a jövőjét is. Minden „világos" Végig vezet a malmon, minden „világos”, minden „egyszerű”, az is amit értek, s az is, ami csak neki, negyven éves szakmai múltjának olyan egyszerű: száz vagonos siló (ezt nemrég építették), kanalas felvonó, megtisztítják a gabonát az üszőktől, puffancstól, kígyóhagymától (a szemetet az erdei madaraknak viszik), mágnesezés, mosás (ni, milyen mocskos hab jön le róla), triőrözés, első töret, második töret, sima henger, második átmenet stb., stb. Időnként benyúl a dörömbölő hengerek közé, és mutatja az anyagot, amit soha nem látok, mert mindig a kezét nézem, sikerül-e épségben kihúznia? Ilyenformán csak az lesz megint teljesen világos előttem, hogy a búzából liszt, meg korpa készül. Azokkal a gépekkel, amelyeket még jóval Grund János 40 év előtti munkába állása előtt szereltek be, és már akkor is „avittan" vettek. Kevesebbel többet Ami a malomiparban az utóbbi húsz esztendőben végbe ment, azt valahol az ipartörténeti érdekességek között fogják emlegetni. Ezt mondja a mértéktartó szakember. A kívülálló meg bámul, csodálkozik: felszabadulás előtt 4—5 ezer malom volt az országban, ma, ahogy mondják 150 lehet. Új gépek, új malmok nincsenek, vagy nem tudnak róla, hogy lennének. A malmok mégis ugyanannyit őrölnek. De úgy, hogy közben Grund János ráér velem beszélgetni akár órák hosszat is úgy, hogy hihetetlen emberhiány van a szakmában, és ebben a malomban, ebben a műszakban is. Magyarázzák, hogyan: régen ugyanezeket a gépeket rosszul alkalmazták. Nem volt minden munkafolyamatra külön gép, hanem a félkész terméket jónéhányszor visszaöntözték. Az idővel, hatásfokkal mit sem törődtek, az emberekkel még annyit sem. Volt idő és volt ember a visszaöntözésre, szerelgetésre, zsákolásra. Mindez az akkori idők egyik legfejlettebb iparágában. Ebben a malomban 100—150 mázsát őröltek meg naponta, most meg, ha kell a négyszeresét. Kezdődik valami — Jobb lenne ám, ha erről nem írna, mert akkor csak belekeveredik. Jobb a malomipart szőr mentén kezelni. Ez a sok tódozás, fotozás, manipulálás a gépekkel azt is mutatja, hogy hagyták lerongyolódni a malomipart. Mit gondol, miért nem jönnek vissza a régi molnárok, pedig annyi van belőlük, mint a nyű? Inkább elmennek szakmával a zsebükben rakodónak, raktárosnak, akárminek. Az itteni szakmunkáskereset nem éri el az átlagos munkáskeresetet. Tanuló? Olyat sokáig nem látott. Most kezdődik valami, és ezért mondtam, hogy jó helyre jött Fehérvárra. Itt van az iskolájuk, az országban az egyetlen. Meg itt épül — úgy tudjuk — az első új malom is a felszabadulás óta. Így lesz az Akótsból tanmalom, ha igaz. — Az új malomban távirányítás is lesz .. . „Emelés” Azt, hogy mit „távirányítanak” az új malomban, nem sikerül megtudnom. Nem tudja a fiatal Toldi-forma ember sem, aki, miközben az öreggel trafikálunk, „maga viszi a malmot”. Ez a „viszi” annyit jelent, hogy percekig loholok utána, míg végre megfogom, mert hol itt vész nyoma, hol ott. Zsákok, csapkodó szíjak, suttogó csövek között kergetem, de folyvást eltűnik, vagy le vagy fel, s a lépcsőn megint egérutat nyer és nehezen érem utol. A molnárok nem lábbal, hanem egész testükkel másszák a meredek lépcsőt, félig kézzel tornásszák fel magukat a korláton. A távirányítás biztosan azt jelenti majd, hogy nem kell ennyit futkározni utánuk. A fiatalember azonban nem a távirányítást várja, hanem azt, hogy az új malomban „emeljenek valamit” — mármint a fizetéseken. Az emelés másként szóba sem kerül. Zsákot nem szoktak fogni, csak a Jani bácsi elbeszéléseiből ismeri, hogy ez hozzátartozott a molnármunkához, és hogy régen, a Jani bácsi idejében nem jártak vissza a nyugdíjas molnárok dolgozni, mert ötvenéves korukban lerokkantották őket. Asszonymanár? Persze a zsákok a mai világban sem vándorolnak maguktól egészen. Majd talán a „távirányításos” malomban. Itt még a leeresztő nyílásoktól kocsin kell odébb tolni őket. Ez persze a hajdani