Népszava, 1973. június (101. évfolyam, 126-151. sz.)
1973-06-01 / 126. szám
1973. június 1. Lehet-e hiánycikk a selejt? — Bizony bonyolult és fogas kérdésekre is választ kell adniuk a LAMPART Zománcipari Művek szakszervezeti vezető testületeinek — mondja Rácz István, a vszt titkára. A közelmúltban a budafoki gyár egyik munkatársa kifogásolta levelében: kisegítő munkára tették, mert anyaghiány miatt állt a szalag, s erre az időre órabérének csupán 80 százalékát számolták el. A bérbizottság megállapította: a sérelem annak ellenére jogos, hogy bérét a kollektív szerződés szerint számfejtettek. A hiba a kollektív szerződésben volt, amelyet módosítottak is, ezentúl szigorúan átlagbért számolnak el annak, aki önhibáján kívül nem a beosztásában dolgozik. A márciusi központi bérfejlesztés több korábbi feszültséget feloldott. Összességében kedvező hatású volt a nagyvállalat minden gyárában. A Vegyipari Gépgyárban a kiemelésben dolgozó művezetők béremelése nyomán mégis sajátos ellentmondás támadt. Több művezető bére magasabb lett, mint a technológusi, fejlesztői munkakörben dolgozó képzettebb technikusoké, sőt mérnököké. J’s bár senki sem vitatja, hogy 10—20 ember munkáját megszervezni, személyes gondjaival törődni, a tervet hónapról hónapra „hozni” felelősségteljes feladat, de 4 szaktudást is honorálni kell. ds kiderült, hogy lehet is. A vállalati szakszervezeti bizottság derítette ki, hogy a szóban forgó gyárban nem éltek a vállalati bérfejlesztés lehetőségével. Ezért arra ösztönzik a Vegyipari Gépgyár vezetőit, nyúljanak bátrabban ahhoz a tartalékhoz, amely saját erőből az alkalmazottak számára jut. Az is előfordul persze, hogy valamilyen követelésre nemet kell mondani. A közelmúltban a vezérigazgatóságon dolgozó néhány fiatal műszaki (némelyikük még két éve sincs a cégnél) kifogásolta, hogy nem halad elég gyorsan előre a ranglétrán, hogy nem kap vezető beosztást. Kimondva, kimondatlanul az is szerepelt érveik között, hogy „mindenki léphetne egyet”, ha a nyugdíj korhatárt elért vezető szakembereket nyugdíjaznák ... Az elégedetlenkedőket le kellett csilapítani. Hiszen a fiatalokkal azonos beosztásban is dolgoznak évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakemberek. A türelmetlenség tehát nem indokolt, és ebben az esetben nem is valami humánus megnyilvánulás. — Olyan téma is van — folytatja Rácz István —, amiben a Zománcipari Művek egyik gyárának kollektívája az egész vállalattal, sőt népgazdasági, össztársadalmi érdekekkel is szembekerült. A fürdőkádgyártás a kecskeméti gyár profilja. Hosszú évek óta veszteséggel dolgoznak. A 60-as évek végén korszerűsítették a technológiát. Korábban nehéz fizikai munkával öntötték, formázták a kádakat, most termelékeny félautomata gépsor mellett lányok, asszonyok dolgoznak, jóformán csak gombokat kell nyomogatniuk. De hiba csúszott a számításba, amikor a rekonstrukciót tervezték és a termelői árakat kalkulálták. Eredetileg évi 230 ezer darabos termelést terveztek, de csak 20 százalékkal kevesebbet sikerült elérniük. A csaknem 300 milliós beruházás jelentősen megnövelte a gyár állóeszköz-állományát, ráadásul az alapanyag egy részét évről évre drágábban kénytelenek importálni. Ma már 300 ezer darabos termelés mellett lenne csak kifizetődő a munka. A kecskeméti munkások, munkásasszonyok becsületesen dolgoznak, helyes-e, ha árpolitikai megfontolások, tervezési hibák miatt elesnek a megérdemelt munka jutalmától, a nyereségtől? Korábban szenvedélyes vitákat kavart a kecskeméti gyáregység ügye. Az 1972. évi nyereségrészesedés elosztásakor azonban a vszt ülésén senki nem szólalt fel „ellenük”. Mindenki arra szavazott, hogy — ha nem is a vállalati átlagot jelentő 17 — legalább 12 nap nyereségrészesedést fizessenek Kecskeméten is. Úgy találták igazságosnak, annak ellenére, hogy ezt a többi öt üzem