Népszava, 1998. január (126. évfolyam, 1–26. sz.)
1998-01-10 / 8. szám
NÉPSZAVA A Tóth-villa titka („Nem adok címet rajzaimnak. Nincs hozzájuk szótár, habár M csikót irodalmi ihletettségűek. De nem akarom szűkíteni fiyitottságuk. És nézőik fantáziáit sem szeretném fogalmilag fékezni.”) Presszóbeli beszélgetés M.óth Éva grafikusművésszel. („Az idő érdekel az IDŐ, ami tőlünk függetlenül dolgozik... Ugorjunk hát vissza az időben. Harmonikus családból való, a művész, fé humorú, agrármérnök apa, jószívű anya. * („Nem nézték le a művészetet, de azt sugallták, valami normális gályát kellene választanom. Az iskolai rajz nem is érdekelt, például egy vázát hogyan kell lefesteni. A fiús játékok tetszettek: űrhajós, légtornász.. .és az irodalom. ”) Szabályosan indult minden. De már a gimnáziumnál jelzett a sors, („Írtam, rajzoltam az iskolai újságba,, aztán a Somogy Megyei Hírlapba. Ugyanakkor az iskolát fölösleges időtöltésnek éreztem. Mi közöm nekem a tantárgyakhoz? Kémia matek?'Csak az időm veszi el-gondoltam mikor.’’)\ ■. Éjszaka nem tudott aludni. Olvasott, rajzolt. Reggel aztán alig bírt fölkelni. Álmosan átvergődött, nappali órák jöttek. Végül kimaradt.„Nem lógni akartam. Sosem unatkoztam. Munka is adódott, egy kis kirakatrendezés, ami mellette jutott , idő írásra. Szegény szüleim már nagyon edapolták, de aztán elegérte,hogy én gazdálkodtam az időmmel. A dolgozók gimnáziumában kitűnően érettségiztem. De még mindig nem tudtam, hogy mi leszek.”) Néha elég egyetlen jó tanár, aki a megfelelő időben a helyes nörmutatást megadja. Ez a tanár itt Leitner Sándor festőművész. A kaposvári tanítóképző főiskola után már vokálióval húzható, egyenes vonal jelöli az utat. IparműveSseeti Főiskola, grgafiika-tanár szak, majd Mesterképző Intézet. És immár saját harmonikus család következik: mérnök férjjel és a nyolcéves Gergellyel.„Karrier? Művészi cél? Nem ismerem a ranglétrákat. Ha az anyukám örül, amikor lát a tévében a Cirka-Firka műsor vezetőjeként vagy ha kiállításom nyílik, akkor ért is örülök. De már besorolni nem szeretem magam. Olykor animációs filmrendező, máskor art director. Vagy tervezőgrafikus vagyok. Sokféle dolgot csinálok, filmnovellát, forgatókönyvet isírok.. .Gyakran érzem, hogy szétszóródom kiegyensúlyozatlannál- bizonytalanná válók. De kompromisszumokat kell kötnöm, mert a gyermekem mindenképpen elsőbbséget élvez.*) - " A művészt ugyanakkor feszíti a saját szellemi énje által diktált program. Kételyei huszonnégy órás szolgálatban gyötrik. („Most is rosszul alszom. Erre már, úgy látszik, életre szólóan ítéltettem. ”) Ajándékba kapott raszli füzetek , vváják,hogy ecsettel előhívódjanak M. Tóth Éva metszetszerű látomásai. Mintha a moccanatlan éjszakában az őrizetlenül maradt eszcáig életre kelne. A mellékállásban evőeszközök most főhivatásoknak szentelik magukat. Médiumai lesznek az éjszakának. A konyha kövezete megnyílik, és a mélységből , emberi füllel nem hallható zene kúszik az abroszok felé. Táncolnak a villák, illegnek-billegnek megigézve, és meggörbülnek, mint a tér a fekete lyukak mentén. A fiók mintha sóhajtana. Talán egy elmúlt élet félénk emlékezete fészkelődik. A nyugtalan látványból a létezés csillapíthatatlan feszültsége lüktet. Bármelyik pillanatban bármi megtörténhet. Minden jel arra vall, hogy a kiszámíthatóság csak illúzió. Nincs hatóság se égen, se földön -, amely szavatolhatná a következő pillanat biztonságát. M. Tóth Éva