Népszava, 1970. szeptember (98. évfolyam, 204–229. sz.)
1970-09-27 / 227. szám
Tímár Mátyás nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) Martino miniszterelnökhelyettessel, majd Colombo miniszterelnökkel arról, hogy milyen módon lehet szorosabbra fűzni kapcsolatainkat, fokozni a két ország közötti árucserét és az ipari együttműködést. Bár külkereskedelmi forgalmunk az utóbbi időben dinamikusan fejlődött, Magyarország részesedése az olasz külkereskedelemben százalékos arányban még mindig kisebb, mint a második világháború előtt. Teljes volt az egyetértés köztünk abban, hogy ez nem természetes állapot. A két ország földrajzi közelsége, történelmi, gazdasági adottságai, a jelenleginél lényegesen szorosabb gazdasági kapcsolatokat tesznek lehetővé. Az olasz tárgyalópartnerek megértésüket, sőt nagyon határozott szándékukat fejezték ki, hogy a jelenlegi, viszonylag csekély forgalmat, gazdasági együttműködést a következő időszakban erőteljesen növeljük. Mint ismeretes, az Olaszországba irányuló magyar export nagy része mezőgazdasági termék. A hosszabb távra szóló mezőgazdasági export stabilitásában bizonyos gondokat okoz az európai Közös Piac ismert rendtartása. A kérdést bonyolíthatja Anglia és más országok belépési szándéka az európai Közös Piacba, mert az szintén bizonyos változásokat hozhat, vagyis bizonytalansági tényezőket jelenthet a magyar mezőgazdasági cikkek Olaszországba irányuló exportjában. Az olasz fél utalt a közös piaci rendtartás rájuk nézve kötelező szabályaira, de nagyobb aktivitást helyeztek kilátásba, hogy a közös érdekeket érvényre tudjuk juttatni. Egyetértés volt abban is, hogy bővítsük az iparcikkek árucseréjét és a termelési kooperációt. Mindenekelőtt a gépipari termékekről van szó, amelyeknek a két ország közötti forgalma indokolatlanul alacsony. Mindenekelőtt ez az a terület, ahol keresni kell a lényeges bővítés lehetőségeit. Ismertettem fejlesztési elképzeléseinket a negyedik ötéves terv időszakára, s azt, hogy e fejlesztéshez különféle gépek, berendezések szállításában, gyártásuk kooperációjának kialakításában érdekeltek lehetnek a nyugati országok is. Több más területen is lehetséges, sőt kívánatos a kapcsolatok elmélyítése. Mint ismeretes, Magyarországon az automobilizmus az utóbbi időben lényeges fejlődésnek indult, s a fejlődés tovább fokozódik. A negyedik ötéves terv végére hazánkban a személygépkocsik száma túlhaladja a félmilliót. Ehhez megfelelő úthálózatra, szervizhálózatra lesz szükség. E fejlesztésben Olaszország is érdekelt, erről tárgyaltunk a külkereskedelmi miniszterrel, más partnerekkel is, s illetékes szerveink e tárgyalásokat tovább folytatják. Utalnék arra, hogy már tavaly körülbelül 5 ezer személygépkocsit vásároltunk a FIAT cégtől, de nemcsak olasz autók beszerzéséről van szó, hanem az automobilizmus magyarországi fejlesztésével kapcsolatos egyéb kapcsolatokról is. Valamennyi megbeszélés alkalmával azt tapasztaltuk, hogy a nyugat-európai országokban, köztük Olaszországban is erősödik a meggyőződés, hogy az európai biztonsági konferencia komoly lépés lenne az európai béke és a biztonság érdekében. Szóba került ennek néhány politikai vonatkozása is, de nagyobb súllyal arról beszéltünk, hogy az európai békét és biztonságot a gazdasági együttműködés, a kooperáció kiszélesítése, az energiarendszerek, a közlekedés közös fejlesztése, a pénz- és hitelügyi módszerek összehangolása is elősegítené. Mindkét részről az a vélemény alakult ki, hogy érdemes az említett együttműködés koncepcióinak kidolgozásával foglalkozni. Mindent egybevetve, úgy vélem, hasznosak voltak olaszországi tárgyalásaim, mert elősegítették a két ország gazdasági együttműködésének továbbfejlesztését. (MTI) A Dunai Vasműben az acélgyártás és feldolgozás