Népszava, 1971. január (99. évfolyam, 1–26. sz.)
1971-01-13 / 10. szám
1971. Január 13 NÉPSZAVA Megyei küldöttértekezletre készülnek Szavuk túlfut a megye határán Beszélgetés Tóth Józseffel, a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának vezető titkárával Borsod a legnépesebb megyéink egyike. Lakóidnak száma 786 ezer. Ipara nagy jelentőségű országunk életében. Csak a vasas szakmákban 56 ezer embert foglalkoztatnak. A megye szénbányászata 20 ezernél több dolgozónak ad kenyérkereseti lehetőséget. Az építőipar 18 ezer munkást tömörít. A vegyiparban foglalkoztatottak száma is meghaladja a 10 ezret. A szakszervezeteket is magas követelmények elé állítja a negyedmilliónyi — Egyik legjelentősebb eredménynek tartjuk — hangoztatta Tóth József —, hogy a munkaverseny, a szocialista brigádmozgalom az elmúlt években jobban szolgálta a társadalomhoz, a vállalathoz és a munkahelyi közösséghez való szocialista viszony fejlesztését, mint korábban. Elősegítette a vállalati munka hatékonyságát, az üzemi légkör javítását, a szocialista emberi kapcsolatok fejlesztését, a tudatformálást. A termeléssel összefüggésben mit tart különösen fontosnak kiemelni? Szó esik-e a küldöttértekezleten például az újítómozgalomról ? — Az újítómozgalom — sajnos — sokat vesztett mozgalmi jellegéből. 1968-ban a megyében a benyújtott, az elfogadott és a bevezetett javaslatok száma 50—60 százalékkal csökkent 1967-hez viszonyítva. Ez a szám az utána következő két évben javult, de a korábbi szintet még ma sem éri el. A fizikai dolgozók részvétele ugyanebben az időben 40—50 szervezett dolgozó. A megyei vezetők már hónapok óta készülődnek a hamarosan sorra kerülő beszámoló és vezetőségválasztó küldöttértekezletre. Tóth József, a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának vezető titkára elmondta: felmérik, meddig jutottak az elmúlt négy esztendő alatt, sikerült-e végrehajtani a legutóbbi küldöttértekezlet határozatait, és megjelölik az újabb, tennivalókat is, százalékkal csökkent. Ugyancsak csökkent az újításokból származó vállalati eredmény, valamint a kifizetett újítási díjak összege: az utóbbi 53 százalékkal, az előbbi 25 százalékkal. — Milyen okokra vezethető vissza a kedvezőtlen jelenség? — Első helyen említem, hogy minőségileg romlott az újítómozgalom irányítása, a dolgozók mozgósítása. Több vállalatnál egyáltalán ki sem adtak újítási feladattervet, és a fizikai dolgozóknak nem biztosítottak kellő műszaki segítséget. A munkaverseny és az újítómozgalom kapcsolata is meglazult. A versenycélok meghatározásakor egyszerűen figyelmen kívül hagyták az újítómozgalmat. Az újítások anyagi ösztönzése messze elmaradt az egyéb termelő tevékenység anyagi ösztönzésétől, a termelés irányítói nem foglalkoztak a kisebb jelentőségű javaslatokkal, és a korábban biztosított normakedvezmény az új rendelettel megszűnt. — A bérekről, az árakról, az úgynevezett, szakszervezeti területpolitikáról milyen értékelést adhat majd az SZMT beszámolója? — Borsod megye lakosságának jövedelme az utóbbi években számottevően növekedett, de az egy főre jutó havi készpénzjövedelem még mindig az országos átlag alatt marad. Ez — tekintettel a megye jellegér* — megítélésem szerint súlyos hiba. — Nem jutunk kedvezőbb következtetésre akkor sem, ha az egy lakosra jutó élelmiszerfogyasztást vizsgáljuk. Bár a harmadik ötéves tervben 23 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom, s a lakosság élelmiszerfogyasztása évenként 9 százalékkal nőtt, az élelmiszerfogyasztás így is csak 77 — Milyen súlyt kap a beszámolóban a szakszervezetek egészségvédelmi