valamennyi rajza azt az utolsó, előtti képet villantja föl, ami után sosem lehetünk bizonyosak a folytatást illetően. Amit látunk, már nem a valóság, és még nem a létezésen túlra mutató absztrakció. Valahol a kettő között dereng, elbizonytalanítva. Az álom és ébrenlét mezsgyéjéről érkezett tudósítások nem hagynak kétséget afelől, hogy Szent Ágostonnak igaza volt: „Hol lenne az emberiség, ha csupán az értelmére támaszkodna? A legteljesebb sötétségben. ” Ha fenntartásokkal ugyan, de - hihetünk a székiünknek, kiolvashatjuk e rajzokból, hogy a mennyek felől magasztos misztériummal várt kegyelem olykor sokkal profánabbul közelít felénk. Talán épp egy közönséges konyhai kredencen felejtett villa mozatlan reflexfénye incselkedik mágikus lüktetéssel, és közvetít téren s időn túli üzeneteket. Szerényi Gábor SZEPSZD 1998. JANUÁR 10., SZOMBAT VIK Székhelyi József Hecsedli-nokedli-hokedli Úristen, de,öreg, vagyok.. . emlékszem a rósejbnire. Ella a krumplit hasábra vágta, pontosmban: bögyös cikkelyre.. Hasáb, aár ma van,facskóban és mélyhűtve. Elvágólag egyforma, állítólag egyburgonya nevű növényből szegakázta a gyártó cég, valószínűséig, emberli kéz érintése nélkül|||Aztán egy sütőgépezetbe kell bukni, baromi pakuraszag és olefinprogram uralja a házat, ikecsappal tálalandó é^fi•no^pmondják a gyerekam. ... Úristen, de öreg vagyok. EMsi bögyös cikkelyei házi disznózsírban lettek rozsdásbarnák, vörösek. Gül Babából vagy rózsából. (Szegény papa, agyonterhelt, összérí visszabeszél mindenféle zöldséget, hogy a Gül Baba az egy türbe, és tényleg voltak ró. Úristen, de öregszem. Nekem semmi bajom a hamburgerrel, csak ne legyen kötelező. A fasírt jobb. Volt pogácsafasírt meg egybesült is, tojással és kolbászszal belondítva. És krumplisaláta, járt hozzá. De azt kiflikrumpliból csinálta Ella. Vagy volt hozzá krumplipüré, de azt meg Ella „Ella-krumpliból” varázsolta. Persze, papa, Ella volt minden. Krumpli meg nagynéni, szakácsnő meg a nagynénikéd térde. Tényleg, volt nagynénikém térde. Adjokedlin. Arra támasztotta főzés közben. Hogy ne fáradjon el a lába. Néha rá is ült Vágy vijdlingot’ tett rá, abban tárolta a cipőtisztító eszközöket,eterpitlapos tetején tran-cesíroztál^' hústi A hokedli nélkülözhetetlen konyhai kisbútor volt, Könnyed''tisztítható és multifunkcionális. ..'Na végre, egy szótárait értenek a srácok. - Jaj, nem a Vájdlihgban tartotta a cipőtisztítót, 'hanem ha hokedli fiókjában. És ott volt a kalapácslás meg a harapófogó, csavarhúzó és szög meg csavar. A vájblingban víz volt és zöldsaláta. Jól lehetett benne krurosplit is pucolni, fasírtot keverni, előhűtetni a jégszekrénynek szánt melegételt, sőt megfordítvadpb is volt, ha kellett, fakanállal lehetett püfölni. Ez tetszik, mi?«S és igen, néha, kilyukadt. Akkor jött a drótusznifótuszni, A drótostót,’ kis hunyik, Lábost, fazekát, vájd&g^,javí tott és köszörűje is volt,. Nem] nem dobtuk ki a lukas edényt, tompakést. Ez egy szlovák-tótfelvidéki mesterség volt, igen. Jött a'tót, s’megjavította mindazt, amit a sváb-rác-kán-zsidómagyar-sokác-bühyevácával háziasszony elrontött. Igen, megélt belőle. És híreket is hozott Liptóról (ahonnan származik a sztrapacska meg egyáltalán, a liptói túró meg a tócsin is) és baromi mulatságosan mesélt, miközben letette a gáhgrst a hátán cipelt műhelyét. Néha a papa már-már Úgy érezte, tud drótusznifótuszni a drótostót nyomán. Ezért kifúrta a vájdlingot és megpróbálta megdrótuszni