korszerűsítésére modern acélöntőmű készül, melynek gépeit és berendezéseit a Szovjetunió szállítja. Képünk: a 43,4 méter magasságú óriáscsarnok vasszerkezeti tartói (MTI Fotó : Szilágyi Pál felvétele) Egészségügyi gondoskodás a bölcsődétől a szociális otthonig Hatmilliárd forint a gyógyászat fejlesztésére Hétezer új kórházi ágy — Rendelőintézetek épülnek Hogyan fejlődik az egészségügyi ellátás a negyedik ötéves tervben, mire mennyit költünk? — a többi között erről tájékoztatta a Népszava munkatársát dr. Szabó László, az Országos Tervhivatal területi szociális és kulturális főosztályának főelőadója. Az egészségügyi ellátás fejlesztésére csaknem hatmilliárd forintot irányoztak elő. Ez az összeg körülbelül 25 százalékkal magasabb, mint a harmadik ötéves terv várható felhasználása. Az elkövetkező tervidőszak egyik legfontosabb célkitűzése a kórházi hálózat fejlesztése, ezen belül az ágyszám növelése és az ellátás színvonalának javítása. Ennek megfelelően 1975-ig körülbelül 7—7500 ággyal lesz több a gyógyintézetekben. A negyedik ötéves terv idejére jut néhány nagyobb — 4—500 ágyas —, folyamatban levő kórházépítés befejezése. Ilyen egyebek között a kiskunhalasi, a nagykanizsai, az ajkai, a kisvárdai, a nagyatádi kórház. Ezzel párhuzamosan megkezdődik, és még a negyedik ötéves terv folyamán elkészül néhány kisebb kórház bővítése. Több nagy egészségügyi létesítmény építését kezdik meg az új ötéves tervben, a többi között a fővárosban, Kecskeméten, Pest megyében, Szolnokon, Tatabányán és Veszprémben. Nagyobb összegeket fordítanak vezető megyei kórházak korszerűsítésére. Bővítik az egri, a győri, a székesfehérvári, a kaposvári kórházat. E rekonstrukciók célja: ezekben a központi kórházakban az orvostudomány jelenlegi állásának megfelelő magas színvonalú ellátás lehetőségének megteremtése. Új orvosi műszerek és gépek beszerzésére és kiegészítésére az egészségügyi intézmények egymilliárd forintot kapnak. Fontos feladatként jelöli a terv a járóbeteg-ellátás további fejlesztését,noha viszonylag ezen a téren kedvező a helyzet. A negyedik ötéves terv időszakában 500—550 új orvosi körzetet szerveznek, ebből körülbelül 300 gyermekorvosi körzet lesz. A fejlesztést jól mutatja a következő adat: jelenleg 10 ezer lakosra naponta 39 szakorvosi óra jut, ez a tervidőszak végére 44-re emelkedik. Több új szakorvosi rendelőintézetet, szakorvosi rendelőt, továbbá egész sor körzeti és fogorvosi rendelőt létesítenek. Az elképzelések szerint enyhül a következő tervidőszakban a bölcsődék zsúfoltsága is. Az előirányzat alapján 8—9 ezer új bölcsődei férőhelyet létesítenek. Az új bölcsődék nagyobb része az új lakótelepeken épül. Tovább bővítik a csecsemőotthonokat is. Ezekben az intézetekben 900 új férőhelyet alakítanak ki. Gondoltak a súlyosan fogyatékos gyerekekre is. Elhelyezésük igen nehéz, 1975-ig 6—700 új férőhely enyhít majd az elhelyezési gondokon. A tervjavaslat kitér az idős emberek szociális helyzetére is. Az új ötéves tervben 4000 férőhellyel bővítik a szociális otthonokat. Az intézeti gondoskodás mellett szerepel a tervben a területi szociális gondozás kiszélesítése is. Ennek egyik módja, az öregek napközi otthona bevált, ezek számát tehát tovább növelik. A közegészségügyi ellátás korszerűsítésére, bővítésére is sor kerül a következő tervidőszakban. Új közegészségügyi és járványügyi állomások építését és a létszám növelését irányozták elő. (K. L) Siklós János: A magunk felelősségeE gészséges és természetes felelősséggel nyilatkoznak országos és helyi ügyekről szocialista gondolkodású és érzésű emberek tízezrei. Ezek a megnyilatkozások jól érzékeltetik a munkás- és paraszttömegek hangulatát, véleményét és igényét is. Kedvező hangvételű megnyilatkozásokról van szó, még akkor is, ha