Népszava, 2010. szeptember (137. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-16 / 216. szám

Az önkormányzati pályázaton elnyert munkából Szombathelyen a kormánypárti képviselőknek kell utalni Tíz százalék jart a Fidesznek Egy szombathelyi építési vállal­kozónak a kedvező döntésért cserébe, az elnyert munka után 10 százalékot kell „visszaadnia” a Fidesz helyi prominenseinek - Marton Zsolt és Szakály Gá­bor önkormányzati képviselők­nek. Mindez a lapunk birtoká­ba került hangfelvételről derül ki, amely a Népszava Online-on meghallgatható. Az építési vál­lalkozót a szombathelyi önkor­mányzat százszázalékos tulaj­donában álló Savaria Rehab- Team Kft. irodájában dolgozó - vélhetően - ügyintéző hölgy „tá­jékoztatja” arról, hogyan tud úgy pályázni, hogy az övé le­gyen a legjobb ajánlat, illetve hogy hány százalékot kell vis­­szaadnia a helyi fideszes ön­­kormányzati képviselőknek. A beszélgetés során elhangzik, hogy „mi megvárjuk az összes pályázatot, ahogy beérkezik, és az önét mi úgy töltjük ki, hogy az összes pályázó alá­írjuk az összeget, amivel ön majd újra pályáz, és természetesen azt fogjuk elfogadni”. A hangfelvé­telről kiderül, hogy az önkor­mányzat a munka megkezdése­kor harminc százalékot fizet, amiből tíz százalékot azonnal vissza kell utalni. Érdekesség, hogy az önkormányzati cég ügyintézője a beszélgetés elején arra kéri a vállalkozót, adja le mobilját, majd figyelmezteti: „ne nevezzük meg az árakat”. Marton Zsolt és Szakály Gábor az október 3-i önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP je­löltjeiként indulnak a város­ban. Mindketten egyéni képvi­selőjelöltek is, előbbi második a párt városi listáján, utóbbi ne­gyedik. RÉSZLETEK A 13. OLDALON Az azeri gázvezetékhez még kellene gáz és pénz is Az azeri-grúz-román-magyar gázvezeték, az AGRI megépíté­séig még nagyon sok gáz érke­zik Magyarországra a megszo­kott, bejáratott útvonalon Orosz­országból. Az új kezdeménye­zés, amelyről az érintett orszá­gok kormányfői írtak alá meg­állapodást kedden Azerbaj­dzsán fővárosában, nagyon kezdeti stádiumban van. Egy­előre nincs kijelölt útvonala, nem világos a finanszírozása, és azt sem tudni, honnan lesz a vezetékben gáz. Amennyiben ezeken az apró nehézségeken valamikor túllépnek a résztve­vők, csak az ugyanezen az út­vonalon az oroszok által terve­zett Déli Áramlat, és az EU ál­tal megálmodott Nabucco kon­kurenciájával kell megbirkóz­niuk. Végül, ha az említett két vezetékbe már felvásárolt gázon felül jut valami az AGRI-ba is, akkor már csak reménykedni kell, hogy béke legyen a politi­kai és fegyveres konfliktusok­tól szabdalt övezetben. ÖSSZEÁLLÍTÁS AZ 5. OLDALON Új szereposztás az operaházban A Nemzeti Erőforrás Miniszté­rium Kultúráért Felelős Állam­­titkársága kettéválasztotta a Magyar Állami Operaházba ki­nevezett miniszteri biztosi po­zíciót. Az operatív feladatokat Horváth Ádám miniszteri biz­tos, az operaház gazdasági, pénzügyi és művészi tevékeny­ségét átvilágító bizottság veze­tését pedig a minisztérium ve­zető szakjogásza látja el, tekint­ve, hogy Harangozó Gyula csak azután vállalná el a pozíciót, hogy a bizottság átvilágította Keveházi Gábor jelenlegi balett­igazgatót. CIKKÜNK A 6. OLDALON BŐVEBBEN A 2. OLDALON VÉLEMÉNY Valóban a nyugdíjasokra kíváncsi vagy csak saját adatbázisát építi a Fidesz? a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke­ is-is. Jóindulatúan szeret­ném remélni, hogy a kezde­ményezés az idősek szolgá­latában áll, de tudom, hogy a széles adatbázis mindig jó szolgálatot tesz a politika műhelyében. JANKOVITS GYÖRGY, Orbán Viktor nyugdíjasokhoz írt levele az idősek szerint is meglehetősen „átlátszó" Trükk a nyuggerek adataiért Az idősekhez a napokban eljut­tatott miniszterelnöki levél alapján úgy tűnhet, hogy hely­zetükön szeretnének javítani. A Fidesz szándéka viszont az idősek szerint is átlátszó; a Kubatov-lista után egy megbíz­hatóbb adatbázis összeállítása lehet a küldemény valódi célja. A válaszlevélben a nyugdíjasok nevét, címét, születési idejét és összes elérhetőségét kéri a párt. A választható intézkedések kö­zül a lapunk által megkérdezett idősek a nyugdíjak emelését vá­lasztották, és ugyan első kör­ben szimpatikus volt nekik a „nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése” pont is, de arra még a képzett idősek sem tudtak válaszolni, mi a különbség az emelés és a vásárlóérték-meg­őrzés között. Itt is az apró betű a fontos - aki nem olvassa el, könnyen felhasználhatják adatait fotó: Kieuk István AJÁNLÓ OEP: krónikus bizonytalanság Új főigazgató irányítja az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztárt (OEP) jövő hétfőtől, miután a minisz­terelnök Sélleiné Márki Máriát, a szolnoki Hetényi kórház eddigi ve­zetőjét bízta meg a fel­adattal. Ugyanakkor még mindig tisztázatlan, való­jában mit is tervez az Or­­bán-kormány az OEP-pel. ► 3. OLDAL Büntetné a Jobbik a cigánybűnözést tagadókat Börtönbe záratná a Job­bik azt, aki tagadja a „ci­gánybűnözés” létezését: a párt hétfőn a parlament alkotmányügyi bizottsá­gához is benyújtotta az erről szóló törvénymódo­sítási javaslatot. Mindezt azzal indokolják, hogy a cigánybűnözés „köztudo­mású tény”. ► 11. OLDAL INTERJÚ Kuncze Gábor • Sajnálja, hogy az SZDSZ és a demokratikus ellen­zék története így végző­dött • Ha a Fidesz elmondja, mi­re készül, nem lett volna olyan fényes a győzelme • Nem gondolta volna, hogy ennyire nincsenek felkészülve a kormány­zásra • A politika ma olyan igé­nyeket gerjeszt, amelyek­nek nem tud megfelelni • Amit eddig találtak, az egy lábszárcsonttal sem ér fel • Ma nem lát okot arra, hogy fontolgassa a vis­­­szatérést a politikába ► 12. OLDAL Időnként egészen felsza­badultan tudok rajtuk ne­vetni European Tour 2010 Telefonáljon, és nyer jegyet oldásra! Hányban aldu­lt meg pr. Alexandrov együttes( K­AS'AffA C) 1989 a 0f>-1 /299-70­ 47-es tele­fon­számot. 2010. október 13. ^»BUDAPEST riportaréna VENDÉG: SZIRTES EDINA MÓKUS ____ _______ U ~Vtú fjknocruw wAfy ;yV;­Uw [EGYLK KAPHATÓK A TICKET EXPRESS­­ EGYI ROMBAN ÉS AZ OVLNTIM HÁLÓZATÁBAN. WWW.TEX.l­­] A SHOWTIME BUDAPEST PRODUCTION

Next