Népszava, 1971. december (99. évfolyam, 283–308. sz.)
1971-12-01 / 283. szám
lfTtL december 1 A virágzóvá „varázsolt" gyár Utoljára hat évvel ezelőtt egy munkáslevél segítséget kérő hívására jártunk a Csavarárugyár origai gyáregységében. Akkori cikkünkben kifogásoltuk, hogy a vezetők a bérezésnél nem hallgatják meg az szb véleményét, a munkaügyi döntőbizottság határozatainak végrehajtását gátolják. A többi között ezek következményeként meglehetősen rossz hangulat uralkodott a dolgozók körében, ami kihatott a termelőmunkára. Beszámoltunk a Csavarárugyár budapesti igazgatójának intézkedéseiről is, amelyekint ékkő a gyűrűben úgy helyezkedik el a hóval borított erdők és bokrok sűrűjével övezett festői környezetben az ongai gyár. Már a megérkezésünkkor érzékelhettük a változást: a rendész nem kísért bizalmatlan őrként a szakszervezeti bizottságra, csak intett, hogy merre menjünk. Arról sem vallatott, milyen ügyben jövünk, s van-e engedélyünk a látogatásra. A Szkurka János szbtitkár arcáról áradó derű is azt sejtette, hogy kevesebb gondbal árnyékolhatja az üzemi életet. És a sokakkal folytatott beszélgetések ezt még inkább megerősítették. A harmadik ötéves terv időszaka alatt évi 35-ről 170 millió forintra nőtt a termelési érték — tájékoztatott az szb-titkár. — Ezt a fejlődést azonban beárnyékolta hogy a gyáregység kollektívája minden esztendőben elmaradt a tervben szereplő kötelezettségeitől . Gondot okozott az is hogy öt év alatt megduplázódott a létszám — jegyezte meg Mészáros András, a csavar IV. üzem — Az új igazgatóban olyan embert ismertünk meg, aki döntéseit nem tartotta csalhatatlannak — mondta Csontos Bertalan, a csavar I. üzem műhelybizottságának titkára. — Az első időben kissé sokalltuk is, hogy hetente tart tájékoztatót két a visszásságok megszüntetésére tett. Most ismét hívó levelet kaptunk: „Ha eljönnek, tapasztalhatják, hogyan lehet egy igen roszszul indult gyárat virágzóvá varázsolni. Most jó az általános hangulat, s ennek nyomán jók a termelési eredmények is. Mindez pedig a gazdasági, a társadalmi szervek, valamint a dolgozók jó együttműködéséből, a közös tenni akarásból fakad." Meggyőzően érvelt a levél, s kíváncsian kerestük fel ismét az ongai üzemet, műhelybizottságának titkára. " Sokan itt láttak életükben először üzemet belülről. Ezért nagyon fontos dologgá vált az emberekkel való foglalkozás. — Mindehhez jó együttműködésre lett volna szükség a termelésirányítók és a társadalmi szervek között — magyarázza Abonyi Sándor, a munkaügyi döntőbizottság elnöke. — De mit tapasztaltak a munkások? A vezetők közötti örökös vitát, széthúzást. Valahogy hiányzott a bizalom is az emberekben. Ez megmutatkozott abban, hogy a vezetés nemigen kérte a kollektíva segítségét a termelési gondok orvoslásához. Pedig nagyon is akadozott a munka, s a többi között ez is oka volt, hogy kevés pénz jutott béremelésre. Emiatt pedig a dolgozóknak évente mintegy 35 százaléka cserélődött, még a törzsgárdatagok közül is sokan otthagyták munkahelyüket. A múlt év elején új igazgató került a gyáregység élére. Igaz, egy fecske nem "csinál" nyarat, de... a termelés helyzetéről és a társadalmi szervektől igényelt segítségről. A gyáregységben mind szélesebb körben vált uralkodóvá a rendteremtés akarata. Ez