Népszava, 2014. május (141. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-23 / 119. szám

2 NÉPSZAVA BELFÖLD 2014. MÁJUS 23., PÉNTEK Holnap „kihelyezett" demonstrációt tartanak az MTA épületénél a szobor ellen tüntetők Kitartanak a tiltakozók Noha továbbra is a Szabadság téren „szobroznak", nem tudják megakadályoz­ni a civilek, hogy elkészüljön a vitatott '44-es német megszállási emlékmű, amelyet akár még a vasárnapi EP-választás előtt befejezhetnek. Holnap a szo­bor ellen tüntetők egész napos, „kihelyezett" demonstrációt tartanak az MTA előtt: délelőtt a demokratikus ellenzéki pártok képviselői szólalnak fel, este pedig Freedom Party címmel tartanak rendezvényt. Az emlékmű szóba kerül a Mazsihisz vasárnapi közgyűlésén is - oda küldötteket delegálnak a civilek. M­egakadályozni ugyan aligha tudják a német megszállási emlékmű befejezését a szobor és az Or­­bán-kormány történelemhami­sítása ellen immár hat hete a helyszínen tüntető civilek, ám mégsem adják fel. Jelenlétük­kel és élőláncos tiltakozó akció­jukkal tegnap is arra igyekez­tek felhívni a figyelmet, hogy a szimbolikájában és üzenetében hamis alkotásnak nincs helye a téren - ahogy az ezt erőltető politikának sem a közéletben. A civilek holnap annak elle­nére is megtartják immár min­dennapos tiltakozó akciójukat, hogy a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat az egész hétvégére lefoglalta a Szabad­ság teret és a fél Belvárost. Emiatt az MTA épülete előtt tartják meg a demonstrációt, amely viszont majdnem egész napos lesz. A vasárnapi euró­pai parlamenti választás előtti napon délelőtt 11 órától ugyan­is „Európában maradni” cím­mel tartanak rendezvényt, amelyen demokratikus ellenzé­ki pártok elnökei, vezetői szó­lalnak fel. Úgy tudjuk, elfogad­ta a meghívást az MSZP, a párt nevében Horváth Csaba alel­­nök beszél majd, továbbá a Li­berálisok, akiket a Szabadság téri tüntetéseken kezdetektől résztvevő Popper Gábor alelnök képvisel. A Demokratikus Koa­líciótól Gyurcsány Ferenc elnök érkezik a tüntetésre, míg az Együtt-PM-et Szabó Tímea társelnök, a Modern Magyaror­szágért Mozgalmat pedig Bok­ros Lajos elnök képviseli majd. Néhány órával később, 19 órá­tól pedig Freedom Party cím­mel tartanak rendezvényt, amelyet a szervezők „a demok­rácia sexy” üzenettel hirdet­nek. Az esti rendezvényt Fischer Ádám karmester nyit­ja meg, majd a résztvevők mé­cseseket gyújtanak az Akadé­mia épülete előtt. A Szabadság térre tervezett birodalmi sasos-arkangyalos emlékmű minden bizonnyal szóba kerül másnap, a Mazsi­hisz közgyűlésén is. A vasárna­pi tanácskozáson ugyanis a tervek szerint felszólal a civil tüntetők nevében és „küldötte­ként” Mécs Imre egykori ’56-os • Egész napos rendezvény lesz holnap az Akadémiánál • Beszédet mondanak a demokratikus ellenzéki pártok vezetői halálraítélt és későbbi ország­­gyűlési képviselő, valamint Lo­vas Zoltán újságíró, dokumen­tumfilmes. A Szabadság téren akár már a vasárnapi EP-választás előtt befejezhetik az emlékművet. Megírtuk: az átadás közeledtét jelzi, hogy az emlékmű talpaza­ta és a kiegészítő elemek, va­gyis az oszlopok elkészültek, már csak a bronz főalakokat - a Magyarországot jelképező Gábriel arkangyalt és a „meg­szálló” birodalmi sast­­ kell a helyükre emelni. A munka a végéhez közeledik, hiszen a hé­ten már a díszvilágítását sze­relték, és helyszíni terepszem­lét tartott a szobrász, Párkányi Raab Péter is. Megírtuk: elképzelhető, hogy a tiltakozók jelenléte miatt, il­letve a botránytól tartva a szob­rot éjjel, titokban fejezik majd be. Van, aki éppen a fenti koc­kázatok miatt arra számít, hogy hivatalos avatás sem lesz. Ha lesz is, kérdés, Orbán Vik­tor miniszterelnök vállalja-e ezt, a felmérések szerint csak a Fidesz-KDNP és a Jobbik sza­vazótáborában szimpátiát éb­resztő aktust, vagy inkább a szobrot többször a védelmébe vevő helyettesét, Semjén Zsoltot küldi. A kormányfő álláspont­ját jól szemlélteti korábbi nyi­latkozata, miszerint a készülő „műalkotás erkölcsi szempont­ból, gesztusrendszerének törté­nelmi tartalmát tekintve pon­tos és makulátlan”, az azt öve­ző vita pedig csak „olcsó politi­kai lökdösődés” a kocsmapult­nál. L.T. Ismét erős rendőri készültség fogadta