Népszava, 2016. június (143. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-30 / 152. szám
Rendkívüli előfizetési akció garantált ajándékkal. Részletek a 16. oldalon NÉPSZAVA 2016. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK 143. ÉVFOLYAM 152. SZÁM www.nepszaVa.hu NÉPSZAVAI ® NÉPSZAVA. HU ÁRA: 220 FORINT Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Az Iszlám Állam állhat a merénylet mögött - Nem létezik tökéletes biztonság Terrorcsapás Isztambulra Újabb európai fővárosban csapott le az Iszlám Állam terrorszervezet. Három öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren, ketten az érkezési oldalon, egy harmadik a légikikötő előtti parkolóban. A vérfürdőnek 41 halálos áldozata volt, több mint 240-en megsérültek. Tizenhárom külföldi halt meg, magyar nem volt az áldozatok között. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök szerint Törökország nemzetközi megítélésének akar ártani az IS, s kemény fellépést ígért. Bár a szunnita terrorcsoport hivatalosan nem vállalta a merényletet, az elkövetés módszere alapján egyértelműnek látszik, hogy az IS szervezte meg a hármas öngyilkos robbantást. Egy szakértő lapunknak úgy nyilatkozott, nincs tökéletes biztonság, de szigorú ellenőrzéssel kiküszöbölhetők a hibák, amelyek az isztambuli mészárláshoz vezettek. Világszerte elítélték a terrorakciót, az ENSZ, a NATO és az EU egyaránt támogatást ígért a terrorizmus célkeresztjébe került Törökországnak. HÁTTÉRA 13. OLDALON Evakuálták az isztambuli nemzetközi repülőteret a terrortámadás után, a terminál előtt aggódó hozzátartozók várták a híreket fotó:europress/gettyimages/demekaradeniz Orbán rosszul emlékszik Brüsszel migrációs politikája a hibás a brit népszavazás eredményéért állítja Orbán Viktor, aki a csúcstalálkozó után nyilatkozott a sajtónak. Ha egy nép azt gondolja, hogy csak úgy tudja megállítani a rossz brüsszeli migrációs politikát, hogy kilép az EU-ból, akkor bajok lesznek, jelentette ki, miközben arra hivatkozott, hogy a magyar ellenzékkel az Uniós Nagybizottságban egyeztetett az általa követendő menekülttaktikáról. Amire Harangozó Tamás szocialista képviselő kissé másként emlékszik. Azt mondta a Népszavának, enyhén szólva is csúsztatás az ellenzék egyetértésére hivatkozni. A szerda éjjel eredménytelenül véget ért 28-as csúcson hiába ösztökélték David Cameron brit kormányfőt, nem adta be a kilépésre vonatkozó szándékot, így a folyamat tovább húzódik. A csúcs végére mégis egyértelművé vált: a britek mennek, s a közeli jövőben alapjaiban változik meg az európai közösség szervezete. Képünkön Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közös sajtótájékoztatóján. (írásunk a 12. oldalon) forrás: európai bizottság Habony a letelepedési kötvények körül repked Fel kell függeszteni a letelepedési kötvények árusítását, amíg ki nem derül, mennyi pénzt keresett ebből Habony Árpád, Rogán Antal vagy esetleg Orbán Viktor - közölte a Demokratikus Koalíció, miután kiderült, hogy a miniszterelnök tanácsadójának egy olyan hongkongi üzletember foglalt helikopteres városnézést, aki a kötvényeket forgalmazó Hungary State Special Debt Fundban is érdekelt. Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke adóügyi vizsgálatot kezdeményezett Habony ellen. Szerinte a tanácsadó mindezt korrupt pénzből, a fideszes szívességkereskedelem részeként tehette. BŐVEBBEN A 2. OLDALON Lassan hódít teret az öngondoskodás A magyarokról kiderült: nem érzik magukat felkészültnek a nyugdíjra, egy felmérés szerint 15 ország közül a 13. helyen állunk. Honfitársaink főként az államtól várják a nyugdíjuk finanszírozását, és az a vágyuk, hogy a nyugdíjellátásoknak átlagosan az 55 százaléka származzon ebből a forrásból. Mivel a magyar nyugdíjrendszerben jelentős a bizonytalanság, így a nyugdíjbiztosítás 2014-es megjelenésével a biztosítók bővítették szerepvállalásukat a piacon. A termékek összehasonlítását a magyar találmány, a teljes költségmutató segíti. CIKKÜNK A 4. OLDALON EURO2016 FRANCE Rajtol a negyeddöntő Ma este a marseille-i Vélodrome-ban rendezik a labdarúgó Európa-bajnokság első negyeddöntőjét, a Lengyelország-Portugália összecsapást. Mindkét gárda célja az lehet, hogy javítani tudjon eddigi teljesítményén és eljusson az elődöntőbe. Ez a lengyelek részéről több évtizedes bravúr lenne, ugyanis legutóbb az 1982-es világbajnokságon jutottak ilyen magasságokba, Portugália pedig, ha továbbjutna, negyedszer játszhatna a legjobb négy között (1984, 2000, 2004 és 2012) az Eb-n. A mai program: Lengyelo.-Portugália (21.00) Üdvözölték a szövetségi kapitányt és segítőjét... két migránst Németh Péter írása a 7. oldalon NAPI KÉRDÉS Mi a szocialisták véleménye az előválasztásról? MOLNÁR GYULA, az MSZP elnöke Nyitottak vagyunk a tárgyalásra, ám Karácsony Gergely előválasztásra vonatkozó javaslatát nem ismerem. Nem bánnám, ha Karácsony nekem is elküldené. Azt az elmúlt napokban már elmondtam, a demokratikus oldal akkor győzheti le a Fidesz-rezsimet, ha mindenütt egyetlen kihívója lesz a kormánypártoknak. Marad a feszültség Franciaországban Ismét tízezrek tüntettek kedden Franciaországban, miután a szenátus kéthetes vita után megszavazta a munkaadók szája íze szerint jelentősen átírt munkaügyi törvényt. A rosszul összefércelt törvény mértéktelen feszültségekhez vezetett, a szakszervezetek tekintélyt vesztettek, minden politikai család elemeire hullott szét. A jövő évi államfőválasztás hadjáratának közelgő kezdete csak súlyosbító tényező. ► 9. OLDAL