az elmúlt esztendőben még csak kezdeti eredményeket hozott. Némiképp csökkent a túlóra, valamivel ütemesebbé vált a termelés, kevesebben léptek ki, mint a megelőző években. — Véleményem szerint talán a legnagyobb eredménynek az mondható, hogy a munkások közül mind többen mondták el véleményüket, javaslataikat a termelőmunka javítására — vélekedett Abonyi Sándor. — A többi között ennek is köszönhető, hogy világos, közérthető és ösztönző normarendszert vezethettünk be. A dolgozók kérésére teljesült az autódaru, a szénmarkoló kanalas daru és az elektromos, valamint Diesel-targoncák beszerzése. Az előbbiek alapján egyre inkább nőtt az emberek hite, meggyőződése, hogy érdemes beszélni, mert szavuk meghallgatásra talál. — Különösen a veszteségidők feltárásában kaptunk sok segítséget . A közös tenniakarás tehát az idén jelentős eredményeket hozott. Taval az első kilenc hónapba 128 millió forint termelési értéket állítottak el, idén 137 milliót terveztek, ezzel szemben 14 millió forintnyi csavar árut szállítottak a lakások összeszereléséhez, a delemnek. S mi volt mind delemnek, s mi volt mind ebből a dolgozók haszna? — Két éve még csak forint volt az órabéren most pedig 7,50 — válaszol kérdésünkre Jecs Jánosné centrifugás. — Három itt dolgozó fiamna és menyemnek is hasonlóan nőtt a keresete. Gilányi Lajos, a gyárfejlesztés bizalmija. Vajnóczki László, a csava II. üzem selyemdobosa , még többen is örömmé újságolják a bérhelyze általános javulását És ő nem véletlen, hiszen termelési eredményei nyoán a tervezett nég helyett öt százalékra emelhették a béreket Szociális, kulturális célt is 120 ezer forinttal több jutott az idén, mint tavalyi munkásoktól — ismerte el Lukács László, a gyáregység vezetője. — A legtöbb panasz a szerszám- és anyaghiány, valamint a sok gépállás miatt volt. A munkásokkal és a társadalmi szervekkel történt konzultációnk nyomán hozott intézkedéseink ez évre már jelentős eredményeket hoztak. A tavalyi 58 ezerről ez ideig 16 ezer órára csökkent a szerszámra várás miatt kiesett idő. Szinte teljesen megszűnt az anyaghiány okozta veszteség, hiszen az előbb említett időszakot összemérve, a 80 ezer órával szemben jelenleg 322 órát rögzít a statisztika. Új gépeket alig kaptak, a régiek állapota romlott, mégis: egyharmadára csökkent a gépállások miatt elveszett órák száma. Ebben kétségtelenül szerepe volt a karbantartók ösztönzőbb bérezésének és bérhelyzetük általános javulásának is. Igaza volt tehát a levélnek, amely virágzónál minősítette a gyárat. A termelési eredményeken kívül ezt az emberek jó hangulata, munkák ed v€ is igazolja. (Jellemző az is, hogy korábban évente mintegy 180 ügy szerepelt a munkaügyi döntőbizottság előtt, az idén eddig mindössze nyolc panasz akadt.) Persze, mindez nem jelenti azt, hogy a gyáregységben már megszűntek a gondok. Az öltözők-fürdők még meglehetősen zsúfoltak, a vízellátás sem zavartalan. Igen zajosak az automatagépek, amin valamilyen formában változtatni kell. Kisebb kézidarukat kell a munkahelyekre beszerezni az anyagmozgatók munkájának segítésére. Ilyen, s hasonló bejegyzések szerepelek az igazgató emlékeztetőjében. Az orvoslás az anyagi lehetőségeken múlik. Véleményünk szerint ezt is megteremtik, hiszen a gyáregység valamennyi