Népszava, 1987. március (115. évfolyam, 51–76. sz.)
1987-03-26 / 72. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! csütörtök, 1989. március 26. ■ 15. évfolyam, 72. szám ■arai.buforint A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA . 1 munkaidőét lap védelmében Újabb bevásárlónap: minden hónap első szombatja A belkereskedelmi államtitkár sajtótájékoztatója az üzleti nyitva tartásról Megszoktuk már, hogy az áruházakban csütörtök a bevásárlónap, este nyolcig nyitva tartanak. Az ABC- áruházakban, közértekben pénteken késő estig vásárolhatunk, a fővárosban több helyen vasárnap is kiszolgálnak, sőt, újabban még éjszaka is beszerezhetjük, ami éppen kell. Az ötnapos munkahét bevezetése óta a kereskedelemben számos intézkedést tettek a vásárlási körülmények javítására egyebek közt azzal, hogy az üzletek jelentős részénél meghosszabbították, bővítették a nyitva tartási időt. Az életkörülményeink változásai, a fogyasztói szokások átalakulása azonban újra és újra szükségessé teszik az üzleti nyitva tartási rend felülvizsgálatát, és esetleg a módosítást. Most az általános munkaidőalap védelmének érdekében a Belkereskedelmi Minisztérium ismét feladatának tartja az igényekhez jobban hozzáigazítani az üzletek nyitva tartási rendjét. A KPVDSZ-szel együttműködve kidolgozták azokat a javaslatokat, amelyek kedvezőbbé tehetik a nyiitva tartási időt a vásárlók számára. Tegnap Andrikó Miklós belkereskedelmi államtitkár a kérdésben illetékes érdekvédelmi szervek és nagyobb vállalatok képviselőivel közösen sajtótájékoztatót tartott. A nyitva tartás kedvezőbbé tételére, esetenként a bővítésére, szerkezetének javítására kétségtelenül reális a vásárlóközönség igénye — hangsúlyozták. A módosításokat mindenképpen a jelenlegi rendszerre kell alapozni, s a jól bevált módszereket, például a bevásárlónapokat, a meghosszabbított szezonális nyitva tartást feltétlen meg kell őrizni. Alapvető szempontként kell figyelembe venni az adott településen élők vásárlási szokásait, munkaidő-beosztását, a területi sajátosságokat. Az üzletek nyitva tartásának meghatározása a helyi tanácsokkal egyeztetve, a vállalatok önálló hatáskörébe tartozik. Ha növelni akarják és tudják a nyitva tartási időt — mert feltételeik megvannak hozzá —, a kereskedelemben is örvendetesnek tartott verseny eszközeként is alkalmazhatják. A Belkereskedelmi Minisztérium ajánlásai szerint az élelmiszer-kereskedelemben, elsősorban a hétfő délutáni vásárlási lehetőségeket kellene bővíteni. Részben a (Folytatás a 4. oldalon) § 1 . Ma hazánkba látogat a bolgár miniszterelnök Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására csütörtökön hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezik Georgi Atanaszov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Gáspár Sándor Varsóba utazott Gáspár Sándor, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke, a SZOT elnöke szerdán Varsóba utazott az SZVSZ Irodájának 37. ülésszakára. Munkásgyűlés az LKM-ben Munkásgyűlést tartottak szerdán délután a Lenin Kohászati Művekben. Drótos László vezérigazgató beszámolt róla, hogy az elmúlt évet veszteségmentesen zárták, s ezzel egyrészt az állami költségvetés terheit csökkentették, másrészt javították saját műszaki és bérfejlesztési lehetőségeiket is. Nagy elismeréssel szólt mindazokról, akik kiemelkedő személyes teljesítményeikkel hozzájárultak az alaphiány nélküli gazdálkodáshoz. Elmondta azt is, hogy a termelési és termékszerkezet átformálása jelentős munkaerő-átcsoportosítást, emberi sorsokat is érzékenyen érintő mozgásokat tesz szükségessé. E folyamat az összes számítható