a demonstrálókat a szobornál fotó: vajda József RÖVIDEN Megszorítások helyett munkahelyteremtés „Az európai jobboldal a megszo­rítások, a baloldal viszont a mun­kahelyteremtés mellett tette le a garast, az utóbbi pedig kedve­zőbb Magyarország számára" - mondta Sopronban Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke kifejtette, a szocialista párt „két szélsőség között fogalmazza meg saját Eu­­rópa-programját"; egyik oldalon a nemzeti érdekre nézve káros, a Jobbik által hirdetett unióból ki­lépést, a másikon a Fidesz „állan­dó erőfitogtatását, konfliktuske­resését, háborúskodását" emlí­tette. Az MSZP elnöke megje­gyezte: az ő céljuk „Európa, de okosan", európai parlamenti kép­viselőik pedig „a magyar érdeket képviselik Brüsszelben és az eu­rópai értékeket Magyarorszá­gon". ► MTI MSZP: legyen érdemes hazajönni Olyan politikát kell folytatni, amelyben a diákok, a szüleik és a magyar oktatási rendszer min­den dolgozója úgy érzi, hogy ér­demes itthon tanulni, és érde­mes itthon kamatoztatni a meg­szerzett tudást - közölte Újhelyi István. Az MSZP európai parla­menti (EP) képviselőjelöltje teg­nap ígéretet tett arra, hogy olyan uniós programokat hoznak Ma­gyarországra, amelyek segítik a diákok nemzetközi tapasztalatai­nak megszerzését, és amelyek olyan Magyarországot biztosíta­nak, ahova érdemes hazajönni. Kunhalmi Ágnes, az Országgyű­lés kulturális bizottságának szo­cialista alelnöke a többi között úgy fogalmazott: a kormánypárti politikusok „impotens viselkedé­se" és tehetetlensége abból is látszik, hogy veszélybe kerültek a kutatás-fejlesztésre fordítható uniós források, nem fizetik ki azokat Magyarországnak. ► NÉPSZAVA Lázár vadászata jó, Bárándyé rossz? Bár a jobboldali média „ballibe­rális támadásnak" minősítette, hogy Lázár János 23 millió forin­tos fácánvadászatot rendelt meg Csehországban, tíz évvel ezelőtt éppen a Magyar Nemzet „ment neki" egy vadászat miatt az ak­kori igazságügyi miniszternek. Bárándy Péter társaival 2004- ben mintegy 1500 tőkés récét lőtt le másfél óra leforgása alatt az ecsedi láposban, ami becslé­sek szerint 1,5-1,8 millió forint ki­adást jelenthetett a társaságnak, amelyet Bárándy szerint közösen fizettek. Ugyanerre hivatkozva állította a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, hogy nincs el­lentmondás a 23 millió forintos vadászat és a vagyonnyilatkoza­tában szereplő, bevallott jöve­delme között. Lázár János kije­lentette, a szóban forgó novem­beri vadászaton magánember­ként vesz részt, annak a költsé­geit bevett szokás szerint nem a megrendelő, hanem a vadásza­ton részt vevő személyek közül többen közösen fizetik. A Ma­gyar H­írlap egyébként tegnapi számában nem is számolt be Lá­zárék tervezett vadászatáról. ► NÉPSZAVA FOTÓ: NÉPSZAVA www.nepszava.hu belfold@nepszava.hu Kérdőjelek a Simon-aláírás körül Egyelőre nem tudni, milyen írásszakértői vélemények, mi­lyen mélységű - szemrevétele­zéses, vagy laboratóriumi elem­­zéses - vizsgálatok alapján gya­núsította meg az ügyészség újabb bűncselekményekkel Si­mon Gábort. Ez azért nem mindegy, mert írást jól lehet rep­rodukálni „szabadkézi utánzás­sal” is, ráadásul a Simon elleni újabb okirat-hamisítási gyanú körül amúgy is sok a kérdőjel. A volt politikussal szemben az ed­digi háromrendbeli magánok­irat-hamisítást - amelyet a vád­hatóság szerint pontatlan kép­viselői vagyonnyilatkozatok le­adásával követte el - ugyanis ötre emelték, mondván: Simon a hamis útlevéllel történő szám­lanyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el „Gabriel D.” névaláírással. Ez az a számla, amelyet a MagNet Bankban idén február 10-én nyitottak Gabriel Derdak néven (Derdák Simon édesany­jának vezetékneve). A számlát állítólag egy erre a névre kiállí­tott bissau-guineai útlevéllel nyitották, amire az ügyészség már Simon márciusi őrizetbe vételekor is hamis okmányként utalt, mondván: a volt politikus ezzel követte el felbujtóként a közokirat-hamisítást, amivel szintén gyanúsítják. Csakhogy Simon vallomásában elmondta, hogy nincs bissau-guineai út­levele - sem valódi, sem hamis -, soha nem kért meg senkit, hogy a nevében ezzel nyisson számlát, abban a bankban pe­dig nem is járt. Vagyis miként