Népszava, 2009. október (136. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-09 / 237. szám

PALYA BEA IS RÉSZT VESZ A ROMA IKON FESZTIVÁLON Sok ismert művész lép fel szombaton 6. oldal ÚJRA TENISZGÁLA BUDAPESTEN Taróczy Balázs hat egykori kiválóságot hívott meg a kétnapos eseményre 8. oldal Bolgár György: ha nincs vezető, vagy ha annak nincs igazi, átütő személyisége, akkor egy amúgy is rossz helyzetben lévő párt helyzete kifejezetten reménytelen 7. oldal Véget érhet az áfa-visszatérítés körüli huzavona Az Európai Bizottság felszólította az általános forgalmi adó (áfa) visszatérítése egyes szabá­lyainak megváltoztatására hazánkat. A magyar kormányhoz intézett figyelmeztetést azzal a hiányossággal indokolták, hogy az áfatörvény szerinti azonnali visszaigénylési lehetőség a gyakorlatban nem érvényesíthető, ha olyan számla után keletkezik a levonható áfa, ame­lyet még nem fizettek ki. A cégeket kedvezően érintő változást egy már a parlament előtt lévő módosításhoz lehetne kapcsolni. Ugyanakkor ha bevezetik, azért szenved több tízmilliárd forintos veszteséget a költségvetés, ha meg nem, akkor azért, hiszen hasonló nagyság­­rendű bírságot kellene fizetnie Brüsszelnek is. Információnk szerint nemrégiben Brüsszel is megerősítette az unió végrehajtó testületének, vagyis az Európai Bizottságnak a fenti gyakor­latra vonatkozó elítélő határozatát. (Cikkünk az 5. oldalon) Az új­nyilasok ellen Az újfasisztaveszély ellen addig jelentet­jük meg figyelmezte­tésül e jelet, amelyet a „Virággal az újnyi­lasok ellen!” akciónk során használtunk, amíg a közéletben a javulás jeleit nem tapasztaljuk. A szombati Szép Szó tartalmából Összeállítás a húszéves szocialista pártról Dési János fotóalbumában Vámos Miklós; Ágota Kristóffal találkoztunk; Kukorelly Endre Herta Mü­llert üdvözli; Tarján Tamás Benedek Miklós pinceszínházi kabaréjáról; Várkonyi Tibor a France Te­lecom körüli botrányról; Andrassew Iván a kéményseprőkről és egy órásról; Interjú a Nobel-díjas Herta Müllerrel; Benedek István, Ficsku Pál, Horváth Ildikó írása És még • Bár a két nagy párt még nem zárta teljesen ki, kevés az esély az előrehozott választásra. 3. o. • A rendőrség száz BKV-szerződést kért be, a cég felügyelőbizottsága további ötszázat vizsgálna még át. 4. o. • Olasz­országban az alkotmánybíróság döntése után két ügyben is elítélhetik a kormányfőt, Silvio Berlusconi azonban nem mond le. 13. o.­­A törökországi vívó-világbajnoksá­gon bronzérmes lett a férfi kardcsapat. 14. o. Rémhírek ugyan vannak, de a szakemberek ajánlják a vakcina beadását Politikát is fertőző influenza Meghalt az új típusú influenza har­madik magyarországi áldozata. Az elhunyt egy fiatal nő, akit daganatos betegség miatt kezeltek, a H1N1 vírust a boncoláskor mutatták ki szervezetében - közölte tegnap az egészségügyi miniszter. Székely Tamás egyértelművé tette, a vakcina biztonságos, mindenkinek ajánlják. A miniszter előző nap feljelentést tett közveszéllyel való fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen. Ez volt a válasza az interneten terjedő, min­den alapot nélkülöző áltudományos levelekre, híresztelésekre. A H1N1 időközben a politikát is „megfertőz­te”. A szélsőjobb az oltások, a Fidesz és az MSZP egymás ellen agitál. A fővárosi főtűzoltót két miniszter - Székely Tamás és Varga Zoltán - jelenlétében oltották be tegnap Fotó: Vajda József Vizsgálat egy újabb tanárverés ügyében Helyszíni vizsgálatot tartott tegnap Hódmezővásárhely jegyzője abban az általános iskolában, ahol egy anya megütötte a tanárt, mert meghúzta a lánya haját. Az anya ellen közfelada­tot ellátó személy elleni erőszak miatt büntetőeljárást indított a rendőrség. A szakemberek úgy vélik: az iskolai erőszaknak továbbra sem szab gátat semmi. Pedig minden bűncselek­ményre megvannak a jogszabályok, csak be kell tartani őket. (Írásunk a 4. oldalon) Herta Mülleré az irodalmi Nobel-díj Herta Müller romániai születésű, német anyanyelvű írónő kapta az iro­dalmi Nobel-díjat. „Mert a költészet sűrítettségével és a próza szakszerű­ségével rajzolja meg a hontalanság tájképét.” Herta Müller Romániában született, német családban. 1987-ben sikerült elmenekülnie a Ceausescu­­diktatúra elől, azóta Berlinben él. Bár az anyanyelve a német, Berlin­ben bevándorló lett. Magyarul eddig csupán egy kötete jelent meg, 1995- ben, a Rókák csapdába esnek című regénye. (Információink a 16. oldalon) Egy mondat Elrettenti-e a védőoltás beadásától az embe­reket a folyamatos rémhírterjesztés? Balogh Sándor, az Országos Alapellá­tási Intézet főigaz­gatója: Nemcsak az embereket, hanem az orvosokat is elbizony­talanítja a folyamatos pánikkeltés. Találkoztam olyan kollégákkal, akik a többi között azt kérdezték tőlem, hogyan győzzék meg azt, aki attól fél, hogy az oltás beadá­sával csipet ültetnek a bőre alá. Nehéz az orvosoknak egyedül szembeszállni a rémhírekkel. Gyomori Máté, a Progresszív Intézet elemzője: A rémhí­rek nyilván mindig elrettentenek, ez szükségszerű sajá­tosságuk. Ez ellen csak úgy lehet fellépni, ha a szakmai fórumok és intézmények egységes, összehan­golt és megalapozott álláspontot alakítanak ki és azt képviselik. Zsolt Péter média­szociológus: Az em­berek alapvetően koc­kázatkerülők. Ebben az esetben két dolog­tól félnek: a vírustól és az oltóanyag mellékhatásaitól. Döntésüket az befolyásolja, hogy a kettő közül melyik kap nagyobb hangsúlyt a közbeszédben. (Hír és háttér a 11. oldalon) Válság után lesznek eredeti szinten a részletek Miért nem csökken a törlesztés? Úgy tűnik, joggal sérelmezhetik egyes ügyfelek, akiknek deviza­­- jellemzően svájci frank, ritkábban euró - alapú hiteltartozásuk van va­lamely pénzügyi intézménynél, hogy bár jó ideje folyamatosan erősödik a forint, ez a számukra kedvező változás alig vagy egyáltalán nem érzékelhető a havi törlesztőrészletek alakulásán. A gyakorlat közel sem egységes; van olyan bank, amelyik kevésbé szigo­rú, máshol óvatosabb üzletmenettel dolgoznak. Általában azonban az a jellemző, hogy a forint és az adott deviza árfolyamának alakulásától szinte mindegyik függővé teszi a törlesztőrészletek alakulását. Más­részt azt veszik figyelembe, hogy a nemzetközi piacokon megnövekedett kockáza­ti felárak mennyire drágították a forrásköltségeket. (Összeállításunk a 9. oldalon) Egyes bankok kevésbé szigorúak, mások óvatosabbak

Next