Népszava, 1979. augusztus (107. évfolyam, 178-203. sz.)
1979-08-01 / 178. szám
1979. augusztus 1 Tyúkodról, Rakamazról érkezik a zöldbab, uborka HADÜZENET MINDEN GÉPÁLLÁSNAK Első tapasztalatom a Nyíregyházi Konzervgyárban: itt most nem rokonszenveznek a sétáló vendéggel. Szinte minden gyárszegletben felharsan mögöttem egy targonca- vagy teherautókürt, jelezve, hogy a zöldbabrakomány gyorsan akar üvegbe, dobozba kerülni. Sétálni egyedül a kicsiknek van joguk — a gyári szükségóvodában. — Miért nyitottak szükségóvodát? — kérdem Czobor Sándorné szbtitkártól, az üzemi étkezdéből leválasztott teremben. — Nekünk most a főszezonban — hangzik a magyarázat — minden asszonyra szükségünk van. Ezzel szemben a városi, falusi óvodák éppen most zárnak be, a nyári tatarozások miatt. Az asszonyok kénytelenek lennének szabadságot kivenni, pont most... A gyárvezetőséggel karöltve megnyitottuk ezt az átmeneti óvodát és az asszonyok nem most mennek szabadságra. Zúdul a zöldbab, paradicsom, uborka a gyárba, amely három műszakban tartósít — éves terve szerint több mint egymilliárdos árbevétellel — nyolcezer vagon konzervárut. Csak zöldbabból napi 10—12 vagonnal küld Tyúkod, Rakamaz, Újfehértó és még tíz más község szövetkezete, állami gazdasága. Kevés lett a borsó — sok lesz a zöldbab, uborka, paradicsom — netán a paprika is? Bármenynyi is lesz — ígéri a gyár igazgatója, Rudi Béla —, a járművek nem fognak torlódni a gyárkapu előtt. Már nem kínzó gond A Nyíregyházi Konzervgyár számítógéppel irányítja — vetéstől betakarításig — a zöldborsótermelést, a jövőben gépi beavatkozásra kerül sor a zöldbab termesztésénél is. Mégsem a számítógépet, hanem a gyár és szakszervezeti vezetést dicsérik a városi pártbizottságon, elsősorban amiatt, hogy a két és fél ezer dolgozó létszám szilárd, munkaerő miatt nincs szükségállapot ... — Pedig most lehetne — célzok a zöldségáradatra. — Ha a létszámra gondol — vélekedik Czoborné titkárasszony —, új munkaerőt mindig szívesen fogadunk, de azért ez a gond már nem kínoz bennünket. Köszönhető ez a szociális erőfeszítéseinknek, mert nyírségi innen azért nem megy el, hogy máshol szebb öltözőt, jobb üzemorvosi ellátást, esetleg lakást csinálnak neki. Magabiztos a titkárasszony. Később belátom — jogosan. Ne beszéljünk öltözőkről, fürdőkről — enélkül nem gyár már a gyár Nyírségben sem. De itt az szb addig ,,tartotta" az üzemegészségügyet a vezetőség asztalán — mígnem, most a belgyógyászati rendelő után ajtót nyit majd a nőgyógyászat és a fogorvosi szakrendelő is. Az üdültetésről se szóljunk, meg a két új autóbuszról sem, amelynek egyikével nemrég a „gyesen’ levő kismamákat vitték kirándulni. Konzerves asszony — Nekünk háromszázasszonyunk van gyesen — mondja Czoborné, de nem tudom hangsúlyából kiérezni, büszke erre, avagy panaszként említi. — Kiépítettünk egy szakszervezeti aktívahálózatot és szinte minden gyesen levő kismamával élő a kapcsolatunk. Asszonyok mennek — munka után, fáradtan, gondokkal, szatyrokkal terhelve — asszonyokhoz, kismamákhoz, gyárról, célokról, munkatársakról hírt vinni. Lélekmelegítőbb aktívavállalkozásról mostanában nem is hallottam. Hogy menynyire nem könnyű a „konzerves asszonyok’ (nyíregyházi foglalkozásnév) sorsa, bizonyítékut Hajdú Árpádné alkuja kikötötte az üzemben hogy öt percig kérdezhetem. — Tavaly — sóhajt Hajdúné — hét vasárnapunkat vitte el tu ipar. — És az idén? — Ezt majd őssze kérdezze meg. A vasárnapért dupla fizetést kapunk. Ennek örülünk viszont, ha mondjuk vasárnap este tízkor végzünk egy műszakkal könnyen megeshet, hogy hétfőn reggel hatkor kezdődik a másik. Végül csak két percig beszélgettünk. Hajdúm három perccel adósom majd faggatom máskor ha készen lesznek