zsákoláshoz képest semmi, mégis furcsa, hogy pont ezt a nehezebb munkát nők végzik. Pontosabban, itt most egy apró termetű kis asszonyka, akit nem sok híján állva is bele lehetne kötni egy ilyen zsákba. Egyetlen mozdulattal köthető és oldható szíjjal egymás után erősíti fel a leszedőre a zsákokat, s míg megtelik, könnyű járással tolja maga előtt a megterhelt kocsit. Hat éve csinálja. Kérdezem, de se a munkába, se a hat évbe nem fáradt bele. Azt mondja, szeret itt lépni. Hogy miért nem megy molnárnak, hiszen ott könnyebb a munka? — Asszony manár? Hát azt meg ki hallott?! — kérdez vissza. — Azt nem lehet elképzelni. Hogy miért? Mert nem! — mondja, miközben lágy, asszonyos mozdulattal öleli fel a leeresztő nyílásra a következő üres zsákot. Várakozás Közeledik az esti műrszakváltás, s a molnárok már nem érnek rá beszélgetni velem. Morognak, mert sok , a „medve”, a földre kifolyt gabona, dara, liszt, mindenféle. A műszak végi takarításkor ezt kellene összeszedniük, de már a korábbi műszak, meg az azt megelőző is itt hagyta. Hiszen ember egyik váltásban sincs elég, s így érzik a hiányt Így aztán ők sem tudnak mit kezdeni, rendezkednek nagyjából, ahol a papok táncolnak. A ,,medvék” meg maradnak, alusznak a csettintgető szíjak alatt és várják, mint a molnárok, a közelgő „távirányítást”. Eötvös Pál Csongrád megyében a szentesi Termál Tsz százszemélyes munkásszállást építtetett a fiatal kertésztanulók részére. A szociális létesítményben az ízlésesen berendezett szobákon kívül nagy ebédlőterem, valamint mosdó- és zuhanyozóhelyiségek szolgálják a fiatalok kényelmét (MTI Fotó : Tóth Béla felvétele) Izzó, parázs vita folyik éppen, amikor a hévizi tanács elnökének, Krikkó Józsefnek a szobájába lépek. Pár perc türelmet kér, s így akaratlanul is tanúja vagyok a szócsatának. — Mi felépítenénk magunknak a gyógyházat, de akkor a strandot el kell vinni. — Önöknek jelöltük ki a területet gyógyháznak, de a strandot nem tudjuk máshová tenni. A vitapartnerek: a községi tanács vezetői és a szombathelyi MÁV Igazgatóság képviselői. Vitáznak, de nem úgy, mint akik szakítani fognak. Hévíz örömmel fogadja az üdülőépítőket, ők pedig örömmel jönnek Hévízre. A kormányhatározat alapján öt évvel ezelőtt kormányrendelet határozta meg az ország gyógyvizeinek hasznosítását, s a kiemelt, népgazdaságilag is erősebben támogatott gyógyhelyeket. Ezek között Hévíz nagy lehetőségeket, de hatalmas feladatot is kapott: „Hévíz üdülőférőhelyeit 5000-re, a szállodai férőhelyeket 1000-ra kell fejleszteni.” Hogyan? Erre kértem, kerestem választ. — Alapvető problémánk ez — mondja Krikkó József. — Összesen ötvenhárom üdülő van a községben, ebből 25 a SZOT kezelésében. Az igényekhez képest kevés. Egyetlen szállodánk van, férőhelyeink száma nem éri el a százat sem. Ugyanakkor évente egymillió vendégnap jelzi az idegenforgalmi érdeklődést, s ez a szám évről évre növekszik. Egy-egy nyári vasárnapon két és fél, háromezer gépkocsi érkezik a községbe, s a tízpercenként érkező autóbuszok is „öntik” a vendégeket. Fogadni akarjuk őket, akár egy napra, akár egy hétre jönnek. És ismét, a hogyan? — A kormányrendelet megjelenése után felmértük lehetőségeinket. Az európai hírű gyógyhely európai rangra emelése alapvetően új községrendezési tervet igényelt. Ebben arra törekedtünk, hogy a gyógyterület, tehát a szanatóriumok, üdülők, gyógyházak külön városrészt, pardon, községrészt alkossanak. Terveink között szerepel a tó vizét elvezető lefolyó hasznosítása, strand építése is, hogy a tófürdő ne legyen egyszerre a gyógyítás és az iskolások úszóleckéinek színtere. — Mi lesz a tófürdő pavilonjaival? — A jövő évben elkezdjük a korszerűtlen épületek lebontását és új fürdőépületek építését, mintegy 18 millió forintos beruházással Új SZOT-üdülők, szállodák Voltam már községben, ahol a tízezer forintos községfejlesztési alapot is nagyobb áhítattal említették, mint itt a milliókat. Igaz, itt