Népszava, 1971. január (99. évfolyam, 1–26. sz.)

1971-01-13 / 10. szám

1971. Január 13 N­É­P­S­Z­A­V­A Megyei küldöttértekezletre készülnek Szavuk túlfut a megye határán Beszélgetés Tóth Józseffel, a Szakszervezetek Borsod megyei Tan­ácsának vezető titkárával Borsod a legnépesebb megyéink egyike. Lakói­dnak száma 786 ezer. Ipa­ra nagy jelentőségű orszá­gunk életében. Csak a va­sas szakmákban 56 ezer embert foglalkoztatnak. A megye szénbányászata 20 ezernél több dolgozó­nak ad kenyérkereseti le­hetőséget. Az építőipar 18 ezer munkást tömörít. A vegyiparban foglalkoz­tatottak száma is megha­ladja a 1­0 ezret. A szakszervezeteket is magas követelmények elé állítja a negyedmilliónyi — Egyik legjelentősebb eredménynek tartjuk — hangoztatta Tóth József —, hogy a munkaverseny, a szocialista brigádmozga­lom az elmúlt években jobban szolgálta a társa­dalomhoz, a vállalathoz és­ a munkahelyi közös­séghez való szocialista vi­szony fejlesztését, mint korábban. Elősegítette a vállalati munka h­até­­konyságát, az üzemi lég­kör javítását, a szocia­lista emberi kapcsolatok fejlesztését, a tudatfor­málást.­­ A termeléssel össze­függésben mit tart külö­nösen fontosnak kiemel­ni? Szó esik-e a küldött­értekezleten például az újítómozgalomról ? — Az újítómozgalom — sajnos — sokat vesz­tett mozgalmi jellegéből. 1968-ban a megyében a benyújtott, az elfogadott és a bevezetett javasla­tok száma 50—60 száza­lékkal csökkent 1967-hez viszonyítva. Ez a szám az utána következő két évben javult, de a ko­rábbi szintet még ma sem éri el. A fizikai dol­gozók részvétele ugyan­ebben az időben 40—50 szervezett dolgozó. A megyei vezetők már hó­napok óta készülődnek a hamarosan sorra kerülő beszámoló és vezetőség­választó küldöttértekez­letre. Tóth­ József, a Szak­­szervezetek Borsod me­gyei Tanácsának vezető titkára elmondta: fel­mérik, meddig jutottak az elmúlt négy esztendő alatt, sikerült-e végre­hajtani a legutóbbi kül­döttértekezlet határoza­tait, és megjelölik az újabb, tennivalókat is, százalékkal csökkent. Ugyancsak csökkent az újításokból származó vál­lalati eredmény, vala­mint a kifizetett újítási díjak összege: az utóbbi 53 százalékkal, az előbbi 25 százalékkal. — Milyen okokra ve­zethető vissza a kedve­zőtlen jelenség? — Első helyen említem, hogy minőségileg romlott az újítómozgalom irányí­tása, a dolgozók mozgósí­tása. Több vállalatnál egyáltalán ki sem adtak újítási feladattervet, és a fizikai dolgozóknak nem biztosítottak kellő műsza­ki segítséget. A munka­­verseny és az újítómoz­galom kapcsolata is meg­lazult. A versenycélok meghatározásakor egy­szerűen figyelmen kívül hagyták az újítómozgal­mat. Az újítások anyagi ösztönzése messze elma­radt az egyéb termelő tevékenység anyagi ösz­tönzésétől, a termelés irányítói nem foglalkoz­tak a kisebb jelentőségű javaslatokkal, és a ko­rábban biztosított nor­makedvezmény az új ren­delettel megszűnt. — A bérekről, az árak­ról, az úgynevezett, szak­szervezeti területpoliti­káról milyen értékelést adhat majd az SZMT beszámolója? — Borsod megye lakos­ságának