a mágnetes számlanyitás, úgy a Gabriel D. névaláírás is lehet szándékos „provokáció”. Ezt erősíti, hogy az ügyész­ség „koronatanúja”, N. Imre - a bank biztonsági embere - két, egymásnak ellentmondó vallo­mást tett. Az első szerint Welsz Tamás vállalkozó „bemondás­ra”, útlevél bemutatása nélkül nyitott náluk számlát Simon­nak Gabriel Derdak néven, majd egy órával később ponto­sított: a számlanyitáskor bemu­tatták az úti okmányt. Az idő­közben tisztázatlan körülmé­nyek között elhunyt Welsz más­ként emlékezett. A vállalkozó, aki amúgy nem tudott Simon útleveléről, azt állította, már korábban nyitották a számlát, ő és barátja - az ügyben szin­tén gyanúsított K. József - csak a 250 ezer eurót fizették be rá. Ők ketten azonosíthatók is a bank kameráinak felvételein, míg Simon nincs rajtuk. NÉPSZAVA-INFORRMÁCIÓ Kémperjegyzőkönyv: javított kiadás LENGYEL TIBOR Átírták, hivatalosan is kijaví­tották a Szilvásy György volt ti­tokminiszter és a korábbi tit­kosszolgálati vezetők első fokon lefolytatott „kémperének” bíró­sági jegyzőkönyveit - értesült lapunk. Ez azt jelzi, hogy a vé­delem beadványai alapján jo­gosnak ítélték azokat az aggá­lyokat, amelyek a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa által tárgyalt per komoly ano­máliáit jelezte. Információink szerint a jegyzőkönyvek kijaví­tása miatt kellett „lefújni” a per másodfokon történő folytatását: a Fővárosi Ítélőtáblán március 21-re és április 11-re is kitűzték már a tárgyalási napokat, majd az utolsó pillanatban halasztot­tak. Ismert, az átpolitizált és 2041-ig titkosított ügyben ta­valy júliusban kihirdetett első­fokú ítélet - melynek a titkosí­tás miatt csak a rendelkező ré­sze nyilvános - alapján 2 év 10 hónap letöltendő börtönbünte­tést kapott Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója és Szilvásy György korábbi titokminiszter is. A volt NBH-vezetőt kémke­désért tettesként, míg az egyko­ri kormánytagot kémkedésre felbujtásért ítélték el. Galambos hivatali utódját, Laborc Sán­dort bűnpártolásért egy év bör­tönbüntetésre ítélték, ám a vég­rehajtást két év próbaidőre fel­függesztették. A negyedik vád­lottat, Püski Lászlót a bíróság felmentette. Érdekes, hogy a kémperben első fokon eljáró katonai tanács egyik tagját, Böröndi Gábort a Bocskai lövészdandár parancs­noki posztjáról az ítélet után nem sokkal előléptették, és a szárazföldi haderő élére nevez­ték ki, holott lapunk cikksoro­zatban tárta fel, hogy első fo­kon egy sor súlyos eljárási sza­bályszegés történt. Kiderült, hogy több esetben jelentős elté­rés mutatkozott a tárgyalási jegyzőkönyvek írásos szövege és a tárgyalásokról készült hangfelvétel között. Nemcsak a bíróság, hanem előzőleg más hatóság is követhetett el jogsér­tés, például azzal, hogy Galam­bost a Pintér Sándor belügymi­niszter felügyelte Nemzeti Vé­delmi Szolgálat hallgatta ki, no­ha „papíron” annak már sem­mi köze nem volt az ügyhöz. A jegyzőkönyvek kijavításáról szóló információnkat kérdé­sünkre megerősítette Szilvásy ügyvédje is. Sebes Péter - hang­súlyozva, hogy ez nem minősí­tett információ, hanem egy Halasztani kellett a másodfokú eljárás már kitűzött tárgyalási napjait nyilvános levél - beszámolt a Debreceni Törvényszék katonai tanácsának elnöke, Nagy Lász­ló ezredes május 14-i tájékozta­tásáról, miszerint „a bíróság jegyzőkönyv-kijavító végzést ho­zott”. Az ügyvéd hozzátette: mi­vel még nem látta a javított vál­tozatot, arról nem tud beszá­molni, mennyire írták át jegy­zőkönyveket, ha pedig majd lát­ja, azután már azért nem tud róla beszélni, mert azzal állam­titkot sértene. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikorra tűzték ki a másodfokú eljárás új tárgyalási napjait. Megírtuk: az első fokú ítélet el­len Szilvásy felmentését kérve fellebbezett, mert állítása sze­rint bizonyítékok nélkül ítélték el. Megalapozatlannak nevezte az ítéletet Galambos Lajos vé­dője is, aki­­ Laborchoz és vé­dőjéhez hasonlóan - szintén fel­mentést kérve fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyész­ség viszont Galambosnál és Szilvásynál hosszabb időtarta­mú, Laborcnál pedig felfüg­gesztett helyett letöltendő bör­tönt és mindenkinél közügyek­től eltiltást is kért.

Next