Népszava, 2015. október (142. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-09 / 237. szám
NEPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban 2015. OKTÓBER 9., PÉNTEK 142. ÉVFOLYAM 237. SZÁM www.nepszaVa.hu NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU ÁRA: 220 FORINT Brüsszellel riogat a miniszter - Szerinte pártállástól függetlenül szétlopják az agrárcégeket Közvélekedésre alapoz Lázár A Miniszterelnökséget vezető miniszter a „közvélekedésre” alapozta keddi kijelentését, miszerint a szocialista és a fideszes menedzsmentek egyaránt „szétlopják” a mezőgazdasági cégeket. Lázár János úgy fogalmazott, „ezt hallgattuk a 80-as évek előtt a tsz-elnököket, majd a zöldbárókat illetően, aztán mindenkinek az volt a véleménye, hogy az állam inkább ne folytasson mezőgazdasági tevékenységet. Ezért nincs az államnak mezőgazdasági vállalkozása, ami helyes, és nem lesz a közeljövőben sem.” Lapunk kérdésére Lázár elmondta, Magyarországon több mint 100 ezer földművelő él, nekik akarnak kedvezni azzal, hogy október 15-ével dobra verik az állami tulajdonban lévő szántókat. A miniszter azt állította, nem a fideszes oligarchák járnak jól, nem is Mészáros Lőrinc. Lázár szerint azért kell sietni, mert különben „Brüsszel ránk kényszerítheti, hogy külföldieknek adjunk el földet”. Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese szerint a szokásos fideszes hazugságpanelek hangzottak el. RÉSZLETEK A 2. OLDALON Emlékkönyv a Házban Göncz Árpád tiszteletére Emlékkönyvet nyitottak a Parlament épületében a kedden elhunyt Göncz Árpád emlékezetére. A könyv egyik első bejegyzése az amerikai nagyköveté, Colleen Bell azt írta: „Obama elnök nevében szeretném kifejezni az Egyesült Államok mély szimpátiáját Göncz Árpád elhunyta alkalmából. Tisztelettel Magyarország iránt, Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete". Úgy tudjuk, az osztrák, az izraeli, a spanyol nagykövet és a vatikáni ügyvivő is írt az emlékkönyvbe fotó: usa nagykövetség facebook-oldala A NATO is beleszólhat a török-orosz vitába Többszörösen felértékelődött Törökország szerepe, Ankara kettős előnyre is szert tett. A Szíriai konfliktusban kulcsszereplő geopolitikai helyzete kapcsán, Oroszország térségbeli legerősebb ellenlábasa, ugyanakkor az Európai Unió számára is elengedhetetlenné vált a menekültválság kezeléséhez. Uniós tagságot továbbra sem remélhet a török vezetés, abban viszont biztos lehet Recep Tayyip Erdogan, hogy a Nyugat részéről szabad kezet kap a november elsejére kitűzött parlamenti választásokon. Ugyanakkor pattanásig feszült a NATOOroszország-viszony Moszkva Szíriai katonai szerepvállalása miatt. A török légtér többszöri megsértése nyomán a NATO közölte, kész katonákat küldeni Törökországba. CIKKEINK A 8. ÉS A 13. OLDALON Szvetlána Alekszijevics az irodalmi Nobel-díjas Fehérorosz szerzőnek, Szvetlána Alekszijevicsnek ítélték az idei irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Akadémia elsősorban többszólamú írásaiért díjazta, véleményük szerint tökéletes emlékművet állít a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak. Műveivel precíz képet fest a hatalom természetrajzáról, s igyekszik feltérképezni a szovjet diktatúra kegyetlenségeit, valamint az évtizedes elnyomás hatásait a posztszovjet terület népeire. Magyar nyelven is több könyve olvasható. Művei átmenetet jelentenek a szépirodalom és az újságírás között. BŐVEBBEN AZ 5. OLDALON Nem fikció, ha nem valóság: az Unió minden eddiginél közelebb került ahhoz, hogy szétessen Friss Róbert írása a 7. oldalon NAPI KÉRDÉS Hová tűnt a magánpénztári vagyon? KORÓZS LAJOS szocialista országgyűlési képviselő Ami történt, az gyalázat! 3,2 millió ember 3000 milliárd forintos megtakarításának lenyúlását a kormány egy elfogadhatatlan, felületes és dilettáns beszámolóval fedi el az Országgyűlés többségének támogatásával. A számok azt bizonyítják, a lenyúlt vagyonból az államadósságot érdemben nem csökkentették. Budapestet bírálják menekültügyben Magyarország uniós felelősségre vonását sürgeti az emberi jogok megsértéséért, a menekültválság során elkövetett visszaélések miatt az Amnesty International tegnap megjelent, Elkerítve címet viselő összefoglalója. Az AI egy szeptemberben készült országos kutatás során összegyűjtött vallomás- és megfigyelési anyagból merített. ► 3. OLDAL Politikai játszótérré vált az iskola Lassan tarthatatlanná válik a helyzet a Budai Nagy Antal Gimnáziumban. Már a tanév első hónapjában legalább száz óra elmaradt, nincs munkaterv, az új, politikai erőből kinevezett igazgató alig kommunikál a tantestülettel. A diákok és a tanárok érdekei is sérülnek, az oktatási kormányzat szerint viszont minden a legnagyobb rendben van. ► 16. OLDAL SZÉP SZÓ A szombati szám tartalmából • Rónay László: Magyarnak lenni • Ungváry Rudolf: Polgári konzervatív? • Szüdi János: Viktor, a kaméleon • Bóta Gábor: Akut robbanásveszély • Retkes Attila: Korunk Zenéje • Harctéri napló, 1. rész