a háromszáz vagon zöldbab a két és fél ezer vagon paradicsom és ki tudja hány ezer vagon uborka feldolgozásával. Várható riport, de nem várhat a termelő gépsor... Különben is, amint látón a faliújságjukon, a nyíregyházi konzervesek hadat üzentek minden olyan gépállásnak, ami műszaki okok miatt, három percnél tovább tarthat. A sláger: az almasűrítmény Czoborné titkárasszony újabb fejezetet nyit a jegyzetemben azzal, hogy elmondja, gyári, szakszervezeti kezdeményezésre munkáslakásokat is építenek az igényjogosultaknak. Évi hat, félkész kétszobás összkomfortot. — De miért építik csupán félig készre? — A kényszerhelyzet miatt — mondja. — Mi csak a saját kőművesbrigádunkkal rendelkezünk mint kivitelezőkkel. Ezzel elsősorban az üzemi munkát végezzük el és gyárat építünk. Mint például Vaján, az almafeldolgozót. Annyira futja az építő erőfeszítéseinkből, hogy tető alá tudunk hozni öt-hat lakást. De sajnos az építkezés belső — burkoló, villanyszerelő, mázoló stb. — munkálatai a dolgozókra hárulnak. Azonban még így sem tudjuk a lakásigényeket kielégíteni. Szó esett róla, hát tessék: Vaja község 109 millió forintos beruházással új, a Nyíregyházi Konzervgyárhoz tartozó p almasűrítményt készítő kisüzemet kapott. Gyár adta az építkezési és felszerelési költség hetven százalékát, a többit tizenegy termelőszövetkezet fizette. A tőkés piacon manapság nagy sláger az almasűtmény. Szívesen veszik, üdítő italt, pezsgőt, bort, koktélt készítenek belőle. Ez évben esetleg már hét és fél ezer vagon almát dolgoznak fel a Nyírségben, s végre nem utazik a lének, sűrítménynek való más konzervgyárba. Burgonyaport is gyártani akar ez idén a gyár. Miközben az üzemlátogatáshoz kötelező fehér köpenyből igyekszem magamat kiszabadítani, Czobornénak eszébe jut a saját, leendő mosodájuk: sűrűbben és a Patyolatmosásnál jobb minőségben szeretnék a munkaruhákat tisztítani. — Mindennel segítjük, ha szabad így mondani, szolgáljuk a termelést — mondja Czoborné. — Elsősorban természetesen a dolgozókat, mert csak így tudjuk a termeléshez, a terveink megvalósításához a két és fél ezres gyári létszámot állandósítani. Griff Sándor Uborkaszezon egy konzervgyárban (Rédei Ferenc felvétele) NÉPSZAVA Az utolsó fényes nap A búcsúzat De Kun Béla alighogy átadta izzó hangú felhívását a távirati irodának, már szóltak az imperializmus igazi fegyverei is. A lapzártakor érkezett legújabb hírek között volt olvasható aznap a Népszavában a hadsereg-főparancsnokság vészterhes front jelentése : az intervenciós román királyi csapatok újabb támadást indítottak. Tokaj és Szolnok között több helyen átlépték a Tiszát, s nyomulnak előre. Más cikkeiben még arról írt aznap reggel az újság, hogyan érzik magukat a különvonattal balatoni nyaralásra küldött proletár-gyerekek, meg hogyan kell végrehajtani a tanácskormány lakbércsökkentési rendeletét, ám délután 3 órakor az Újvárosházán — abban a nagyteremben, amelyben most a Fővárosi Tanács ülésezik — a Központi Munkástanács ülésén sokakat megdöbbentő bejelentést tett Rónai Zoltán centrista Mindenkinek! Ezzel a drámai egyszavas címmel közölte azon a pénteki napon, a hat évtizeddel ezelőtti augusztus 1 -én a Népszava Kun Béla felhívását a világ népeihez. A tanácskormány külügyi népbiztosa a felhívásban szolidaritást, segítséget kért a népektől. Az antant imperialistái — írta Kun —, hogy a Tanács Magyarország ellen fenntartott élelmiszerblokádot, „gyermekek, aggok és nők kiéheztetését saját népeik előtt igazolhassák, azt állítják, hogy mi a fegyverszüneti feltételeket nem tartottuk volna meg ... Ismételten fölszólítottuk az antantot, hol és mikor vétettünk a fegyverszüneti szerződés ellen.. Kérdéseinket válasz nélkülhagyták ... Kifogásuk... csak puszta ürügy arra, hogy ifjú proletárállamunkat megdönthessék. Az antant kénytelen saját népességének hangulatával számolni és ezért nem kísérelhette meg, hogy bennünket fegyveres hatalommal győzzön le, a kényelmesebb fegyverhez nyúl tehát, az éhség által akar bennünket arra kényszeríteni, hogy magunkat kényre-kegyre megadjuk a kizsákmányolóknak”. belügyi népbiztoshelyettes és Kun Béla, a tanácskormány lemondásra kényszerül, helyét az antant feltételeinek megfelelő szociáldemokrataszakszervezeti kormánynak adta át. Az antant ugyanis a proletárdiktatúra válságos-kritikus órájában — amikor itthon az éhséggel, az élelmiszerhiánnyal, az ellenforradalmi szervezkedésekkel, a fronton pedig a sokszoros fegyveres túlerővel és a főtisztek egy részének árulásával kellett szembenézni " — üzenetet küldött: hajlandó Magyarországgal tárgyalni, de csak olyannal, amely élén nincs a proletárdiktatúra álláspontjára helyezkedő kormány. Kun Béla az előző napra virradó éjjel — amikor a Tanácsköztársaság vezetői a lemondási javaslatról tárgyaltak a szakszervezeti vezetőkkel — még azt ajánlotta, mozgósítsák a munkásezredeket, minden erőt összpontosítsanak az ország védelmére. Még elsején délelőtt, a kormányzótanács utolsó ülésén is a harc folytatását, a budapesti munkásezredek bevetését javasolták. Kun álláspontját támogatta a kommunista és a baloldali szociáldemokrata kormánytagok többsége, de már közülük is úgy vélekedtek jónéhányan, mint Varga Jenő: „Ne küzdjünk a végsőkig, mert az új rezsim néhány hónap múlva úgyis összeomlik, s akkor jön az új munkáshatalom.” A kormányzótanács a lemondás mellett döntött. Délután a Központi Munkástanács ülésén előbb Rónai beszélt. Hosszan és magabízóan, azt a benyomást keltve, mintha a proletárhatalom maradna, csak a kormány változna. Kun röviden és megtört, rezignált hangon szólt: „Jobban szerettem volna, ha a proletariátus a barikádokon harcol, de fölmerül a kérdés: van-e ennek az áldozatnak értelme a nemzetközi proletárforradalom szempontjából? "Ha lehet, az osztályegységet fenntartjuk, ha nem lehet, akkor más módon küzdünk, hogy újult erővel, tapasztalatokkal gazdagabban, reális körülmények között... új harcba kezdjünk a proletariátus diktatúrájáért." A munkástanács tagjai Rónait elkeseredett kifakadásokkal hallgatták. Kunt felállással, lelkes, hosszú tapssal köszöntötték. Ez a demonstráció búcsúzkodás és elszántság is volt egyben. A fővárosi munkásság képviselőinek búcsúzkodása Kun Bélától, s a proletárhatalomtól, és elszántság az új küzdelemre. .Izgalmas, mázas csempék Ultrahanggal vallatják a régmúlt idők tanúit Hosszú asztalok, megszámlálhatatlan mennyiségű kisebb-nagyobb cserépdarabbal, a falak mentén sorakozó állványokon kicsorbult üvegkelyhek, tányértöredékek. Idén több mint tíz ásatásról kerülnek ide hozzánk leletanyagok. Főként kerámia-, üveg- és csontmaradványok, megrongálódott fémtárgyak. Gondos, aprólékos munkával próbáljuk ezeket eredeti formájukba visszaállítani — kezdi a beszélgetést Somlósi Éva, az MTA Régészeti Intézete restaurátorműhelyének vezetője. — Persze, nemcsak az a célunk, hogy kiállíthatóvá tegyük a különböző korok emlékeit, amelyekre a régészek rábukkannak. Legalább olyan fontos a leletanyag tudományos feldolgozásának előkészítése is. — Mivel kezdődik a restaurátor munkája? — Talán kevesen tudják, de már az ásatásokon részt veszünk. Így az előkerült tárgyakat, ha szükséges, a helyszínen ideiglenesen konzerváljuk. Ezt elsősegélynek nevezzük. Egyébként a szakszerű csomagolás miatt is fontos, hogy ott legyünk. — Hányan dolgoznak itt a műhelyben? — Kis kollektíva a mienk. Hárman foglalkoznak kerámiával, két segédrestaurátor dolgozik a