Népszava, 2013. július (140. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-15 / 163. szám
A családok nem számíthatnak a kormánypártra Noha a családok 74 százaléka képtelen kifizetni egy váratlan kiadást, a tankönyvekre mégis szokatlan időpontban kérték volna a pénzt. A kabinet utasítására ugyan csak augusztusban kell majd fizetni, a családokat erről elfelejtették értesíteni. Amikor az MSZP felhívta erre a figyelmet, a kabinet a szokásos módon reagált: szerintük a rezsicsökkentéssel és az adókedvezménnyel ők segítenek a családokon, a szocialisták viszont családellenes politikát folytattak. Pedig 2010 előtt differenciáltan emelték a családi pótlékot és elindították a gyermekek szegénységét felszámoló programot. A Fidesz-kormány ezeket megszüntette. RÉSZLETEK A 3. OLDALON A vésztartalékból osztogat a kabinet Nyoma sincs a szigorú költségvetési politikának, amelyről a Fidesz-kormány folyamatosan beszél. Csak a múlt héten 5,6 milliárd forinttal csapolták meg a tartalékokat. Az idei 100 milliárd forintos keretből ezzel már 41 milliárdot osztottak szét a legkülönfélébb célokra. A döntéseknek azonban van egy közös vonása: bőkezűen juttatott a kormányzat a klientúrájának. Tállai András belügyi államtitkár 17 ezer lelket számláló városának labdarúgócsapata - amelynek mellesleg ő az elnöke - például 400 millió forintot kapott. BŐVEBBEN AZ 5. OLDALON Rezsicsökkentés Fidesz-módra: mostantól a budapestiek zöme előre fizet a távhőért Kánikulában ugrik duplájára a fűtésszámla Hideg zuhanyként érhet a forróságban több mint 190 ezer fővárosi családot a napokban érkező távhőszámla. Sokan ugyanis csak most szembesülnek azzal, hogy tudtukkal vagy anélkül július elejétől nem a hő fogyasztása után, hanem átalánydíjasként fizetnek a fűtésért. Vagyis az év közepétől 11 ugyanakkora összegű résszámlát kapnak, és a 12. hónapban küldik majd meg nekik a tényleges fogyasztás utáni elszámolást. Emiatt a júliusi számlákon az ilyenkor szokásos - egy átlagos méretű lakást tekintve 8 ezer forint körüli - összegnek akár a duplája is szerepelhet, ami számos család esetében komoly gondot okoz. Mindez a főváros fideszes vezetésének köszönhető. Ők határoztak ugyanis arról, hogy a Főtávnál ezentúl az átalánydíjfizetés lesz az „alapbeállítás”, és mostantól előre kell fizetni az októberben kezdődő következő fűtési idényben elhasználandó távhőért. Szakértők szerint ezzel a Fidesz által kierőszakolt év eleji tízszázalékos rezsicsökkentés árát fizettetik meg a családokkal. CIKKÜNK A 4. OLDALON Hiába a nyári meleg, mostantól annyit fizethetünk a Főtávnak, mint a téli fagyok idején fotó: bieukistvAn Rekordot dönthet idén a Balaton Sound Rekordot dönthet az idei Balaton Sound: a 2007 óta minden júliusban Zamárdiban megtartott négynapos fesztiválra több mint százezren váltottak jegyet. Ám a felhajtás, a 15 ezer forintos napijegy nem a magyaroknak szól. Több fideszes képviseltette magát, Rogán Antal mellett Orbán Viktor két lánya is ezt a fesztivált választotta, még „nemzeti dohány” is akadt. Egy 21 éves belga fiú meghalhatott a fesztiválon, megállt a szíve. A hírt lapzártánkig nem erősítették meg a szervezők. BESZÁMOLÓNKA 16.OLDALON Több mint százezren váltottak jegyet a fesztiválra fotó: mti/mohai balázs HETI KÉRDÉS Mi az oka, hogy Magyarországon az embereket hidegen hagyja a korrupció is? a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke Az egyik ok az, hogy az emberek többsége kisebb-nagyobb mértékben, valamilyen szinten maga is érintett a kenőpénzes ügyekben. Másfelől pedig a társadalom döntő része tisztában van azzal, hogy a nagy korrupciós ügyeket nem tisztázzák. Az állampolgárok látják, hogy eddig még senkit sem vontak ilyesmiért keményen felelősségre. A jelenlegi átpolitizált mindennapi életben mindegyik oldal a másikra mutogat, és másokat vádol vesztegetéssel. A hatóságok pedig semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni ezeknek az eseteknek a felderítésében. VÉRTES ANDRÁS Egyiptomban mélyül a szakadék és a válság Az Egyesült Államok felszólította az egyiptomi hadsereget, bocsássa szabadon Mohamed Murszi volt elnököt. A német kormány felhívást tett közzé, amelyben a Vöröskereszt bevonását javasolta az egyiptomi válság megoldása érdekében. A kairói ügyészség tegnap kihallgatta a hadsereg által eltávolított államfőt, akit a katonai vezetés szerint csak „saját biztonsága érdekében őriznek”. Állítólag az ügyészség befagyasztotta a Muzulmán Testvériség számláit is. ÖSSZEÁLLÍTÁS A 12 ÉS A 13. OLDALON AJÁNLÓ Még módosulhat Bajnaiék listája Még mindig nem végleges az Együtt-PM lehetséges képviselőjelöltjeinek listája - tudtuk meg. Bár Bajnai Gordonék pénteken este elküldték a listát a szocialistáknak, néhány körzetben még nem dőlt el pontosan, hogy ott kit is indítana a volt miniszterelnök vezette szervezet. Az MSZP és az Együtt-PM vezetői holnap egyeztetnek legközelebb. ► 2. OLDAL Könnyed látlelet napjaink társadalmáról Lőrinczy Attila Könnyű préda című, fordulatos és mulatságos zenés látlelet napjaink Magyarországáról alcímű darabja, amit a Városmajori Színpadon is játszottak, sok jót ígér. Szórakozni lehet, de a látlelet nem megrázó. ► 6. OLDAL Tüntetések Amerikában: megúszta a gyilkos Egyesek arculcsapásként értékelték, mások úgy vélik, a régi Dél szelleme kísért újra Amerikában, ahol szombaton szabadon távozhatott a tárgyalóteremből az a polgárőr, aki tavaly lelőtt egy 17 éves fekete fiút. Az esküdtszék szerint nem rasszista indíttatásból, hanem önvédelemből ölt George Zimmerman. ► 8. OLDAL Folytatják a harcot a dalai láma ellen Nem sokáig tartott a Tibettel szembeni enyhébb politika Kína részéről. Bár akadtak olyan hangok a pártvezetésben, amely szerint megérett az idő arra, hogy tárgyalópartnerként kezeljék a dalai lámát, a kínai rendőrség tibetiekkel szembeni kemény fellépése azt mutatja: e tekintetben semmiféle változás sem várható. ► 9. OLDAL Pechszériában a hazai motorosok A magyar gyorsasági motorosok az idén rengeteg viszontagságon mennek keresztül, esnek, kelnek, eredménytelenek. Összeállításunkban arra kerestük a választ, mi ennek az oka. ► 14. OLDAL