Népszava, 2016. május (143. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-28 / 124. szám

NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban 2016. MÁJUS 28., SZOMBAT 143. ÉVFOLYAM 124. SZÁM w­ww.nepszava.hu NÉPSZAVAI ® NE­PSZAVA.HU ÁRA: 230 FORINT A nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén fény derülhet igazak-e a kormányzati vádak Lázár álljon elő az aktákkal! Nem kívánt reagálni a Soros György nevével fémjelzett Open Society Foundations a milliár­dost érő újabb magyar kor­mányzati támadásra. Soros Györgytől azt kérdeztük volna, mit szól ahhoz, hogy Orbán Viktor és a Fidesz felajánlotta: visszafizetik a rendszerváltás idején tőle kapott ösztöndíjak összegét. Szocialista politiku­sok eközben azt követelik Lá­zár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől, hogy ha bármilyen adattal rendelkezik arról, hogy Soros áll minden kormánykritikus magyar civil- és ellenzéki szervezet mögött, akkor ezeket közölje a nemzet­­biztonsági bizottsággal. A tes­tület következő - várhatóan zárt - ülésén Pintér Sándor bel­ügyminisztert és a titkosszol­gálati vezetőket hallgatja meg. Lázár csak június elején áll a bizottság elé. Elfogadható indok nincs arra, hogy a bizottság ne ismerhesse meg a jelentéseket. BŐVEBBEN A 3. OLDALON Hirosima áldozatai előtt tisztelgett Obama Hirosima emléke nem halványulhat el - mondta tegnap Barack Obama, aki történelmi gesztust tett, sze­mélyében első alkalommal látogatott hivatalban lévő amerikai elnök az amerikai nukleáris támadás súj­totta japán városba. A jövőre leköszönő demokrata elnök utolsó alkalommal vett részt G7-es csúcsérte­kezleten, s a Japánban tartott találkozó befejeztével, Abe Sinzo japán kormányfő társaságában koszorú­zott a hirosimai emlékparkban. Beszédében Obama a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremté­sének fontosságát hangsúlyozta. Ahogy előre jelezte, nem kért bocsánatot a két atombomba ledobásá­­ért, de fejet hajtott az áldozatok emléke előtt. A G7-csúcs záróokmányában a gazdasági növekedést ösz­tönözték, s a Brexit kockázataira is felhívták a figyelmet. (írásunk a 8. oldalon) FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ATSUSHITOMURA Jobbik: vasárnap jön a leszámolás Vasárnap kiderül, hogy a Job­bikban a karrieristák, vagy az egyértelműen szélsőjobboldali eszmét képviselők vannak-e többen - vélte Ceglédi Zoltán a párt tisztújító közgyűlése előtt. A politikai elemző szerint nincs különbség a Fidesz és a Jobbik között üzenetek és ideológia te­kintetében, a szélsőséges párt így alternatíva is lehet. Novák Előd, az egyik parkolópályára tett alelnök hiába ígérte meg, hogy nem fogja a nyilvánosság előtt kiteregetni a Jobbik belső ügyeit, ez a tisztújítás előtt pár nappal mégis megtörtént. Ceg­lédi szerint Vona Gábor elszán­ta magát arra, hogy a kevésbé irányítható embereket lecserél­je hozzá lojális politikusokra. A pártelnök újrajelölését a jelölő­szervezetek 92,8 százaléka tá­mogatta. CIKKÜNK A 2. OLDALON Teljes a vádirat, indul a Quaestor-per Az ügyészség kiegészítette a bí­róság által hiányosnak talált vádiratot, így elhárult az aka­dály a Quaestor-per elől. A kü­lönösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt folya­matban lévő bűnügyben öt vád­pontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rónak Tarsoly Csaba és társai terhére. A Quaestor-üggyel kapcsolatban pert nyert a Transparency International; a bíróság dönté­se értelmében hamarosan kide­rülhet, mikor és mennyi pénzt tartott a Magyar Nemzeti Ke­reskedőház a cégcsoportnál és milyen körülmények között me­nekítette ki a pénzét. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Megbeszélte Vlagyimir Iljics Orbán­nal, mi a teendő Friss Róbert írása a 7. oldalon NAPI KÉRDÉS Létezhetnek-e a Lázár-féle titkos iratok Soros Györgyről? az MSZP frakcióvezető-helyettese Ha léteznek ilyenek, azokat meg kell mutatni a nemzetbiz­tonsági bizottságnak. Lázár Jánosnak is törvényes köteles­sége, hogy ezeket ismertesse a testület tagjaival. Ha nem igaz, amit az atv.hu-nak mon­dott, akkor az állítólagos tit­kosszolgálati jelentésekre hi­vatkozva a teljes hazai migránspárti civil szférát az­zal vádolta meg, hogy Soros György eszméinek szállás­­csinálója. HARANGOZÓ TAMÁS INTERJÚ Tóth Bertalan • A Fidesz fél a nyilvánosságtól • Az MNB alapítványainál lehet­nek még meglepetések • Az energetikai cégek 5 vagy akár 30 évre titkosíthatnák, amit csak akarnak • Semmi sem utal arra, hogy Or­bán Viktor elengedte jobbke­zét • Attól, hogy valaki esetleg vala­miben okos, lopnia még nem kellene • Indul az MSZP elnökhelyettesi posztjáért • Bárkivel szövetkezik, aki hisz az együttműködésben ► 12.OLDAL Nem lehet elhallgattatni SZÉP SZÓ A tartalomból • Bartha Eszter: „A magyarság mellett voltam jó sorsában" • Bóta Gábor: A látszatember • Giczy György: A szférák disszo­náns zenéje • George F. Hemingway: Lehe­tek én is Néppárt? • Kecsmár Ilona: Ne add a temp­lomot, se az iskolát! • Rónay László: Ötven év után • Szüdi János: Isten házai

Next