dolgozóinak kellett előteremtenie. A Zománcipari Művek munkásai, alkalmazottai között sok a nő. Hagyományos „vívmány” a vállalatnál, hogy az ötödosztályúnak minősített hibás konyhai edényeket kedvezményesen, darabonként 19 forintért vásárolhatják meg az erre kijelölt boltban. Néhány évvel ezelőtt még volt miből válogatniuk. (1969-ben 30 milliós veszteség érte a LAMPART-ot a selejtes termékek miatt.) A minőség javításáért vívott sikeres küzdelem eredményeként ma már egyre inkább „hiánycikk” a hibás edény. A gyárban sokan elégedetlenkednek emiatt, mert nem kapnak a remélt mennyiségben és választékban olcsóbb lábasokat, fazekakat. De ami bosszantó egy zománcgyári takarékos háziasszonynak, az jó az összes többinek. A vállalatnak és a népgazdaságnak is. Nem beszélve arról, hogy a Zománcipari Művek dolgozó asszonyai is jobban járnak, hiszen amikor „bőven volt” selejt, semmi, vagy — a tartalékalapból — minimális részesedést kaptak. De — ahogyan Rácz István mondja — szerencsére egyre többen és egyre világosabban értik: nem éri meg egy — akár zománcozott — tál lencséért sem eladni az igazi jussunkat. Valachi Anna Béke jelvényes vájár A közös erőfeszítés jutalma Neve: Haszon Sándor. Kora: 27 év. Foglalkozása: vájár. Családi állapota: nős. Munkahelye: Tatabánya, XIIa. akna. Társadalmi munkája: a tatabánya-újtelepi népfrontbizottság titkára, a Komárom megyei népfrontbizottság alelnöke. Ennyit tudtunk róla, amikor a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában átvette a békemozgalom kitüntető jelvényét. Aztán az is kiderült, hogy miért kapta a megtisztelő elismerést. A fárasztó napi munka után rendszerint a bányában hallott panaszok orvoslásán fáradozik a lakóterületen. A vezetése alatt álló népfrontbizottsági körzet egy része szanálásra ítélt terület. Szinte nincs nap, hogy a lakók ne érdeklődnének, mikor kezdődik a bontás, hol kapnak új lakást. A számos azonos jellegű kérdésre a népfront fórumán válaszolnak. Az illetékes tanácstag és a szénbányák lakásügyi csoportvezetője tájékoztatták a lakosságot. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy 250 részvevője volt a konzultációnak. Igen népszerűek a nemzetközi helyzet és a békemozgalom időszerű kérdéseiről tartott előadások is, amelyek iránt a környék németajkú lakossága is érdeklődik. A fiatal népfronttitkár vonzza a többi fiatalt is: a népfrontbizottsági tagok 40 százaléka 30 éven aluli. Jó szóval és ügyes szervezéssel elérték, hogy a nagyszabású társadalmi munkaakciókban vállvetve dolgoznak idősek és fiatalok. Az összefogás szép példája volt a város negyedszázados fennállása tiszteletére felépült ifjúsági park, valamint a jubileumi park létrehozása. Az üzem szocialista brigádjaival és más körzetek lakóival együtt szépítették a környéket az újvárosi népfrontbizottság aktivistái is. Az újonnan megalakult városi tanácstól új feladatot kaptak: a leégett síkvölgyi szanatórium újjáépítésére szervezik most az üzem dolgozóit és a terület lakóit. S ha ezzel végeznek — vagy talán még nem is végeznek —, máris újabb munkához látnak. Vajon mennyi szabad idejébe került a népfronttitkárnak, amíg elérte, hogy kevés szóval sok embert tudnak toborozni ilyen nagyszabású társadalmi akciókhoz? Éppen a megszámlálhatatlanul sok, általa végzett és szervezett társadalmi munkáért, s a töretlen lendületért kapta a megtisztelő kitüntetést. S mint ahogy a népfrontbizottság eredményeiről is többes számban beszélt — a kitüntetést is a közös erőfeszítések eredményének tartja. S hadd áruljunk el egy „családi titkot” is: nemrég vitte feleségét a szülőotthonba. Lehet, hogy azóta nacionáléja az ,,apa” kategóriájával gazdagodott ... Jó szerencsét a kis „trónörökös” fölneveléséhez? Vajda James Válaszoltak riportunkra Jobban ellenőrzik a piaci mérlegeket Az április 18-án „Egy deka a mérlegen” címmel megjelent