Népszava, 2009. szeptember (136. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-16 / 217. szám

1400 katona manővereit 8. oldal Négy napig 550 forint a belépő 6.oldal HADGYAKORLAT A DUNANAL PENELOPE CRUZ ÚJ FILMJÉT IS Az államfő és a miniszterelnök is látta VETÍTIK A MOZIÜNNEPEN Horváth Éva: ez alkalommal a hosszú évtizedek óta bejáratott s példaként állított szabad piacgazdaság alapvetései mondtak csődöt 7. oldal Vollebaek: vigyázni kell a kisebbség jogaira Bajnai Gordon szerint Knut Vollebaek EBESZ-főbiztos­­nak a szlovákiai nyelvtörvén­­nyel kapcsolatos ajánlásai európai szintre hozhatják a Szlovákiában élő összes, így a magyar kisebb­ség védelmét és képviseletét is. A kormányfő ezt azután mondta, hogy kedden délután találkozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ki­sebbségi főbiztosával Budapesten. Vollebaek hangsúlyozta, minden államnak jogában áll, hogy a saját állami nyelvét erősítse. U­gyanak­­kor vigyázni kell arra - jegyezte meg -, hogy ezek az érdekek nem csorbíthatják egy nemzeti kisebbség saját nyelvének használatára vonat­kozó jogát. A miniszterelnök Knut Vollebaek ajánlásai­ról szólva kifejtette: ezek alapján lehetőség van arra, hogy felülvizsgálják a szlovákiai nyelvtörvény módosítását, és a végrehajtási utasításokat úgy készítsék el, hogy az alapján senkit ne lehessen indokolatlanul megbüntetni kisebbségi nyelvhasználatáért. (Részletek a 2. oldalon) Az új­nyilasok ellen Az újfasisztaveszély ellen addig jelentet­jük meg figyelmezte­tésül e jelet, amelyet a „Virággal az újnyi­lasok ellen!” akciónk során használtunk, amíg a közéletben a javulás jeleit nem tapasztaljuk. Ajánló Gorbacsov nyomában... Az új orosz elnök Mihail Gorbacsov egykori rendeleté­hez hasonló sza­bályozásra készül. Dmitrij Medvegyev szigorítani akarja az alkoholos italok kereskedését. Az eddiginél jobban ellenőriznék a gyártást, vis­­­szaszorítanák az alkohol illegális előállítását, meghatároznák a minimális árakat. 13. oldal És még... • Az Európai Parlament várhatóan ma új­raválasztja az Európai Bizottság elnökének José Manuel Barroso portugál politikust 2. o. • Ismét mintegy hatmilliárd forintot vonnak el a kórházaktól 4. o. • Szemétte­lep „díszeleg” az Egyesített Szent István- és Szent László-kórház mögött, elszállításáról pedig egyelőre csak vitáznak. 16. o. Nyilvánosak a vezetői fizetések, de a részletekben egyelőre nagy a káosz Még homályos az üvegzseb Tegnap éjfélig elvben mindenki megtudhatta, mennyit keresnek az állami és önkormányzati cégek, pél­dául a MÁV, a BKV, az MVM vagy a Szerencsejáték Zrt. vezetői, és mek­kora összeget kapnak, ha távoznak. A vezetők bérének nyilvánosságát előíró kormányrendelet végrehajtása a gyakorlatban azonban nem ment simán. Sok cégnél nem siették el az adatközlést, tegnap este még megle­hetősen foghíjas volt a lista. Nem volt teljesen egyértelmű egyébként, mi­lyen kört érint az előírás, s értelmező levelében a Nemzeti Vagyonkezelő sem oszlatott el minden kételyt. A kormány azt ígérte, „árgus szemmel figyel”, de nehéz helyzetbe kerülhet, ha büntetni is akar, hiszen a szankció megfogalmazása ködös. (Összeállítás a 11. oldalon) Az álla­mi, önkormányzati többséggel működő gazdasági társaságok vezetői fizetéseinek közzétételével a javadalmazásokra kiváncsiak helyzete nem lett egyszerűbb. A vonatkozó kormányrendelet ugyanis nem a tulajdonost, hanem a cégek vezetését kötelezte erre, hogy saját honlapjukon jelentessék meg az adatokat. Így aki tudni akarja, mennyit keres egy nagy állami vagy önkormányzati cég vezetője, annak egyenként kell végigböngésznie a társaságok internetes oldalait. Ma aláírhatják a magatartási kódexet Akár már ma aláírhatják informá­cióink szerint a