lótuszni. .Nem sikerült, így legalább megint jöhetett a drótostól. Akkor a drótostót azt mondtja Ellának: Nacsasszony (Ella öreglány volt és elpirult), ez most csak az ószeresnek jó! igen, volt ószeres is. Nem ,óvszeres,,' te ökörbe. Ószertés! Használt ruhát, ipőt, tollat, ágyneműt és vacak edényt, hagyatékot, képkeretet, Hummelbabát, régi pénztés minden ó szert vett." Nem,, fémtalajutás volt a szakmája, hanem fámhasznortő’ mester völt. igen, megélt belőle. Ő találta fel Amerikának a/ recyklingprogramot. Ha Temesi néninél (másik nagymama a harmadikról), rásejlni készült, akkor hamarább jött az észteres. . Temesi nagymama hatalmas, kerek szeletekre vágta a Gül Babát , és házi napraforgóolajban sütötte. Szotyólállat volt a kerületben. . Ilyenkor megszimmantotta az Oszeres bácsi aj Hunyadin,és jött."Képes volt felmenni a hazi macákig, mindig kapott egy tányérral. Nem, nem volt kecsap hozzá, csak só és szódavíz. Igen, a szólás, hozta Winnachtauten, amit Rommeltől lopott, mint angolként Pukkadjatok meg. Megette az ószeres, megtrta az, ószerest,elvitte a faragott tükröt, pedig , el volt szörve. Nem tudom, mire kellett neki Talán, a terézvárosi búcsúban lett belőle mézesbáb, kis tükörrel. Igen, vagy hatszáz darab. Ella bögyös cikkelyese disznózsírban sült. Igen, kiolvasztotta a zsírszalonnát, isteni volt a töpörtyű is meg a zsíros kenyér is. A bögyös cikkelye azonnal fogyasztandó, mert kihűlve tönkremegy, mint az életünk. Nem. Jön, volt mikrosütő. Az azonnali bögyös pikkelyes rósérbeninél nincs finomabb a világon. Talán csak a rakott krumpli jobb, de azt vegyesen Ellából és rózsából kell készítetni. A rózsát al’dente, az Ellát ala’szaft. Úristen, de Öreg, vagyok. . . És tudjátok meg, voltak étsorok. Krumplileves . (tejfölösfokhagymás-kolbászos-zöldséges) és mákos guba. .Bableves és lángos. Zsenge zöldborsó leve és rakott palacsinta, kelkáposzta-főzelék köményes sülttel. A vájdlingban kevert fejes saláta és tojásos nokedli. És a kirándulásról hoznom kellett csipkebogyót. A hecsedlilokvár végett. Igen, nem kellett C7 vitamin 1000-es meg Vitakid. Hecsedlilekvárrt kellett enni télen, és nem volt hátha, Influienza. Élesztőt kellett zabálni és nem lettél pattanásos. Fokhagymás sikítós volt ,a kötelező vacsora. És a héjában sült krumpli vajjal.Nem Rámával, édes, Vajjal. És sorolni, ha nem volt szardínia - jó emésztés és D-vitamin végett. És sült alma szöggel, hogy piros legyen a füled. És házi málnaszörp. Nem, nem, volt kóla. Amikor meg lett kóla/én spécii és utáltam, mert olyan volt, mint a Fagifor, amit szintén utáltam, mert vérszegénység vagy köhögőéslem kellett inni, a fia , beteg lettem. Igen, volt úgy, hogy beteg voltam. Volt Kalmopyrin meg Száller doktor.. . Igen, kipakolt, kifőzette a tűt, a legfehérebb damaszton megágyazott a csillogó eszközöknekik megkávézott, megszúrt, megint kifőzte a tűt, mert akkor még nem volt egyszer használatos semmi. És nem túrta ki a kukából senki az egyszer használatost,, hogy aztán egyszerre használja ezerre szerencsétlen. És azósejből jó. És a fasírt jó. És a hokedli hiányzik. És a hokedli jobb, mint a mélyhűtött túrógombóc. És a zacskós leves ehetetlen és a belógatós rizspocsék és a tarhonyát meg kell előbb pirítani. És a vajas zsemle ropogós és a Szív utcai péknél volt reggel hétkor friss sós perec, és golt az utcán sült tök és sült gesztenye. És pattogatott kukorica. Nem, nem popcord.. És §8^ nem rendszerfüggő, édeseim, ez