más az alap. A községi, járási, megyei tanács vezetői következetesen meg akarják valósítani a kormányhatározatot. Milliókkal kell a hévízieknek tervezniük. A pár éve átadott, 70 milliós beruházással épített fedett téli fürdő szerencsére még évekig kielégíti az igényeket. Gyakorlatilag erre épül a SZOT új, 410 személyes, 13 szintes üdülője, amelyet a jövő évben adnak át, majd amellett elkezdhetjük a 310 személyes SZOT-üdülő építését is. Épít, bővít az OKISZ, a Posta, a Kőolajipari Vállalat, a széntröszt is. Jövőre kereken ezer férőhellyel bővülnek üdülőink ... — És a szállodaprogram? — Jövőre megkezdik a Hungária Vállalat 300 ágyas Margaréta szállójának az építését. Egy kisebb téli-nyári szálló is épül hatvan szobával, s jövőre elkészül a Helikon Keszthelyen, amely féligmeddig gyógyszálló lesz. Eddig csupán Hévízről, mint gyógyhelyről beszéltünk. Pedig Krikkó József „házigazdája” is a községnek. A csaknem négyezer lakosú községnek, melynek ivóvíz kell, energia, járda, orvos, lakás ... A község is fejlődik . Legszívesebben az új gyógyszertárral és rendelőintézettel dicsekednék, pedig nem az a legnagyobb beruházásunk. Csak, tudja, ezek jelenthetik az alapot. A nagy tervek megvalósításához. Biztonságot jelentenek az ilyen kommunális beruházások, s talán azt is, hogy Hévíz „üdülőváros” ellátását sikerül majd megoldanunk. Hazafelé szembe jutott a délelőtti vita során hallott kérdés: — Végül is, mit akarnak Hévízen? Gyógyhelyet vagy idegenforgalmi centrumot? — Mind a kettőt — mondta az elnök csendede nagyon határozottan. S. Boda András Hévízi milliók A normatívák elavultak Építőmunkásoknak—borítékon kívül Az 1968 január elsejével életbe lépett gazdaságirányítási rendszer feloldotta a korábbi kötöttségeket: a vállalatok saját hatáskörben dönthetnek — a részesedési alap, illetve a termelési költség terhére elszámolható — béren kívüli juttatások fejlesztésére. Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége nemrégiben értékelte, miként valósult meg a szakszervezet XXX. kongresszusának határozata: „kívánatos, hogy az ellátás színvonala a jövedelmezőség alakulásának megfelelően növekedjék.” — Hogyan értékelte a központi vezetőség a helyzetet? — erről beszélgettünk Juhász Ottóval, a szakszervezet titkárával. — Mi ennek az oka? — A szabad piaci árak emelkedése meghaladta a vállalati hozzájárulás növekedését. Az üzemélelmezési vállalatok — a rögzítet nyersanyagnorma miatt — nem tudnak megfelelő kalóriatartalmú, jobb és több ételt adni. A központi vezetőség véleménye szerint az üzemi étkeztetés forintban kifejezett nyersanyagnormája elavult, mert nem követte rugalmasan az árak és a jövedelmek változását. Továbbra is gond a készétel munkahelyre való szállítása és az ebédelés kulturált lebonyolítása — mondta Juhász Ottó. A fejlődés aránytalanságot takar — Részesedési alapjuk terhére a vállalatok 1969- ben — a bázisként elismert 1967-hez viszonyítva — az építőiparban 16, az építőanyagiparban 24 százalékkal többet költöttek a béren kívüli juttatásra, annak ellenére, hogy a részesedési alap volumenében és fajlagosan is csökkent — válaszol a szakszervezet titkára. — A fejlődés azonban aránytalanságokat takar. Egy példa: az étkeztetés fejlesztésére körülbelül 11 millió forintot (1968-hoz képest 105 százalékot), a vállalati üdültetés, kulturális és sportellátás javítására pedig több mint 28 millió forintot (250 százalékot) fordítottak. Az aránytalanság elsősorban az üzemi étkeztetésnél mutatható ki. Általános tapasztalat, hogy a nagyobb vállalati hozzájárulás ellenére sem javult az ételek minősége és a felszolgálás kulturáltsága. A szakszervezet munkatársai az elmúlt évben körülbelül négyezer építőmunkástól kértek véleményt, a dolgozók 43 százaléka úgy nyilatkozott, elégedetlen az üzemi étkeztetés színvonalával. A központi vezetőség ülése elmarasztalta a vállalatokat, mert nem támogatják eléggé dolgozók