pénzügyi szerve­zetek magatartási kódexét, miután azzal kapcsolatban szakértői szinten már megegyezés született a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, va­lamint a Magyar Bankszövetség kö­zött, így csak a kormány jóváhagyása szükséges. Ezen a napon Bajnai Gor­don miniszterelnök banki vezetőkkel egyeztet, s az eseményen részt vesz Oszkó Péter pénzügyminiszter, vala­mint Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter is. A kódex a lakossági ügyfelek és a hitelezők közötti bizalomra törekszik, egyes pontjai gyakorlatilag lefedik a teljes lakossági hitelezés folyamatát. A szerződéskötés előtti tájékoztatástól az esetleges végrehajtásig tartal­maz vállalásokat. A dokumentum a tervezettnél később, csak december elsején lép hatályba. A lapunk bir­tokába jutott, a pénzügyi felügyelet és a bankszövetség által jóváhagyott változatból a lényegesebb elemeket mutatjuk be. (Részletek az 5. oldalon) Bemutatkozik a Bajnokok Ligája főtábláján a Debrecen Túlzás nélkül állítható, hogy a Debre­cen csapata a honi labdarúgás történe­tének egyik meghatározó fontosságú mérkőzésére készül ma este a világhí­res Liverpool vendégeként a Bajnokok Ligája főtábláján. A hajdúságiak első ízben kóstolhatnak bele a kontinen­tális elit nívójába és légkörébe, úgy, hogy korábban hasonló bravúrt csak a Ferencvárosnak sikerült véghezvinni a magyar futballgárdák közül a távoli 1995-1996-os szezonban. A Lokit edző Blerczeg András szerint játéko­sainak két lábbal kell majd a földön állni, és elsősorban a tisztes helytál­lást várja el tőlük. A Poolt gardírozó Rafa Benitez szerint ugyanakkor a BL-ben minden megtörténhet, igaz, a helyi fogadóirodák oddsai szerint nem valószínű a vendégsiker. A Debrecen fellépése mellett még az Internazionale-Barcelona csúcsrangadó kötheti le a magyar drukkerek figyelmét a BL szerdai játéknapján. (írásunk a 14. oldalon) Adatok és tények az összegekről • Éjfél óta nyilvánosak a juttatások • Sokan késtek a közzététellel • A szabályozás egyes elemei homályosak • Az élen a pénzügyi szektor cégei • A kabinet „árgus szemmel figyel" • Nehéz büntetni a szabályszegőket Nincs még vége a Képíró-ügynek Háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt hétfőn gyanúsított­ként hallgatta ki Képíró Sándor volt csendőrtisztet a Budapesti Nyomozó Ügyészség, mivel Képíró az „újvi­déki tisztogatás” során nem tartotta vissza a rábízott katonai egységeket attól, hogy tömeggyilkosságokat kövessenek el. A gyanúsított osz­taga négy civilt lőtt le Újvidéken 1942-ben. A Mazsihisz és a Simon Wiesenthal Központ üdvözölte a ha­tóságok eljárását. (Hír és háttér a 10. oldalon) Reális-e, hogy a jelenlegi 18-ról januártól 5 százalékra csökkenhet a távhő áfája? Szanyi Tibor, az MSZP-frakció távhő­­t munkacsoportjának a vezetője: Szinte tel­­­­jesen bizonyos, hogy “ ezúttal sikerül elérni S*-a.januártól a távhő árába­n’e jderileg a távhő árába épített, 18 százalékos áfa 5 szá­zalékra történő mérséklődését. Ez a döntés ugyanis alig befolyásolja a költségvetés bevételi oldalát, mi­közben az érintettek jól járnak. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője: Bár közgazdasági szempontból nem jó döntés a távhő áfájá­nak mérséklése, bizonyos, hogy a kormányzat politikai okokból megteszi ezt a lépést. Az adó le­faragása helyett inkább „szociális ágon” kellene kezelni a távhőt használók fizetési gondjait. László György alelnök, Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége: Mindenképpen szük­séges az intézkedés.­­ Ennek révén ugyanis végre meg­szűnik a távhővel történő fűtés évtizedes hátrányos megkülönböz­tetése. Az áfa lefaragása növeli a távhő más fűtési módokkal szem­beni versenyképességét. 8. oldal

Next