nem pénzkérdés és nem infrastruktúra ésvolumen, nem tervgazdálkodás vagy piackonformitás kérdése. Jaj, édes, ez nem politikai ízlés kérdése ! Ez kultúr^, szeretet, hagyomány és szakramentum, a francba !Ez ízléspolitikai prob-A hatvanas években szüleink is vadul megszeppedve politizáltak a rögtönzött esti piknikeken. És együtt falták a sült krumplit gájját. A mérnök Krausz szerint Európát az ipari elmaradottság sújtja legjobban. Az óvatos, pénzügyes Donát szerint minden. Közgazda apám szerint az fenyegeti legjobban Európát, hogy a kínai néphadsereg megadja magát Párizsban... * Szerintem a hamburger a legveszélyesebb. És a zacskós krumpli fritőzben, mikrobán. Liégh Kccs^.;Úrist^,~rie dWg vSgyok. Jézusom, ma is, nyílt egy új kínai vendéglő.... yrej, de furcsát álmodtam !—a minap! Balassi Bá- JLr, Unt korában jártam. Kedvetlenül, poroszkáltam a magyar pusztán, természetesen lóháton. Milyen furcsa, világéletemben szerettem volna lovagolni, de két apróság mindig közbejött. A történelem és az allergia. Vagy az egyik, vagy a másik mindig megakadályozta, hogy lóhátra üljék. Most meg itt lovagolok a magyarpusztán. Nahát. Persze, közbiztonság sehol. Portyázék, Zsivárégók "bukkanhatnak fel bárhov és bármikor, hiszen, nagyon leromlottak az erkölcsöst, azonkívül a magyar, végeken nem éppen a legjobb az ellátás, ficsi a zsold vagy egyáltalán nincs zsold, ezért aztán ki-kicsapnak rá végvárakból az emberek, hogy egy-egy rajtaütéssel, jó fogással javítsanak életszínvonalukon. • Milyen baj, hogy a vívást is elmulasztottam elsajátítani ifjúkoromban, hasonló okból, mint a lovaglásé, tehát ha megtámadnak, a védekezés minden reménye nélkül kell átadnom magam a végzetemnek. Pocsék érzés. De azért egész jól ügettem a tizenhatodik századi Magyarországon ahhoz képest, hogy a huszadik, századi Magyarország nem tette lehetővé elsajátítanom a lovaglás tudományát. Nagyon igyekeztem, mert a költőóriással volt találkozóm, Balassi Bálinttal, a Kávéház a Végeken nevezetű lokalitásban, a debreceni hadi út mellett. Nagy eredmény, hogy a Mester hajlandó volt találkozni velem, és őszintén szólva voltak is némi kétségeim, hogy valóban ott lesz-e a megbeszélt helyen. Ahogy én őt az irodalomtörténetből ismerem, ő az a típus, akinél valami mindig közbejön. Éppen Lengyelországba menekül vagy Báthory Istvánhoz rohan, Erdélyből átugrik Liptóújvárra, hogy apja várát erőszakkal visszaszerezze. Vagy kicsit utáranéz, melyik felvidéki eladó lánynak van a legnagyobb hozománya, és lázas udvarlásba kezd, hátha sikerül rendezni zilált anyagi helyzetét. Majd ötven lóval hadnagyságot vállal. Egerben, esetleg minden követ megmozgatva várja a liptói főispánságot, ami szerinte jár neki,.de aztán kiderült , hiába várja. Vagy éppen a begyulladt zólyomi polgárokat riogatja, akik már a neve hallatán összeborzadnak, hát még ha testi valójában meg is jelenik. Vagy az is lehet, nyelvleckét vesz valahol, hogy latin, horvát, lengyel,• szlovák,• román, török, német és olasz nyelvtudását újabb nyelvvel gazdagítsa.