hellyel-közzel szokatlanul érdesen vibrál a hang. A türelmetlenség szimptómáit is kimutathatjuk e vitáknál, de mégsem lehet arra következtetni, hogy a mai viszonyokkal szembeni értetlenség válna hangsúlyossá. Az érdes hang mögött nem húzódik meg valamiféle politikai megcsontosodás, múltba nézés, álforradalmi demagógia. (Persze, ilyesmiben sem szűkölködünk.) De mégiscsak úgy van, hogy párttaggyűléseken, üzemi, gyári megbeszéléseken szocialista elveink gyakorlati megvalósítása körüli polémiákra érdemes komolyan odafigyelni. Társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális sikereink elismerése mellett elveink gyakorlati érvényesítésében jelentkező torzulásokat is szóvá tesznek munkások, parasztok, értelmiségiek. Túlnyomó többségük a szocialista rendszer iránti felelősségtől vezérelve, annak az erkölcsi jognak a birtokában, hogy ők valóban „hajtanak”, tehát nem hivátlan prókátori minőségben jelentkeznek véleményükkel. A kemény kritikai hangból azonban hiba lenne arra következtetni, hogy a mai és a holnapi viszonyokat alig, vagy igen nehezen értő konzervatív politikai erők megnyilatkozása erősödött föl. A szocializmus holnapjának tisztán látását nálunk ma nem zavarják „baloldali”, álforradalmi áramlatok. Potenciálisan ilyen irányú hatást a nemzetközi síkon jelentkező, úgynevezett „új baloldal” sem eredményezett hazánk határain belül. Az 1956 utáni konszolidációt és a mezőgazdaság átalakítását követő években a retrográd politikai erők elhatalmasodása nagyon meglassíthatta volna az MSZMP marxista-leninista koncepcióinak gyakorlati érvényesítését. Abban az időben a Viharsarokban egy politikai munkaközösség tagjaként dolgoztam.. A kétfrontos politikai harc jegyében akkor a revizionista irányzatok leleplezése mellett szinte rendkívüli erőfeszítésekre volt szükség a konzervatív, maradi politikai felfogás lokalizálása és leküzdése érdekében. Azért volt nagyon nehéz a pártpolitika marxista vonásainak megértetése és elfogadtatása, mert tisztességes, becsületes forradalmároknak először önmaguk politikai terhétől kellett megszabadulniuk. Azoktól a terhektől, amelyek 1949—54 között az ideológia, politika és gyakorlat jellegzetes vonásai voltak. Milyen kérdésekről volt szó? A párt és a tömegek kapcsolatának helyes normáiról: a hatalmon levő párt nem ura, hanem szolgálója a népnek, s ez a magatartás határozza meg a vezetők és vezetettek viszonyát; a munkásosztály és szövetségeseinek elvi alapokon nyugvó, de érdemi tartalmú együttműködésének érvényesítésével, a szocialista nemzeti egység megteremtésére irányuló gyakorlattal — egység a fő kérdésekben s elvi alapokon nyugvó vita ideológiai síkon; a párttag és a pártonkívüliek helyes viszonyáról, azon az alapon, hogy a párttagság egy eszmei meggyőződés tükre és nem személyes előnyökre feljogosító igazolás; a pártfunkciók kivételével minden munkakört betölthet a pártonkívüli, ha egyéb követelményeknek megfelel stb. A PÁRT ideológiai, politikai küzdelmének — az emlékek megszépítő lehetőségét kerülve — azok az évei a balos, szektás áramlatok leküzdésével, az MSZMP politikájának meggyökereztetésével váltak maradandóvá a magyar kommunista és munkásmozgalom számára. Ma már az, említett és hasonló természetű témák marxista ideológiánknak, politikánknak és ebből eredő gyakorlatunknak szerves részei. E politika helyességét számottevő erők nálunk sehol sem vitatják. De hát nem állhat meg egy-egy jó eredmény magaslatán a munkáshatalmat vezető párt. A következő lépéseket éppen úgy kellett margarázni, észszerűségüket bizonyítani, mint a korábbi évek esetében történt,a gazdaság irányításában eszközölt változások célszerűségéért, politikai hiteléért folytatott küzdelem — a reform helyességét bizonyító, közel hároméves tapasztalatok ellenére — ma is tart. S itt értem el mondanivalóm közepére. Némelyek számára úgy tűnik, hogy a mostani helyzetünk kapcsán néhol jelentkező szűk körű értetlenkedés, a megszokottság, a politikai értelemben jelentkező megrekedtség valamiféle balos türelmetlenkedés kicsapódása. Nem vitatom el, ilyesmi is létezik; az egyenlősdi hatásában, a szocializmus építésének primitív felfogásában, a szocialista piac, az értéktörvény fogalmának és gyakorlatának dogmatikus értelmezésében. S abban, hogy itt-ott nem értik meg átmeneti korszakunk problémáit, amely magában rejti önmaga ellentmondásait is. De ma ez — szerintem — nem számottevő tényező, s politikai hatása minimális. Életünk nagy kérdéseinek és az egyéni boldogulás lehetőségeinek szóba hozásával jelentkező türelmetlenkedés — és ez nem azonos az értetlenkedéssel — nem politikánk ellen, hanem érte és mellette tanúskodik. Gondolati és érzelmi eredete a szocializmus cselekvő igenlése. S a cselekvő igenlők — akik a munkában önmagukat sem kímélik — türelmetlenségről is árulkodó megnyilvánulása a tisztességes, igazságos célokat jelölő elgondolások pontosabb megvalósítását sürgeti. Mivel szemben jelentkezik türelmetlenség? A szocialista építőmunkát kísérő antiszocialista, liberális, kispolgári vonásokkal szemben, amelyek nem balról, hanem inkább jobbról jelentkeznek erőteljesebben. A mi viszonyaink tökéletesebbé alakításáról, felelősséggel szóló vélemények csak örömet, jó érzést kelthetnek bennünk. Kifejezik azt a meghatározó politikai erőt, amelyre fundamentálisan, tehát elsősorban támaszkodik egész társadalmi rendszerünk. Jobban, céltudatosabban hajtsuk végre gazdasági elképzeléseinket, kisebb hibaszázalékkal dolgozzunk. S ez nemcsak a kétkezi munkáson, tsz-paraszton, hanem gazdaságunk egységeinek konkrét irányításán, szervezésén múlik. A szocialista viszonyok tökéletesítését kívánják; a felnőtt lakosság zöme szorgalmasan dolgozik, ugyanakkor kialakul egy „édes életre” törekvő réteg, amelyik semmiképpen sem érdemli azokat az életkörülményeket, amelyeket egyedeiben megszerez magának. Az elosztási viszonyok további tökéletesítésére irányuló igény — jogos és természetes igény — a „szekérhúzóknak” akarja adni a nagyobb anyagi és morális megbecsülést. Ami pedig az erkölcsi megbecsülést illeti: a türelmetlenkedőnek tűnő hang azt sürgeti, hogy az odaadó, lelkes, hasznos munkát nagyobb társadalmi rang és morális figyelem illesse a jövőben. A „menő fejek” az érdemi, hasznos munkát végző tájékról állíttassanak példaképül. S hetvenkedés helyett meghunyászkodásra kényszerüljenek a látszatsikerek fényében sütkérező emberek. (Hozzáteszem, hogy ezt a problémát gyakran eltúlozzák, sajnos, hírközlésünk is túlkompenzálja és ezzel olyan látszatot keltenek, mintha nagy bajok lennének nálunk. Pedig nem erről van szó.) Jelentkezik viszont kifinomult stílussal egy kimondatlan erkölcsi terror, amely nemcsak intellektuális szférában, de szélesebb értelemben vett közéletünkben is megtalálható. A szilárd ideológiai, politikai meggyőződés és erre épült magatartás megkérdőjelezéséről van szó. Mintha ez valamiféle szektás, maradi vonás lenne, amelyet lesajnálás, rosszabb esetben elutasítás illet. Milyen konkrét megnyilvánulásait látjuk e jobboldali, burzsoá szellemiségű liberalizmusnak? A munkásosztály szövetségi politikáját hellyel-közzel úgy értelmezik, hogy annak marxista tartalma, osztályjellege elhalványul. A politikai szövetség gyakorlata — szerencsére — jól funkcionál, de eszmei, ideológiai tartalmáról, a benne rejlő, felfogásunkkal ellentétes hatású eszmékkel szembeni küzdelem szükségessége nem kap megfelelő hangsúlyt. Ezért keletkezik nézi olyan érzés, hogy nálunk a szabad társadalomnak és az egyén szabadságának fogalma a kispolgári liberalizmus gyakorlatával