dolgozója, köztük 83 szocialista brigád is ezen munkálkodik. Taray László Először láttak üzemet Az igazgató a munkásokról Megteremtik a lehetőséget Miért a sérült?AZ ORSZÁGOS STATISZTIKÁK szerint a balesetek 90 százalékáért a sérült a felelős. A helyiiparban, ahogyan a HVDSZ elnöksége megállapította, valamivel kedvezőbb, 80 százalékos az arány. Kedvezőbb, azaz: reálisabb. Több köze van az igazsághoz. De még mindig távol áll tőle. A statisztika azonban csak tükör. Annak következménye, hogy az üzemekben — tisztelet a kivételnek — nem a baleset okát, hanem a felelősség elkenésének legkevésbé feltűnő módját kutatják, így kerül a baleseti jegyzőkönyv megfelelő rovatába a sérült neve. És ennek tulajdonítható a baleseti kártérítések még mindig megdöbbentően alacsony aránya. A HVDSZ — ezúttal három megyében vizsgálva — megállapította, hogy a sérültek alig húsz százaléka kap kártérítést. NAGYOBB BAJ AZONBAN, hogy többen nem is igénylik. És ebben ludas a már említett „oknyomozás”. Mert — ahogyan a szakszervezet Csongrád megyei titkára mondta — már az első, helyszíni szemlék a sérült felelősségének dokumentálására irányulnak. Méghozzá — hangsúlyozta — hallatlanul kifinomult módszerekkel. A paragrafusokban többnyire járatlan munkás pedig nem szívesen húz ujjat feletteseivel. Viszolyog a munkaügyi vitától is. Még inkább vonakodik bírói útra terelni a dolgot. Ez érthető. De mivel magyarázható az üzemi vezetők viselkedése? Bármilyen furcsán hangzik, részben szintén járatlansággal. Értetlenséggel: sokan képtelenek felfogni, hogy a vállalat felelőssége vétkesség nélkül is fennáll. Magyarán: akkor is fizetnie kell a kártérítést, ha semmiféle mulasztás nem terheli a balesetért. Másrészt gazdasági eredményeiket féltik a törvényes következmények viselésétől. Segélyt ajánlgatva, a közösség érdekeire, az év végi részesedésre hivatkozva igyekeznek elhárítani a jogos igényeket. SAJNOS — SIKERREL — a vizsgálat tanúsága szerint. — Amiben közrejátszik a helyi szakszervezeti fórumok tehetetlensége, megalkuvása is. És ha sokszor nem is vesznek részt a baleset jegyzőkönyvezésében — ami önmagában is hiba —, passzivitásukkal is közreműködnek a felelősség kétes értékű megalapításában. Egészen pontosan: a sérültre kenésében. Ami nemcsak a jogos kárigények elháríthatóságát vonja maga után. Hanem — és ez a főveszély — megakadályozza a baleset igazi okának feltárását. És megszüntetését Lukács Méri. Észak-Afrika térképe a falon, diavetítő az asztalon. Dr. Balla György TIT-előadó földrajzi előadást tart. A hallgatóság zöme volt alkoholista. A helyszín a XVI. kerületi Alkoholmentes Klub (Rákosszentmihály, Csömöri út 222.). Az utcanév akár jelkép is lehetne! Másik jelkép, hogy a volt alkoholisták a régen itt működő Mosolygó Antal Ifjúsági Klub „társbérlői". S amióta ide járnak, mosolygósabb az életük. Italbolt helyett — Attól, hogy a kocsmai helyett itt emberibb közösségre találtak ... — mondja Martin Imréné, a XVI. kerületi Alkoholistákat Gondozó Intézet vezetője, aki e klubot épp egy esztendővel ezelőtt megszervezte. — Hogyan merült fel e gondolat? — Úgy, hogy sok elvonókúrás a kezelés után is a gondozóban maradt, mert az italbolt helyett nem volt hova menniük Engedtem hát, hogy egy ideig ott társalogjanak és elmeséljék nekem