Népszava, 2016. március (143. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-26 / 72. szám

Rendőrségi akciók több országban - A jövő hétre várhatóak a kormány írásos javaslatai Húsvét a terror árnyékában Vihar előtti húsvéti csendet te­remtett a magyar kormány az­zal, hogy szerdán csak szóban ismertette azt a salátatörvényt, amelyet az ellenzék és a Ház elé kíván terjeszteni s amely - in­doklása szerint - a terrorellenes felkészülést hivatott erősíteni. Azt is közölték viszont, hogy a szóbeli beszámoló írásos rögzí­tésén még az ünnepnapokban is dolgoznak az Igazságügyi Mi­nisztérium szakemberei, talán keddre végeznek. Az eddigi el­lenzéki véleményeket megis­merve az is sejthető, hogy a kormány holtvágányra fut, ha a salátatörvénybe elrejtve pró­bálja átverni az alaptörvény ko­rábban egységesen elutasított módosítását, Orbán Viktor fel­ruházását a teljhatalommal. Közben több európai országban is lecsaptak a hatóságok terro­ristagyanús személyekre. Bel­giumban tíz embert vettek őri­zetbe, Párizsban egy gyanúsí­tottat fogtak el, s ezzel komoly veszélyt hárítottak el a rendőr­ség szerint. Németországban két személyt tartóztattak le a brüsszeli robbantásokkal ös­­­szefüggésben. RÉSZLETEK A 8. OLDALON Egészségfejlesztési terv további buktatókkal A kormány új népegészségügyi programot ígér, ellenzéki szakértők szerint azonban a szegénység csök­kentése nélkül ezen a területen sem lehet előrelépni. Hiányoznak a szűrőprogramok, az egyre öregedő háziorvosi kar nem bír el több feladatot, munkájukat 3-4 ápolónak kellene segíteni, a háttérintézmények folytonos átszervezése is gátja a haladásnak. Negyedszázada egyetlen hasonló terv sem hozott érdemi javulást, ezért nem hisz benne a szakma, de a lakosság sem. (írásunk a 2. oldalon) fotóuhinkstock Orbán tegyen rendet az oktatásban! Levélben szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a Nem­zetközi Szakszervezetek Szövet­ségének főtitkára, hogy avat­kozzon közbe, és rendezze a ma­gyar közoktatásban kialakult helyzetet, találjon megoldást, amelyet minden érintett támo­gatni tud. A szövetség aggályos­nak tartja, hogy a több tízezres megmozdulások után a magyar kormány továbbra is elutasítja az érdemi párbeszédet a tilta­kozókkal. A Pedagógusok De­mokratikus Szakszervezete folytatná a tavaly abbamaradt sztrájkbizottsági egyeztetése­ket, ám rájuk se hederítenek. A Tanítanék Mozgalom jövő szer­dára meghirdetett polgári enge­detlenségi akciójához egyre töb­ben csatlakoznak. CIKKÜNK A 3.OLDALON Kinek készült a Habsburg-major? Nyilván nem mezőgazdasági gé­peit tárolja Mészáros Lőrinc a hatvanpusztai birtokon. Kér­dés, hogy akkor miért bérli évi 15 millió forintért a területet id. Orbán Győzőtől. Sokatmondó, hogy az egykori Habsburg-bir­­tokot Orbán Viktor igényei sze­rint újíthatták fel. Ferenczi Krisztina, az egykori oknyomo­zó a kormányfő felesége, Lévai Anikó könyveit is látta a birto­kon. Juhász Attila elemző sze­rint ha most nem is, a jövőben káros lehet az ügy a Fidesznek. A kormánypárt láthatóan kor­rupcióellenes kommunikációs stratégiája elbukni látszik. HÁTTÉR A 13. OLDALON Ne fussunk több kört, induljunk ki abból, ami már úgyis leíródott: Brüsszel jól jött a Fi­desznek Németh Péter írása a 7. oldalon Vasárnap óraátállítás A hétvégétől újra nyári időszá­mítás. Vasárnap hajnali 2 óra­kor 3-ra kell előreállítani az órákat. Változik a közösségi közlekedés menetrendje is. INTERJÚ Sándor Pál A filmjeim én vagyok • Az ereiben celluloid folyik • A Kossuth-díjjal elkéstek, a Pri­ma Primissimának felhőtlenül örült • Új filmje vallomás, hogyan látja a szerelmet és az árulást • 76 évesen úgy forgatott, mint egy elsőfilmes • Megkönnyezte, hogy magyar filmé lett az Oscar ► 12.OLDAL Húsevő baktérium a pécsi klinikán Gennyes, tályogos sebek ma­radnak a pécsi kórházi kezelé­sek után a rossz kórházi higi­énia miatt - állítja a szekszár­di kórház, ahol karantén és vizsgálatok várják a Pécsről visszaszállított betegeket. Az illetékesek azonban egyelőre hallgatnak az ügyben. ► 16. OLDAL SZÉP SZÓ A tartalomból • Rónay László: Húsvét ünnepén • Gál Mária: Út a holokausztig • Bóta Gábor: Lecke túlélésből • Hanti Vilmos: Emberek mara­dunk az új embertelenségben? • Lengyel András: Agárdi Péter 70 éves 9 770237 378067 1­6072

Next