következményeinek alapos mérlegelésére épített terv szerint zajlik le. Az egész kollektívát jó előre tájékoztatják arról, hogy a következő hónapokban mely munkaterületeken hajtanak végre létszámcsökkentéssel is járó ésszerűsítéseket, hol szüntetik meg az eddigi tevékenységet, s az addig ott dolgozók milyen más szervezeti keretek között folytatják a munkát. Az improduktív területen dolgozók jelentős részének termelőmunkát ajánlanak fel. Várható, hogy egyes üzemeket, termelő berendezéseket leállítanak. A fő cél a hatékonyság növelése, korszerű termékeket előállító, gazdaságosan termelő kohászat megteremtése. Nyitás: március 27-én Felavatták a Skála Csarnokot Szerda délután — ünnepélyes keretek között — a fővárosban megnyitották a Klauzál téren újjáépített csarnokot. Az eseményen megjelent dr. Szlamenicky István, a Szövosz főtitkára, Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter és Vas János, a KPVDSZ főtiiikára. Dr. Imre István, a Skála- Coop vezérigazgatója elmondta: a 2200 négyzetméteres csarnok Budapest, de az ország egyik legnagyobb üzlete lett. Dr. Szlameniczky István ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy jó érzés gyarapodni, különösen manapság, azaikor kevesebb pénz jut a beruházásokra. A beruházás kivitelezésében jeleskedő dolgozók kitüntetése után a Szövosz főtitkára átvágta a nemzetiszínű szalagot, s a meghívott vendégek — Csuka Zoltán igazgató kalauzolásával — megtekintették az áruházát, melyet március 27-től kereshetnek fel a vásárlók. Cs. J. (Riportunk a 9. oldalon) ► Dokumentumok elfogadásábal Moszkvában befejeződött a VSZ-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozása Mihail Gorbacsov találkozója a részvevőkkel Lengyel László, az MTI tudósítója jelenti: A Varsói Szerződés Külügyminiszteri Bizottságának szerdán, Moszkvában véget ért ülésszakán elfogadott három dokumentum — a közlemény, „Az összeurópai folyamat fejlesztéséért és sikeres befejezéséért” címet viselő Nyilatkozat és a vegyifegyverek betiltásának kérdéséről szóló nyilatkozat — közös jellemzője, hogy a béke megőrzésének és megszilárdításának, a nukleáris veszély elhárításának, az országok közötti együttműködés fejlesztésének, az államok közötti normális viszony kialakításának szándéka hatja át őket — mondotta a tanácskozást követően tartott sajtóértekezletén Vagyim Liginov szovjet külügyminiszter-helyettes. Mint hangsúlyozta, ezek a a kérdések álltak a tanácskozás középpontjában. Elmondta, hogy a nukleáris háború veszélyének elhárítása, a nukleáris és egyéb fegyverek felszámolása, az európai és egyetemes biztonság, valamint a nemzetközi együttműködés kérdéseinek megvitatása során kifejeződött az a szándék, hogy a szocialista országok tegyenek további közös erőfeszítéseket a leszerelés ügyének, a budapesti felhívásban foglalt javaslatok megvalósításának, az összeurópai folyamatnak és a vegyi fegyverek felszámolásának előmozdítása érdekében. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szerdán fogadta a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminisztereit, é s megbeszélést folytatott velük a Külügyminiszteri Bizottság munkájáról. A szovjet párt vezetője hangsúlyozta: a testület munkáját operatívabbá és dinamikusabbá kell tennni, hogy teljes mértékben megfeleljen a nemzetközi színtérem jelentkező egyre bonyolultabb feladatoknak. Az elvtársiasság és a kölcsönös megértés légkörében megtartott találkozón a miniszterek elégedetten szóltak a VSZ Külügyminiszteri Bizottsága munkájának átalakításáról. Megállapították, hogy a bizottság tevékenysége egyre alkotóbb jellegű. E munka átalakításának