riportunk után több levél érkezett szerkesztőségünkbe. Írásunkban szóvá tettük, hogy a kereskedelemben használt mérlegek egy része áru nélkül is félmásfél dekát mutat. Gyulaváry János soproni olvasónk levelében a többi között azt írta: „A mérleg persze sohasem a bolt kárára pontatlan — még véletlenül sem —, hanem mindig a vásárló kárára ,téved’. Szó, ami szó, én sem találkoztam még olyan mérleggel, amely kevesebbet mutatott volna...” A riportban megírtuk azt is, hogy a Tolbuhin körúti 9143-as számú húsboltban kétszeresen megkárosították a vásárlót. „Egyetértünk a cikk megállapításával — írta szerkesztőségünknek küldött levelében Biener József, a Józsefvárosi Közért Vállalat igazgatóhelyettese. — A boltvezetőnek nincs igaza, mert csak pontos mérlegen szabad árut mérni. A bolt vezetője és eladója ellen fegyelmi eljárást indítottam, de mivel a piacfelügyelő tájékoztatása szerint szabálysértési eljárást is kezdeményeztek, ezért a fegyelmi felelősségre vonás mértékét a szabálysértési határozattól függően fogom megszabni ... Kivizsgáljuk azt is, gondnokságunk miért nem intézkedett a boltvezető bejelentésére, aki közölte, hogy az üzletben több mérleg is elromlott.” A vétkesek felelősségre vonásával egyetértünk. Mégis a levélnek egy másik mondata még biztatóbb : „Egyben közöljük a T. _ Szerkesztőséggel, hogy a cikk nyomán utasítottuk ellenőrzési osztályunk munkatársait, hogy valamennyi boltban fokozottabban ellenőrizzék a mérlegeket . Riportunkat tulajdonképpen ezért írtuk meg. A különböző kereskedelmi felügyeleti szervek létszáma meglehetősen alacsony, nem győzik az ellenőrzéseket. A kereskedelmi vállalatok belső ellenőrzését kell megszigorítani ahhoz, hogy minél ritkábban károsítsák meg a vásárlókat. Befejezésül még egy gondolat: meggyőződésünk, hogy hasonló intézkedések azoknál a vállalatoknál is elkelnének, amelyek nem válaszoltak tikküitjnre. HL A. NÉPSZAVA Demográfiai fénykép az ország fővárosáról Bár a statisztikák a legtöbbször nem tartoznak az izgalmas olvasmányok közé, az a három, összesen 1800 oldalas kötet, amelyet a KSH az 1970-es népszámlálás alapA XIX. század elején a később Budapest néven egyesített három város, Pest, Buda és Óbuda, népessége alig érte el a 60 ezret, s ez a negyvenedik helyet jelentette az európai városok sorában. Az adatok jól bizonyítják, az elmúlt évtizedekben mind gyorsabban fejlődött Pest, mint Buda. A felszabadulást követően — ebben az időszakban alakult ki Nagy- Budapest is — a lakosság száma rendkívül gyorsan emelkedett. 1970. január 1-én 1 945 083 lakost írtak össze, de a budapesti „nappali” népesség eléri a 2 200 000-et is, hiszen 180—200 ezer ingázó dolgozik a fővárosban, s további tízezrek tartózkodnak itt az ország különböző részeiből. A feláramlás az 1945— 1960. közötti időszakban rendkívül erős volt, a csúcsot 1949—1952. között jegyezték fel, amikor évente átlagosan 36 ezerrel többen költöztek Budapestre, mint innen vidékre. A szocialista mezőgazdaság megerősödése, az átgondolt és helyes ipartelepítési politika, a gyorsuló urbanizáció következtében ez a belső népvándorlás a minimálisra csökkent. Sajnos, a budapesti lakosok száma még mindig csak a vándorlási nyereség alapján emelkedik, mert a születési arányszám rendkívül alacsony: 1969-ben 1000 lakosra 12 élveszületés jutott, s ez jóval az országos átlag alatt van. Ugyanakkor a megváltozott életkörülmények, a jobb egészségügyi ellátás következtében emelkedik az átlagos életkor. A statisztikai adatfelvétel időpontjában már a 60 éven felüliek aránya megközelítette a 20 százalékot. A 0—14 év közötti gyerekek száma viszont csökkent: 1960-ban 355 000, 1970-ben csak 277 000 volt. Ján, a napokban jelentetett meg, felér egy sokrétű történelemkutatással, íziámfényképet ad Budapest jelenéről és múltjáról. A házas nők 77 százaléka szült gyermeket — divat az „egyke”. 