lakásépítéseit. Nemrégiben 119 vállalatnál vizsgálták meg, hogyan hasznosítják a kormányrendelet adta lehetőséget, s elszomorító következtetésre jutottak. Mindössze 24 vállalat irányozta elő, hogy részesedési alapjából támogatja dolgozóit, öszszesen négymillió forint erejéig. Az 1969. évi mérlegbeszámolók adatai szerint végül is csupán kétmillió forintot, az előirányzat felét használták fel. A vállalatfejlesztési alap terhére elszámolható összegeknél sem kedvezőbb a helyzet Javulás az idén sem várható: 1970-ben csökkent a dolgozók lakásépítésének vállalati támogatására előirányzott összeg. — Miért? — A kollektív szerződések többsége az előirányzott összeg felhasználását további feltételekhez köti. Például kimondják, hogy csak „egy napi nyereség erejéig”, vagy „a realizált nyereségtől függően” fizetnek. A kormány határozatának végrehajtását hátráltatja továbbá az OTP hitelpolitikája, a magas telekár, az egyes építőanyagok és szerelvények, és nem utolsósorban az építési kapacitás hiánya — mondta a szakszervezet titkára. A termelési költségek terhére elszámolható juttatások — például a munkaruha-ellátás, az utazáshoz adott vállalati kedvezmény — általában javult. Kivételt képez — különösen Budapesten — a dolgozók elszállásolása. — Az építőiparban csaknem százezer munkás dolgozik távol lakásától, családjától. A munkásszállás tehát jelentős szerepet játszik a szociális ellátásban. A vidéki szállások többségében az elmúlt két évben lényegesen javult a helyzet. A fővárosban azonban csak szerény a javulás, a munkásszállások egy része nem felel meg a követelményeknek. A zsúfoltságot nem csökkentette az új szállók felépítése sem. A lakók száma mintegy 50 százalékkal több a tervezettnél. Ezzel függ öszsze, hogy a korszerűtlen, ideiglenes szállások felszámolására nem kerülhetett sor — jellemezte a helyzetet Juhász Ottó. Lakásépítés és munkásszállás A központi vezetőség állásfoglalása Az építőipar sajátos körülményei folytán a munkásszállás és az üzemi étkeztetés a két legfontosabb béren kívüli juttatás. Nem véletlen, hogy a központi vezetőség határozata elsősorban itt szorgalmazza az előrehaladást. A határozat többek között megállapítja: 1. A szállóépítés üteme nem elégíti ki a szakszervezet XXX. kongresszusa határozatában foglalt követelményeket. A központi vezetőség ezért felkéri a minisztériumok és főhatóságok vezetőit, hogy intézkedjenek a szállásépítés gyorsítása érdekében, s erről tájékoztassák az elnökséget. 2. A kalóriaigényeknek megfelelő étkeztetés biztosítása céljából szükséges felülvizsgálni az üzemélelmezési vállalatok jelenlegi súlynormáit. A vállalati kollektív szerződésekben a végzett munka jellegének megfelelően rögzíteni kell a napi étkezés minimális kalóriaértékét. Az építőipari vállalatok vizsgálják felül az üzemélelmezési vállalatokkal kötött szerződéseket, s szükség esetén módosítsák azokat. 3. Az üzemi étkeztetés javítása pénzügyi feltételének megteremtése céljából a központi vezetőség szükségesnek tartja megvizsgálni annak lehetőségét, hogy: — az építőiparban az adózatlan nyereség terhére elszámolható „B” fix összeg arányosan növekedjék abban az esetben is, ha a létszám nem az új beruházás miatt emelkedik; — a kalória normatívák, rendezésének, valamint a szabadáras nyersanyagok áremelkedésének költségkihatásait vegyék figyelembe az adózatlan nyereség terhére elszámolható összeg megállapításánál. A központi vezetőség arra kérte az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium vezetőit, hogy vizsgálják meg a központi vezetőség határozati javaslatának teljesíthetőségét, a SZOT elnökségét pedig arra, hogy segítse elő a probléma rendezését — mondta befejezésül Juhász Ottó, a szakszervezet titkára. A központi vezetőség ugyanakkor utasította az elnökséget, hogy a minisztérium ágazati főosztályával egyetértésben — készítse el a végrehajtás részletes programját. Mocsári Károly NÉPSZAVA 1970. szeptember 17 .