jövedelme az utóbbi években számot­tevően növekedett, de az egy főre jutó havi kész­pénzjövedelem még min­dig az országos átlag alatt marad. Ez — te­kintettel a megye jelle­gér­* — megítélésem sze­rint súlyos hiba. — Nem jutunk kedve­zőbb következtetésre ak­kor sem, ha az egy la­kosra jutó élelmiszerfo­gyasztást vizsgáljuk. Bár a harmadik ötéves terv­ben 23 százalékkal emel­kedett a kiskereskedelmi forgalom, s a lakos­ság élelmiszerfogyasztása évenként 9 százalékkal nőtt, az élelmiszerfo­­gyasztás így is csak­ 77 — Milyen súlyt kap a beszámolóban a szakszer­vezetek egészségvédelmi tevékenysége? — Ebből a munkából is kivettük a részünket, örülünk annak, hogy a 10 ezer lakosra jutó or­vosok száma tizennégyről tizenötre emelkedett, hogy a betegek által igénybe vehető kórházi ágyak száma négy év alatt 516-tal nőtt, hogy szaporodott a szakrende­lői, szakorvosi órák szá­ma Az­ egészségügyi el­látás ennek ellenére nem tartott lépést a társada­lombiztosításba bevontak körének szélesítésével, a növekvő igény­ekkel. Az orvoshiány például 18,1 százalékos. A megye két legnagyobb üzemében, a Lenin Kohászati Művek­ben és az Ózdi Kohá­szati Üzemekben króm­­százaléka az országos át­lagnak. Az árak Bor­sod megyében 1969- ben ugyanakkor megha­ladták az országos átla­got. — Hogyan alakult a lakáshelyzet a megyében? — Nagyon sok lakás épült. A harmadik ötéves tervben összesen 25 ezer. Ám a tizenöt éves lakás­fejlesztési terv 75 ezer lakás építését írja elő, amiből a harmadik öt­éves terv végén időará­nyosan körülbelül 2900 lakás felépítése maradt el. Az elmaradás okai közé tartozik az építő­ipari kapacitás elégtelen­sége, az időszakonként fellépő anyaghiány, a szakmunkásh­iár­y és az építőanyagok, valamint az építési árak emelke­dése. kussá vált az orvos­hiány. Emiatt az LKM- ben vissza kellett vonni az üzemi orvosok táp­pénzbe vételi jogát. Az a véleményünk, hogy me­gyénknek — a népgazda­ságban elfoglalt helyze­ténél fogva is — egész­ségügyi, szociális, kultu­rális, kommunális téren feltétlenül előbbre kell lépni. A Szakszervezetek Bor­sod megyei Tanácsa a szervezett dolgozók érde­kében az ismertetetteken túlmenően még egyéb dolgokról is beszámol majd a március 5—6-án megtartandó küldött­­értekezleten. Meggyőző­désünk, hogy a tanácsko­zás elősegíti a borsodi dolgozók helyzetének to­vábbi­­javulását, vitájá­nak, tanulságainak híre túljut majd a medve ha­tárain is. Zs. P. Újítómozgalom — mozgalom nélkül ? Egészségü­gyi lépéstartás Műszaki fejlesztés nélkül elfogynak a kohászok Csepelen Szikszai Pált, a Csepeli Csőgyár középnagyhen­­gersor üzemének vezető­ét eddig valahányszor felkerestem, mindig re­­mek hangulatban talál­­tam. Most, az új­ év első lapjaiban nem így tör­­ént. Mérgelődött, mert az idei termelési tervet túl­­ságosan feszesnek, mű­szakilag megalapozatlan­nak találja. — Meg sem hallgatják az embert — magyarázza rossz hangulatát. — A — Megmagyarázná en­nek az utolsó mondatnak a lényegét?