életük baját-baját, így jöttem rá, hogy nekik efféle klub kellene. Kolléganőjével, Tóta Józsefnével a tanácstól egy 4X4 méteres helyiséget szereztek. Ezt azonban három hónap alatt kinőtték. Aztán újabb tanácsi segítséggel a mostani több helyiséges, klubba társulhattak. Ehhez a Magyar Vöröskereszt alkoholizmus elleni bizottságától rádiót, tv-t, lemezjátszót, magnót kaptak, majd a bizottságtól és a vegyipari szakszervezettől 300 kötetes könyvtárat. És a legfrissebb, 20 000 forint értékű adományuk: teljes fotólabor, fényképező-, filmfelvevő- és vetítőgép, továbbá előhívó berendezés. Az utóbbihoz a napokban készül el a sötétkamra. Mindez sokféle elfoglaltságot nyújt a klubtagoknak. Emellett kezdettől ismeretterjesztő előadásokat, műsoros esteket, kirándulásokat és futballmeccs-látogatásokat szerveztünk. Sőt, még énekkart és német nyelvtanfolyamot is. Mindjárt be is mutat Bors János nyugalmazott gimnáziumi tanárnak, aki maga is egy a gyógyultak közül és szerény tiszteletenért vállalta a nyelvtanítást. Emellett a klub egyik aktivistája. Az egyéves évforduló taggyűlésére ő készítette el az eddigi tevékenység mérlegét. Pártoló tagok — jelenleg — mondta — a klubtagság 40 volt alkoholistából és 35 pártoló tagból áll. Hetenként kedden és csütörtökön van összejövetelünk, ezeken a tagság 60—70 százaléka rendszeresen, havonta egyszer-kétszer pedig majdnem mindenki megjelenik. A klub volt alkoholistái és pártoló tagjai közt munkások, parasztok és értelmiségiek egyaránt találhatók. — Kik a pártoló tagok és mi a szerepük? — Részben hozzátartozók — válaszolt Martinná, azaz Panni nővér —, részben társadalmi aktivisták, akik segítik a volt alkoholisták újbóli beilleszkedését az életbe. Az ő jelenlétük nagyon fontos, ők képviselik az egészséges társadalmi környezetet. A pártoló tagság — szerintem — gyógyító környezet is. Az ország öt ilyen klubja közül — így hallottam — jelenleg ez a legjobb, éppen a pártfogók révén! — Nekik is szerepük van abban — veszi át a szót ismét Bors János tanár —, hogy a gyógyuló alkoholisták különösen igénylik az olyan orvosi, pszichiátriai előadásokat, amelyek az akaraterő fejlesztésével és az iszákosság okozta betegségekkel foglalkoznak. A klub jó hatását bizonyítja, hogy az a néhány visszaeső, akit régi, felelőtlen ivócimborái ismét megpróbáltak a féldecik és a fröccsök züllesztő mámorába rántani, hamarosan újból közénk jött, de már szégyenkezve. Közben vége az előadásnak, másokkal is beszélhetek. Juhász Mihály kubikos (ötven körüli) elmondja, hogy az alkoholizmus miatt borult fel már korán a házassága. Ide élettársával jár, aki szintén sokat kínlódott vele. — De amióta e klubba jár — jegyzi meg az aszszony — tényleg leszokott az ivászatról. Most már havonta csak egy-egy korsó sört iszik. — Amióta kigyógyultam a bajomból — szól ismét a férfi —, más embernek érzem magam és anyagilag is rendbejöttem ... — Most még az arca is simább — folytatja az asszony —, és hetenként egyszer-kétszer idejövünk valamilyen előadásra és társasjátékra, én pedig még németórára is. Aztán részt vettünk már mátrai, visegrádi kirándulásokon. Annyira jó itt mindkettőnknek, hogy még a tagdíjat is hónapokra előre kifizettük. Kapcsolat a munkahellyel A hasonló korú N. L. autószerelő, aki arra kér, hogy