tevékenysége? — Ebből a munkából is kivettük a részünket, örülünk annak, hogy a 10 ezer lakosra jutó orvosok száma tizennégyről tizenötre emelkedett, hogy a betegek által igénybe vehető kórházi ágyak száma négy év alatt 516-tal nőtt, hogy szaporodott a szakrendelői, szakorvosi órák száma Az egészségügyi ellátás ennek ellenére nem tartott lépést a társadalombiztosításba bevontak körének szélesítésével, a növekvő igényekkel. Az orvoshiány például 18,1 százalékos. A megye két legnagyobb üzemében, a Lenin Kohászati Művekben és az Ózdi Kohászati Üzemekben krómszázaléka az országos átlagnak. Az árak Borsod megyében 1969- ben ugyanakkor meghaladták az országos átlagot. — Hogyan alakult a lakáshelyzet a megyében? — Nagyon sok lakás épült. A harmadik ötéves tervben összesen 25 ezer. Ám a tizenöt éves lakásfejlesztési terv 75 ezer lakás építését írja elő, amiből a harmadik ötéves terv végén időarányosan körülbelül 2900 lakás felépítése maradt el. Az elmaradás okai közé tartozik az építőipari kapacitás elégtelensége, az időszakonként fellépő anyaghiány, a szakmunkáshiáry és az építőanyagok, valamint az építési árak emelkedése. kussá vált az orvoshiány. Emiatt az LKM- ben vissza kellett vonni az üzemi orvosok táppénzbe vételi jogát. Az a véleményünk, hogy megyénknek — a népgazdaságban elfoglalt helyzeténél fogva is — egészségügyi, szociális, kulturális, kommunális téren feltétlenül előbbre kell lépni. A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa a szervezett dolgozók érdekében az ismertetetteken túlmenően még egyéb dolgokról is beszámol majd a március 5—6-án megtartandó küldöttértekezleten. Meggyőződésünk, hogy a tanácskozás elősegíti a borsodi dolgozók helyzetének továbbijavulását, vitájának, tanulságainak híre túljut majd a medve határain is. Zs. P. Újítómozgalom — mozgalom nélkül ? Egészségügyi lépéstartás Műszaki fejlesztés nélkül elfogynak a kohászok Csepelen Szikszai Pált, a Csepeli Csőgyár középnagyhengersor üzemének vezetőét eddig valahányszor felkerestem, mindig remek hangulatban találtam. Most, az új év első lapjaiban nem így törént. Mérgelődött, mert az idei termelési tervet túlságosan feszesnek, műszakilag megalapozatlannak találja. — Meg sem hallgatják az embert — magyarázza rossz hangulatát. — A — Megmagyarázná ennek az utolsó mondatnak a lényegét?— Örömmel. De akkor előbb a tavalyi munkasikerekről kell beszélnem: a kongresszusi verseny eredményeiről, az emberek erőfeszítéseiről és arról, hogy miért fogynak a kohászok. Még sohasem láttam ilyennek ezt a fiatal, tehetséges mérnököt. Lángolt, szikrázott, mint öntéskor a vas. Amikor egy kicsit lehiggadt, így folytatta: — Kialakult nálunk egy szólásmondás, ami szerint „ha a középnagyhengersor megy, akkor a vállalatnál nincs különösebb baj’. Nem mondom, jólesik tudni, hogy a csőgyári termelésnek 34,3 százalékát mi adjuk. De ez kötelez is minket. vállalat üzemgazdasági osztálya egyszerűen a múlt évi tényleges teljesítményekből indult ki és azokra rátett még néhány százalékot, így a középsor adagolási terve 5,4 százalékkal, a nagysoré pedig 8,1 százalékkal több a múlt évinél. Műszakilag ez teljesen abszurd dolog. Legfeljebb a „nagyobb lapát"terve alkalmazható, ami előbbutóbb megbosszulja magát. Tavaly mindent megtettünk, hogy a maximumot adjuk. Ki is hoztunk mindent a gépekből és az emberekből. December 1-re az egész évre előírt 54 540 tonna teljes termelési tervünket 54 609 tonnára teljesítettük. Az év hátralevő szakaszában még körülbelül 40 millió forint értékű csövet gyártottunk. Pedig lényeges műszaki fejlesztés nem történt. A vállalat pénzügyi