­­— Örömmel. De akkor előbb a tavalyi munkasi­kerekről kell beszélnem: a kongresszusi verseny eredményeiről, az embe­rek erőfeszítéseiről és ar­ról, hogy miért fogynak a kohászok. Még sohasem láttam ilyennek ezt a fiatal, te­hetséges mérnököt. Lán­golt, szikrázott, mint ön­téskor a vas. Amikor egy kicsit lehiggadt, így foly­tatta: — Kialakult nálunk egy szólásmondás, ami szerint „ha a középnagy­­hengersor megy, akkor a vállalatnál nincs különö­sebb baj’. Nem mondom, jólesik tudni, hogy a csőgyári termelésnek 34,3 százalékát mi adjuk. De ez kötelez is minket. vállalat üzemgazdasági osztálya egyszerűen a múlt évi tényleges telje­sítményekből indult ki és azokra rátett még néhány százalékot, így a közép­sor adagolási terve 5,4 százalékkal, a nagysoré pedig 8,1 százalékkal több a múlt évinél. Műszaki­lag ez teljesen abszurd dolog. Legfeljebb a „na­gyobb lapát"t­erve alkal­mazható,­ ami előbb­­utóbb megbosszulja ma­gát.­­ Tavaly mindent meg­tettünk, hogy a maxi­mumot adjuk. Ki is hoz­tunk mindent a gépekből és az emberekből. De­cember 1-re az egész év­re előírt 54 540 tonna tel­jes termelési tervünket 54 609 tonn­ára teljesítet­tük. Az év hátralevő sza­kaszában még körülbelül 40 millió forint értékű csövet gyártottunk.­­ Pedig lényeges mű­szaki fejlesztés nem tör­tént. A vállalat pénzügyi eszközeit lekötötte az új horganyzó üzem, a hideg­vonó és az elektromos csőhegesztő. Mindent a munkások erőfeszítésének és a termelés jobb elő­­készítésének, megszerve­zésének köszönhettünk. De ezt nem lehet fokoz­ni évről évre. Műszaki fejlesztés nélkül nincs korszerű csőgyártás, a 2,1 százalékos megtűrt gyártási selejtet 1.33 szá­zalékra, a nagysoron pe­dig a megtűrt 2,9 száza­lékos gyártási selejtet 1.74 százalékra csökkent­sék. Ennek jelentőségét talán jól érzékelteti, hogy 1 százalék selejtcsökken­­tés 6 millió forint érték­nek felel meg. — A munkabérek ? — A bérekről jobb nem beszélni. Tavaly egész év­ben az egy főre jutó át­lagos órabéremelés még a jó fülért sem érte el. Nem is tudom, mi lenne, ha teljes lenne a létszám és elmaradna az úgyne­vezett osztóbér, amit az emberek azért kapnak, mert hiányzó társaik he­lyett dolgoznak. Persze, így sem jó, mert a túl­zottan sok munka meg­eszi az emberek egészsé­gét. Szabó Sándorral, a Petőfi szocialista brigád vezetőjével, Szőlősi György ,hengerész cso­portvezetővel, Kardos István, Meggyesi Albert, Tóth Béla gurítókkal, Vass István adagolóval a pihenőben beszélgettem. — Most már egyesével számoljuk az embereket.­ Szerencsére az idén tő­lünk csak egy megy nyugdíjba. Nem tudni, lesz-e helyébe irtás. — Közkemencék kelle­nének. Az kevesebb mun­kással is beérné. A mi kályháinkban 600 kilós tömböket kell odébb nyomni kézi erővel. A középsoron egy műszak alatt 50—60 tonna anya­got, a nagysoron pedig 80—100 tonnát kell meg­mozgatni. A munkásoknak köszönhető Egy százalék selejt : 6 millió forint — Tavaly egész évben átlag 30—45 fizikai dol­gozó hiányzott. Ennyi ember — a létszám­ 15— 10 százalékának­ — mun­­káját évekig nem pótolhat­ja a többi. Kohászaink még ilyen körülmények között is képesek voltak arra, hogy a középsoron A fiatalokat