100 házas nőre Budapesten átlagosan 139 élve született gyerek jut, ez a vidéki átlagnál 76-tal kevesebb. A férfiak 68,7, a nők 56,9 százaléka él házasságban — mivel a nők átlagos életkora magasabb, rendkívül sok az özvegy. Magas a házasodási arány, ugyanakkor sok a válás is: egy évtized alatt 68 000 házasságot bontottak fel Valamelyest mérséklődött anőtöbbség: 1000 férfire, 1155 nő jut. A társadalmi változások egyik tükre az iskolázottság alakulása. A 15 évesnél idősebb lakosok 68 százaléka legalább az általános iskola 8 osztályát elvégezte, a 18 évnél idősebbek 29 százaléka érettségivel, a 25 éven felüliek 9 százaléka felsőfokú oklevéllel rendelkezik. Még kedvezőbb a kép, ha a felszabadulást követően iskolába lépők — ma 25 —29 évesek — helyzetét vizsgáljuk: 90 százalékuk az általános iskolát elvégezte, 43 százalék érettségi bizonyítványt, 12 százalék pedig felsőfokú tanintézeti oklevelet szerzett. A 130 000 budapesti diplomás közül 25 000 1970. január 1-én 30 évnél fiatalabb volt. A II. József-féle népszámlálástól a felszabó-Budapesten egy négyzetkilométerre átlagosan 3704 lakos jut. Ez azt jelenti, hogy a főváros népsűrűsége a megyei városok átlagát hatszorosan, a többi városét pedig 16- szorosan múlja felül. A népesség eloszlása renddulásig minden statisztika beszámol a munkanélküliségről 1949 és 1970 között az aktív keresők száma 411 ezerről 1 073 394-re emelkedett és így a foglalkoztatottság teljesnek mondható A legszembetűnőbben az aktív dolgozó nők száma növekedett: 1920--1, mindössze 194 75 " 1970-ben pedig már ,1 mint 516 ezren doig... Csak az utóbbi egy évtizedben 12 százalékkal emelkedett a dolgozó nők száma. A foglalkozási változások sok mindenről számot adnak: aszakmák közül vezetnek a lakatosok — 38 818-at írtak össze —, 30 179 gépkocsivezető van, egyre több a villanyszerelő, a híradástechnikai műszerész, az esztergályos, ugyanakkor néhány szakma, így a kovács, fuváros, kocsis háttérbe szorult, néhány mesterség pedig „kihalt”. kívül eltérő, s ebből adódik, hogy a népsűrűség elsősorban a külső, falusias jellegű kerületekben alacsony — például a XVII-ben 913,8, — a belsőkben pedig túlzsúfoltság van, a legmagasabb a VlI-ben, 54 866 ember él így négyzetkilométeren. Budapest területének 77 százalékán a lakosság 42 százaléka él. A kerületek fejlődése elsősorban a lakásépítésektől függ. A legnépesebb kerület a XI., 151 828 lakossal. Ez érthető is, hiszen csak az új kelenföldi lakótelepen annyian élnek, mint egy közepes nagyságú vidéki városban. A rangsorban 147 997 lakossal a XIII., majd 135 042-vel a XIV., és 134 386-tal a VIII. kerület következik. Budapesten az elmúlt évszázad során a lakásállomány közel kilencszeresére növekedett, 1970. január 1-én összesen 627 841 bérleményt írtak össze. A második világháborút követően csak az újjáépítésre futotta erőnkből, 1949—1959 között évente átlagosan 6700-zal, az 1960-as évtizedet követően pedig évente átlagosan 9200-zal gyarapodott a lakásadomány. Bár az új építkezések következtében az összetétel sokat javult, az örökség szegényes, hiszen a háború előtt főleg bérkaszárnyákat építettek, komfort nélküli egyszobás lakásokkal. A lakások 49 százaléka még mindig egyszobás, s a háromszobások aránya alig haladja meg a 12,7 százalékot. Jelentősen javult a közművesítettség : a lakások 99,6 százalékában ,van villany, 84,7 százalékában pedig vízvezeték, s egyre fokozottabban alkalmazzák a korszerű tüzelési módokat, mindenekelőtt a táv-, a központi ■ ,és a gázfűtést. Több mint 100 000 család vár lakásra, ennek ellenére a számok azt bizonyítják, hogy a helyzet javult: 1949- ben 100 lakásra átlagosan 331, 1970-ben 303 lakó jutott. Moldován Tamás Napközben több mint 2 200 0C0-en tartózkodnak Budapesten ! Magasabb iskolázottság, teljes foglalkoztatottság Népsűrűség, lakásépítés