eszközeit lekötötte az új horganyzó üzem, a hidegvonó és az elektromos csőhegesztő. Mindent a munkások erőfeszítésének és a termelés jobb előkészítésének, megszervezésének köszönhettünk. De ezt nem lehet fokozni évről évre. Műszaki fejlesztés nélkül nincs korszerű csőgyártás, a 2,1 százalékos megtűrt gyártási selejtet 1.33 százalékra, a nagysoron pedig a megtűrt 2,9 százalékos gyártási selejtet 1.74 százalékra csökkentsék. Ennek jelentőségét talán jól érzékelteti, hogy 1 százalék selejtcsökkentés 6 millió forint értéknek felel meg. — A munkabérek ? — A bérekről jobb nem beszélni. Tavaly egész évben az egy főre jutó átlagos órabéremelés még a jó fülért sem érte el. Nem is tudom, mi lenne, ha teljes lenne a létszám és elmaradna az úgynevezett osztóbér, amit az emberek azért kapnak, mert hiányzó társaik helyett dolgoznak. Persze, így sem jó, mert a túlzottan sok munka megeszi az emberek egészségét. Szabó Sándorral, a Petőfi szocialista brigád vezetőjével, Szőlősi György ,hengerész csoportvezetővel, Kardos István, Meggyesi Albert, Tóth Béla gurítókkal, Vass István adagolóval a pihenőben beszélgettem. — Most már egyesével számoljuk az embereket. Szerencsére az idén tőlünk csak egy megy nyugdíjba. Nem tudni, lesz-e helyébe irtás. — Közkemencék kellenének. Az kevesebb munkással is beérné. A mi kályháinkban 600 kilós tömböket kell odébb nyomni kézi erővel. A középsoron egy műszak alatt 50—60 tonna anyagot, a nagysoron pedig 80—100 tonnát kell megmozgatni. A munkásoknak köszönhető Egy százalék selejt : 6 millió forint — Tavaly egész évben átlag 30—45 fizikai dolgozó hiányzott. Ennyi ember — a létszám 15— 10 százalékának — munkáját évekig nem pótolhatja a többi. Kohászaink még ilyen körülmények között is képesek voltak arra, hogy a középsoron A fiatalokat nem vonzza Pihenőjük van, s beszélgetés közben gyorsan bekapják a hazulról hozott elemózsiát. Érdemes megjegyezni, miből áll egy kohász tízórai, negyed kiló szalámi vágyó szalonna, egy kiló kenyér, egy kiló alma és rengeteg víz. Csak tízóraira 1000— 1500 forintot költenek havonta. Ha nem lenne osztóbér, a kereset nem lenne több havi 2600 forintnál. — A műszak végére bizony elfáradunk. Ha aár hazaért az ember, meggondolja, lepenjen-e még egy pohár sörre. Olykor újságolvasás közben elalszunk. A tv is elaltat. Fáradtak vagyunk. A csepeli Csőgyár középnagyhengersor üzemének dolgozói tavai egy hónappal előbb fejezték be évi teljes termelési tervüket. Az új esztendőben is helytállnak. Eddig legalábbis mindennap ezt tették. Közben, sajnos, a kohászok egyre fogynak. Igaz, a középnagyhengersor fizikai dolgozói közül egyelőre még „csak” 15—20 százalék hiányzik. Ám a régiek öregszenek, a fiatalok számára pedig nem vonzó a nehéz munka. Az élet mindenképpen rákényszeríti majd a gazdasági vezetőket a műszaki fejlesztésre. De miért kell azt megvárni? Zsidai Pál 3 Rana — cím nélkül CSERFES, HOSSZÚ HAJÚ KISLÁNNYAL társalogtunk még a nyáron az égjük elektromos berendezéseket gyártó üzemben. Talán ha három hónapja dolgozott ott, afféle kis mindenesként, diákos kék köpenyben futkosott a kézbesítőkönyvvel, iratokkal, vagy sonkás zsemlékkel egyik irodából a másikba. Érdekelt az élete, érdekeltek a tervei, és kérdezgettem a családjáról is. „A nővérem is itt dolgozik”, mondta, „azelőtt mindenféle apróságot hegesztett a készülékekbe. Most már jó sora van, áttették az adminisztrációba, kartotékos.” Ebben a „jó sora van” fél mondatban — benne volt a kislány egész sor elve, gondolata és érzelme. Járkáltam a neonfényes, hatalmas csarnokban, ahol vagy száz fiatal és idősebb munkásnő hajolt