kezük alá. A fém- és üvegtárgyak az én asztalomra tartoznak. Kevésnek tűnik a létszám? A nehezebb munkáknál segítünk egymásnak, öszszeszokott, fiatal a gárda. Szinte egy időben kezdtünk itt. — Hogyan fog hozzá egyegy lelet restaurálásához? — Évszázadok során a t,m‚s*is*ii mennek a földben, hogy a korróziós réteg általában teljesen elfedi a formát, a díszítést. Kényesebb tárgyaknál ezért először röntgenfelvételeket készíttetünk, s csak ezek birtokában látok munkához. A tisztítást többféle — kémiai, elektrokémiai, mechanikus — módszerrel is végezhetem, ahogy megfelelőbbnek tartom. A legújabb eljárás az ultrahangos kezelés. Néha azonban — főként bronztárgyaknál — egységes, úgynevezett nemes patina borítja a leleteket. Az ilyen darabokat nem minden esetben tisztítjuk — ahogy mi szoktuk mondani — a fémig, hiszen önmagában is nagyon szép, s a patina tökéletesen védi a fémet. Restauráláskor a hiányokat műanyag gyantával pótoljuk. Utána következik az utókezelés: védőbevonatot viszünk fel, hogy megakadályozzuk a további korróziót. — Legutóbbi munkái közül milyen érdekesebbet említene? — A Komárom megyei Csolnokon folytatott ásatások során egy avar kori kardot találtak. Pengéje mintás kovácsolással készült — ahogy ezt az említett röntgenvizsgálattal megállapíthattam. Nagy ügyeimet és kitartást kívánt, de megérte. Még különlegesebb azonban, amin most dolgozom. A fenékpusztai feltárásokról került hozzám egy sodrony páncéling, összegyűrődött, vastag korróziós réteg borította. Tulajdonképpen egy alaktalan, 10—11 kilogramm súlyú vastömeg volt. Már nyolc hónapja dolgozom rajta. — Az eredmény? — Nem túl sok, de biztató. A kívülálló szám-3r\r-»*» l*rr»r * tűnik. Hiszen korban még mindig nem sikerült pontosan elhelyezniük a kutatóknak. Eddig a lánc- , szemek füzesi technikáját állapítottam meg. — Beszéljünk egy ki-csit a „kerámiások” munkájáról! — Gyorsan, nagy hozzáértéssel dolgoznak. Évente 200—250 darabot is megcsinálnak. Persze, ha nagyon kevés maradt meg az edényből, az nekik is sok fejtörést okoz. Hetek, hónapok telnek el, amíg analógiák és a fan- tázia segítségével, soksok rajzolgatás eredményeként megszületik a váza vagy kancsó— A restaurátornak egy kicsit művészettörténésznek, történésznek is kell lennie, de emellett rendelkezzen természettudományos ismeretekkel is — kapcsolódik a beszélgetésbe Glattfelder Lucia restaurátor, miközben éppen egy őskori tál gipszmintáját ké’szíti. — Az őskori kerámiák formagazdagsága lenyűgöző. Rendkívül sokfélék, nincs két egyforma edény. A középkoriak nagyrészt sorozatban készültek, kevés a gond velük. A kisebbekből kettőt-hármat is megcsinálok egy délelőtt. Ebből a korból talán csak a mázas, figurális kályhacsempék izgalmasak. — Fontos, hogy ,,izgalmasak” legyenek? — Természetesen, azok a munkák adják a legtöbb örömöt, amelyekkel megkínlódik az ember. A múltkor aprólékos munkával, hosszú hetek alatt összeállítottunk egy nagy őskori edényt. Mire reggel bejöttünk, a súlyától ismét darabjaira esett. Ilyenkor bőg az ember egy sort, aztán elkezdi újra... Actips ! «Vendégek” Budapesten A délután „Magyarország népéhez!” kiadott felhívásban — amelyet az antant korrektségében bízó jobboldali szociáldemokrata Peidl Gyula mint új miniszterelnök és a „szakszervezeti” kormány valamennyi tagja aláírt — még azt állt, hogy „kishitűségre nincs okunk. Erősen tartjuk a Tisza-frontot". De másnap az új kormány munkaprogramjáról nyilatkozó Ágoston Péter belügyminiszter már azt jelentette be, hogy „az antant megbízottjaival való tárgyalások eredményeképpen a román fronton az ellenségeskedések szombaton délben megszűntek”. Hétfői rendkívüli kiadásában viszont a Népszava — amely eddig az egyesített