keveredik. S az elvileg tisztázatlan kérdések hálójában az sem mer megmukkanni, akinek pedig szólni kellene. A párttag és pártonkívüli helyes viszonyában itt-ott a torzulás jeleit regisztrálhatjuk. A párttagság nem jár előnyökkel, de olykor hátrányokkal. Több esetben panaszkodnak elvtársak, hogy a minimális figyelmet, jóindulatot sem kapják meg. Nemcsak kommunista művészek — színészek, írók —, hanem mérnökök, munkások, jogászok és pedagógusok szólnak arról, hogy indokolatlanul kerülnek hátrányos helyzetbe. A társadalom boldogulását segítő aktivisták százezrei működnek ma is a pártban, szakszervezetekben, s a közélet sok területén. De tízezrével találhatók olyanok, akik korábban lelkes közéleti emberek voltak, és most azt mondják: „Nem érek rá foglalkozni ilyesmivel, mert különmunkán dolgozom.” Nem a különmunkát bíráljuk, hanem egy felfogást, amely így hangzik: „Azt nézem, amiből élek, más meg nem érdekel.” Akárhogy is forgatjuk, ebben a megnyilatkozásban korábban egy emelkedettebb jellemű, szellemű ember egysíkúvá válása fejeződik ki. Maga a tendencia, s annak társadalmi, morális indítékai érdemelnek nagyobb figyelmet. Nálunk gyakran replikáznak a balatoni villákkal, telkekkel szemben, tollhegyre tűzik a lángost sütő maszekot stb. Én nem osztozom abban, hogy ez az a nagy veszedelem, amely ellen ágyúval, husánggal kell küzdeni. A magánszektor kicsi, a nemzeti jövedelemből származó részesedéséről csak ezrelékekben beszélhetünk. Vannak jól kereső emberek, akik tudnak telket és villát venni. S mivel nemzetünknek majdnem a fele széjjelszórtan él a világban, tízezrével vannak jól jövedelmező rokonok is. Sokkal nagyobb gond, hogy nálunk szaporodnak azok az emberek, akik azt nézik, hogyan lehet kevés munkával sok pénzt szerezni. S ezek nincsenek társadalmi kategóriákhoz kötve: megtalálhatók munkások, parasztok és értelmiségiek körében. Kihasználják törvényünk réseit, jogszabályaink kiskapuit ésv munkájukért aránytalanul nagy jövedelmeket zsebelnek be. Nem a törvényekkel és a jogszabályokkal van baj, hanem az emberekkel és környezetük szellemével. Hiszen ezek az emberek is konkrét helyhez, ügyekhez kötötten élnek, ahol elnézik a „lobolást”. Ebből az embertípusból, úgy látszik, kiveszett a szégyenérzet, az az emberi méltóság, amely morális és jellembeli tartásban — a becsületesség címszava alatt — vált közismertté. Fölösleges siránkozni,ez a típus nálunk csak addig lehet „menő fej”, amíg a társadalom konkrét módon és helyben föllép, s nem tűri el tovább ezt a morált. Semmiképpen sem nevezhető baloldali fölfogásnak a viruló, erősödő kulturális életben jelentkező gond; ideológiai és politikai felfogásunknak nem megfelelő, sőt, ellenük ható tendenciák létezés hatása. Ezeknek gyakorlati megnyilatkozásait tapasztalhatjuk; sajnos, sokkal kevesebb esetben teszik szóvá, mint ahányszor tapasztaljuk. Ide tartozik, hogy a Nyugat kulturális törekvéseit és felfogását gyakran kritikátlanul elfogadó és tolmácsoló jelenségek sok belső szellemi zavarnak kimutatható forrásai. Helyszűke miatt csak sommásan tudtam fölsorakoztatni bizonyító tényeimet. De ezekből is kitűnik, hogy nálunk a burzsoákispolgári liberalizmus elleni harc fölerősítésére van szükség. Erre utalnak a párt Központi Bizottságának közreadott kongreszszusi tézisei is. AZ EGÉSZSÉGES TÜRELMETLENSÉG a jól alakuló szo- Lcialista építés útjában levő rögök eltakarításának sürgető igényét jelzi. Fölfogás, hang, igény összecseng a párt politikájával. Erről a plattformról lehet küzdeni politikánk végrehajtását nehezítő ideológiai, politikai és gyakorlati jelenségekkel szemben. Erre szükség van, mert a felsorolt tényezők irritáló hatásúak, amelyeknek jelenléte tápot ad a „baloldali” túlzásoknak is. NÉPSZAVA ] _ 1970. szeptember 27 .