szemmel alig látható, parányai alkatrészek, szerelékek fölé, hajuk kendővel hátraszorítva, kezük apró, kiszámított mozdulatokat tett, tolták odébb a szerelékfalat, lógtak belőle a tarka huzalok, sorjáztak a valószínűtlenül finom tekercsek. A nővér nem ült közöttük. Nem végzett fizikai munkát, még ezt a könnyed, finom. Szinte kézimunkázást sem. Neki már „jó sora van”. Ki tudná összeszámolni, hányszor ível fölénk, mindennapjainkban a torz szemléletgörbe : „a Kovácsék lányának szerencséje volt, mindjárt érettségi után irodába került”. ..utazom a buszon, hát szerszámosládát rak mellém két nyakigláb fickó, olajpötty lett a harisnyámon, alig győztem ledörgölni az irodában”, nem mindig így, kimondva. Inkább sokszor kimondatlanul ott él nagyon sok családban, hogy a fizikai munka kötelessége kell, hogy legyen, mert a kétkezi munka nélkülözhetetlen, de valahogy nem ..rangos dolog. Rang? A munkás társadalmi rangja? Féltő és figyelmeztető szavak hangzottak el erről a fogalomról a pártkongresszuson Nem fejtegették részletesen, erre tulajdonképpen nem is volt szükség. Munkásállamban, ahol — hányszor írtuk le, mondtuk el — minden hatalom a dolgozó népé, a társadalom vezető osztálya, a munkásosztály: rangos osztály. Ez senki előtt nem szorul bizonyításra. Ám, ha lebontjuk, mozaikjaira szedjük a fogalmat, eljutunk addig, hogy feltegyük a kérdést: van-e magának a munkásnak rangja, társadalmi rangja? Mik az összetevői, a tartozékai ennek a rangnak? És milyen fokban elengedhetetlen, sőt, nélkülözhetetlen? ÉT NEM HISZEM, HOGY BÁRKI, bárjól milyen társadalmi rangot tulajdo- ’ nítana annak a Mátyás téri férfinak, aki a Teleki téri kocsma mindennapos látogatója, ott issza el a havi bérét és a gyerekei családi pótlékját, s a rendőrségen már külön listája van botrányainak, családja sérelmeinek Hiába szállít naponta emeletek során bútorokat és páncélszekrényeket, hiába van a személyi igazolványába beleírva. szállítómunkás. A rang, az emberi tisztesség, a munkásbecsület rangja elmaradt már tőle, lekoptatta a züllött életmód, a munkáserkölcstől távolálló életvitel. De nincs mellette emberi, társadalmi rangja a főosztályvezető feleségének sem, aki a szomszédos pultnál neurotikus szerelmi bánatát öblögeti, immár vágj’ négy esztendeje. Volna különbség, kettejük között? Egyben. Az a férfi ott, a munkásbecsületet, a vezető osztálytól kapott rangját fojtja italba. Társadalmi rang. Emlékszem, egyszer két hetet töltöttünk együtt egyik hegyvidéki üdülőben, egy munkáscsaláddal. Vagy másfél napig kicsit idegenként jártak a jobbára szellemi foglalkozású nyaralótársak között. Aztán, egy tréfás, a fizikai és szellemi tudást egyaránt próbára tevő vetélkedőn a csepeli fényező hirtelen ,,lekörözött” mindenkit Szinte pillanatok alatt derült ki, hogy nemcsak a kézügyessége kiváló, hanem a hat elemije mellé évtizedek alatt olyan imponáló szellemi tőkét gyűjtött, ami kellemes természetességgel, minden sznobságtól menten kibontakozhatott. Képzőművészet, irodalom, tv: ez a munkásember értette és érezte a színeket, a formákat, józan értékítélete volt különböző irodalmi témákban, a művek értelmezésében. Rangot kapott egy több száz fős közösségben. Többet — vagy mást —, mint egy képzőművész, vagy tanár. A műveit, okos, a szakmájában és az életben jártas munkás rangját. Ha tetszik, társadalmi rangját, S a példája önkéntelenül meditációra késztet. Vajon hány ezer és ezer munkás él ebben az országban, akinek a munkahelyén vagy’ a közéletben nincs semmiféle címe, semmilyen rangja ? Nincs művezetői végzettsége, nem tanácstag, nem szólal fel parlamenti ülésen, nem