párt, a Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának reggeli hivatalos lapjaként jelent meg, most pedig ez állt a fejléc alatt: „A Magyarországi Szocialista Párt tulajdona” — már azt a hírt volt kénytelen közölni, hogy a román csapatok Budapest határáig nyomultak előre, de nem szállják meg a fővárost. A kormány a város külső területén két lovassági kaszárnyát bocsát rendelkezésükre, ahol nem megszállóként, hanem a vendégjog alapján tartózkodnak. Miközben pedig az újságnak ezt a számát egymás kezéből szedték ki az emberek, a „vendégek” mégis megszállták Budapestet, a telefonközpontokat, a Főpostát, a pályaudvarokat és a középületeket, s nyomban ki is nevezték városparancsnokká Hurban román altábornagyot, aki a Hungária Szállóban rendezte be irodáját. Igaz, közben az antant vezetői néhány tesséklássék felhívást írtak alá arról, hogy a román csapatok ne menjenek tovább, álljanak meg ott, ahol vannak, de ezt ők maguk, az aláírók sem vették komolyan. Igaz, miért is vették volna, hiszen amikor látták, hogy a tanácsrendszer „fenyegetően erősödik” Magyarországon, ők maguk irányították az eredetileg az egyik fehérgárdista orosz hadvezérnek, Gyenyikinnek szánt hadfelszerelési szállítmányt a burzsoá Románia kikötőibe. Jobb, ha nem a párizsi békekonferenciának otthont adó francia nagyhatalom mocskolja be a kezét Tanács-Magyarország megdöntésével ... Az elsején délután kiadott felhívásában még odanyilatkozott a Peidlkormány, hogy feltétlenül meg akarja óvni Magyarország népét a fehérterror pusztításától, ezért mindenki maradjon a helyén, a munkástanácsok és egyéb hatóságok — tehát a proletárdiktatúra szervei — szigorúan teljesítsék kötelességeiket. De Haubrich József hadügyminiszter, aki a közrend biztosításáért felelt, másnap már leparancsolta a házakról a vörös és nemzetiszínű lobogókat, s utasításba adta: vasárnap délig távolítsák el a falakról a tanácsrendszer összes plakátját. Peidl abban az illúzióban ringatta magát, hogy a tanácskormány rendeleteinek gyors viszszavonásával majd szalonképessé válhat az antant számára. Azonnal kiengedték a börtönökből az ellenforradalmárokat, feloszlatták a Vörös Őrséget és a forradalmi törvényszékeket, elrendelték a rendőrség és csendőrség újraszervezését, az államosított vállalatokat és házakat visszaadták volt tulajdonosaiknak, eltörölték a tanácskormány lakbércsökkentési rendeletét, s hozzáfogtak a régi földtulajdon visszaállításának előkészítéséhez. A forradalom intéze De erre már nem volt idejük. Friedrich István mátyásföldi gépgyártulajdonos nyílt ellenforradalmi fegyveres csoportja 6-án, szerdán este — a maguk számára is meglepően könnyű puccsal — levegőként tolta félre a Peidl-kormányt, hogy maga álljon a helyére. Vidéken — kiváltképpen a Dunántúl egyes részein és Észak-Magyarországon, allová a román csapatok még nem jutottak el — néhány nappal tovább élt a munkáshatalom. Az augusztus 1. után nyomban jelentkező helyi ellenforradalmi erők több kisvárosban, faluban csak súlyos fegyveres harcok árán tudták átvenni a hatalmat. így váltotta fel mindenki++ *17 eéység az első magyarprorletárdiktatúra fényes napjait. Amelyeknek fénye az évek múlásával egyre nyilvánvalóbb, egyre erősebb lett. A hősi százharminchárom nap után egy évtizeddel írta Kunfi Zsigmond: „Ha Magyarországon egyszer, a belső osztályharc vagy külső megrázkódtatás eredményeként győzelmet arat a demokrácia, az egész világ csodálkozva fogja látni, milyen mély barázdákat szántott a forradalom a magyar rögökbe. vetésének milyen sok, ma elveszettnek tűnő magva vert gyökeret a munkások és parasztok lelkében!" így lett. A felszabadulás óta eltelt csaknem három és fél évtized rá a tanú. Szathmári Gábor S