Légből kapott riportalany Égi mezőgazdász Az AN 2-es repülőgép a hortobágyi, sziken megrázza magát, propellerei szédült forgásba kezdenek, s a gép pilótájával, Madarasi Pállal a levegőbe emelkedik. „1960-ban, amikor idekerültem az akkori Repülőgépes Növényvédelmi Állomáshoz, többen cukkoltak: jó kis hecc, amikor a vadászrepülő trágyát szór. Nem érdekelt a szöveg. Aki szereti a repülést, annak teljesen mindegy, milyen gépen száll föl. Ilyenkor, a nyári mezőgazdasági csúcsban, a nagy hajtásban előfordul, hogy megundorodom a géptől. Rá se tudok nézni. Aztán eltelik három hét, és mindegy, hogy mit adnak alám, csak repülhessek.. . A műszerek a földön sem halottak. A kerek üveglapok mögött fehér mutatók járják táncukat. Aztán a gép nekilódul, a botkormány lassan megmozdul. „Először most fölhúzok, aztán visszaereszkedem a táblára. Másfél méterre a gabona fölé. Nem többre és nem kevesebbre. A gyomirtó például nem mehet át a másik táblára, mert esetleg oda mást vetettek, amit a permet kiirt. Ilyenkor aztán pert akasztanak a vállalat nyakába, és a repülő is megkapja a magáét... Azt mondják, a mezőgazdasági repülés veszélyességében a berepülő pilótákéhoz hasonló. Képzelje csak el, amikor például rizstáblán dolgozunk, jó ha egy méterre húzunk el ru gát fölött Egy pillanat élés a zuhanáshoz-.” A kabinban 50 fokos a hőség. A munka mechanikus. Fel, le a tábla fölé, újra fel, fordulás, és ez ismétlődik megállás nélkül. „Embere válogatja, ki meddig bírja a hajnali kelést, a naponta többször ismétlődő startiszt, az állandó idegfeszültséget. Mindig a legtökéletesebb fizikai és pszichikai állapotban kellene felszállni. Paradoxon, hogy kellene. A feszültséget valahol le kell vezetni. Van, aki festeget, a másik szobrászkodik, vagy villanyvasutat bütyköl magának. A kívülállók azt mondják, nem vagyunk normális emberek. Ebből csak anynyi igaz, hogy nem élünk normálisan. Mondhatnám, ezt meg is fizetik. Jó hónapban 10 000 is összejön. Attól függ, hány hektárt terítek be permettel, műtrágyával. Nem olyan régen még belementem a veszélyes helyzetekbe is, amiért megbillenthettek volna: éjszaka jelzőtűznél repültem, és az engedé-lyezett felszállásoknál is jóval többet csináltam. Ma már nem hajt annyira a pénz...” A balatoni borvidéken tavaly a permetezés után kiszámították, hogy a gazdaság a repülőgépes növényvédelemmel egy év alatt több millió forintot nyert. .Emlékszem, 1962-ben, amikor először jöttem az egyik tsz-hez, az elnök maga rakta ki a fogadóhelyen homokból a T betűt. Az iskolásgyerekeket is kivezényelték fogadásunkra, a tanító beszédet tartott, és minden leszállás után tálcán hozták a kabinba a szendvicset és a frissítőt. Ma már természetes a jelenlétünk. Mi magunk is mezőgazdászok lettünk, és a tsz a napi lehetőségei szerint csurrant-cseppent a pilótának. És szépen egymás után a mezőn telnek el az évek. Januártól márciusig: a tavaszi fejtrágyázás, április közepétől májusig a vegyszeres gyomirtás, aztán azuborkaszezon: a len, a kender, a kukorica és a répa. Porzás, lombtalanítás, kártevők elleni védekezés. Majd az őszi trágyázás, és a kukorica-előkészítés.” ) A gép gyomra kiürül, utánpótlásért a földre száll. Markos legények lapátolják a műtrágyát. A szerelő, akivel a pilóta egy brigádban dolgozik, a motoron igazít valamit. Aztán hirtelen szél támad. Amíg el nem csendesedik, tilos a felszállás. „Sohasem féltem a levegőben, nincs is ott idő rá. Azt hiszem, minket csak az orvos és a műszer rémiszthet meg. Az alkalmassági vizsgálat. Az, hogy egyszer azt mondják: vége, kispajtás, többet nem mehetsz fel. Hogy velem mi lenne? össze tudna törni, szavamra, össze. Nincs közülünk olyan, aki erre ne gondolna. A repülő előbb tudja, mint a műszer, hogy abba kell hagynia. Ezt megérzi az ember. Ahhoz kell erő, hogy ezt az érzést tudomásul vegye ember...” MIMAMi