visel tisztséget a szülői munkaközösségben. Mégis: társadalmi rangja van. Néha csak a munkahelyi közösségben, gyakrabban a lakóhelyén, ahol tudják, hogy a gyerekeit kisebb pénzből neveli nagyobb becsületességre, mint a főkönyvelő, a harmadik emeletről: nem hozza ugyan félspiccesen haza a vállalati kocsi, de öreg édesanyját akkor sem adta szociális otthonba, amikor már mozgásképtelenné lett a pici öregasszony. Ezek a rang emberi, erkölcsi összetevői. Van más is. A munka „rangképzése’’. VALAHOL. AZ ORSZÁG ÉSZAKI VIDÉKÉN készítettem riportot, egy bányában. Idősebb, úgy ötven felé járó vájár kísért, süllyedt lefelé a kas, a sötétség világába mentünk. Félelmetes, soha meg nem szokható világba. Az a fáradt mozgású, öregedő ember több mint harminc éve — mindennap megteszi az utat a munkahelyéig, ahol a fejtőkalapács nyomán dörögve omlik le a szénfal, ahol úgy nyög, sóhajt és ropog a fete, mint az elátkozott lelkek kara. A munka, a fekete világban, a felszínre küldött száz és ezer csille szén, az ezrekké sokasodott, becsülettel ledolgozott műszakok ennek az embernek — és sok-sok társának — a legmagasabb társadalmi rangot adták. A munka, a nehéz, fáradságos, jó munka rangját. Hány százezren vannak a mi országunkban munkások, pontosan megmondja a statisztika. Vannak, akik a bányákban és a kohóknál a legnehezebb fizikai munkát végzik: vannak — és öröm, cél is, hogy minél többen legyenek ilyenek —, akiknek az erejét, keze mozgását, fáradságát részben vagy majdnem egészen gépek helyettesítik. Attól azonban ma még igencsak messze vagyunk, hogy a munkás minden mozdulatát berendezések pótolják, hogy mind fehér köpenyt ölthessen, s elfoszlódjék a szellemi és a fizikai munka közötti különbség. A munkások milliói — ma még nem szellemi foglalkozású, irányító dolgozók. ■Munliások. A munkásélet gondjaival, örömeivel, és a munkás társadalmi rangjával, aminek tulajdonképpen olyan természetesnek kellene lennie, mint a hajnali ébredésnek. De — ami nem mindig és nem is mindenhol természetes. VAN MÉG A MI TÁRSADALMUNKBAN igen sok olyan ,,rangfosztó” nézet, viselkedés és módszer is, amely a hétköznapok menetében megpróbálja megkérdőjelezni ezt a rangot. Nemcsak a ,,fehér köpenyes” szemléletre gondolok. Nemcsak az olajos munkaruhára, a fintorra a Patyolatban, „ezt inkább otthon mossa ki, hölgyem", nem is csak arra, hogy a munkásnak kevéssé van a hivatalokban intézéssegítő baráti köre, fizetett korrepetitor igénye a gyereke számára, vagyjogász ultipartnere, aki eligazítja, ha peres ügye ákád. Ezek, igaz, mind jelentkeznek, felváltva, valahol. Inkább arra a szemléletmódra emlékeztetnék, amely sajnos, elég sok helyen elhatárolja egymástól a szellemi munkát végzőt a fizikai munkástól, ami torzító szemüveggel eleve fölébe helyez fogarlécet az öntőformának, az esztergakésnek, elhatárolja a szellemi munkát az alaptól, a fizikai munkától. Az elhatárolódás fejeződik ki azután a láthatatlanul megvont körökben: az csak munkás, akinek nincs semmiféle rangja. A munkás társadalmi rangja nem óhaj. Nem is olyasmi, amit még ezután kell megteremteni. Ez a valóság, ezerféle vonatkozásban megnyilvánuló és ható realitás. De tudatosabbá kell tenni egész társadalmunkban. Gyárakban, üzemekben. Közéletben, köznapi életben. Meg nem tagadva a rangot — és megadva a rangnak kijáró tiszteletet. A munkás százezreknek kijáró, egyértelmű megbecsülést. Várkonyi Margit :1 -4 A siófoki parton a jég vastagsága elérte, a 20—30 centimétert. Megkezdték a jégvágást Közel 180 vagon jeget szállítanak a vermekbe a siófoki partról (MTI Fotó : Kovács E. Sándor felvételei