nem vonzza Pihenőjük van, s be­szélgetés közben gyorsan bekapják a hazulról ho­zott elemózsiát. Érdemes megjegyezni, miből áll egy kohász tízórai, negyed kiló szalámi vágyó szalon­na, egy kiló kenyér, egy kiló alma és rengeteg víz. Csak tízóraira 1000— 1500 forintot költenek ha­vonta. Ha nem lenne osztóbér, a kereset nem lenne több havi 2600 fo­rintnál. — A műszak végére bizony elfáradunk. Ha a­ár hazaért az ember, meggondolja, lep­enjen-e még egy pohár sörre. Olykor újságolvasás köz­ben elalszunk. A tv is elaltat. Fáradtak vagyunk. A csepeli Csőgyár kö­zépnagyhengersor üzemé­­nek dolgozói tavai­ egy hónappal előbb fejezték be évi teljes termelési tervüket. Az új esztendő­ben is helytállnak. Ed­dig legalábbis mindennap ezt tették. Közben, saj­nos, a kohászok egy­re fogynak. Igaz, a közép­­nagyhengersor fizikai dolgozói közül egyelőre még „csak” 1­5—20 szá­zalék hiány­zik. Ám a ré­giek öregszenek, a fiata­lok számára pedig nem vonzó a nehéz munka. Az élet mindenképpen rákényszeríti majd a gaz­dasági vezetőket a mű­szaki fejlesztésre. De miért kell azt meg­várni? Zsidai Pál 3 Rana — cím nélkül C­SERFES, HOSSZÚ HAJÚ KIS­LÁNNYAL társalogtunk még a nyáron az égjük elektromos beren­dezéseket gyártó üzemben. Talán ha há­rom hónapja dolgozott ott, afféle kis mindenesként, diákos kék köpenyben futkosott a kézbesítőkönyvvel, iratok­kal, vagy sonkás zsemlékkel egyik iro­dából a másikba. Érdekelt az élete, ér­dekeltek a tervei, és kérdezgettem a családjáról is. „A nővérem is itt dol­gozik”, mondta, „azelőtt mindenféle ap­róságot hegesztett a készülékekbe. Most már jó sora van, áttették az adminiszt­rációba, kartotékos.” Ebben a „jó sora van” fél mondatban — benne volt a kislány egész sor elve, gondolata és érzelme. Járkáltam a neonfény­es, hatalmas csarnokban, ahol vagy száz fiatal és idősebb munkásnő hajolt szemmel alig látható, parányai alkatrészek, szerelékek fölé, hajuk ken­dővel hátraszorítva, kezük apró, kiszá­mított mozdulatokat tett, tolták odébb a szerelékfalat, lógtak belőle a tarka huzalok, sorjáztak a valószínűtlen­ül fi­nom tekercsek. A nővér nem ült közöt­tük. Nem végzett fizikai munkát, még ezt a könnyed, finom. Szinte kézimun­­kázást sem. Neki már „jó sora van”. Ki tudná összeszámolni, hányszor ível fölénk, mindennapjainkban a torz szem­léletgörbe : „a Kovácsék lányának sze­rencséje volt, mindjárt érettségi­­ után irodába került”. ..utazom a buszon, hát szerszámosládát rak mellém két nyakig­láb fickó, olajpötty lett a harisnyámon, alig győztem ledörgölni az irodában”, nem mindig így, kimondva. Inkább sok­szor kimondatlanul ott él nagyon sok családban, hogy a fizikai munka köte­lessége kell, hogy legyen, mert a kétkezi munka nélkülözhetetlen, de valahogy nem ..rangos­ dolog. Rang? A munkás társadalmi rangja? Féltő és figyelmeztető szavak hang­zottak el erről a fogalomról a pártkong­resszuson Nem fejtegették részletesen, erre tulajdonképpen nem is volt szük­ség. Munkásállamban, ahol — hányszor írtuk le, mondtuk el — minden hatalom a dolgozó népé, a társadalom vezető