célja, az, hogy a közösen kidolgozott irányvonal megvalósításában erősítsék minden egyes szocialista ország saját kezdeményezését. A külügyminiszterek hangsúlyozták a szovjet leszerelési kezdeményezések nagy fontosságát. Megállapították: a szocializmus és a béke számára történelmi jelentőségűek a Szovjetunióban a társadalomban és a gazdaság átalakítása, a demokratizálás érdekében végbemenő folyamatok. Mihail Gorbacsov elégedetten nyilatkozott a VSZ Külügyminiszteri Bizottságának munkájáról, egyúttal rámutatott: a testületnek még dinamikusabban és operatívabban kell tevékenykednie, hogy a testvéri szocialista országok külpolitikai tevékenysége összehangolásának e fontos eszköze teljes mértékben megfeleljen a nemzetközi színtéren jelentkező egyre bonyolultabb és nehezebb feladatoknak, s kihasználhassa azokat a bővülő lehetőségeket, amelyek révén a szocializmus békeszerető politikája hatással lehet a világ jövőjére. Tény, hogy a Szovjetunió, valamint a Varsói Szerződés más tagállamainak leszerelési javaslatait rokonszenvvel fogadja és támogatja a világ közvéleménye. E javaslatok módosítják az egész nemzetközi élet légkörét — állapíttotta meg a szovjet párt vezetője. A Szovjetunió teljes felelősséggel viszonyul a háború és a béke kérdéséhez, minden tőle telhetőt megtett és ezután is megtesz azért, hogy az emberiséget megmentse a nukleáris megsemmisülés veszélyétől. Végezetül az SZKP KB főtitkára azt kívánta a külügyminiszteri bizottság tanácskozásán részt vevőknek, a szocialista országok minden diplomatájának, hogy alkotó módon, újító szellemben munkálkodjanak a nemes célt, a háború megakadályozásának megvalósításán. (A tanácskozáson elfogadott közleményt és a nyilatkozatot a 2. és a 3. oldalon közöljük.) Spanyolország Sztrájk Általános sztrájkkal követelték az észak-spanyolországi Asztúria dolgozói a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) gazdaságpolitikájának megváltoztatását. 24 órás munkabeszüntetési akcióban a tartomány dolgozóinak nyolcvan százaléka, mintegy kétszázezer ember vett részt, a Munkásbizottságok Szakszervezeti Szövetsége nevű baloldali szakszervezet felhívására. A sztrájkolók több felvonulást is szerveztek. Soraikban Oviedo munkásai között ott volt Marcelino Camacho, a Munkásbizottságok főtitkára és Gerardo Iglesias, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára. Választások Indiában Több szövetségi államban győzött az ellenzék összteljesítményét tekintve sikertelen volt az Indiai Nemzeti Kongresszus (I) Párt választási szereplése három szövetségi államban. A hétfőn megtartott szavazásokon a helyi törvényhozások ötszázöt képviselői mandátumának a sorsa forgott kockán. A kiértékelt szavazatok alapján Nyugat-Bengáliában az Indiai (Marxista) Kommunista Pártja (CPI—M) vezette Baloldali Front ismét — immár harmadszor — elsöprő győzelmet aratott és újabb öt évig fogja kormányozni az államot. Nem vált tehát valóra Radzsiv Gandhi választási felhívása a „vörös erőd” bevételére. Keralában elvesztette viszont a hatalmat a kongresszuspárt által öszszekovácsolt koalíció: helyébe a Baloldali Demokratikus Front elnevezésű pártszövetség került, élén szintén a CPIM-mel. A keralai választási kimenetel egyben azt is jelenti, hogy India egész déli része — négy szövetségi állam — nem kongresszista pártok kezén van. Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen kétszer 12 tantermes iskolát épít a megyei építőipari vállalat. A 130 millió forintos beruházást a debreceni házgyár Hajdúvár elemeiből készítik. Az első 12 tantermet szeptemberben már elfoglalhatják az iskolások Battia László felvételei