nevét ne írjuk ki, a klub dicséretét súlyos családi helyzetével keveri. Már három nagy gyermeke van, és korábbi iszákossága miatt az ő házassága is felbomlott. De azt különösen fájlalja, hogy felesége épp akkor vált el tőle, amikor már a gyógyulás útjára lépett és tagja lett a klubnak. Ráadásul a gyermekeit is teljesen elidegenítette apjuktól. Pedig Panni nővér is felkereste, hogy visszatartsa a válástól, de már nem lehetett. Örvendetes, hogy néhány klubtaggal már a munkatársak, olykor a főnökök is úgy törődnek, mint afféle pártoló kültagok. Panni nővér elmondta: a Fémöntő Ktsz egyik művezetője még azt is vállalja, hogy a náluk dolgozó és a még kezelés alatt álló klubtagnak — ilyenek is vannak — személyesen adja oda az előírt napi tablettát. Egyikmásik üzemből pedig a visszaesés veszélyét jelzik. Dr. Bonta Mihály, az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság titkárságának vezetője minderről azt mondja: " Még sok ilyen klub kellene, mert a pártoló tagság révén az utógondozás sajátos klubterápiája alakítható ki. De e lehetőséggel főleg helyiségproblémák miatt még nem tudnak kellően élni. A művelődési házak ilyen célra nem szívesen adnak helyet, s nem is nagyon alkalmasak rá. Miért? Hiszen ez esetben már volt alkoholistákról van szó. És a művelődési házak jó része nincs kellően kihasználva. Igenis meg kellene oldani, hogy ahol csak lehet, az ilyen sajátos klubok szintén helyet kapjanak. Szenes Imre KLUBTERÁPIA Egykori iszákosok között... NÉPSZAVA 97 éves építőmunkás Debrecen új díszpolgára Kedden Debrecenben, a városi pártbizottság nagytermében, ünnepélyes keretek között, a város díszpolgárává avatták Labancz András 97 éves nyugdíjas építőmunkást. A díszpolgári oklevelet dr. Ács István, Debrecen megyei város tanácsának elnöke adta át. Az ünnepségen részt vett Somogyi Miklós, az MSZMP KB tagja, a SZOT számvizsgáló bizottságának elnöke, aki az ünnepi eseményen felolvasta Kádár János üdvözlő levelét. Jelen volt Karakas László, az MSZMP KB tagja, a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság első titkára, Gyöngyössi István, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, dr. Szilágyi Gábor, a városi pártbizottság első titkára, Barta Árpádné, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára. Az ajtón kikopott a fogantyú környéke. Ha meghúzod, bent kolomp szól. Csengő a század elejéről ... Egy kis öregembert ébreszt. Egy embert, akit — most már tudom — ebben a században másféle hangok, különös szavak ébresztgettek. Kilencvenhét esztendő visszapergetésére vállalkoztunk a debreceni öreg házban. Pontosan ennyi esztendős Laboncz András. Parasztingén a felső goend is csukva, zakóban, kockás sálban üldögél a meleg szobában, kalapban. Arca egészségesen piros, bajusza fehér, esendő öregségének jelképét, a hangerősítőt zavartan illeszti a füléhez. — 1874. november 29-én születtem, Debrecenben, az olajütőben. Apám városi hajdú volt, azt akarta, legyen mesterségem. Hat elemit jártam, aztán csizmadiainasnak adtak. Kutya egy sorsom volt. Négy mesterhez is elvitt az anyám, de olyan durván bántak velem, hogy a végén megszöktem. Kőműves akartam lenni. Elszegődtem, így majd négy évig voltam tanonc. De ezt a szakmát már jobban szerettem. Házakat építettünk. Házakat. Pöffeszkedő