osztálya, a munkásosztály: rangos osz­tály. Ez senki előtt nem szorul bizony­í­­tásra. Ám, ha lebontjuk, mozaikjaira szedjük a fogalmat, eljutunk addig, hogy feltegyük a kérdést: van-e magá­nak a munkásnak rangja, társadalmi rangja? Mik­ az összetevői, a tartozékai ennek a rangnak? És mily­en fokban elengedhetetlen, sőt, nélkülözhetetlen? ÉT NEM HISZEM, HOGY BÁRKI, bár­­jól milyen társadalmi rangot tulajdo­­- ’ ní­tana annak a Mátyás téri férfi­nak, aki a Teleki téri kocsma minden­napos látogatója, ott issza el a havi bérét és a gyerekei családi pótlékját, s a rendőrségen már külön­ listája van botrányainak, családja sérelmeinek Hiába szállít naponta emeletek során bútorokat és páncélszekrényeket, hiába van a személyi igazolványába beleírv­a. szállítómunkás. A rang, az emberi tisz­tesség, a munkásbecsület rangja elma­radt már tőle, lekoptatta a züllött élet­mód, a munkáserkölcstől távolálló élet­vitel. De­­ nincs mellette emberi, tár­sadalmi rangja a főosztályvezető felesé­gének sem, aki a szomszédos pultnál neurotikus szerelmi bánatát öblögeti, immár vágj’ négy esztendeje. Volna kü­lönbség, kettejük között? Egyben. Az a férfi ott, a munkásbecsületet, a vezető osztálytól kapott rangját fojtja italba. Társadalmi rang. Emlékszem, egyszer két hetet töltöttünk együtt egyik hegy­vidéki üdülőben, egy munkáscsaláddal. Vagy másfél napig kicsit idegenként jártak a jobbára szellemi foglalkozású nyaralótársak között. Aztán, egy tréfás, a fizikai és szellemi tudást egyaránt próbára tevő vetélkedőn a csepeli fé­nyező hirtelen ,,lekörözött” mindenkit Szinte pillanatok alatt derült ki, hogy nemcsak a kézügyessége kiváló, hanem a hat elemije mellé évtizedek alatt olyan imponáló szellemi tőkét gyűjtött, ami kellemes természetességgel, minden sznobságtól menten kibontakozhatott. Képzőművészet, irodalom, tv: ez a mun­kásember értette és érezte a színeket, a formákat, józan értékítélete volt külön­böző irodalmi témákban, a művek ér­telmezésében. Rangot kapott egy több száz fős kö­zösségben. Többet — vagy mást —, mint egy képzőművész, vagy tanár. A műveit, okos, a szakmájában és az életben jár­tas munkás rangját. Ha tetszik, társa­dalmi rangját, S a példája önkéntelenül meditációra késztet. Vajon hány ezer és ezer munkás él ebben az országban, akinek a munkahelyén vagy’ a közélet­ben nincs semmiféle címe, semmily­en rangja ? Nincs művezetői végzettsége, nem tanácstag, nem szólal fel parla­menti ülésen, nem visel tisztséget a szü­lői munkaközösségben. Mégis: társadal­mi rangja van. Néha csak a munkahelyi közösségben, gy­akrabban a lakóhelyén, ahol tudják, hogy a gyerekeit kisebb pénzből neveli nagyobb becsületességre, mint a főkönyvelő, a harmadik emelet­ről: nem hozza ugyan félspiccesen haza a vállalati kocsi, de öreg édesanyját ak­kor sem adta szociális otthonba, ami­kor már mozgásképtelenné lett a pici öregasszony. Ezek­­ a rang emberi, erkölcsi össze­tevői. Van más is. A munka „rangképzése’’. V­ALAHOL. AZ ORSZÁG ÉSZAKI VIDÉKÉN készítettem riportot, egy bányában. Idősebb, úgy ötven felé járó