• Netán lángolva szerelmet vall éppen Magyarország, Erdélyii Bécs.. .Lengyelhen valamely csücskében Annáknak, Ilonáknak, Krisztináknak, Luciáknak, Fulviáknak, özvegyeknek és árváknak. "Vajon ott találom-e a megbeszélt órában a Kávéház a Végeken irodalmi márványasztalánál? Odatt találtam. Hietve meg- s érkezett pontosan, s még csak nem is késett. Teljesen olyan volt, amilyennek a képei mutatták: marcona vitéz, vállán díszes mente, oldalán lifegő hatalmas kard vagyont érő övcsattal. Erőszakos áll, érzéki száj, nagy bajusz, sötéten izzó szem, szimatra érzékeny, jókora orr. Hebegve bemutatkoztam, és nyomban magasztalni kezdtem a verseit. Ezt élénk figyelemmel végighallgatta, amikor kifogytam a jelzőkből, talán még kevesellte is dicshimnuszomat. Azután nekiszegeztem a kérdést, melyet egy huszadik századi interjúkészítő a tizenhatodik században sem hagyhat ki: hogy mi a Mester ars poeticája? Balassi felhördült: - A kénköves pokolba az adórendszerrel. Ez az ars poeticám, megírhatja. Zavartan köhintettem, és megkíséreltem esztétikai vizekre terelni a szót, de ő félbeszakított:' Ezek odafönt'egy'kalap alá vesznek engem a marhakupecekkel! Nekem ugyanúgy kell adóznom, mint nekik még a páncélfröccsöntőknek. Igazuk van, semmi különbség köztünk! Ha csak az nem, hogy az én poémáim még századok múltán is fennmaradnak, és a magyar költészet nagy megújítójaként fognak emlegetni még a huszadik században is, pedig akkorra, mondjuk a század vége felé, nem sok megbecsülés fogja övezni már a poétái művészetet. Hebegtem valamit, hogy nem egészen...- azért mégiscsak... ugyebár... tetszik tudni, az a helyzet, hogy a mi egzisztenciálisan küszködő olvasórétegünk... - Ez az! Egzisztencia! Miféle egzisztencia az enyém? Hol írok, hol nem írok. Ennek nem lehet parancsolni. Vagy ha összegyűlik verseimből egy kötetnyi, és kiadom, az nem egy adóév, hanem esetleg több esztendő termése. Ezt nem lehet úgy számolni, hogy volt ennyi meg ennyi marhája ennek a Balassinak, az ennyi meg ennyi forint marhánként. Ráadásul amazok annyi marhát meg eladott páncélt vallanak be, amennyi nekik tetszik. Az én verseimről viszont mindenki tud, az egész ország. Tehát még rosszabb helyzetben is vagyok, mint a marhakupecek, mert én még csak nem is csalhatok. Ismét kísérletet tettem arra, hogy a Balassi-féle strófaszerűezetről halljak valamit. .. - Ez az érdekes versstruktúra - mondtam, de Balfissi az asztalra csapott: - Erre hivatkoznak, a gazdasági struktúrára!■ Hogy át kell állni, kereslet és kínálat, a piac törvényei és így ,tovább. Ez rendben van, csakhogy végre valahára ■ rájöttek uraimék fele mi k köze ennek a művészethez? A vers nem darabáru!. És ha sok helyütt* recitálják meg éneklik országszerte... - Vitézek, mi lehet, szélesföld felett szebb dolog az végeknél” -cincogtam félénken, hogy lássa, szavaljuk őt ma is. . - Ha országszerte szavalnak, az nem ugyanaz - bölöbölte -, mint hogyha a fél ország az általam fogalmazott trikójában járna „Fiúit és Éger” felirattal vagy az én Puma páncélcipőimet hordana! - Közben rámeredt ingmellemre: - Ki a nyavalya ez a Wranglerr?h: Éppen mondani akartam, de nem hagyott szóhoz jutni. zék azt képzelik odafönt, hogy ez népszerű, a nép örül, ha megmogyorozzák a poétát. Tévedés! A magyar szereti az írástudóst, még azok is tisztelik őket, akik nem olvasnak. Az adóztató fináncvilág nem tudja, de a nép tudja, hogy egy műalkotás rezsije nem kiszámítható. Lehet, hogy egy egész élet van benne! ’ És ki meri meghatározni, menynyit tesz egy egész élet rezsije? Hirtelen felállt: - Befejeztem! Nem írok többet! És csörömpölve indult az ajtó felé. Siettem utána, megtudakolandó, hogy akkor mit csinál ezután? - Beilleszkedem a struktúrába! Marhával fogok kereskedni! És úgy bevágta maga mögött az ajtót - hogy nyomban felébredtem. Görgey Gábor Kávéház a Végeken