emeleteket, díszes reliefeket, szigorú bankot, tágas múzeumot, szürke kaszárnyát. Nincs száma a házaknak az elfolyó évek tengerében, mennyisége a tégláknak, amelyeket évek hosszú során egymásra rakott Labancz András. Csak egyes helyekre emlékszik: a Thaly Kálmán utca sarka, a vaskereskedés, a Sesztina-ház teteje, az egyetem. Aztán a városok: Debrecen, Szolnok, Budapest, Szatmárnémeti, Esztergom, Nagyvárad, Fiume, Budapest. Örök körforgásban gyalog, vonaton. Labancz András korán engedett a hívásnak. Pesten a szobatársai, a szervezett építőmunkások elvitték a Körbe. Ott volt a munkanélküliek gyűlésén az „Örömvölgy” kávéházban, a tüntetésen, ahol a munkások köveitől kihullottak az Andrássy úti ablakok. Velük menetelt 1895-ben a nevezetes május elsején, részt vett az első debreceni sztrájkban, s először érezte a sikert, a közösségi összefogás erejét. Már 1901-ben a szociáldemokrata párt debreceni szervezetének elnöke, 1906-ban az építők szakszervezete debreceni elnökének választották meg. A Tanácsköztársaság idején a város közellátási, politikai megbízottja. — Börtönben is ültem, a fehérterror idején. Szemünk láttára kínozták Corvin Ottót, ott találkoztam Bokányi Dezsővel. Éhező, rongyos gyerekeimet akkor hozta a feleségem Pestre, mert Debrecenben kilakoltatták őket a házunkból. Sajnos, egyik kislányomebben az időben halt meg tüdőgyulladásban. A falról furcsa, talán rég halott katonák néznek velünk farkasszemet. Köztük egy csinos huszár, ki most csendben mesél nekem. Tekintete már nyugodt, mosolya bölcs, mint általában a nagyon öreg, sokat tapasztalt embereké. A megpróbáltatás nem vette el kedvét, 1922-ben ismét a mozgalomban találjuk — az építők szakszervezetének elnöke Debrecenben, aztán a szociáldemokrata párt elnökének választották meg. A felszabadulás után a nemzeti bizottság tagja, a szakszervezeti bizottság elnöke, 1950-től pedig a nyugdíjas csoport elnökeként tevékenykedett Hányszor érett meg a nyugalomra? Hányszor érdemelte volna meg a pihenés nyugodt pillanatait? Nagyon sokszor. De nem vállalta. Még 70 évesen is tetőkre mászott 70 éves koráig egy pillanatra sem engedte el a szerszámot. Nyolcvanévesen még szervez, ügyködik, a megismert és segítségre váró emberek millió baját hurcolja haza, barackfákat rejtő aprócska házába. Még négy éve is tanácstag volt járdáért, vízért, igazságért talpalt Tenyere alatt fényesre kopott a bot markolata Gyengülő szeme előtt ugrálnak a betűk, nem olvashat. Nem olvashat, nem írhat, és ez bántja a legjobban. Lapjait a Naplót a Népszabadságot és a Népszavát a lánya olvassa fel. Emlékezéseit dossziék takarják, a debreceni munkásmozgalom történetéért, az összegyűjtött dokumentumokért, a pártbizottság köszönő, dicsérő levelét is őrzi. Lánya és fia, Gizella és Imre vigyáz rá féltő szeretettel. A kályha mögött kinyitnak egy ajtót. Apró ember termetére szabott sötét ünneplőt hoz ki Gizi néni. A vékony szöveten kitüntetések, a sok közül a legkitüntetőbbek: a Munka Vörös Zászló Érdemrendje, Tanácsköztársasági Emlékérem, Szocialista Hazáért Érdemrend, Felszabadulási Emlékérem. Fent a falon is díszes keretben kitüntetések. Mától még egyet melléjük tehet. Talán a legszebbet. A szülőváros, Debrecen díszpolgárának kitüntető címét. Jakab Ágnes 3