vájár kísért, süllyedt lefelé a kas, a sötétség világába mentünk. Félel­metes, soha meg nem szokható világba. Az a fáradt mozgású, öregedő ember több mint harminc éve — mindennap megteszi az utat a munkahelyéig, ahol a fejtőkalapács nyomán dörögve omlik le a szénfal, ahol úgy nyög, sóhajt és ropog a fete, mint az elátkozott lelkek kara. A munka, a fekete világban, a felszínre küldött száz és ezer csille szén, az ezrekké sokasodott, becsülettel ledol­gozott­ műszakok ennek az embernek — és sok-sok társának — a legmagasabb társadalmi rangot adták. A munka, a nehéz, fáradságos, jó munka rangját. Hány százezren vannak a mi orszá­gunkban munkások, pontosan meg­mondja a statisztika. Vannak, akik a bányákban és a kohóknál a legnehezebb fizikai munkát végzik: vannak — és öröm, cél is, hogy minél többen legye­nek ilyenek —, akiknek az erejét, keze mozgását, fáradságát részben vagy majdnem egészen gépek hely­ettesítik. Attól azonban ma még igencsak messze vagyunk, hogy a munkás minden moz­dulatát berendezések pótolják, hogy­ mind fehér köpenyt ölthessen, s elfosz­­­lódjék a szellemi és a fizikai munka közötti különbség. A munkások milliói — ma még nem szellemi foglalkozású, irányító dolgozók. ■Munliások. A munkásélet gondjaival, örömeivel, és a munkás társadalmi rangjával, ami­nek tulajdonképpen olyan természetes­nek kellene lennie, mint a hajnali ébre­désnek. De — ami nem mindig és nem is mindenhol természetes. V­­­AN MÉG A MI TÁRSADAL­­­­MUNKBAN igen sok olyan ,,rang­­fosztó” nézet, viselkedés és mód­szer is, amely a hétköznapok meneté­ben megpróbálja megkérdőjelezni ezt a rangot. Nemcsak a ,,fehér köpenyes” szemléletre gondolok. Nemcsak az ola­jos munkaruhára, a fintorra a Patyolat­ban, „ezt inkább otthon mossa ki, höl­gyem", nem is csak arra, hogy a mun­kásnak kevéssé van a hivatalokban in­tézéssegítő baráti köre, fizetett korre­­petitor igénye a gyereke számára, vagy­­jogász ultipartnere, aki eligazítja, ha peres ügye ák­ád. Ezek, igaz, mind je­lentkeznek, felváltva, valahol. Inkább arra a szemléletmódra emlékeztetnék, amely sajnos, elég sok helyen elhatárol­ja egymástól a szellemi munkát végzőt a fizikai munkástól, ami torzító szem­üveggel eleve fölébe helyez fogarlécet az öntőformának, az esztergakésnek, el­határolja a szellemi munkát az alaptól, a fizikai munkától. Az elhatárolódás fe­jeződik ki azután a láthatatlanul meg­vont körökben: az csak munkás, akinek nincs semmiféle rangja. A munkás társadalmi rangja nem óhaj. Nem is olyasmi, amit még ezután kell megteremteni. Ez a valóság, ezer­féle vonatkozásban megnyilvánuló és ható realitás. De tudatosabbá kell tenni egész társadalmunkban. Gyárakban, üzemekben. Közéletben, köznapi életben. Meg nem tagadva a rangot — és meg­adva a rangnak kijáró tiszteletet. A munkás százezreknek kijáró, egyértel­mű megbecsülést. Várkonyi Margit :1 -4 A siófoki parton a jég vastagsága elérte, a 20—30 centimétert. Megkezdték a jégvágást Közel 180 vagon jeget szállítanak a vermekbe a siófoki partról (MTI Fotó : Kovács E. Sándor felvételei

Next